Komáromi János: Ölelés
Nem volt már fiatal az este.
Lelkünk egymást kereste.
Szemünk a test mélyére látott,
Kitagadtuk magunkból a világot.
Örvénylett, vibrált a levegő,
Vonzott és taszított egy végtelen erő.
Lángolt a lelkünk, a vágyunk égetett,
Magunkban éreztük az izzó fényeket.
Lassan eggyé olvadt a testünk.
Ez volt mit évmilliók óta kerestünk!
Ölelni, csak ölelni akartunk egyre,
Vágytunk a kettőből eggyé vált testre.
Magunkba olvasztottuk a végtelent,
Zártunk szeretetburokba éveket.
Kavargó, izzó gömbbé lettünk hirtelen,
S lebegtünk, forogtunk szivárvány színeken.
Hittük sohasem lesz vége,
De az est átúszott az éjbe.
Majd a reggel is ránk köszönt,
Elhozta az éltető-pusztító fényözönt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése