Szívdobbanás
Lélekpezsdítő érzés a gondolat felismerése, amikor először tudatosul bennünk igazán, hogy mit jelent számunkra a másik ember, mikor egy apró szívdobbanás válasz a legféltettebb kérdésekre, hiszem; a szerelem: hit és megerősítés is egyben. Megtalálni a párunkat a boldogság olyan érzésével gazdagít, mely különlegessé, kiváltságossá tesz bennünket, megigéz, mégis nyugalommal tölt el. A felemelő érzés ugyanakkor némi bizonytalanságot is hordoz magában; tartsunk önvizsgálatot és igaz szívvel vonjuk le a megfelelő következtetéseket.
Feltétel nélkül szeretni azt jelenti, hogy képesek vagyunk elfogadni a másik embert a hibáival együtt, egyenrangú félként tekintünk rá, meghallgatjuk és tiszteletben tartjuk a véleményét; ígéretet teszünk, hogy nem próbáljuk megváltoztatni őt. Nem birtokolhatjuk, nem sajátíthatjuk ki önző módon a szeretett személyt; szabadságot kell adnunk, hogy általa mi is szabadságot kapjunk. Észrevétlen éled fel az ember szívében a vágy, hogy minden élményt megosszon vele, hogy a világot az ő szemével lássa, és önzetlen szeretetével átölelje anélkül, hogy ezért cserébe viszonzást remélne. A pillanat születik újjá minden mozdulatában, tekintete simogató érintésében, őszinte mosolyában. Ha meglátod, elfelejtesz minden bántó szót, a vele töltött percek a végtelen idő szolgálatában állnak, érte létezel, s általa képessé válsz felismerni és elfogadni olyan értékeket, melyek azelőtt rejtve maradtak előtted is. Az út, melyre lépsz, a jeleneden át a jövődbe vezet, formálja énedet, az életed és talán a legfontosabb: szeretettel tölti meg a szívedet. Az öröm pillanata a legnagyobb ajándék melyben részesülhetünk, boldogságunk fokozódik általa és bizonyosságot nyer, hogy a szerelem nem illúzió, hanem egy szívet és lelket betöltő mély érzés, melyet megélni a legcsodálatosabb dolog a földön.
(Dénesné Bíró Krisztina)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése