Hanem
én azért mégis azokat irigyelem, akik úgy elmenőben megsimogatják a
hűvös márványoszlopokat, mivelhogy szép bennük az erezet. Akik rajta
felejtik nézésüket egy üde lóhere-levélen, amely maga a tökéletesség.
Akik nem sajnálják csudálkozásukat pazarolni a bomló fák alatt, mert itt
érzik meg az élet értelmét, akik olykor kiállnak este, hogy lássák a
csillagokat, ha nem is jár közöttük műhold, hiszen mégiscsak csudálatos,
hogy a roppant tereken s időkön átsüt mindig az igazi fény, mint kusza
tetteink között a remény s a hit.
(Elekes Ferenc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése