Vajon mikor látja meg egymást két ember valójában? Mikor nem csak a felszínt veszi észre, hanem a pillantásuk mélyebbre hatol. Mikor két ember egymásra néz, még közel sem egymást látja. Hogy hányszor kell egymásra nézni, mire valamelyest fogalmat nyerünk a másik mélyében lappangó valóságból, azt nem lehet megmondani. De lesz, aki soha egy szemernyit sem fog megismerni bennünket, hiába él le mellettünk egy fél életet, és lesz másvalaki, aki egyetlen pillantásával lelkünk fenekére hatol, és ott otthonosan közlekedik, de ez ritka.
Minden tekintet, minden hang, szó és mozdulat elárul rólunk valamit. Mint a zongorának minden leütött hangja titkot árul el, mégsem elég ismerni minden egyes hangot, ami sorjában következik, attól a hangzatok variációja még megismerhetetlenül végtelen.
Hiába ismerjük valakinek a gesztusait, szavajárását egy-egy helyzetben, ezeket keverve, elegyítve, felbontva és megszorozva, mint ahogyan az élet, a sors teszi szükségessé, ezek úgy szolgáltatnak rólunk új és új információt és mutatnak valami mást. És mint a zongorán, az életben is lehet, néha kell is olyat játszani, ami még nincs, valami újat.
Ahogy tapasztalunk, fejlődünk változunk mi és velünk minden. Aki azt hitte, ismer bennünket, már nem ismer, és ismeretlen emberek kezdenek megismerni.
(Szeréni S. Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése