"Az élet tüzének lángjánál tenyerembe írt meghívómat küldtem el Neked. Ne kiálts fel örömödben és ne lejts táncot, mondva, "Igen, ez az, amire vártam, gyerünk, tegyük meg!", csak állj fel szép csendesen és táncolj velem... ... Vigyél el a Földön azokra a helyekre, melyek megtanítják Neked a tánclépéseket, olyan tájakra ahol a szívedet összetöri a világ. Cserébe elvezetlek oda, ahol a föld a talpam alatt és a csillagok áradata felettem újra és újra eggyé kovácsolja szívemet .Mutasd meg, hogyan intézed ügyeidet úgy, hogy azok ne befolyásolják azt az értékes embert, aki Te magad vagy. Ha a gyerekek jóllaktak már, de hangok kiáltoznak mindenfelől, hogy a léleknek magasabb értékekre van szüksége, emlékeztessük egymást arra, hogy ez az egész soha nem a pénzről szól .Engedd látni, hogyan adod elő az embereknek és a világnak azokat a meséket és dalokat, amelyekről szeretnéd, ha a gyermekeink emlékeznének rá, cserébe megmutatom, hogyan nem próbálom megváltoztatni görcsösen a világot, elfogadva és szeretve úgy, ahogyan az van. Ülj mellém társas magányunk hosszú pillanataiban, hogy tisztában legyünk azzal, hogy csak egymásnak létezünk, megmásíthatatlanul és örökké egymáshoz tartozunk. Táncolj velem a csöndben és az apró mindennapos szavak hangjai között, a nap végén is kitartva mellettem. S ha minden örök megérzésünknek hangja eltűnni tetszik a szél szárnyán, táncolj velem tovább kitöltve az űrt a következő hosszú levegővételig, nem hagyva, hogy bármi is kitöltse a közben keletkező végtelennek tetsző űrt sem kívülről, sem belülről. Ne mondd "Igen!" Csak fogd a kezem és táncolj velem."
(Oriah)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése