Elmúlás
Borzas felhők mögül bágyadt fénnyel
les ránk a Nap fakuló reménnyel.
Gomolygó ködpaplant húz magára
a fázós természet éjszakára.
Szél úrfi rázza fáknak ágait,
szétszórva sokszínű leveleit.
Dér csókot lehel egy rózsaszálra,
virágnak utolsó sóhajára.
Az idő gyors szekerén robogunk,
fátyolként suhan utánunk múltunk.
Minket is utolért már az őszünk,
de bizakodó szívvel remélünk,
hogy elmarad még a nagy utazás,
várat tán magára az elmúlás!
(Dvihallyné Oszuskó Sarolta)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése