2024. március 29., péntek

Aranyosi Ervin: Húsvéti üzenet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Aranyosi Ervin: Húsvéti üzenet

A szeretet megvéd,
oltalmaz, vigasztal,
a szeretet etet,
– vendégváró asztal.
Mert lelkünk hatalmas,
bárki beleférhet –
jó szívével adhat,
bizakodva kérhet.
Tárd ki hát a szíved,
higgy a szeretetben,
így szépül a világ,
így élhetünk szebben.
A szeretet burok,
minden rossztól megvéd,
ha szívből szeretnél,
Te is jobban tennéd!
A szeretet örök,
a szeretet áldott,
szeressük hát szebbé
az egész világot!

ÁLDOTT ÜNNEPEKET KÍVÁNOK NEKTEK!

 

" Közeledik a Húsvét, a feltámadás ünnepe. A világ minden kultúrájában ez az újjászületés nagy beavatási pillanata. A természetben -és a lélekben- ez a tavaszünnep.
Az újjászületésről azonban sok mindent tudunk. Az egyik az, hogy előtte hosszú válság és krízis katarzissá mélyül. A vallás fogalmaival szólva : tudnotok kell, hogy KRISZTUS feltámadását nem a halála előzte meg, hanem a katarzisa. Ez sokkal nehezebb, mint a halál.
Aki ezt nem éli át teljes mélységében, az nem tud újjászületni. Ezt éljük most. Ki így, ki úgy, de ez lett a kollektív létélményünk.
Csodálatos újjászületés előtt állunk! És megtanulhatunk végre igazán szeretni!
ÁLDOTT ÜNNEPEKET KÍVÁNOK NEKTEK! "
 
(Müller Péter)

FELTÁMADT A MEGVÁLTÓNK!

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
FELTÁMADT A MEGVÁLTÓNK!
 
Az év legszebb napján,
Feltámadt a mi Megváltó Királyunk
Legyőzte érettünk a halált,
Oly sokat szenvedett,
meggyötört sokat kínzott teste,
Súlyos volt az Ő keresztje,
ártatlanul a világ bűneit,
egyedül a vállán cipelte,
Most ott ül az Atyja jobbján,
Örvendjünk hát emberek,
Imával s dalolva
Adjunk hálát Istennek,
bűneink megbocsátást nyertek.
Bocsássunk meg mi is az ellenünk vétkezőknek,
Higgyünk a feltámadásban
s az örök életben!
Áldassék Jézus szent Neve mindörökké Ámen.
 
(írta : Jáczku Julianna)

2024. március 15., péntek

"A feltétel nélküli szeretetre csakis a mama képes...

 

"A feltétel nélküli szeretetre csakis a mama képes.
Bárki is rejtőzött a méhében, bárki is volt az a "valaki", akit világra hozott: szereti.
Bármilyen volt, befogadta magába.
Nem minősítette.
Nem törődött vele, hogy szép-e vagy csúnya, jó vagy rossz, nehéz vagy könnyű természetű - és ha csakis a szívére figyelt, és nem az ostoba társadalmi elvárásra, még azzal sem törődött, hogy fiú-e vagy lány.
Csak egészséges legyen.
De ha mégsem az, akkor is az övé.
Egy életen át.
Kibújik belőle, máris szereti.
Sőt, amikor még csak mocorog benne, akkor is szereti.
Előre.
Ismeretlenül.
Feltétel nélkül."
 
(Müller Péter)

Törődnünk kell másokkal, mert a világ nem ér rá megállni és meglátni a bajt...

 

Törődnünk kell másokkal, mert a világ nem ér rá megállni és meglátni a bajt. Az örömöt se. A világnak az a dolga, hogy pörgesse az idő kerekét, és néha botot akasszon a küllők közé, hogy észrevegyük, rossz felé haladunk. Ilyenkor kellene megtorpannunk, hogy meglássuk, amihez vakok vagyunk. Hagynunk kellene, hogy lassan megérintse szívünket az emberek sóhaja. Ki kellene nyújtanunk kezünket a földre hullókért, ahelyett, hogy bambán tovább haladunk. De mintha hályog ülne a lelkünkön. Ezt a hályogot kellene már levakarni, hogy ne éljünk tovább közömbösen és érzéketlenül. Ez lenne az ember mindennapi feladata a világban. Ez, ha nem lenne gyáva és önző.
 
(Imre Hilda)

Lipták Mariann - Nincs időm

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Lipták Mariann - Nincs időm
 
Nincs idő haragra és gyűlöletre,
Álnok vagy gonosz emberekre.
Szeretni jöttünk, nem haragudni másra,
Ölelni jöttünk és mosolyogni a nagyvilágra.
 
Nincs idő ítélkezni, bánatot okozni,
Viszályt kelteni, vagy éppen azt fokozni.
Van viszont idő békességben élni,
Szeretteinkre hittel áldást kérni.
 
Érzőn meghallgatni vigasztalást nyújtva,
S ha nekünk fáj, valaki majd ugyanezt
nyújtja.
A bánat ellenére így tudunk felállni,
Erős, kedves szívvel kevésbé fog fájni.
 
Annyi embert lehet az életben szeretni,
Az együtt töltött perceket tartalmassá
tenni.
Nem érdemes bánkódni sokáig gondokon,
Úgyis el fog múlni, én ezt így gondolom.
 
Másképp épül fel mindannyiunk lelke,
Más utat mutat lelkünk tiszta csendje.
Elfogadom, ha ezt másként érzed,
Mert nincs időm, hogy meggyőzzelek
téged.
 

2024. március 13., szerda

“Hinned kell abban, hogy a legjobb még hátra van...

 

“Hinned kell abban, hogy a legjobb még hátra van. Hogy hozzon ez a szeszélyes élet bármit, a csoda, amit neked szán, a tiéd lesz. Hinned kell abban, hogy ez a szürke világ is ezer színt tartogat, és te is látni fogod. Hinned kell abban, hogy az élet nem csak kudarcok sora, hanem egyszer végre felemel, és nem enged el magától. Hinned kell abban, hogy létezik igaz szeretet, olyan soha el nem múló. Hogy lesz egyetlen sziklád, egy mentsvár, aki nem kérdez, de átölel, ha fáj még az élet. Egyszerűen hinni kell, hinni, bárhogy fáj, mert másként elvesztünk. Mindannyian.”
 
(Todorovits Rea)

"Az Igazit nem onnan ismered meg...

 

"Az Igazit nem onnan ismered meg, hogy tökéletes, hogy mindig tudja, mit kell mondania,hogy kiolvassa fejedből a gondolataidat, hogy soha nem kell tenned érte, vagy változnod miatta. Nem onnan ismered meg hogy egyszer csak besétál és pont olyan lesz, amilyennek elképzelted, készen mindenre. Az Igazit onnan ismered meg, hogy minden hibája, és minden bonyodalom ellenére. csakis őt akarod majd, ő pedig téged…"
 
(Manna OWell)
 

A szeretet minden fajtája összerezgés...

 

A szeretet minden fajtája összerezgés.
Ha testi, akkor a testetek, ha lelki, a lelketek, s ha szellemi, akkor a szellemetek „rezeg egymásba”. Ezért nem is igazán tudod, ki az adó és ki a vevő, mert ez már együtt rezgés.
Egymásba hangolódás.
 
(Müller Péter)

" Minden csoda a tiéd lehet...

 

" Minden csoda a tiéd lehet, a legmerészebb álmaidat is megépítheted, de lassan. Téglánként.
Minden tégla lerakásához türelem kell, kitartó szorgalom, s főleg hit, hogy ebből végül ház lesz. Minden egyes téglánál látni kell a házat!
Ez a hit. "
 
(Müller Péter)

2024. március 10., vasárnap

Aranyosi Ervin: Mire vágyom?

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Aranyosi Ervin: Mire vágyom?
 
Én békére vágyom,
szerte a világon
és legyen valóság,
megvalósult álom!
 
Szeretetre vágyom,
néhány kedves szóra,
mosolynap ragyogjon
minden földlakóra!
 
Igazságra vágyom,
nyílt őszinteségre,
a hazugság szennye,
oldódjon fel végre!
 
Emberségre vágyom,
gyógyító esélyre,
minden gonoszságot
temessünk el mélyre!
 
És társakra vágyom,
igaz emberekre,
hogy a történetünk
válhasson kerekre!
 
Kézfogásra vágyom,
egy szívdobbanásra,
földi mennyországra,
s nem is vágyom másra!

Aranyosi Ervin: Egy ölelésben

 

 

 

 

 


 

Aranyosi Ervin: Egy ölelésben

Egy  ölelésben feloldódik két lélek,
mindkettőnknek szíve egy ütemre ver.
Fájna, hogyha egy nap nem ölelhetnélek,
mert a te hiányod elszomorít, lever.
Ameddig csak itt vagy ölelő karomban,
végre értelmet nyer az egész világ.
Amíg a mi szívünk egy ritmusra dobban,
nem is vagyok képes nem gondolni rád.

 

2024. március 9., szombat

LIPTÁK MARIANN : AZ ISTEN TENYERÉN

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
LIPTÁK MARIANN : AZ ISTEN TENYERÉN
 
Azt kérdezed tőlem, miért vagyok hálás?
Mert az életem egy gyönyörű áldás!
Körülvesz mindig a családi szeretet.
Istenem, én mennyi mindent szeretek!
 
Szeretem a csodás, nyári virágokat.
A be nem teljesült homályos álmokat.
Szeretem az ölelő, meleg napsütést,
és a hűvös, didergős téli hóesést.
 
Szeretem a nappalt és az éjszakát.
szeretem az emberek csendes szép szavát,
Gazdag vagyok , és nem pénzben mérem,
Nem vagyonomban, a lelkemben érzem.
 
Este, mikor összeteszem kezemet,
a szívemet betölti a hála és a szeretet,
Szeretek, szeretni, hálát adni, élni !
És az Isten tenyerén semmitől se félni.
 

2024. március 8., péntek

Egy napon...


 

 

 

 

 

 

 

 

 


Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát
Repülj le a földre, ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.

Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.
Tudd, meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.

Az angyal elrepült. Három nap odavolt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.
És olyan szomorú, mint kinek szíve tört.

Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny
Az emberek elvesztek, mind csupa közöny.
Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat,
De nem mondanak egymásnak szerető szavakat.

A szeretet, ami itt fenn a legnagyobb kincs,
Ott lenn az emberek szívében nincs.
Az Úr is szomorú lett, hisz ő már rég tudta,
A szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa.

Megbízta hát az ég összes angyalát,
Hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ.
Azóta itt vannak köztünk az angyalok.
Vigyázzák lépteink, szemükben Fény ragyog.

Ha Te is egy kis melegséget érzel a szívedben,
Tudd, hogy egy angyal van ott a közeledben.
Ő lopta a szívedbe a napsugár melegét,
Lábad elé szórja a csillagok fényét . 

(Ismeretlen szerző)

2024. március 6., szerda

A boldog élethez nem elég örülni...

 


A boldog élethez nem elég örülni minden apróságnak, amink van, hanem el is kell hinnünk, hogy megérdemeljük, legyen az kicsi vagy nagy dolog, ajándék, áldás.
Az élet alapvetően nem a szenvedésünk vagy szomorúságunk szimfóniája, hanem a boldogságunk kulcsának megőrzése a szívünk felett, ami nem más, mint a hála érzése, a mindennapos elégedett sóhaj, hogy: Köszönöm!
 
-Agárdi Zsóka-

"A világon három dolog létezik!

 

"A világon három dolog létezik!
Az Én dolgom.
A Te dolgod.
Meg Isten dolga!
Ha mindenki a maga dolgát teszi és azzal foglalkozik, akkor van rend a világban! "
 
(Byron Katie)

2024. március 3., vasárnap

Tihanyi Tóth Kinga: Adj nekünk látást

 

 

 

 

 

 

Tihanyi Tóth Kinga: Adj nekünk látást

Adj nekünk látást,
fájdalomban áldást,
hidegben ölelést,
esőben nevetést.
Zajban a csendet,
káoszban a rendet,
könnyekben ragyogást,
aszályból aratást,
háborúból békét,
a gyűlöletnek végét.
Átokból aranyat,
bánatból vágyakat,
magányban barátot,
aggódásból álmot,
sóhajból virágot.
Egy megmentett világot.

2024. március 2., szombat

Boda János: Rezgéseink

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Boda János: Rezgéseink
 
Rezgéseink
összeölelkezve, ébren,
átsegítenek majd
minden nehézségen.
 
A testünk közt
érezhető bizsergések,
egymásba dobbanó
szívverések.
 
Szemeink világa
egy tekintetbe száll,
s e két külön világ
ekkor összeáll.
 
Tenyeremben tenyered
most végképp megpihen,
s kézen fogva, együtt
átkelünk az életen.
 
Rezgéseink immár
összekapaszkodtak a térben,
s két lélek tánca kavarog
az időtlen öröklétben...