Advent időszaka: beszélgess a lelkeddel
Ismét
elérkezett az Advent ideje. A várakozás időszaka sokaknak azonban csak a
vásárlási lázat, a végeláthatatlan ajándékozási listák írását, a
végkimerülésig tartó nagytakarítást és a stresszt jelenti. Szenteste
aztán fáradtan rogyunk a fa alá, és alig várjuk, hogy vége legyen a
napnak. Pedig ez a négy hét épp az ellenkezőjéről kellene, hogy szóljon.
A megállásról, a befele figyelésről, a visszavonulásról, a pihenésről, a
saját lelkünkről.
Van
egy régi, ha jól tudom indián mondás, miszerint ha elfáradtál állj meg,
és várd meg míg a lelked utolér. Bizony most, Advent idején a mi
dolgunk is ez lenne. Megállni, megpihenni, megtalálni azt a biztos
középpontot önmagunkban, amiből év közben kizökkentünk. Az is lehet,
hogy még meg sem találtuk sohasem, mert csak szaladunk át az életen,
elnyomva lelkünk egyre erősödő hangját. Mindannyiunkban létezik egy
belső vezető, egy belső bölcsesség, ami vezetni szeretne minket az úton.
Nevezhetjük ezt akár a lelkünknek is. Jelzi, ha jó irányba megyünk, és
jelzi, ha letértünk az utunkról. Belső hangunk azonban nem mindig jól
érthető. Hogy ismét megtaláld a kapcsolatot ezzel a belső vezetőddel,
meg kellene állnod néha, és befele figyelned. A folyamatos gondolkodás,
„agyalás”, a problémákon való rágódás miatt nem hallod meg lelked finom
üzeneteit.
Legtöbben
akkor figyelnek csak oda belső hangjukra, amikor már keményen kapják a
leckéket. Akár egy betegség, egy baleset, vagy bármi más negatív esemény
formájában. Sokan azt kérdezik ilyenkor, miért veri őket a Sors vagy
Isten, vajon mi rosszat követtek el. Mindössze annyit, hogy nem
figyeltek a jelekre. Pedig a jeleket folyamatosan kapjuk. Ki így, ki
úgy. Legtöbbször érzések formájában. Érezzük, hogy valami nem jó, valami
nem stimmel. De elhessegetjük az érzést, és megmagyarázzuk magunknak,
hogy biztosan csak a képzeletünk játszik velünk. Ha kapcsolatban vagyunk
legbelső lényünkkel, akkor nem értjük félre az üzenetet. Akkor meg
tudjuk különböztetni egónk hangját lelkünk hangjától.
Most,
Advent időszakában csináld kicsit másképp a dolgokat, mint eddig. Ne
rohanj, nem fogsz semmiről sem lemaradni. Amit meg kell élned, az így is
úgy is megtalál. Az utóbbi napokban én is visszavonultam kicsit a
külvilágtól, az emberi kapcsolataimból is. Nem értik sokan miért, és
szóvá is teszik, hogy miért teszem ezt, miért nem beszélgetek többet a
barátaimmal. Főleg azok kérdezik meg, akiknek szintén nagy szükségük
lenne arra, hogy magukra találjanak, hogy egy kis időre ne csak kifelé,
hanem befelé is figyeljenek.
Mi
lenne, ha néhány napig nem néznél TV-t, nem hallgatnál rádiót, nem
olvasnád a napi híreket, amelyek egyre félelemkeltőbbek? Mi lenne, ha
kikapcsolnád a netet és a telefonodat? Ha nem mennél most bulizni, nem
járnál zajos helyekre és tömegbe? Mi lenne, ha pár napig otthon
maradnál, és hallgatnád a csendet? Ugyanis a csendben hallod meg
leginkább lelked szavát. Éppen ezért nem szeretnek csendben lenni az
emberek. A csendben találkoznak önmagukkal. Ugyanis a csend beszél. A
csendben lelked tud végre szólni hozzád.
Legyen
ez az Advent és ez a Karácsony kicsit más, mint a többi. Lassulj le,
állj meg. Gondold végig az évedet, mit sikerült megvalósítani, és mit
szeretnél még, hogy sikerüljön. Mitől félsz, mi az, ami fáj, és mit nem
tudsz megoldani. Mi az, aminek már nincs helye az életedben, ami nem
visz előre, hanem visszahúz. Nézz szét az emberi kapcsolataidban, kivel
van megoldani való feladatod. Lehet, hogy nem lesz könnyű feladat
szembenézni a problémákkal, megtenni a lépéseket, elengedni azt, ami már
nem hozzád tartozik. De ne feledd el, ha te nem lépsz, ha halogatsz,
előbb utóbb a Sors lép helyetted, és ez szokott lenni a fájdalmasabb út.
Használd hát fel az Adventi időszakot a rendrakásra. Kívül – belül. A külvilágban és a lelkedben is.
(Lukács Tünde)
