Mit kívánok

Balogh József: Mit kívánok

"Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs, jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!"

Magadból, szívből, szerelemből...

Szövetséget csak türelemmel lehet kovácsolni. Sok figyelem kell hozzá, odaadás. Kedves, léleksimogató szavak, érintés. Vágyat ébreszteni, tettre sarkallni, elismerni a másik erősségeit, drukkolni neki az első sorból, akármibe is kezdjen. Megfigyelni, adni, amire épp szüksége van. Magadból, szívből, szerelemből.
Idő és fegyelem kell hozzá, de amit nyersz vele, az egy leutánozhatatlan, elszakíthatatlan egymáshoz kapcsolódás testi- lelki szinteken.

-Agárdi Zsóka-

Hát szólhatok én!?

 

Hát szólhatok én!?

Világ hallgat, csend süketül,
Szívem boldog bent egyedül.
Arcomra mosolyt csal a jelen,
Rolóként homályosul szemem.

Boldog szívem dolgozik még,
Felhőt nyitok, világ kelyhét.
Napfény süt be segítségre,
Árnyék ébred fény mögé be.

Szólok hozzád mosoly közben,
Ezt a rózsát neked törtem.
Bíbor színe arcod tükre,
Ígérd nekem mindörökre.

Tudod, lelkem veled táncol,
Olvadt szívem csupa mámor.
Ki szólhat meg mindezért,
Szívet öntök szívedért.

Mámorkosár, vessző fonott,
Lelked nékem mindent hozott.
Kényeztetett, babusgatott,
Egész lényem beléd omlott!

(Major Tamás)

Végig ott vannak...

A szerelmesek nem megismerkednek. Végig ott vannak egymásban.

(Rúmi)

Egyetlen percben

Egyetlen percben

Szavakat, mondatok követnek,
mit tehetnék most vajon én?
Szeretném, ha újra jó lenne,
mosoly lenne az elmúló perc végén.

Évek múltak már el, csendesen,
amióta ismerlek téged.
A csend a legnagyobb távolság,
szeretném, ha szépen,
lassan eljönne a boldogság.

Túl sokat tettél már meg értem,
s nem lenne jó, egyszerűen lelépned.
Bár én csak szavakat adhatok neked,
nekem a csók és az érintés,
egy tiltólistán hever.

Túl sok a perc, túl sok az áldozat,
az időd nagy részét, rám áldoztad.
Dönteni dönthettél volna másként,
de akkor így, nem lenne semmi,
ami már megtörtént.

Most kereshetnék bűnbakot,
mint, hogy belássam,
a hibám valakin átgázolt.
Jó volna újra, hosszasan beszélni,
de ha nem megy, időt kell biztosítani neki.

A csendben,
egy perc is idegen nélküle.
A zajban egy perc is,
kevésnek tűnik vele.

Telnek a napok,
de hagyom őt békén,
mert ha sietek,
akkor még idegenek leszünk a végén.

Bár a távolság nagy,
de a csend még nagyobb.
A távolságot lehet csökkenteni,
de a csendet, csak szavakkal lehet felkelteni.

(Borza Zoltán)

„Tudod mi a szép a szerelemben?

„Tudod mi a szép a szerelemben? Hogy vidám, hogy mosolya van. Nem szabad szomorúan szeretni. És nem szabad eltékozolni a leggyönyörűbb napokat… mert a szerelem ihlet, ritka percek csodája.”

(Bókay János)

Felföldi József - A hang

Felföldi József - A hang

Őrizlek, mint hulló csillagot a Föld
Védelek, mint gyermeket az anyai ösztön
Követlek, mint őszinte mosolyt az arc
Szeretlek, mint medrét a hömpölygő folyó
Mosdatlak, mint szilárd sziklafalat a vízesés
Éltetlek, mint testet a lüktető szív
Légy éltető fény, mint Hold szigonya az éjszaka ködjében
Mely titkaim alagútjában szerelmeddel fényt lehel
Légy vágyaim kiszáradt kútjain álló hűs forrás
Mely, belém oltja örömét míg meg nem enyhülök
Légy Te a vezér kiáltás elnémúlt hangszálaimban
Mely szavak nélkül is hang marad az emberiség szelében

Reviczky Gyula: Őszi remény

 

Reviczky Gyula: Őszi remény
 

A nyár végső virága is lehull.
Az ég is ezt siratja: elborul.
E hervadás, e gyász úgy fáj neki!
Csak hullnak, egyre hullnak könnyei.
 

Fagyos mosollyal néz alá a nap,
S az égen olyan álmosan halad.
Nincs dal az erdőn, letarolt a rét;
Mért pazarolná fényét, melegét?...
 

De a midőn vidám szüretelők
Felett halad, mosolygó képet ölt,
Miként ha szólna: «Vígan legyetek,
A hervadást úgyis megéritek!»
 

De véget ér a végső vigalom;
A szél süvít be ajtón, ablakon.
Azt mondja: «Nincs virág, meghalt a nyár!
Nem lesz derűs, meleg nap soha már!»
 

Lesz! Mert a föld csak alszik, nem halott,
Megtérnek napsugár, madárdalok.
És akárhányszor lesz még kikelet,
Rózsás napok, napfényes ég, meleg! 

 

 

Augusztusi könnyek

Augusztusi könnyek

Nézd, mily szomorú az augusztusi nyár,
mintha tudná, hogy az elmúlás kapujában áll,
mintha érezné a fagyott föld havas kő rögét,
mely jégpáncélba zárja a napláng melegét.

Nézd csak, mily bánatos minden falevél,
mely rozsdaszínben sárgul a lombok tetején,
s melyek úgy fogódznak az elgyengülő ágba,
mint tévelygő gyermek az anyai szoknyába.

Nézd csak, mily törékeny ez a kérészálmú élet,
miben elgyengült hang már az a madárdalos ének,
mi egykor oly mélyre lopta szívünkbe magát,
hogy azt hittük örökké tart e vidám csacsogás.

(Kun Magdolna)

Kun Magdolna:Útra készen

Kun Magdolna:Útra készen

Mikor a virágzó nyár már hervadásra vár,
útra kerekedik minden gólyapár,
s csak szállnak-szállnak egyre távolabb,
miközben piros csőrükre könnyek hullanak.

Mert a gólya is olyan akárcsak az ember,
megtelik a szeme fájdalomkönnyekkel,
mikor eljön az-az idő, hogy útra készen áll,
s érzi, hogy vissza már sohasem talál.

Tudom egyszer én is messze költözöm,
s akkor könnycseppekbe fullad élet-örömöm,
de majd magammal viszem azt az emlékképet,
hogy tavasszal a gólyák mindig visszatérnek.