Benne
megtaláltam mindent, amit egy ember szerethet. Érzések miket a lelkem
el soha nem felejthet. Pillanatok, amikért tudom, hogy érdemes volt
élni. A mosoly az arcodon hagyta a szívemet remélni! De félek, mert
tudom, hogy nélküled nehéz lenne. Elveszne minden örömöm, és már semmi
nem menne... De tudom, hogy nem számít mennyi titkunk, rejtjük el,
hiszen a boldog pillanatokat, soha nem felejtjük el! Ha holnap rád
nevetek, mondd visszanevetsz -e még? Ugyanúgy érez e szíved vajon most
is még, mint rég? Hogyha beborul az ég és a felhőket, nem fújja el a
szél.. A mosolyod számomra akkor is mindennél többet ér. Ha a
boldogságunk elszáll és a magány utolér, az érintésed számomra mindennél
többet ér.. A távolság mikor máshol jársz, mikor a szíved legmélyén
valaki másra vágysz, a messzeség hoz néha közelebb hozzám téged.. Hogy
halljam a hangod és érezzem az érintésed.. De ha már nem kellek majd és
a messzeségbe veszel az álmaimba mégis örökre mellettem leszel..
Leszálltál hozzám, mit egy tündér, egy csodálatos látomás talán csak
egy a sok közül neked, de nekem nem kell más. Nekem a Te mosolyod kell
reggel, ha ébredek és a Te hangod, amikor az életben eltévedek. Az
ölelésed-nevetésed csókod és a vágyaid, a bánatod, a fájdalmad, a
titkaid az álmaid.. Nélküled számomra itt már semmiben sincs értelem
hiszen szükségem van Rád, hogy érezzem én is létezem. Két kezemben a
két kezed, de lehet, másra vársz talán egy reggel arra ébredek, hogy Te
már messze jársz.. Veled újra minden szép lenne, s nekem bármit
megérne hisz te elfogadtál engem, a hibáim ellenére. Közel hozzád mégis
távol Tőled, de mindig melletted.. A szeretet akkor is kitart, ha a
harcot elveszted! Egy rejtvényt adott az élet, és most is azt fejtem
amíg a jövőbe nézek a múltam, elfelejtem.. Ha nincsen akarat az értelem
is kevés ha nincs kitartás, semmit nem ér az egész. És elveszik a
vágyad is, mind1 hogy te mit remélsz Én maradok, aki voltam, mindig
igazat szóltam de csak sötétet látok most, vajon a fény hol van? Az
élet túl rövid ahhoz, hogy többet szeressek, hogy állandóan egy másikat
keressek.. Hogy számomra más is többet jelentsen, és a szívem minden
érzést elfelejtsem. Hogy reggelente más szemébe nézzek, aki iránt
lehet, hogy semmit nem érzek.. Aki ugyanúgy másra vágyik legbelül, Én
is csak egy leszek a sok közül. Lassan hajnalodik, és a távolban
várnak, felemésztenek belülről az árnyak. Hiszen mást mond a szív, és
mást mond az ész. Te rám találsz úgyis, bármerre mész. De bár az egész
talán nem vezet semerre, Én Feléd indultam el, de vajon Te merre? Vajon
összeér-e valahol majd az út, és a szíved a szívemhez visszajut? Néha
távol van minden, mint a csillagok, amikor nem vagy itt, és egyedül
vagyok. Amikor nem nevetsz, amikor mást szeretsz, amikor boldogabb
vagy, hogyha másokkal lehetsz. Néha én vagyok messze, mert tévedek,
amikor megbántalak, mert nem értelek, amikor nem hiszek Neked, és
csalódnod kell, mikor a szíved több terhet nem bír el. Kérlek, bocsáss
meg, tudom, hogy túl sokat kérek! És a szavaim lassan már semmit nem
érnek. De az életünk semmit nem garantál.. És, ha úgy érzed majd, hogy
egyedül maradtál, akkor gondolj csak rám, és én ott leszek, hisz érted
bármikor bármit megteszek. Csak lennél közelebb, hogy foghassam a két
kezed, hogy boldogabbá tehessem az életed. Én vagyok a saját magam
legnagyobb ellensége, mert a hibáimat elnyomja a szívem büszkesége...
