2024. május 25., szombat

Tóth Sarolta: Gyereknapra

 

Tóth Sarolta: Gyereknapra

A gyermekek szépek,
kedvesek, szeretetteljesek.
Mosolyuk nyíló virág,
ártatlan, illatos ár.
Értük, nekik, velük
szépül, épül
a megújuló világ.
Ők a jövő palántái,
kertünkben zamatos gyümölcsei
az életfának.
Örömforrásai szülőknek,
egymásnak, hazánknak.
Szeretjük, neveljük,
gondozzuk őket
születésüktől,
virrasztunk kiságyuk mellett,
ha lázasan, bágyadtan szenvednek,
amíg velünk élnek, minden nap.
De legyen egy nap ünnep,
mely csak az övék!
Legyen sok játék,
ajándék, öröm.
A boldog gyermek mosolyog,
önfeledten nevet, csacsog,
ünnepeljünk gyermeknapot!
Szervezzünk sok színes programot,
legyenek gyermekeink boldogok,
ajándékozzuk nekik e szép
májusi vasárnapot!

 

Kovács Gabriella: Gyermeknapi kívánság

 

Kovács Gabriella: Gyermeknapi kívánság

Gyermeknapon e kerek földtekén
jusson mindenhová szeretet és fény!
Teljen boldogságban megannyi pillanat,
csillanjon fel a remény a szemekben, ott hol
könny fakad! Jusson el e kívánság oda ahol
szenvedés az élet, s ahová régóta
csak a nélkülözés lépett...
Jusson el oda ahol szomorúság honol,
mert nem pótolhat semmit,
egy gyermeki mosoly!
Törődő tekintet kísérje útjukon
őket, és béke... mert a gyermek
a jövő nemzedéke...

2024. május 20., hétfő

Pünkösd van, a Lélek ünnepe!


Pünkösd van, a Lélek ünnepe! A világ tele van szórva az élet csiráival, melyek fakadnak, a természet telítve van az élet vágyával, mely a szebbet sürgeti s alakítja, s e titokzatos, szép életnek s virágzásnak keretében üli meg az ember a lelki élet ünnepét, melynek, mint minden ünnepnek, megvan a maga misztériuma; s ez a misztérium az, hogy mi is hát az élet? Minden bokor, minden fűszál titok, minden állat eleven szfinx nekünk, s itt vagyunk azután mi magunk, az életnek mindmegannyi szuverén, de érthetetlen tényei; tények, melyek értelmét nem ismerjük s magyarázatát hiába keressük.
 
(Prohászka Ottokár)

Sárosi Árpád: Pünkösd


 

 

 

 


 

Sárosi Árpád: Pünkösd

Az ifjuság: a duspazarló reggel,
Pogány oltárán tüzet tékozol.
Könnyelműn bánik az isteni keggyel,
Egész világé ez a tüzbokor.

Estszürkületben már alig parázslik.
Szánd meg Uram e fösvény életet.
Légy irgalmas a szegény tékozlóhoz,
Ha küszöbödnél szava megered:

Adj tüzet a multbékós szemekbe,
A szomjas szájba csókok lángjait,
Fáradt karokba vérlávák patakját
És igy bocsásd el pogány fiaid.

Bocsásd el őket élet-kertjeidbe.
Mind jó szivü az, aki tékozol.
Nagy sóhajával, az utolsó éjnek,
Lobbanjon el az áldott tüzbokor.

 

Mitől szép az élet?

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Aranyosi Ervin: Mitől szép az élet?
 
Szólj, ha kíváncsi vagy, mitől szép az élet?
Majd mi megtanítunk nevetgélni téged!
Annyi vidám dolog van itt körülöttünk,
csak észre kell vennünk, s nevetve örülnünk.
 
Gyere ki a fűbe, tapsolj, nevess, játsszál,
hajladozz a szélben, lágyan mint egy nádszál!
Fuss csak körbe körbe, majd bukfencezz párat,
ha alkotni akarsz, építs homokvárat!
 
A lényeg csak annyi, legyél újra gyermek,
hagyd elkalandozni gyakran a figyelmed!
A szívedre hallgass, figyeld, hogy mit érzel!
Hidd el, hogy ily módon, sokkal többet érsz el.
Bízz a vágyaidban, szabadítsd fel lelked,
az élet csodáit meg kell ünnepelned!
 

BÍZZÁL AZ ÚRBAN!

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
BÍZZÁL AZ ÚRBAN! 
 
Bízzál az Úrban ,
S engedd,
hogy egyengesse utadat,
reá mindenkor számíthatsz,
Bölcsen vezet ,
tökéletessé teszi hitedet,
Dicsérd Jézust a Királyt,
Istennek szent Fiát!
 
Ne szégyeld az Evangéliumot,
Higgy a hatalmában,
és a Feltámadásában,
Érted is szenvedett,
s meghalt a szent Kereszten,
Üdvözült a szent Lelke,
Jézus ott él benned,
ha szívedbe engeded.
 
Légy jó,
S add tovább ,
Isten jóságos szeretetét,
hogy Szeretetlángja ,
mindenkit átöleljen,
mert Ő maga az igazság,
és az őszinte szeretet,
irgalmas és kegyelemteljes,
Nála békére talál lelked ,
S nem kell a holnaptól félned,
mindig ott lesz melletted.
 
(írta ; Jáczku Julianna)

Máté Rózsika: Köszönöm

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Máté Rózsika: Köszönöm
 
Köszönöm Istenem, az esőt és a napot,
S hogy Te egyformán szereted a szegényt és a vakot.
Köszönöm az utat, amit Veled együtt járok,
S a mindennapi csodát, amit veled megtalálok.
Köszönöm Istenem szívednek a kulcsát,
S hogy Veled megmászhatom a világ összes csúcsát.
Köszönöm életem minden egyes percét,
S hogy Te elhordozod szívem minden terhét.
 
Köszönöm a sok jót, amit Tőled kapok,
S hogyha Veled járok, eltűnnek a bajok.
Köszönöm családom minden egyes tagját,
S hogy te szenvedőnek meghallgatod hangját.
Köszönöm az ágyam, melyre fáradt fejem hajtom,
S ha Hozzád szól az imám, Te meghallgatod hangom.
Köszönöm, hogy asztalunkon minden nap van étel,
S hogy felsegíted azt az embert, ki Elötted térdel.
 
Köszönöm Istenem otthonomat, házam,
S hogy nem kellett sohasem az utcán éjszakáznom.
Köszönöm örömöm, s a mindennapi gondom,
Tudom, ha velem vagy, bármi jön, megoldom.
Köszönöm Istenem, hogy általad létezek,
S hogy Te megbocsátasz nekem, bár oly sokszor vétkezek.
Köszönöm, hogy így szeretsz, s nem engedsz el soha,
Életemben Te vagy a legeslegszebb CSODA.

Valahol a saját szívemben, lelkemben...

 

"Azóta gondolkodom rajta, hogy mit jelent az a szó, hogy Isten.
Mert van.
Biztos, hogy van.
Nem olyan, ahogy a templomban elképzelték.
Ott nem volt senki., és a történelem menetében sem mutatkozott meg senki, akit annak véltek.
Soha.
De én hányszor felfedeztem Őt.
Valahol a saját szívemben, lelkemben.
És mindig akkor, amikor nagyon szerettem."
 
(Müller Péter: Anyám titkos könyve)

Ne felejtsétek a szívetekkel nézni a világotokat...

 

 
.." Egyetlen olyan dolog van, amit senki más nem fog megtenni helyettem. Élni! Élni az életem! Azt nem fogja senki más.
( helyettetek sem) Nemcsak a gondokról van szó. Persze hogy azt nem csinálja, nem vállalja más...., de örülni sem fog helyettem senki.
Az örömöt nekem kell meglátni, nekem kell megragadni, nekem kell megtenni, nekem kell megengedni magamnak, és nekem kell elfogadni hogy létezik. Kezdve az olyan apró örömöktől, mint egy illatos virág tavasszal a fán, és bezárva olyan mérhetetlen örömmel, mint átölelni Őt!
Sose rohanjatok annyira, hogy elfelejtsetek örülni a napsütésnek, tátott szájjal bámulni az első hóesést télen, megsimogatni a kiskutyátokat még egyszer, még egy puszit nyomni a fontos emberek arcára, és még egy csókot csenni a "Kedvestől!" Teljesíteni, hasznosnak lenni, és igazán adni csak az tud, aki BOLDOG!
Ne mondjatok le a jogról! Ne felejtsétek a szívetekkel nézni a világotokat, és meglátni vele az igazán fontos, az igazán értékes dolgokat! A nagy teljesítés kényszerben, és rohanásban, sose sajnáljátok az időt, és az energiát magatokra, és az örömre! "
 
(Müller Péter)

Nem voltál árva

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Nem voltál árva
 
Annyi mindent kellene még tenni,
hisz annyira jó, az életet szeretni.
Harmatot fújni a nyári réten,
mezítláb szaladni a fűben, mint régen.
Pitypangból koszorút fonni a hajadba,
beszélni a képzelt baráttal magadba.
Nem sietni, sokszor játszani,
nem komoly felnőttnek látszani.
Jégcsapot nyalni ami lelóg az ereszen,
miért emlékszünk ezekre a csodákra kevesen?
Hajszolni az anyagi javakat,
erről álmodtál gyerekként vagy csak becsapod magadat?
Mit szólna hozzád az ötéves kis lényed:
én nem ezt akartam, héé.. érted?
Vegyétek már észre, hogy ami most egy év,
az régen csak egy nap volt,
a rajzlapra a lelked egykor, egy más világot rajzolt.
Menj míg nem késő,
szaladgálj mezítláb a sárba,
el tudd mondani majd egyszer, hogy nem voltál a Földön árva.
 
(Dóró Sándor)

Emlékezz vissza milyen érzés...


Mindig köszönd meg este, hogy ismét megélhettél egy napot, az sem számít, hogy mi történt benne. Egyszerűen csak légy hálás, ha képes voltál mosollyal nézni a világra, sikerült megnyitni a szíved, és jóságot sugározni a környezeted felé. Emlékezz vissza milyen érzés volt adni, elvárások nélkül őszintén kapcsolódni, életenergiával feltöltődni, negatív gondolatokat elcsendesíteni, pillanatokra szabadabbnak lenni. Őszinte mosolyod nagy erő, szeretetet tükröz, jobbá teszi a világot és azonnal a Jóisten közelébe enged. 

(Deverdics Éva)

Én csak

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Én csak
 
Én csak egy könnycsepp vagyok arcodon,
rajtad múlik, hogy az öröm vagy bánat,
jéghideg lehelet nyalja meg ajkadat,
vagy forró csókom égeti oly édes szádat.
 
Én csak egy vándorló lélek vagyok az időben,
tőled függ, hogy találkozunk e most éppen,
vagy várnunk kell még ezernyi évet,
hogy beteljesedjen szerelmünk a kozmikus térben.
 
Én csak tanítani jöttem neked a szeretetet,
neked kell eldönteni, akarsz e tanulni velem,
kőbe vésett tudás, mely a legnagyobb,
átadom ha szíved megnyitja szívem.
 
Én csak a mosoly vagyok ajkad szegletén,
te érzed, vállalod e, hogy arcodon ránc legyek,
mikor önfeledt mosollyal elhagyod a létedet,
követlek, hogy újra felismerj, utánad megyek.
 
(Dóró Sándor)

Veled vágyok

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Veled vágyok
 
Nem akarok mást csak veledlevést, nevetést,
hajbatúrást, avarban sétát, erdőben szeretést.
Csendet, sok csevejt,
mosolyt, örömkönnyet,
érezni, hogy veled minden könnyebb.
Átkarolást, összebújást,
csókot, szenvedélyt,
örömmel megélni nappal,
sok szerelemes éjt.
Sétát a homokban a parton,
lelkem, lelkedbe hajtom.
Álmodok veled közös álmot,
ennyi csak mit veled vágyok.
 
(Dóró Sándor)

Élni csak szerelmes lélekkel lehet...

 

"Ha szerelmes vagy, nem hiányzik semmi. De ha nem vagy szerelmes, mindig hiányzik valami.
Ugye tapasztaltad már? (...)
...könnyen veszed az élet akadályait, mert van kiért élned.
De ha nincs, állandó hiányérzetben élsz. (...) És hiába ragyog a Nap, (...) ha a lelkedben van a rossz idő.
...Még ez kell, még az kell, még több kell, más kell...tél helyett nyár, de a nyár túl meleg, inkább a tél. ... És hiába ragyog a Nap, és esik a karácsonyi hó, ha a lelkedben van a rossz idő. Ilyenkor nincs az életnek értelme. Élsz - de minek? Úgy tűnik, hogy a szerelemben ez nem kérdés, mert az igazi szerelem értelmet ad az életednek. (...)
Élni csak szerelmes lélekkel lehet, különben kihűl a lelked, s rideg lesz körülötted a világ...valami mindig hiányzik...ez a szerelem."
 
(Müller Péter)

A leghosszabb perc, az Élet maga

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A leghosszabb perc, az Élet maga
 
Onnantól válsz Szabaddá...
Amikor benned megszületik a Csend.
A Nyugalom.
A Béke.
Légy nyitott a világ történéseire.
A történésekre a szívedben.
Tárd ki a karjaidat az Ég felé.
És...
Élvezd a Jelen Pillanatait!
Egy perc az élet.
Egy hosszú perc...

Ismerős tekintet

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ismerős tekintet
 
A tekinteted vonz, nem enged,
magához láncol mágikus ereje.
Menekülnék, futnék messze,
de fogva tart varázsló deleje.
 
Már talán egyszer láttam valaha,
de nem ebben a mostani életben.
Ismerősként köszönt, nem enged,
itt maradok veled, testben,lélekben.
 
(Dóró Sándor)

Ha velem akarsz lenni

 

Ha velem akarsz lenni 

Ha velem vagy, ne csak testben legyél mellettem. Egész lelkeddel és szíveddel fordulj felém, ha kérhetlek. Ha velem vagy, ne oszd meg figyelmed köztem és valaki más közt, mert akkor egyikünket sem tisztelsz igazán.

Ha velem vagy, tetteiddel add tudtomra, mennyit érek én neked valójában.

Ha velem vagy folyékonyan beszélj a szeretet nyelvén. Halld ki sóhajomból a néma panaszt, mikor egy vihar közepén magamra hagynál. Ne kívánd vissza elvesztettnek hitt szabadságod, mert már semmi sem olyan az életedben, mint előttem.

Ha velem vagy tudnod kell, hogy a szeretet nevében nem rakok rád bilincset. Nem kívánom, hogy rajtam kívül ne legyen életed. Nem kell, hogy kizárd a barátaid, a családod! Mert én csak arra vágyom, hogyha velem vagy, akkor az azért legyen, mert ez a kívánságod.

Ha velem akarsz lenni, ne csak hidd, hogy engem akarsz, miközben rettegsz a bennem élő tűztől. Ha a szenvedélyt keresed, nálam megtalálod, de vigyázz, mert lehet meg is égetlek. Hiába akarsz tüzet, ha a hőt már nem bírod elviselni.

Ha velem akarsz lenni, merned kell elég közel jönni hozzám, akkor is, ha a föld körülöttem már koromfeketére égett.

Ha velem vagy, láthatsz az éjszakában fényt gyulladni. Csillagokat az égből lehullani. Felszárítom könnyeid, amelyeket mások csaltak elő belőled.

Mert ha velem vagy az azt jelenti, én téged választottalak teljes szívvel és lélekkel

 

Melletted azt érzem, örülsz annak, hogy létezem...

 

Nem kérted, hogy más legyek, hogy én érted olyat tegyek, amiben magam sem hiszek.
Nem akartad, hogy megváltozzak, szelíden kísértél, még megleltem az utamat.
Nem erőltetted, hogy a jobbra törekedjek, mikor önmagam mögött kullogtam keservesen.
Nem kényszerítettél alantas alkukra, nem vártál tőlem többet annál, mit éppen adni tudtam.
Melletted azt érzem, örülsz annak, hogy létezem és én azt hiszem, mindezekért nekem te vagy az, akinél ott felejtettem a lelkemet.
 
Horváth Szilvia
- Lélekhatár blog -

Szerencsés embereknek azokat nevezem...

 

" ==...szeretni csak fölfelé szabad. ==
És mégis: két ember egymás között, ha nehezen is, de rendbe hozhatja azt, amit az emberiség sok ezer éve elrontott. Ha van erejük föllázadni a beteg múlt és az őrült jelen ellen - talán sikerül.
Ez a két szerencsés ember tudni fogja : ilyen, hogy "szexuális élet" nincs.
Csak ÉLET van.
És azt is tudja, hogy az ÉLETBEN az érzékiség mellett még sok más, hatalmas gyönyörűség is van. Egyik a másikból következik, egymásba szövődik, sőt egymásból táplálkozik : az érintésből indul - és a Mindenséggel való egységélménnyel zárul.
Szerencsés embereknek azokat nevezem, akik fölfelé néznek, egymásban.
NEMCSAK SZERETKEZNI, DE SZERETNI IS AKARNAK. A szeretkezés náluk -bármilyen furcsán hangzik- hasonló lesz az imádsághoz. És az imádság hasonló lesz a szeretkezéshez. Csak a rezgésszámuk más. (...)
Az ilyen szerencsések tudják, hogy bármi történik velük, az a szeretet története. "
 
Müller Péter
(Szeretetkönyv)

Az öreg nő szerelme

 

Az öreg nő szerelme
 
Az öreg nő hatvanegy éves. Papíron. Papír nélkül pedig kimondani sem meri, mennyi. A szerelmet már hírből sem ismeri, vagy, ha felé hozza a szél, elhessegeti, mert az öreg nőknek nem jár bódulat. Ki hinné el, hogy a test rejtekében a szív nem akar öregedni?
Tudja ezt mindenki, csak restelkedve hallgat róla, mert a szerelem csak a fiatalság kiváltsága. Nem illik már megbolondulni egy bizonyos kor után. Öregen már minden nevetséges. Ami egykor friss és lángoló volt, az már hervatag és csúnya. A szerelem is lassan megbarnul, mint az asztalon felejtett alma, amit először a legyek kóstolgatnak, majd azok is otthagyják, hadd rothadjon egymagában. Amikor meg már észbe kapunk, akkorra a gyümölcs megpuhul, ráncossá nyomódik egykor roppanó héja és belül a kásás hús hiába édes, nem kell senkinek.
 
Senki nem várja, hogy ebben a korban megcsapja valami, ki mondani is fura-érzelem. Már nem ébred reggelente virágos hajnalra, inkább csak csendesen kievickél az ágyból, és az jár a fejében, vajon este tett tápoldatot az öntözővízbe, vagy megint elfelejtette, mint a múltkor. Ezért biztos, ami biztos, cseppent egy-kettőt a cserepek földjébe, bízva, hogy nem fog megártani a virágoknak. Arra gondol, ezt most nem fogja elfelejteni, mert kora reggel még friss, még nem fáj a bal térde, és a csípője sem. Tudja, fodrászhoz kell mennie, mert az őszülő haj látványát nem bírja. A sárgás, aszott tincsekről a múmiák jutnak eszébe, ő meg még nem vár balzsamozásra.
 
Aztán mégis valaki odafenn, vagy ki tudja hol, úgy dönt, megtréfálja a földi halandókat és megbolondítja őket, hogy ne unatkozzanak olyan nagyon, de ő sem, mert figyelve a lenti létet, néha belefacsarodik a mindenekfelettvaló szíve is, ha van olyan. És a szerelem jön. Pontosan olyan észrevétlenül, mint negyven-ötven éve. Besurran az úgy felejtett ajtó résein, és mire az ember észbe kapna, megdobogtatja a fáradó szívet. Ez a szív nem beteg, nem üres, csak épp szunnyad. Hasonló a téli fákhoz, csak a tavaszi napsütés már nem éleszti fel, legfeljebb finoman átmelegíti.
 
Rémisztő megtapasztalni, amikor a szunyókáló szív ébredezni kezd. Megdobban, mint régen, csak a fiú lett időközben más. A tekintete és a mosolya ismerős, de a tartása már nem feszes, és arcáról eltűnt a gőg. A hiúság is kevésbé emészti, és nem akar már mindenáron kockahasat. Már annak is örül, ha ütemesen gyalogol, és a túloldalról integető szomszédot nem keveri össze a postással. És ez a fiú, akinek öregember ruhája van, hirtelen kihúzza magát, ha meglátja a lányt. Hatvan feletti teste mintha cövekbe feszülne. Táncra hívja, és már nem fél attól, hogy porosra tapossa fényes cipellőjét.
 
Igen, így kezdődik egy végtelen történet. Egy nyári estén, amikor összegyűlnek az álruhás fiúk és lányok, hogy egymás kezébe kapaszkodva nevessék ki a vénülő időt.
 
A tangó a legszebb, mert ott andalító zene ütemére kúszik az ember szemébe az emlékezet. A csípők lágy ringása alatt málnaillatú lesz az este, és az öreg nő megérzi, hogy újra pezsegni kezd fonnyadó ereiben a vér. Felizzik benne a szerelem alvó tűzhányója, és ebbe a furcsa izgalomba belepirul a lány. A fiú elmosolyodik és időrágta arcába egy pillanatra visszaköszön egy halványodó emlék.
 
Fogja a lány derekát, magához húzza és legszívesebben engedné hátra dőlni, ha nem félne attól, hogy elejti. A lány szeretne valami cifra lépést tenni, de eszébe jut a térde, ezért finoman visszatereli magát a mostba és reméli, nem kell semmiféle óvatlan mozdulattal ráébresztenie kettejüket a valóságra.
 
Az öreg nő nem álmodozik, mégis messze réved, és alig hallja, amikor a tánctanár párcserét rendel. Elengedi szerelme kezét és féltékenyen figyeli, ahogy az más kezébe fonódik. Hozzá is odalép egy úr, akinek fogsora talán új, de ügyetlen orvos keze munkája, így nagyobb a kelleténél. Lehajtja a fejét, hogy el ne mosolyodjon, hiszen ebben a korban duplán fáj a nevetés. Fáj, mert az idő felerősítette az érzékenységet, és amiatt is, mert a hiúság sose hal meg. Tétován a másik után néz, és amikor azt látja, hogy szerelme ugyanúgy nevet, mint vele, akkor megérti, hogy az idő nem festi át a nagy érzelmeket. A fájdalom mindig is fájdalom marad, ahogy a bánat is, míg az öröm, na, az talán felértékelődik.
 
A tangó véget ér, és a nyár végi estében a lugas megtelik limonádéra szomjazó táncosokkal. A férfiak felemelt fejjel, gerincüket egyenessé igazító léptekkel járulnak a pulthoz és két pohárral kérnek, mert szívük hölgye is szomjasan várja őket.
 
Szétnéz, meglátja a fiút, aki háttal áll neki. Válla csapottabb lett és a zakó sem áll olyan ragyogóan rajta, mint rég, de őt elvarázsolja. Szeretné megsimogatni, szólni neki, hogy vár rá, mégsem teszi. Megtanították várni és hagyni, hogy a férfiember lépjen. Ő csak finoman jelezhetne, ha az megfordulna. Nem teszi. Kedvesen flörtöl a fiatal pultos lánnyal, aki sosem fogja már észrevenni benne a férfit. Legfeljebb cuki nagypapaként kacsint rá, és el sem tudja képzelni, hogy az a hajlott hátú, aki előtte áll, egykor kerítéseket mászott át pár orgonaágért. Neki az öreg nem történelem, nem régi kaland, csak egy megroggyanó kabát és egy félrecsúszott nyakkendő.
 
És a fiú megkapva a két poharat nevetve megfordul. A jégkockák hűtik a markát, a narancsillat felkúszik az orrába és ingerli. Játékos tekintetét a lányéba fonja és vállával mutatja, jönne ő, ha nem lenne hatalmas a tömeg. A lány nem siet, hagyja, hogy elvergődjön hozzá, mert akkor szép a találkozás, ha nem siet elébe. Hosszú, lassuló pillanatok alatt megérkezik a kék szemű, átnyújtja az italt. A lány megfogja, bizsergeti tenyerét a hideg pohár. Szíve nagyobbakat dobban, mert nyert, mert neki vitte, nem annak a másiknak. Erre a gondolatra majdnem kibuggyan belőle a nevetés. Van, ami nem változik, nyugtatja magában. És tényleg. Belekortyol. A langyos nyár szele meglebbenti frissen festett haját, ami nem lófarokban van, mint egykor.
 
A hangosodó zene morajában alig hallja, hogy a férfi odahajol hozzá, és fülébe súgja, hogy mennyire szép! Amikor végre megérti, az öreg nő szerelmes tekintettel rábámul és elpirul, ahogy negyven évvel ezelőtt is.
 
(Imre Hilda)