Dsida Jenő: Tündérmenet
A tücsök ciregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró, csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.
Parányi szekérre fektetik,
pihék, mohák közé, puhán,
befödik zsenge nefelejccsel,
s lehelnek rá éjfél után.
Húzzák lassú, nyüzsgő menetben
-szemükben harmat, áhítat -
csigák s iszonyú nagy füvek közt,
a sárga holdvilág alatt.
A vershez nem kell kommentár. Finom, pihe-puha, óvó, illatos álom a szerelemről. Sok örömet hozzá!
˝Dsida Jenő az erdélyi és a mindenkori magyar költészet messzire fénylő csillagai közül való. Csupán harmincegy esztendőt élt. Egy évvel még kevesebbet is, mint a nagy poéta-előd Csokonai, vagy a pályatársként, barátként tisztelt József Attila. És Dsida Jenőnek is sikerült a csoda: a rövid, ellobbanó életen túlmutató halhatatlanság: a halál árnyékában fogant versek az élőknek, az olvasóknak nyújtanak gyönyörűséget.˝
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése