Érzéki ébredés

A monoton szürkeség szelíd napsugara
Lettél. És minden reggel, mikor kelnék
Végig villansz rajtam.

Míg a reggeli álmos könnyben fürösztöd
Ajkam, én, hogy minden szavad halljam
Csendet sóhajtok érted.

Lassan fölém hajolva, szelíden csókod
Kéred. De e lágy csókban felforr a véred,
Hogy bőröm perzselje.

Két karom útra kel, lelkedet szellőként
Átölelje, édes szerelmünk lángoló ereje
Töltsön meg áhítattal.

Ölelkező vágyaink, míg nászba kezdnek
Álmainkkal, nem vívunk árnyainkkal,
Nem kételkedünk.

A szenvedélytől izzik, vágytól lüktető
Lelkünk, remegve táncol lángoló testünk
Egymásban elmerülve.

Halkan sóhajt már a lélek, nyugodtan,
Csendesedve, álmos könnyben fürösztve
Csókolom ajkad.

A monoton szürkeség szelíd holdsugara
Lettél. És minden este, mikor elaludnék
Végig villansz rajtam.

(Vaskó Ilona)