Szikszai Ilka: Mert velem vagy

Szikszai Ilka: Mert velem vagy

 
Láttam egy álmot,
Ami ma valóságos.
Messze élsz tőlem,
Honod máshol leled,
És
Mégis itt vagy velem
Legbelül.
Lelkemben.
Semmit nem akarok tőled
Mégis mindent, ami jöhet.
A fizikális vágy távoli már
Önző módon ne légy velem,
Csak hadd sajogjon így
sebzett szívem!
Nem sírok én, a boldogság,
hogy létezel és élsz
sokkal teljesebb attól,
hogy velem légy.
A puszta tudat
Így, a legédesebb falat...
Mert velem vagy
Látlak én -
Örökös vágy;
Hozzád szállok én!
Mit nekem, ha
két szememmel többé
nem látlak,
Nem ronthatja
meg szerelmemet
a gyalázat!
A tiszta forrás:
A hit
melyből merítettem,
Most ezt kell,
hogy fölhörpintsem.
A lelked, a lényed
hangod, nézésed,
Az érzés, mely legszentebb
fönséged...
Mert velem vagy,
a Mindenségben
átkarol hatalmad
s roppant súlyod
alatt
elfog
egy varázslatos hangulat;
élünk, talán
egyszer,
vagy éljünk
ezredszer -
gigászi csillag
áradatban
boldog sóhaj száll a
magasban!
Láttalak
egy időzónában
Akkor...
Egy élettöredék
porszem leple alatt,
mely testünket
betakarta
s ránk hullott
az idő
kemény szava...
Szétforgácsolódik életünk
S jajj, nincs már
visszaút, hogy fölszedjük,
Nem rakhatjuk mozaikképeinket
soha többé eggyé,
Jeges ujjainkat nem görbíthetjük
újra mozgó, érző kerek egésszé!
Viaskodni szólítom az elmúlást:
Pengeéles karddal
keresem az igaz ösvényt,
hogy együtt simuljunk rá.
Mert velem vagy
Feneketlen tudatalattimban,
Az élet örvényes,
jelekkel teli forgatagában,
milliónyi behatásokban,
szenvedve szerető
hangfoszlányokban,
mételyes, nagy tanításokban,
tudathasadásos, révült
szemgolyókban,
fölkacagó, visító örömökben,
temetők síri csendjeiben,
lüktető erőmezőkben
s már nem hull reánk
súlyos ólomzáporként
az idő intő szava sem...