Szemhéjam
simítod gyöngéden,
mely ujjaid alatt
félénken
meg-megrebben.
Szeretsz? - kérdezed -
bár biztosan tudod…
közben a nyugalom
csendjét hallgatod…
Érintsd még, kedves,
szemem takaróját,
varázsold le róla
a nap gyűrött gondját,
hagyom.
Csak a csend
visszhangja a kérdés -
szeretlek-e;
úgy is érzed:
nagyon.
(Jószay Magdolna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése