Az igazi nyugtatószer, egy ölelés, melyben egybeolvadunk. Szívünkben csak egy vággyal, örökre úgy maradni. Ráhajtani fejünk egymás vállára, érezni a másik testét. Így eggyé válni, nem gondolni semmire, csak hagyni, hogy átjárjon a boldogság. Áramlik köztünk az energia. Még közelebb, még beljebb akar az ember bújni a másikba, de nem lehet, testünk határt szab. Lényünk megolvadt, testünk két összefonódó inda, melyet erővel szét nem lehet tépni. Most fájna a legszebb szó is, mily kiábrándító lenne megszólalni. Csak így maradni az idők végeztéig, igen ez a nyugalom, a végtelen összeforrottságban. Nem is vagyunk ott, ahol. Valahol repülünk, szállunk mint sas az égen, repülünk hegyek felett, át óceánon, rózsakertben megpihenve, zöld fűben elheverve, de el nem engedjük egymást, azt nem lehet.
(Szeréni S. Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése