Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi, lelki javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a virágokat, fákat, a csoda szép napvilágot, hallhatja a madarak énekét, ha együtt lehet azzal, akit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek a legfontosabbak a boldogsághoz, mert ez a lélek virágos kertje.... (Wigner Jenő)
2023. december 30., szombat
Újévi kívánság
2023. december 25., hétfő
Aranyosi Ervin: Karácsonyra angyalt küldök
2023. december 24., vasárnap
Mikor van életünkben karácsony?
2023. december 19., kedd
Színdarab
" Ez a várakozás ideje... és vannak angyalok.
Legyél hálás ezekért a napokért...
2023. december 18., hétfő
Bölcsen szól a csend minden szava, hisz Isten kottáján lapoz.
Bölcsen szól a csend minden szava, hisz Isten kottáján lapoz.
Életünk olyan, mint egy zenemű, melynek minden mozzanatát Isten vezeti. A csend pedig, egy zenei szünet, ahol Isten kottájában lapozunk, és megpróbáljuk értelmezni életünk zenéjét.
A csend nem üres, valódi értékeket hordoz magában. Képes „megszólalni” anélkül, hogy szavakat használna, és szavak nélkül képes megajándékozni minket nyugalommal, békével, lelki erővel.
A mély csend és az elmélkedés során megérint minket Isten, kapcsolatba kerülünk a lelkünkkel, belső bölcsességünkkel. Ilyenkor szívünkben megjelenik a hála, ima kerül a szánkra és Isten kottáján lapozva a remény üzeneteivel haladunk tovább.
(Deverdics Éva)
Hiszek az Angyalokban…és a Teremtő végtelen szeretetében…
Hiszek az Angyalokban…és a Teremtő végtelen szeretetében…
Hiszem, hogy életem egy felsőbb erő teremtette és vigyázza…nevezzük bárhogyan is a végtelen szeretet megnyilvánulási formáját…
Hiszem, hogy lelkünk eredete közös, és lelkünk magjában az egység valóságát éljük, mely a szeretet és hála legmagasabb rezgésében kapcsol össze minket…
Hiszem, hogy a félelmeink csak a fizikai valóságunk tapasztalásai, melyek lelkünk emlékezést segítik az egység és a szeretet igazságára…
Hiszem, hogy csak a szeretet gyógyíthat, és csak a szeretet indíthat el gyökeres változásokat…
Hiszek az Angyalokban, az Ő segítő, gyógyító fényükben…
Hiszek magamban…
Hiszek Benned is…
Hiszem, hogy képesek vagyunk újra emlékezni, és újra megélni a szeretet és egység felemelő erejét…
2023. december 7., csütörtök
Hold voltál
2023. december 5., kedd
Drága Télapó! Kedves, öreg Télapóm!
Drága Télapó! Kedves, öreg Télapóm!
2023. november 2., csütörtök
A spirituálisok mélyen hisznek az örök életű lélekben ...
Természetesen a spirituális embernek ugyanúgy fáj egy szerette elvesztése, mint bárki másnak. Ugyanúgy padlóra kerül, sír, könyörög, akár depresszióba is zuhan egy időre. Neki is pokolian fáj, ha eltávozik a szerette, akár kétlábú, akár négylábú legyen. Csak éppen máshogy áll magához a halál kérdéséhez.
Sokan pedig a halálhoz a fájdalmat társítják. A fájdalmas balesetet, betegséget, és ezért imádkoznak azért, hogy majd egy szép napon öregen, fájdalom nélkül, párnák között távozzanak el. Meg aztán évszázadokon át rémisztően ábrázolták a Halált. Egy csontváz fekete csuhában, kaszával a kezében. Ki a jó Istennek lenne kedve így találkozni vele? Talán ott kellene kezdeni, hogy rengeteg ember fél a haláltól. Ha nem is állandóan, de legalább egy bizonyos életszakaszban. Hiszen a halál olyan véglegesnek hangzik, sötétnek és ijesztőnek. Valószínűleg azért is, mert ezt nevelik belénk, hogy a halál a vég. Betesznek minket a földbe, ahol a csontjainkról a hús lemállik, majd azok is elporladnak. Vagy irány a kemence és elégünk. Mindebbe belegondolni szörnyen ijesztő lehet, holott lássuk be: mi már erről nem fogunk akkor tudni.
Tudjuk jól, hogy vallásonként eltérő az, hogy az emberek miként gondolkodnak a halálról. A keresztények számára ott van a Mennyország vagy éppen a Pokol. A buddhisták pedig az újjászületésben hisznek.
És el is érkeztünk a lényeghez, a legtöbb spirituális ember hajlik a keleti filozófiára és abban egyetértenek, hogy a halál nem a vég, hanem a kezdet. Egy új utazás kezdete. Ebben hittek az ókori egyiptomiak is és azért készültek egész életükben a halálra, megpakolva minden földi jóval a sírjukat. Tudták, hogy csupán a földi pályafutásukat fejezik be. Nem az életet. Az tovább folytatódik a halál után.
A spirituálisok mélyen hisznek az örök életű lélekben és a szellemben is. Hiszik, hogy a szellemük visszatérhet a halál után és elbúcsúzhatnak a szeretteiktől. Úgy vannak vele, hogy csak a test távozott el, de a szerettük szelleme, lelke nagyon is él. Ez pedig óriási erőt ad nekik. Erőt ad a temetésnél, és utána a hosszú gyásznál is. Látni, érezni vélik a szerettük jelenlétét, akár beszélhetnek is vele, ez pedig boldoggá teszi őket. Ugyanakkor nem önzőek, arra biztatták a kedves elhunytat, hogy keljen bátran át. Menjen és bulizzon egyet odaát, egyesüljön újra a családjával, azokkal a kedves személyekkel, akiket ő vesztett el. Ez a gondolat nyugtatja őket, hogy a szerettük a családjával lesz. Egy csodás helyen.
Hiszen mind elképzelik valahogy a túlvilágot. Virágos mezőként, felhőkkel kipárnázott vidékként vagy mint egy kisvárost. De egyöntetűen hisznek abban, hogy van élet a halál után, ahol szeretteik pihenhetnek, továbbélhetik az életüket. Olykor a szellemek még meg-meglátogatják az élőket, de legalábbis szemmel tartják őket. Az élők őrangyalként tekintenek rájuk, akikhez imádkoznak, akiknek a segítségét kérik. Tudni vélik, hogy tegnap az anyukájuk, a testvérük érintése fogta vissza és mentette meg attól, hogy lelépjen az útra és elgázolják.
Sokuk pedig hisz abban – ahogy a buddhisták – hogy idővel újjá fog születni az elhunyt. Talán épp a közelben és újra találkozhatnak, de az is lehet, hogy nem. Mindegy is az, csak az számít: élni fog és remélhetőleg egy boldogabb életben lesz majd része.
Minden amiatt pedig a spirituális emberek nem félnek a haláltól. Vagy legalábbis dolgoznak azon, hogy legyőzzék. Egyrészt ennek oka nyilvánvaló: ott a tudat, hogy az életük nem ér véget, csak továbbfolytatódik egy másik létsíkon. Másrészt megértik a halál mibenlétét, elkerülhetetlenségét, sorsszerűségét. Márpedig aki hisz a sorsban, az isteni tervben, azt mondja: jöjjön, amikor jönnie kell. Nem siettetem, de nem is fogok elmenekülni előle. Addig maradok, amíg odafent engedik. – így vélekedik a halálról egy spirituális ember.
Nem kell félni a haláltól. Könnyebb, ha az ember kevéssé rémisztőnek képzeli el. Lehet egy helyes öregember, egy cuki kislány vagy akár a Bolond Kalapos. A Halál lehet egy barát is, aki megszabadít a fájdalomtól, a szenvedéstől vagy éppenséggel átkísér az új életbe. Nem kell őt várni – főleg nem előidézni – elég, ha az ember tiszteli és megbékél vele. Nem akar rosszat, hiszen nem érdeke. Csak jön, amikor idő van. Ezért sem szokásuk a spirituális beállítottságúaknak haragudni rá.
Szóval ennyivel. Ennyivel másabb egy spirituális ember hozzáállása a halálhoz.
2023. október 31., kedd
Bátorítás odafentről…
Bátorítás odafentről…
Ne szenvedj!
Ne zokogj, azért mert szeretsz engem. Nincs halál, a lélek tovább él.
A végtelen útján szállok és szeretnélek boldognak látni. Szeretném, ha megértenéd, nem haltam meg, csak elköltöztem egy olyan birodalomba, ahol nincs fájdalom, nincs szenvedés.
Az út másik oldaláról figyelem földi léted, és szomorúan látom, hogy szenvedsz, hogy kétségbeeséssel hadakozol, és nem lelsz sem megoldásra, sem ellazulásra. Kiestél az élet áramlásából és tehetetlenül téblábolva, eltávolodtál a valódi énedtől.
Gyászodban velem haltál egy kicsit, és nem akarod letenni a fájdalom terhét. Mert nem látsz, azt gondolod, már nem létezem.
Pedig közel vagyok hozzád, nem is sejted, hogy mennyire.
Ott vagyok benned, a lelkedben, a csendedben, minden lélegzetvételedben. Veled vagyok az ébredésben, az álmodban, a múltadban, a jelenedben és a jövődben.
Segítőd vagyok az úton, és terelgetlek a földi lét útvesztőiben. Csak bízz bennem, engedd meg lelkednek, hogy megérezzen. Hogy összeolvadjunk, a szépség pillanataiban. A napnyugtában, az eső cseppjében, a virágos rét látványában, egy bájos kismadár dalában, egy színes pillangó tovaröppenésében.
Engedd, hogy a lelkünk újra összeölelkezzen. Érkezz meg szíved csendjébe, nyugalmába, és érezni fogod a szeretetemet.
Őrizd jókívánságaimat. Adjon erőt a lelkesedésem.
Hiszem, hogy derűt varázsolhatok az arcodra, hogy mosolyomra mosollyal válaszolsz. Hiszem, hogy imámra összekulcsolod mindkét kezed, megnyugszol és hálát adsz minden pillanatért, melyet együtt tölthettünk földi létünk pillanataiban.
(Deverdics Éva)