Vitó Zoltán:Megérintlek

Vitó Zoltán

      Megérintlek

        Ó, bocsásd meg nekem,
    hogy most még csak lesem,
    sejtve fürkészem rejtett lényedet;
    tanulom titkon törvényeidet!
        Szomjazom - s tanulom.
    És nézd csak!, már tudom:
    hogy mikor megérintlek;
    az elsõ pillanat
    az mindig megtagad.
        Az elsõ mozdulat
    finom jelzés, hogy "megvéded" magad,
    hogy békélõ bõröd által határolt
    gazdag, független tartományaid
    õrzõ elve, hogy önálló marad,

    ismeretlen követet nem fogad!:
    Tavaidban még a Félelem arca,
    a nem értett Szeretet vak kudarca.
    Igen, az elsõ rezdülés -
    az még védekezés.

        Majd  észrevétlenül
    érintésem a szívedig hatol, -
    valami õsrejtélyû változás
    varázsa villan - ismerõs a táj! -,
    egy újabb pillanat:
    folyamod mélyén földereng a Nap,
    s fénylõ fõvárosodban
    a Jóság Hullámhosszán
    felsejlõ impulzus lövel,

    idegek és erek ösvényein
    karodba áramol, -
        s egyszer csak látom én,
    hogy' indul el felém
    egy fényív-mozdulat, -
        s már hajlok rá kezedre,
    amint értõn, s egyszerre
    húgomul és anyásan,
    asszonyul is leányként,
    félõ felismeréssel
    csendben megsimogat...