Biegelbauer Pál:Érintés

Biegelbauer Pál:Érintés
 

/részletek/


Arról szeretnék írni, amiről sem beszélni, sem írni nem lehet.
Arról, ami nem fér bele a szavak mindig szűknek bizonyuló ketrecébe.
Megtapasztalhattuk, mindahányszor a beszéd túljut
a mindennapok egyértelműségén, tétovává válik,
cserben hagynak a szavak és marad a csend.
Közölnivalónk hídjának marad az érintés.
Az érintés, mely túl van a szavakon, túl a csenden.
Az érintés, amely túl van a test bármely pontjának találkozásán
a másik testtel.
...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.
Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz,
hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe,
sem a virág szirmán a harmatcseppnek,
hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket.
...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.
De mit tegyek - ha nem érinthetlek szellőként,
sem friss forrásvízként s nem vethetek rád óvó árnyékot,
mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban
nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel,
a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel.
...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak,
és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó.
A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből
forrásozik.
....
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal.
...
Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik.
Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik.
Ez az érintés teljessége. Minden szóban a teljesség van jelen.
...
Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek,
mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal,
amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.