Gárdon Ágnes: Előszó

 

 

Előszó

Ha fogy az élet,
ne keseregj!
Inkább azt kutasd,
amit rejteget.

(Gárdon Ágnes)

Más dolgunk is lehetne a Földön?...

 

Nem kellene egyszer élethajónkkal szélbeállni, lehúzni a vitorlákat és horgonyt vetni? Állni, ringatózni a ködös életvízen, s eltűnődni, hogy miért is vagyunk a világon? Azért, hogy betegre dolgozzuk, különmunkázzuk magunkat egy szebb bútordarabért, autóért, vagy egyszerűen csak a normális megélhetésért? Más dolgunk is lehetne a Földön? Egy üres óra, amikor semmit sem kell csinálnunk, csak emberként felnézni a fákra, felhőkre, lehet, hogy többet ér, mint a hasznos munkarohamok. Meg kellene kapaszkodnunk egy nyírfaágban, nádszálban, mielőtt teljesen magába szippant bennünket az ipari, haszonelvű világ, s ledarálja lényünket. Levegőt kellene venni és élni egy kicsit.

 

(Bertha Bulcsu)

 

Nevess többet...

Nevess többet, mint amennyit lélegzel, egészen addig, amíg élsz.

(Johnny Depp)

Ha valaki nem engedi be az embert...

 

Ha valaki nem engedi be az embert, egy idő múlva már nem kopogtat.

 

 

(Ransom Riggs)

 

 

 

 

Az egyetlen teremtmények...

Az egyetlen teremtmények, akik elég kifejlesztettek ahhoz, hogy tiszta szeretetet adjanak, a kutyák és a gyermekek.


(Johnny Depp)

Egy titka van az életnek...

 

Egy titka van az életnek, egy módon lehet túlélni: soha nem szabad hagyni, hogy feldühítsenek. Ne mérgelődj semmin, soha.

 

(Tony Curtis)

 

Legyetek jók, ha tudtok……!

Legyetek jók, ha tudtok……!

A gyűjtő, ártó és romboló emberek el fogják tőletek venni mindeneteket, el fognak pusztítani mindent….. Amikor már nem tudnak benned semmi rosszat találni, mert már nem bántasz senkit. Sikeres, boldog és egészséges emberként élsz, szeretetben. Egyszer csak az irigységük és kapzsi, romboló természetük folytán, megpróbálnak neked ártani, megpróbálnak tőled elvenni, megpróbálnak téged megtörni…..
Nem fognak sikerrel járni! A szeretetet, az igazságot, az életet nem lehet elpusztítani, az örök!
A szeretet tudja, hogy senki és semmi nem az övé ebben a világban! Így nem kapaszkodik illúziókba: dolgokba, tárgyakba, személyekbe, kapcsolatokba, üzletrészekbe és ki tudja még mikbe….. A szeretet tudja ezt, ezért eszébe sem jut megsértődni vagy megharagudni….Így nem roppan bele ezek elvesztésébe!
A szeretet tudja, ha túl sokat ad igazságából az ártó és gyűjtő embereknek, akkor erős fénye megzavarhatja látásukat, bizonyos esetekben el is vakíthatja őket…..
Eljön majd az idő, mikor a kapzsi gyűjtő ember és az irigy ártó, pusztító ember a virágok illatát is csak magának akarja majd….azt akarja majd, hogy a napnak fénye csak rá süssön és csak neki adja melegét…..a fű is csak neki nőjön és illatozzék, a madarak is csak neki daloljanak!
Persze ezt nem fogja tudni elérni, mert az mindenkié, ugyanakkor senkié sem…… Ez az igazság egyik része. Az igazság másik része viszont az, amikor gyűjt és lop, elvesz és rombol, tulajdonképpen saját magát lopja meg. Amikor árt és pusztít, saját lelke templomát gyalázza, sorsának útját, karmáját nehezíti….
Tudjátok, ezek olyan dolgok, amiért akár akarunk felelősséget vállalni akár nem, az élet furkósbotja így is, úgy is elveri rajtunk a port…..Azután a jellemünkből adódóan, lesz, ki bátran szembe mer nézni majd az ok-okozati következményekkel. De lesz olyan is közöttünk, aki fülét farkát behúzva, vonyítva menekül majd…… Te melyik leszel?
 
Legyetek jók, ha tudtok….. ÉLNI így érdemes!

 
(Siloám Neo)

IDŐSZERŰ A VÁLTOZÁS……

IDŐSZERŰ A VÁLTOZÁS……

Tudod, a Szeretet nem ismeri a megbocsátást…….A bocsánatkérést így nem is várja el……..mert képtelen megsértődni!
A nap sem várja el a felhőktől, hogy ne tartsanak árnyékot, ne takarják el fényét. Tudja, elfogadja, néha szükség van a hűsítő árnyékra! Tudja, ők is fényének részei, így egy egységet alkotva léteznek. Lassan már nem lehet kifogás az, hogy „nem tudják, mit cselekednek”. Kétezer éven keresztül ez működött, most már azonban ébredni kell, változni kell……!
Az embereknek el kell jutniuk arra a tudatossági szintre, mikor már egyetlen őket ért „bántó” impulzus okán sem sértődnek meg….! Tudod, ez saját MAG-uk miatt fontos! Miként lehetséges ez...? Tényleg érdekel?Hm........ akkor már VÁLTOZOL!


(Siloám Neo)

Soha ne add fel!

Soha ne add fel!

Ha az élet meggyötör és összetör,
tudd, hogy a végén tied lesz a gyönyör.
A nehézségből tanulva
ébredsz az öntudatodra.
A múltad végleg lezárod,
és lelki békéd megtalálod.
Olyan erős lesz a hited,
hogy vágyad bármin keresztülviszed.
Észreveszed a benned rejlő, isteni vezetést,
és egyszerűen csak továbblépsz!

(Kulcsár József)

Lélek útja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lélek útja

Néha jönnek zűrös, és feszült napok,
ilyenkor a lelki békénk meginog.
Kétségek gyötrik a tudatunk;
biztos, hogy jó úton haladunk?

Kérdésünkre jő is már a válasz,
mert a segítség bárhol ránk találhat.
Figyelnünk kell a jelekre és üzenetekre,
melyek pontosan nekünk lettek odahelyezve,
egy szép gondolatba, vagy versbe rejtve.

A sorokat olvasva félelmünk, huss, tovaszáll,
az önmagunkba vetett hitünk pedig helyreáll,
és szívünk szerető szavát boldogan követve
haladunk tovább, előre a célegyenesbe!

(Kulcsár József)

Őszi harmónia

 

Őszi harmónia

Hűvösebbre fordultak az éjszakák,
eljött már a változás.
Őszi ruhát öltött fel a táj,
s belopta magát egy újabb színhatás.

Gesztenyefa termése a földön hever,
egész idáig a bölcsőjében nevelt.
Egy kis mókus mogyoróval incselkedik,
lassan az odúja is minden jóval megtelik.

Szél úrfi a leveleket rezegteti,
amelyik nem bírja az ágat, elengedi.
Búcsút int a többi társnak s a fának,
viszlát! Majd találkozunk tavasszal a megújulásban.

(Kulcsár József)

LÉLEK BESZÉLGETÉSEK……..

LÉLEK BESZÉLGETÉSEK……..

Tudod, amikor két lélek beszélget, nem az ember, az anyag, hanem a lelkeik. Akkor az, a létezésnek valami egészen tiszta, őszinte megnyilvánulása……
Amikor mélyen a szemébe nézek, meglátom Mag-am, érzékelem az egységet, melynek mindketten, mindannyian a részei, az alkotói vagyunk….
Ilyenkor Ő is megérzi a bennem lévő szabadság semmihez sem fogható érzését, és ennek hatására megnyílik felém, a maga őszinte bátorságával, tisztaságával……
Levetkőzve gátlásait, előítéleteit, félelmeit, korlátait…Csak hallgatom és hagyom, hogy feloldódjon az érzésben, a boldogságban, a létezésben….. Ha csak pár percre, órára, de ilyenkor egyek vagyunk. Mikor elválunk egymástól, sokkal könnyedebben, szabadabban távozik, végzi tovább világi dolgait….
Azonban az érzést, amit ajándékba adtam, nem felejti! Tudja jól, ha csak egy pillanatra is, de repült velem….. A lények által megtépázott szárnyait meggyógyítva, siklott a szabadság szelén, a fény felé……. Erre mindig emlékezni fog, ez törvényszerű!


(Siloám Neo)

Maradj velem

Maradj velem

Kitárja az éj rút, fekete szárnyát,
sóhajom elszáll, mint a hulló levél,
csizmában járja a gond nehéz útját,
csókot hint felém a pajkos esti szél.
S én kebledre lehajtom fáradt fejem:
kérlek, ne menj el...
Maradj velem!

Folyóparti indák, mint mentő kezek,
összefonódnak a bokrok tetején,
s a virág szirmain gyöngyként díszlenek
a harmatcseppek, mint csillag az égen.
Folyók, fák zengik biztatón énekem:
hallgasd, ne menj el...
Maradj velem!

Velem vagy, érzem lényed tisztaságát,
lelked fátylat borít majd múltam köré,
levetem vállamról a sors nehéz karját,
és újultan állok nagy utam elé.
Eldobom magamtól megfakult életem:
csak ne menj el kedves...
Maradj velem!

(Hegyaljai G.)

Sokadik ősz

Balázs László:
Sokadik ősz

Halkuló napok
hagynak még időt
holnapot felejtő
ábrándozásra,
ahogy finoman simul
újra az ősz a nyárba.
A partok előtt
ringatna még
egy kis darab kéket
a lassuló víz,
míg a leszálló est
dallá nem oldja
eltűnő színeit.
Sötétlő tükrében
magamra maradtam
és az éj dallamára
ringatlak magamban.

Még annyi sem

Balázs László:
Még annyi sem

Arcomba forduló
Kósza déli szél
Épp csak ennyi kell
...vagy még ennyi sem,
Hogy szemedbe hulló hajadon át
Nézz rám ismét, úgy ahogy rég,
Melybe akkor belehalt a tél.

Meg a csapongó szél nyomában
A szerteszórt távoli illat
Épp csak ennyi kell
...vagy még ennyi sem
És lehunyt szemmel a tavaszt érzem
Újra messze hív mosolyod
Átszínezve a jeltelen napot.

Vagy az úton zörrenő kődarab
Sehova sem tartó lépteim alatt
Épp csak ennyi kell
...vagy még ennyi sem,
És az idő szelíden lép oldalt.
Sétánknak engedve megint utat
A nyári fák alatt.

És a parti út végén ülő magány
Ezen a ködös őszi délután
Most csak ennyi kell...

Nem alkony ez még

Nem alkony ez még

 
Nem alkony ez még. Késő délután van.
Kitárt szárnnyal lebegnek a lepkék.
Nézelődöm. Hol voltam eddig? Eddig
is volt itt ennyi szépség? A kert
zöldje már sárgára vált át,
színekben tobzódik az ősz is.
Akár szemed, ha föléje hajolok,
türkiztől a skála a zöldig.
Lobog még az élet, körülöttünk
ezer parányi élőlény lebeg.
Lassuló mozdulatokkal ölellek,
hallgatom szívverésedet.
Csiszolatlan gyémánt az idő,
nem alkony ez még, késő délután van.
Halk zajok szövik az időt csönddé,
s arcod ragyog e késő délutánban.


(Böröndi Lajos)

Siska Enikő:Ősz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Siska Enikő:Ősz

Alkonyodik. A napsárgát
felváltja a narancsvörös,
az est hozta éjszaka már
hamarabb eljön és hűvös.

A hajnal is szürkébb, ködös,
mi színes lassan kifakul,
nedves a levél nem zörög
a természet most lelassul.

Avar alatt megpihennek
a lehullott gondolatok,
téli álmot alszik minden
békét áraszt a nyugalom.

(Siska Enikő)

Fejős Franciska:Őszi sanzon

Fejős Franciska:Őszi sanzon

Az élet színpadának nézőterén
Ringok szép színek tökéletességén.
Micsoda míves, túlköltött költemény...
Kottaszárnyú, levélhangjegynyi élmény.

Elmerengve hallgatom e szép zenét.
Lelkemre libegve, hullva simulnak,
Ontják e mennyei, vérző tüneményt.
Kényeztetőn, meghitten a múltnak.

Szélforgó készíti csodás fonalát.
Precízen pontos briliáns alkotás.
Zengőn zizzen, szövésben bíborpalást.
Árnyalat és bordűr szegély bársonyán.

Szem gyönyörének szívig ér öröme.
A szó eláll, lélegzet akadva száll.
Álomléptű elmúlás méze ölel.
Lelket simogat őszi sanzonvarázs.

Mikor rabul ejt minket a természet, megérintve, születik néhány szép vers...

Igor Krutoy - Autumn Sonata

Varázsdélután

 

Varázsdélután

Októberi meghitt napsugár,
Meleg színekben kacag a határ,
Fut velünk a délután,
Mint régi jó batár,
S az őszi illatár
Csókokra vár.

Októberi derű: meseszép;
Pirosan kacag fent az új cserép,
Csiklandó szellő, hangja lágy,
Bennünk a régi vágy;
És bent a kis szoba:
Titkok hona.

Csak Rólad, Hozzád, Neked és Veled;
Csak szemem, Szemed, kezem és Kezed;
Nálunk a világ kéz a kézbe jut,
Amíg a létünk kis patakja fut.
Sejtelmes csend
Bennünk a Rend;
Ahogy
Odafent.

(Pete László Miklós)

Őszre hangoló

Őszre hangoló

Ősz színekre hangol,
messze elbitangol,
tájakon barangol.

Körbejár zajongva,
magát rajongva,
ünnepli csapongva.

Sóhajtó, hulló levél,
mindent elfedve remél,
szél suttogva zenél.

Tarka levelek várnak,
takarójukra vigyáznak,
rejtőzni próbálnak.

Hajladozó díszes fák,
ábrándozva álldogálnak,
simogató békére vágynak.

Fény megbújva pihen,
egy hang, annyi nincsen,
sejtelemben álmodik minden.

(Várkonyi Zsuzsa)

Őszi mementó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszi mementó

Ritkuló lombok között megtörik a fény,
Óriásként nyúlik el fekete aszfaltok megkopott tengerén.
Integet még egyet, aztán lassan továbblépked,
Megfásult tájat hagyva maga mögött a kopogtató télnek.

Szürke fellegek égi játékából esőcseppek hullnak,
Mint gyengéd kéz érintései, arcunkon végiggurulnak.
Az őszi szél megsárgult tenyerén falevelet ringat,
Majd lelkének bősz sikolyával porfelleget kavargat.

A reggel ködfátylát fellebbenti a levelek színes kavalkádja,
Melyet mintha egy festő húzott volna fel megkopott vásznára.
Pocsolyák víztükrében még megcsillan a táj,
S mosolyát a holnap fehér hópelyheinek adja át.

(Major Zsuzsanna)

Lehet valaki...

 

Lehet valaki szépségkirálynő, lehet tudós professzor, körülrajongott sztár, népszerű művész, ha nem tud szeretni tiszta szívből, olyan, mint egy csicsás ajándékdoboz, amely belül üres. Aki megkaparintja és kibontja, hatalmasat csalódik.

 

 

(Böjte Csaba)

 

 

 

De most már tudom...

 

Azt hittem, a luxus az, ha értelmiségi életet élhetek. De most már tudom, hogy az a luxus, ha szenvedélyt tudunk érezni egy férfi vagy egy nő iránt. 

 

 

(Annie Ernaux)

 

 

Ha most megkérdezném...

Ha most megkérdezném, mi a szerelem, lefogadom, hogy legalább tízféle definíciót hallanék, és valószínűleg mind igaz lenne, de egyik sem közelítené meg azt, amit jelent. A szerelemről nem lehet beszélni, azt érezni kell.

(Nikodém Vanda)

Becsukhatod a szemed...

Becsukhatod a szemed, hogy ne lásd, amit nem akarsz látni, de nem csukhatod be a szíved, hogy ne érezd, amit nem akarsz érezni.


(Johnny Depp)

Te vagy

Te vagy

az egyetlen,
kinek szavától
lágy dallammá szelídültek,
a bennem dúló régi vadcsaták,

Te vagy,
kinek tekintetétől
mosolyba simult arcomon,
minden gond-karcolta szarkaláb,

az egyetlen
kinek hangjától
szelíd suttogássá csitultak
a lelkemből sikoltó szavak,

Te vagy az egyetlen,
kinek érintése,
mint fájdalom űző balzsam
öleli sóhajjá hangomat.

(Tollhegy)

Lebegés

                                                           

Lebegés

 

Mondd, szeretsz
és mondd, mondd,
mondd még ezerszer el,
hogy elcsépelt a szó,
s csak egy szó,
most nem érdekel,
csak mondd, szeretsz
és én olvadok,
parázson gyúlt levélként lobbanok,
s való lesz minden képzelet,
térdre hull bennem a hiszekegy,
csak mondd, szeretsz…
szomjazó szívembe önts vigaszt,
én lassú kortyonként iszom szavad,
míg a vágy bódult-részegen
két karodba húz félszegen…
és már nem kell a szó,
ne szólj,
így, ilyen szótlanul szeress.

 

 

(Tollhegy)

 

Minden ami vagy

Minden ami vagy

Minden, ami voltál, vagy és leszel
Valahol itt belül megérint engem.
Minden sóhaj, és édes könnycsepp,
Mi szívedből ered, elvarázsol engem.

Minden, ki voltam, vagyok és leszek,
Nem jelent semmit, ha nem vagy velem.
Minden szerelmes ölelésed,
Ártatlan csókod elkábít engem.

Nem figyelem a tegnapot, holnapot
Most minden a ma, míg veled vagyok.
Minden vágyakozó rezdülésed,
Suttogó kérésed magával ránt engem.

Minden, ami vagy részemmé válik,
Mélyen, legbelül megérint engem.
Mert már mindenhol minden Te vagy,
És minden, ami vagy elcsábít engem.

(tollhegy)

A benned élő gyermek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A benned élő gyermek

Adj helyet a benned élő gyermeknek,
A föl-föltörő emlékeknek,
Melyek réges-rég feledésbe merültek,
Mégis oly fontos részei életednek.

Álmomban újra kisgyermek voltam,
Játszottam, játszottam, játszadoztam.
Az emberek elől gyakran kuckókba bújtam.
Ott mindig egy álomvilágban voltam.

Most is gyakran kuckóba vágyom,
Mert ott felszabadult, s nyugodt az álmom.
Ott megszépül a múltam, s minden álom,
S eltűnik belőle minden korlátom.

Ott újra előtör a gyermeki láng,
Önfeledtség, szeretet, kíváncsiság.
Ott minden álmom beteljesül,
Újra gyermek vagyok ott... magamon... legbelül.

(Vígh Lilla)

Szeretném

 Szeretném

Szeretném magamba szívni friss széna illatát,
Nézni a kalászok közt villanó napsugarát,
Szárak közt szunnyadó lég zizegő némaságát,
Pacsirta füttyét hallgatni, gyönyörű trilláját.

Harmatos, hajnali fűben mezítláb sétálni,
Piruló pipacs szirmain, gyöngyöket csodálni,
Nyári zivatar után, friss levegőt harapni,
Delelő naptól bújva, tölgy alatt álmodozni.

(Timkó Antal)

Az ősz árnyalatai

Az ősz árnyalatai

Kinek mit jelent az ősz?
Számtalan választ kaphatunk rá,
De szinte sosem egyformát.

A múló időt? A felhők szárnyán érkező esőt?
Kinek az avar ropogását,
Vagy éppen a kopár hegyoldalon lehulló
sárga falevelek sokaságát.

Kinek egy révedő tekintetet,
mely olykor a múltba mered.
Vagy éppen egy őszülő, deresedő fejet,
aki gyakran segített Neked.

Az embert, akinek nem könnyű az élete,
Mégsem párás soha a tekintete.
Akinek a távolság nem akadály,
Hiszen a szeretet nem ismer semmilyen határt.

Akinek párja egyben a társa,
S akivel még sok szép emlék várja.
Idős korod legyen a bánat könnyeitől mentes,
S családod körében legyen minden napod szeretetben teljes.

(Major Zsuzsanna)

Haza

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Haza

Napfény simogatja a fekete földet,
hol az árnyas fák, a mezők csupa zöldek,
ahol a rigók vidáman énekelnek,
ahol arannyá válnak az esőcseppek.

Ott születtem, ahol a szavak dalolnak,
ahol gyermekek várják, mit hoz a holnap,
reménnyel telve égi áldásra várnak,
felcseperednek és búsan muzsikálnak...

Elfelejtik, mily szép e hazában élni,
nem tudnak már hinni, akarni, remélni,
csodálni a napfényben a virágokat,
vagy épp az út mentén nyíló akácokat.

Fásult, lemondó tekintetek övezte
némaságban telik itt a legtöbb este,
nem mosolyognak egymásra az emberek,
csendesen bezárják ajtajuk s szívüket.

Messziről hallatszik a zene, valaki
keservét hangosan, búsan múlatja ki.
A vonat is követi azt a tamtamot,
az utca végén kóbor kutya ballagott...

Ott születtem én, ahol a boldogságot
úgy isszák, mint a jót tevő orvosságot,
Hiszem, hogyha nem adja fel senki, soha
nem lesz az életünk keserves, ostoba.

Hiszem, hogy néhány könnycsepp, melyet hullatunk
igazgyönggyé válik, s boldog lesz holnapunk,
meglátjuk újra, mily szép is fű, fa, virág,
s nem oly mostoha számunkra sem a világ.

(Gulyás Éva)

Szavak nélkül

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szavak nélkül

Vihar tépázta nappalok, eső áztatta éjszakák,
Miközben múló napjainkat a néma csend járja át.
Szétfoszlik az érintés varázsa, mialatt rabul ejt egy pillanat,
A múlt egy töredéke, hol boldogságunk ott ragadt.

Rohanó világunkban őrizzük a lángot,
Melyet a szenvedély gyújtott köztünk,
S beteljesíteni szívünk vágyott.

A múlt ajándéka az, mi a jelennek kincse,
S melyből jövőnk pilléreit közösen helyezzük le.

S míg mosolyod lelkem rejtekébe zárom,
Te egyetlen leszel számomra ezen a világon...

(Major Zsuzsanna)