A negyedik kapuban állunk, ahol lélek találkozik a lélekkel.
Azt mondják: nem lehet közel kerülni a másik ember lelkéhez. Lehet, hogy ez igaz, de lehetne ez másként.
Mi választ el bennünket egymástól?
Először a múlt, majd a jövő álmai, végül a szó. Így hát a múlton, a jövőn és a jelen történésein kell csak túllépnünk – máris a lélek kapujában állunk.
Hogy kinyílik-e? Nem tudhatjuk.
Akik csak a saját életüket élik, tele vannak szavakkal, nem tudnak figyelni másokra. Talán egy kicsit mégis. De ez a kicsi emberek közt – kevés.
A múlt – sziklafal, szinte erődítmény. Olyan épület, melynek pillérei tartják a jelent, hisz nélküle az nem is létezhetne. A hátán cipeli még a jövőt is, ami ugyancsak el fog múlni valamikor. És ha ez megtörténik, egyre erősebb építménnyé teszik az ember múltját.
A régi időkből mindenki másmilyen életet épít magának. Miként a múltunk, a ma viharai is elválasztanak bennünket egymástól.
És a jövő! Mindenki más jövőt képzel magának: színeset, izgalmasat, kiemelkedőt.
Lám, az élet három kapuja állt közénk: téged tőlem az választ el, hogy mást tanultál a múltban és mást képzelsz a jövőről. Más érdekel, mással foglalkozol, más gondolatok járnak a fejedben. De ha szeretsz, ha igazán szeretni tudsz, ez mind érdektelen.
A múltat erőszakkal lerombolni nem lehet. Hiszen megtörtént már. És ami volt – a részünkké lett. Általa lettünk azokká, akik most vagyunk. Jövőnk még a valótlanságok világa – a vágyaink újabb falakat emelnek közénk.
Ha a múlt eseményeit és a jövő álmait ledöntve próbálnánk eljutni egymáshoz, sosem találkoznánk. A lélek nem nyílik meg sem hatalom, sem erőszak előtt. Csak a szeretet nyelvét ismeri és érti.
Nincs dolgunk a másik ember múltjával, ahogy nem képzelhetünk neki másik jövőt sem. A jelent pedig nem a nagy mesék teszik örömtelivé – az csak akkor lehet szép, ha a szó megszűnik válaszfallá lenni.
A szeretet nyelve egyszerű: csöndben elfogadni mások múltját, mintha velünk történt volna, üdvözölni álmaikat, mintha a mi vágyaink lennének. Ez a szeretet nyelve – és csak ez. Ha ismerjük, és használjuk, a jelen sosem fog közénk állni.
Akinek szívét a szeretet mozgatja, szépnek látja a világot. Akinek a világ szépségei megnyílnak, nem köti magát a múltjához, és nem féli a jövő bizonytalanságát. Most él. Most és itt elfogadja, hogy minden olyan, amilyennek lennie kell éppen. Ehhez nincs szükség szavakra. De szükség van a szemek csöndes villanására, amely üzeni: látlak, figyelek rád, érezlek.
Ezt tudja a szeretet. És csak a szeretet tudja ezt.
A negyedik kapuban állunk, ahol lélek találkozik a lélekkel.
Kalimonasz – Gondolj a Szeretetre...
