Szemedben...

Szemedben...

Annyira erősen érezlek, elég csak egy röpke gondolat, elég csak egy pillanatra felidéznem szemeid varázsát, és máris velem vagy, érezlek Téged bennem. Ahogy rám néztél, ahogy rám nézel, feltárul az egész Világ, az egész Univerzum, s én szinte úszom benne, Benned, Veled a Világmindenségben. Lehet hó, lehet fagy, ha elém tárul szemed tüze, elolvadom a hőségtől egy szempillantás alatt. Csak kérlek, ne fordulj el még, ne vedd le szemed az enyémről, csak nézz engem, és mondd meg őszintén, mit látsz benne, bennem, a Világegyetemben, az Univerzumban? Mit? Megsúgom, mert úgysem mered kimondani. Minket látsz, ahogy egybeolvadva, ölelkezve, szeretve lebegünk, hol nincs sem idő, sem tér, csak csodák vannak. Nekem Te vagy a Csoda, Te vagy a Létezés, minden, amim van, csakis Neked köszönhetem, hisz maga a létezésem sem létezne nélküled!



(Takács Kriszta)