Reichard Piroska:
A változó napokkal
Szemed olykor napsugaras nyári tó,
áttetsző, villódzó, csalogató mélység;
olykor csillagok hidegsége fénylik ki belőle
s fáradt lelkem nem mer elindulni felé.
Szavad olykor olyan közeli, olyan ismerős,
mintha alkonyi órán hunyt szemmel
ébren álmodott párbeszéd ringatna
s olykor mintha távoli nyelv rideg hangjait
fogná fel összefüggéstelenül
hasztalan erőlködve fülem.
Kéznyújtásnyira vagy és elérhetetlenül távol;
ősidőktől kezdve ismer minden ösztönöm
s káprázó szemmel állok örök-új arcod előtt;
te a magány, kiben feloldódik a lelkem
s te a hontalanság, kiben reménytelenül eltévedek
s nem talállak sehol sem téged, sem magamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése