A SZÉPSÉGRŐL

A  SZÉPSÉGRŐL

A szépségről akartam ma írni,
egy sort, két sort, talán többet.
Arról, mi felemel, avagy bódít,
s megtelít egy egész könyvet.

Akartam írni a nyárról, s fákról,
a szerelemről is talán,
a rét szépséges virágairól,
egy örök Isten asztalán.

Örömöt akartam hozni néked
e szomorú, bús világba,
arcodra mosolyt csalni könny helyett,
Én: a szegény Botcsinálta.

S most itt ülök a papíros felett,
csendben, a sorokra várva,
valami szépet szeretnék írni;
de tollam sincs tintába mártva.

Ott legbelül, megfájdul valami,
mi a boldogságod hozná,
s belesajdul hasztalan életem:
cseppnyi könny kellett csak hozzá.

S most itt fájnak a régen múlt évek,
a sok gyáva megalkuvás,
a görbült gerincű hajlongó félsz,
s kényszerült alázkodás.

Pedig a szépről akartam írni,
egy sort, két sort, talán többet;
arról, ami felemel vagy hódít,
s megérdemel egy csepp könnyet.


(M. Laurens)

Ben Garay: Álmodtam

Ben Garay: Álmodtam

Álmodtam. Nappal is csillagok ragyogtak az égen.
Bárányfelhőn úsztak tova a végtelen Nagy Kéken.
A Göncölszekér port kavart a tengerparti homokban,
Emléked után kutattam a vízbevesző nyomokban.

Egy képet kerestem. Huncut kis mosollyal igézőt,
De nem leltem mást, csak fájó emléket idézőt.
A hangodat kerestem halkan szóló távoli dalokban,
De elmerültek mind a lábam alatt a habokban.

Nem találtalak sehol. Talán soha nem is léteztél.
Nem is volt olyan érzés, amit énirántam éreztél.
Csak én hittem, hogy ez másként van. Miért?
Ez az, mit az ember ébren már meg nem ért.

Álmomban oly` valóságos volt, hogy szeretlek,
És a fájdalomtól meggyötörten téged kereslek.
Ez a kép most miért ennyire tiszta, nem tudom.
Könnyen lehet, hogy ébren is csak álmodom.

Ben Garay:Merengés

Ben Garay: Merengés

Elfeledett évek ködfátyolán
Ha néha át- átnézek,
Hosszú tűnődéseim során
Ott vagy velem.

Csak néhány kósza gondolat,
Mi a csenden áthatolva,
Néma gyilkosként fojtogat,
Az vagy nekem.

Elhagyott gyárépület falán,
Hol egy boldog ifjú
Titkos jelet hagyott talán,
Ott kereslek én.

Próbálom elkapni a pillanatot,
Mit belőled múlt ábrándja
Nékem csöppnyi vigaszul hagyott,
Mert szeretlek én.

Álmaimban olykor arra vágyom,
Hogy felébredvén,
Majd ott ülj mellettem az ágyon
És fogd a kezem.

Sokan képtelenek...

Sokan képtelenek kimondani azt, hogy "szeretlek". És tényleg, van valami misztikus, varázsos ereje ennek a szónak. Elég hallani ezt az egyetlen, őszintén kimondott szót, máris biztonság, melegség és jóindulat tölt el, valami olyan, amit soha máskor nem érzel.



(Paul Hauck)

'' Lecsukod a szemed...

'' Lecsukod a szemed és érzed őt. A gyengédségét, az illatát... ahogy a hajadba túrt... felejthetetlen. Mintha nem is te lettél volna, de most újra álmodod azokat a perceket. Azokat, amikor minden olyan tökéletes volt. Átéled újra és újra és újra... teljes szívvel rá vagy hangolódva, beleremeg minden kis porcikád... érzed, hogy hozzá tartozol... teljesen. Ő az, aki olvas a gondolataidban, magához húz, és a füledbe suttogja, hogy melletted van és vigyáz rád. Aztán... egyszer minden álomnak vége szakad... és rájössz, hogy mindez merengés arról, ami lehetne... ami lehetett volna, de még sincs... főként arról, amire vágytál, amire vágysz... de nincs.... és soha nem is lesz! ''


(Cservik Andrea)

Ha jól figyelsz...

Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. (...) Szívvel, tapintással, ösztönnel, szaglással, ihlettel és bölcs teljességtudattal is látni kell. Egy jó szó, egy időben nyújtott segítség vagy egy őszinte csók értékesebb lehet, mint egy tudományos értekezés, és valódibb is.


 
(Müller Péter)

A másikhoz vezető híd...

A másikhoz vezető híd önmagadon át vezet. Neked kell alkalmassá válni arra, hogy szeretet-képes légy. Rá kell hangolódnod. Szeretni kell önmagadat - félemberként is. A szeretet hullámhosszán hirtelen azt tapasztalod majd, hogy igen sok idegen ember alkalmas arra, hogy mélyen megszeresd. Nem is gondoltad volna - lehangolt állapotodban -, hogy mennyi. Akit eddig észre sem vettél, idegennek tartottál, most rájössz arra, hogy "ismerős". Ha a Szeretet Világában élnél, rádöbbennél, hogy mennyi emberrel tudnád boldogan leélni az életedet. Most még azzal az eggyel sem, akit néked szánt a sors, mert nem vagy szeretetre hangolva - és persze ő sem.


(Müller Péter)

Sokszor...

Sokszor elmegyünk egymás mellett, nem becsüljük meg azt, aki mellettünk van. Másra vágyunk. Az igazi szerelem egy egyenrangú kapcsolat, nehéz, küzdelmes munka, hiszen el kellene fogadnunk a másik árnyoldalát is, ami üzenet saját magunk árnyoldalainak elfogadására is.



(Berniczky Konkoly Edit)

"A csend is más...

"A csend is más... Pedig ugyanúgy csend. A szó, a hang hiánya. Mégsem ugyanaz. Mert nem mindegy, kivel vagy csendben. És miért. A csend lehet teljesen süket. De lehet hihetetlenül zajos. Lehet benne nyomasztó üresség, de lehet benne madárdal, tengermoraj, erdősusogás, esőkopogás, szerelmes suttogás. Bármi lehet. Mert csak attól függ, kivel vagy csendben. Mert nem mindegy, hogy a csend kínos feszengés, vagy megnyugtató egymásba olvadás. Az egyiktől futva menekülsz, a másikért bárhová elmennél. Mert vágysz rá. Erre a csendre."


(Csitáry-Hock Tamás)

Tudod arra gondoltam...

Tudod arra gondoltam,
az épület homlokzata
a külső szemlélőnek
sok mindent elárul
arról,
hogy belül mi zajlik,

beszélnek a falak,
beszél a bőr, a tartás,
a köröm, a haj,
és ha megszólal: a száj…
sok mindent elmondhatnak,
vagy kozmetikával eltakarhatnak,
egyik se hiteles teljesen,
és mind csak
a közvetlen felszín alattit láttatja,
többre egyik sem képes…
tőlük arról nem kapni képet,
mi van belül, mi van a mélyben,
mi van az ember lelkében:
odáig látni csak azon a két,
az egészhez képest
kicsiny ablakon lehet:
a szem,
az éber megfigyelőnek
sok mindent elárul,
az az ablak
közvetlenül a lélekre nyílik,
ott bekukucskálva meglátni,
ha a külső,
a látszólagos rend mögött
uralkodik a káosz, a zűrzavar,
vagy esetleg
a mérhetetlen szomorúság lakik,
ha nyitva van az az ablak
a lakóról elárul sok mindent, azt is,
ha a belső rendjét elhanyagolja,
ha ott zűrzavar van
semmiféle külsőség nem segít,
akkor az egészen uralkodik
az otthontalanság,
de csak addig,
míg nem varázsol rendet
szeretet.



.kaktusz

'' Ne foglalkozz a badarságokkal...

'' Ne foglalkozz a badarságokkal, azon emberek beszólásaival, melyekből dől az irigység a boldogságod miatt! Nem tehetsz arról, hogy ők nem boldogok, hogy önpusztító gondolatokkal bombázzák magukat és megpróbálnak befolyásolni téged is azzal, hogy rá akarnak világítani, hogy a világ nem is olyan szép, mint amilyennek Te látod. Pedig voltaképpen a csoda éppen itt rejtőzik! A világ, az élet pontosan olyan szép, mint amilyennek látod, amilyennek képes vagy látni! Olyan, amilyennek Ők soha nem lehetnek részesei. Csak egyet ne engedj meg nekik: Hogy lehúzzanak! ''


(Cservik Andrea)

'' Sokat tanultam az élettől...

'' Sokat tanultam az élettől... többek között azt is, hogy ki kell állnunk magunkért... és soha nem engedhetjük meg azt, hogy bárki is belénk törölje a lábát, csak mert sok pénze van. Szerényen is lehet boldogan élni... mindennél fontosabb az, hogy lelkünk hófehér, szelíd és ép legyen. Legyen lelkünk! Legyen szívünk! Hogy reggelente, amikor tükörbe nézünk, ne egy megkeseredett, boldogtalan ember nézzen vissza ránk, hanem egy erős, boldog és ragyogó szemű. Nem szabad megengedni, hogy lelkileg zsaroljanak... harcolni kell, hisz egyszer élünk és nem azért születtünk a földre, hogy valaki lábtörlője vagy rabszolgája legyünk. Isten előtt minden ember egyforma és az utunk végén mind előtte adunk számot az életünkről."


(Cservik Andrea)

Képes leszek...

Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,
Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak;
Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;
Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is;
Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok;
És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.



 

(Paulo Coelho)

A szeretet

A szeretet

Szívünkből szeretetet adni
Olyan, mint elégni gyertyaként.
Mint verembe juttatni a fényt
És reménnyel lobogni hagyni...

Ettől is lelki támaszt kapni,
S csak úgy fogadni, mint más a bért.
De nem csak akkor adni; ha kért,
Hanem meglepetés maradni...

A múlt érzését megérteni,
Majd abból tanulni érdemes.
A jelen esélyét félteni,
Hogy a szép lehessen végleges.

A jövő támasza felelet,
Hiszen egy út van: a szeretet!



(Hóbor Gyula)

Vannak emberek...

Vannak emberek, akik olyan különleges személyiséggel rendelkeznek, hogy végül belefáradnak abba a sok félreértésbe, amelyet viselkedésük okoz. Az emberek a visszafogottságot gyakran zárkózottságnak, az iróniát szarkazmusnak, az őszinte véleménynyilvánítást arroganciának bélyegzik.


(Robert Craig)

Egyszer rájössz majd...

Tudd, hogy magától az élet sohasem szép. Széppé kell formálni, meg kell csinálni. Mint gazosból egy szép kertet, vagy a halálos csendből és a hangok bántó zűrzavarából a szép dalt és a zenét: teremteni. A "poézis" görög szó, azt jelenti, "elkészíteni" - úgy kell megcsinálni, hogy szép legyen és örömteli.
Hogyan? Mivel? Lelked hatalmával. Nagy pillanat, amikor ráébredsz majd, hogy mindent te teszel, minden belőled jön. Élő forrás van benned. És ez működik, szüntelenül.
Esőben, hóban, vigasztalan időben is pompásan érezheted magad, és derűt varázsolhatsz magadban, másokban saját lelked hatalmánál fogva. Egyszer rájössz majd, hogy saját Napod van. Ez adja az életedet, az erődet, de örömödet, a kedvedet és a bizakodásodat is.
Az énünk akkor lesz külvilágfüggő, ha a saját Napunk nem süt. Pontosabban amikor nem érezzük magunkban, hogy ragyog, hogy melegít, világít - ezt az állapotot hívják depressziónak. Ilyenkor lelkünk sötét felhőiben járunk. És azért imádkozunk, hogy süssön fel a Nap.
Még egy titkot mondok: a Nap-emberek különös hatással vannak a környezetükre, mert erőt adnak és derűt...

 

(Müller Péter)

A lenyugvó nap...

A délelőtti nap csupa hév, lelkesedés, kíváncsiság, de színtelenül egyforma, tapasztalatlan, mint az ifjú szerelmes. A lenyugvó nap színpompája az érett férfi szerelme. Tele van emlékkel, örömmel, csalódással, fájdalommal, lemondással. Ezért olyan gyönyörű.



(G. Hajnóczy Rózsa)

A szerelmes nő...

A szerelmes nő csak azt a férfit látja, akinek érintése lázba hozza, akinek szavát orgonazúgásos zsolozsmának hallja.



(G. Hajnóczy Rózsa)

Az igaz szerelem...

Az igaz szerelem, amely nem ismer ént, nem maradhat viszonzatlanul. Átrepül a téren, keresztül a földön, és eljut a lélek szárnyán az egyéni lélekhez, mint a villamossugár, amelynek rezgését hordja a levegő, a víz, a föld.



(G. Hajnóczy Rózsa)

Van az üzenet...

Van az üzenet. "Az" üzenet. Az az egy. Az egyetlen. Ebben az üzenetben nincsenek szavak, nincsenek betűk. Ebben az üzenetben nincsenek képek, nincsenek hangok. Ezt az üzenetet nem hallod, nem látod, nem olvasod. Ebben az üzenetben egyetlen dolog van csupán. Egyetlen... egyetlen... szerelmes... szívdobbanás.



(Csitáry-Hock Tamás)

"A levél nem elég...

"A levél nem elég... a telefon sem. Csak a találkozás. Mert kell a közelség, az érintés, a mosoly, kellenek a szemek. Kellenek ezek a pillanatok, a találkozások. Hogy a lélekben megrajzolt képet a valóságban tudjuk kiszínezni, hogy az álomba beköltözzön a valóság, hogy az ünnepnapok mellett meglássuk a hétköznapokat is. A Másikat."

 


(Csitáry-Hock Tamás)

A nagy boldogság...

A nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba. A beszéd néha elszürkíti az élményt. Mindannyian éltünk már át ilyen pillanatokat. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor tekintetünk a másik lelkébe mélyed, amikor egyetlen gesztusából megértjük a másikat, amikor egy mosoly vagy egy kinyújtott kéz elmélyíti a közös élményt. Egy csöndes, boldog erdei séta, az együtt látott naplemente, az ébredés egy csodálatos éjszaka után vagy mások társaságában, a lélek szótlan, de annál beszédesebb, az adott pillanatban csakis kettőnk számára érzékelhető megnyilvánulása. Amikor a hallgatást betölti az összetartozás érzése, akkor valami nagyszerű dolog megy végbe két ember között. A lélek tudja, hogy minden rezdülése olyan, mint a másiké, hogy egyformán éreznek, és egyformán látnak. Érzi, hogy elismerték és megértették.

 
(Pierre Franckh)

Rokon lelkek...

Rokon lelkek, ha tiszták, állandó adásban-vételben vannak. Ne félj, hogy társtalan maradsz. Szíved adásban van, és megtalálod a veled "egyívásút". Minden az "adó" erején és tisztaságán múlik.



(Müller Péter)

Ne tedd...

Ne tedd mástól függővé a boldogságod, felesleges. Legyél kerek, egész, olyan, akinek egyetlen célja van, méghozzá az, hogy boldog legyen. Saját erőből, másoktól függetlenül. Legyél az, aki nem mástól várja el, hogy behozza az életébe a teljességet, hanem magának teremti meg azt, így tökéletesen tisztában van azzal, hogy az mennyit ér. Nem eszközként használja az embereket a maga boldogságához, hanem fényt hoz az életükbe, így vissza is kapja a fényt. Beenged, de csak azt hagyja bent, aki nem töri össze az életét. Azt, aki szebbé teszi, teljesebbé, új színeket mutat neki.


(Oravecz Nóra)

Egy barátságos embernek...

Egy barátságos embernek sok barátja van. S egy erőshöz sokan akarnak tartozni, és egy vidám, jó humorú ember társaságát keresik. Akiből sugárzik a harmónia, azt sokan szeretik. Lelked szüntelen adásban van. A tested, a bőröd, a szemed is. Sugárzol, és a sugárzásod vonz és taszít. Be tudod vonzani magadhoz a másikat, és el is tudod taszítani. Foglalkozz egy kicsit többet magaddal - a lelkeddel.


(Müller Péter)

Neked...

Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos.


(Latinovits Zoltán)

A bennünk levő szerelmes...

A bennünk levő szerelmes a jót, az igazat és a szépet keresi; és ezt tudja élvezni önmagáért. Az a képesség ez, hogy valaki tud örülni mindennek, és nem azért, mert hoznak nekem valamit a dolgok, hanem mert léteznek. Ha észrevesszük, hogy mosolygunk, ha látunk valamit, akkor ez olyankor a bennünk levő szerelmes. Nézünk egy kis állatot, és boldogok vagyunk, mert az van. Miért alkotta meg Isten ezt a furcsa állatkát? Egyszerűen van, gratis, anélkül, hogy szükséges lenne. És éppen ezért csodálatos. A szerelmes keresi, hogyan fejezhetné ezt ki. Komponál, muzsikál, táncol, verset ír, csókol és ízlel.


(Richard Rohr)

Lévay László: Várakozás közben

Lévay László:
Várakozás közben

Vártalak,
S Te nem jöttél.
Tétován bejártam
Minden perced,
Bekuporodtam
Gondolataidba is,
S olyan álommal
Éltem benned,
Melybõl soha,
De soha,
Nem lesz felébredés.
Csókommal
Végig égettem
A testedet,
Bebújtam
Pórusaid közé,
S megigazultan
Reméltem
A feltámadást.
Vártalak,
S Te nem jöttél.
Azóta Veled járom
E tébolyult világot.
Veled élem
A szent gonoszság,
Tántorgó útjait,
Lélegzetedbe ivódva
Ölök meg
Minden szépet és jót,
S leszek önmagam
Megsemmisülése
Benned, Szerelmem,
Aki szebb és több vagy
Az örökkévalóságnál,
Élõbb vagy az életnél,
Az én legszentebb
Halálom.

Lévay László: Te vagy szerelmem

Lévay László:
Te vagy szerelmem

Te vagy szerelmem, a messzeségbõl
Felém sugárzó nagy talány.
Az egyetlen, az elérhetetlen,
A valóság, és mégis játszi árny.

hogy múlnak az évek, úgy hiányzol,
Bár tudom, nem jössz el soha.
Mégis, - örökké viszlek magammal,
Te álmaimnak legszebb asszonya.

Végtelenben enyém leszel végre,
Szerelmem így lesz majd igaz.
Teljesülhet vágyaimnak vágya,
Mit elvett tõlem életem, a gaz.

Lévay László: A szerelem egyenlete

Lévay László: 

A szerelem egyenlete

Én akkor is szeretlek,
Ha Te nem akarod.
Ha behunyjuk a szemünk,
A csillag még ragyog.
Ha a télben járunk,
Tavaszt nem tagadjuk.
Elmúlnak a percek,
Mégis megragadjuk.
Én akkor is szeretlek,
Ha Te nem akarod,
S csodavárón várom
Örökké a karod.
Ha Te nem akarod,
én akkor is szeretlek.

Csodálatos érzés...

Csodálatos érzés, amikor az ember szíve már attól hevesebben kezd verni, hogy a kedvese közelében lehet. Még meg sem érinti, de már elönti a forróság. Egy ember életében ez a legfontosabb dolog, épp ezért úgy vélem, nem szabad elkapkodni. Meg kell gyôzôdni arról, hogy valóban igazi az érzés, nem csak afféle fellángolás, vagy testi vonzalom.


(Sidney Lawrence)

Megbabonázva...

Megbabonázva nézem a szempárt, a mélybarna, majdnem fekete szemeket, és érzek valamit, amit általában csak egyetlenegyszer érez az ember az életben, már akinek egyáltalán megadatik... érzem, hogy elkap, magával sodor egy erő, amelynek nem is próbálok ellenállni, mert a csontjaimban, a sejtjeimben tudom, hogy minden ellenállás hiábavaló, elkap, magával sodor és a világmindenség legtetejére repít, ahonnan ellátok a legtávolabbi égitestekig és még azokon túl, ahonnan belelátok a föld gyomrába, ahonnan lelátok az óceán fenekéig... Sok ezer év örömét és fájdalmát látom azokban a szemekben, napkeltét és napnyugtát, holdat és csillagokat, mediterrán narancs- és olajfaligeteket, sivatagot és esőerdőt, szikrázó-tajtékzó hullámokat látok. Szeretnék elmerülni azokban a hullámokban, és örökre köztük maradni.
 

(Tomori Gábor)

Egy igazi szerelemben...

Egy igazi szerelemben csak erogén zónák vannak. Bárhol is értek egymáshoz, bele kell borzonganotok.


(Moldova György)

"Csak-Téged-és-örökké"

Van egyfajta áldozat és szolgálat a szerelemben, amely több és igazibb, mint a vallomás és rablás, több, mint a "Csak-Téged-és-örökké" - (...), van egyfajta szerelem, mely nem elvenni akar, hanem megóvni, nem bántani akar, hanem megmenteni, s talán csak ez az igazi, s őszinte.
 

(Márai Sándor)

Kart karba öltve...

Kart karba öltve jár a vágyunk a fák között, az éj fátyla alatt. A te vágyad és az én vágyam. Egyedül csak a szerelem tudja, mi a fájdalom, a lélekig hatoló fájdalom. Csakis a szerencsések tudhatják, hogy a szerelem a boldogság is: amikor két lélek egyesül az ölelésben és együtt élnek tovább, és szűnnek meg létezni. Megbonthatatlan egység, szerelem a halálig. Ez a legszebb, a legszebb érzés, nem hagyni el egymást.

Azt akarom...

Azt akarom, hogy úgy nézzen rám, hogy igen, ő hozzám tartozik, de tudja azt, hogy mennyire törékeny minden, ami mögöttem lapul. Tudjon róla, tudjon mindenről, és pont ezért ragyogjon a szeme. Éreztesse, hogy több vagyok, mint aminek érzem magam. Jóval több, mert így fog arra ösztönözni, hogy igenis, menni kell előre. Egy ilyet nem tudnak szétszakítani, senkinek sincs hatalma felette. Nincs az a valaki, aki bele tudna rondítani, hiszen áthatolhatatlan millió szál szövi össze az életeteket, itt bizony nincs helye féltékenységnek. Kötődésnél nincs taktika, csak őszinteség.



(Oravecz Nóra)

Lévay László: Szeresd a holnapot

Lévay László:

Szeresd a holnapot

Varázslatos e csöppnyi lét,
E félig kész világ.
Jó ha a rosszal összeér,
A rossz a jóra hág.

Bolondozunk és kergetőzünk,
Körülugráljuk magunk.
Elhiszünk minden dőre szót,
Hogy szépek, jók vagyunk.

Ne higyj a színes ábrándoknak,
Előbb - nézz majd körül.
Fakóvá lesz a csillogó,
S a légvár összedűl.

Szeresd a napot, s perceit,
Mert minden perc a holnapunk.
Örömből ritka pillanat,
Mit néha-néha elkapunk.

Te vagy a másik felem...

Te vagy a másik felem. A kristálytiszta levegő, amely körülvesz és élettel tölti meg a testemet. A csillagok és az ezüstös holdfény az éjszakában, amely nélkül komor lenne a világ. A bársonyos víz, ami úgy simogatja minden porcikámat, mint ereimben sebesen rohanó vér, ami felforr, ha a közelembe érsz.


(A. O. Esther)

A szívem ott van...

A szívem ott van, ahol te vagy (...). Hát nem érzed, mit jelentesz nekem? Amióta megismertelek, megfordult velem a világ. Már semmi sem olyan, mint régen. Értelmét veszítette minden, ami régebben lázba hozott. Nem akarom már mindenáron megváltoztatni a világot. Veled akarok lenni. Téged szomjazlak. A csókodra, az érintésedre, a szerelmedre vágyom.


 
(A. O. Esther)

Minden bizalmas szó...

Minden bizalmas szó, amit egy barátnak átadunk, számára szent és azt lezárva őrzi mások szeme és füle elől. Semmi nem tudja rávenni arra, hogy visszaéljen barátja bizalmával. Ez a bizalom olyan szövetséget hoz létre a két szív között, amit a tapasztalataik alapján tanultak meg. Ez egy olyan szövetség, amely soha nem bomlik fel, amelyet soha nem szegnek meg.


(Anthony Strano)

Visszatükrözi, aki vagyok

A barát pontosan figyel arra, ami engem bensőleg megindít. Bensőmre figyel, hogy felfedezze életem alapdallamát, hogy érzékelje, hol és hogyan rezdül és csendül meg életem. És ha ezt a dallamot elfelejtettem volna, mert a hétköznapok kihívásai miatt eltávolodtam magamtól, akkor a barát újra eljátssza nekem. Újra érintkezésbe hoz saját magammal, igazi énemmel. Visszatükrözi, aki vagyok.


(Anselm Grün)

És ismerem a kettőnk...

Ismerek egy erdőt és egy hegyet. Ismerek egy házat és benne egy szobát, ahol éjjel megreccsen a padló a hidegtől, amely behúz az ablakon. És ismerem a kettőnk közötti csendet, és ahogyan a szelet hallgatjuk, amely kint a fakoronák száraz leveleit zörgeti, és szívünk dobbanását, ismerem gyengéd kezed, leheleted és illatos bőröd. Ismerem az álmot, melybe elmerülünk, mély lélegzetvételed, azután kiáltásod az éjszakába, rövid ébredésed, kapkodó lélegzeted, a félelmet, szemedben a rémületet, és csókjaimmal felébresztelek, hogy újra megnyugodj.

 
(Maxie Wander)

Azért vagyok itt...

Engem nem érdekel az az arcod, amit másoknak mutatsz. Sőt. Hidegen hagy. Értsd meg, ha engem szeretnél, meg kell nyílnod. Meg kell mutatnod valamit magadból, ami más, mint amit a többiek látnak, ugyanis csak abba tudok beleszeretni. Ami mindenkié, az engem nem érdekel. (...) Különleges csak akkor lehetsz az életemben, ha meg mered nyitni a lelked, és nem félsz átadni magad nekem. Nem kellenek álarcok, hiszen ha velem vagy, nem eshet bántódásod. Azért vagyok itt, mert szeretlek. De meg kell értened: nem szerethetek valakit, aki igazából nem is te vagy.


(Oravecz Nóra)

S ne feledd el...

Ne keress te búvóhelyet sehol,
lépj befelé, saját lelkedbe inkább.
Vonulj be mélységedbe. S ne feledd el,
lélek csendjében érlelődik a béke.

 

(Kiss Tamás)

A csend életművészetet tanít

Amikor megtanulunk elcsendesedni, és a saját belső énünkön elgondolkodni, akkor kezdünk el kielégítettséget érezni, és ilyenkor mély elégedettség tölt el bennünket azzal kapcsolatban, amit belül találunk. Sokkal kíméletesebbek leszünk az eredményeinket illetően, és elkezdünk másokat is elfogadni olyannak, akik. Minél inkább képesek vagyunk az elfogadásra, annál gyorsabban találunk harmóniát a kapcsolatainkban. Elkezdünk spórolni az energiánkkal, takarékosabbak leszünk a gondolatainkkal és a szavainkkal. Ezeket kíséri a türelem, a tolerancia, rugalmasság, könnyűség minden vonatkozásban. A csend életművészetet tanít.



(Anthony Strano)

A csend gyógyít...

A csend gyógyít. A csend olyan, mint a tükör. Beletekintve minden világos. A tükör nem vádol, nem kritizál, hanem segít a dolgokat olyannak látni, amilyenek azok valójában. Olyan diagnózist tár elénk, amely megszabadít a helytelen gondolkodásmódtól. Hogyan teszi ezt a csend? A csend felszínre hozza az énünk eredeti békéjét, a velünk született isteni békét. Amikor ezt meghívjuk, a béke átjárja az egész lényünket, az összes egyensúlytalanságot harmonizálja és meggyógyítja. A csend teljessé tesz és feltölt, gyengéden és mégis erőteljesen aktívvá tesz.

 

(Anthony Strano)

A csend titkai

 


A  c s e n d   t i t k a i

Megjelent: Élet és Irodalom, 2003 augusztus 1.

Különös a csend világa, különös mélységei, titkai, kincsei vannak, amiknek én magam még csak a tudója sem vagyok, titkok, amelyek én rajtam, tudatlanon, csak keresztüláramlanak, titkok, miket alighogy megsejtek, eszméletemen úgy nyilall át némelyik, akár holmi madár, amely a szivárvány minden színében pompázó délelőttön sem vet árnyékot, áttetsző madár, amelynek nincs szárnya, madár, amely csupa szárny s ismeretlenül is ott él minden vágyunkban, érzésünkben, gondolatunkban; meglehet, mindezek a teremtés titkos üzenetei, mik rajtam, tudatlanon, méltatlanul keresztüláramolva haszontalanul elvesznek, ismét titkokká töppednek, titkokká szürkülnek vissza, láthatatlan ajtóik visszacsukódnak holmi makacsul ismétlődő ostoba kopácsolástól; de hogyan is idézhetném s tárhatnám fel én e titkokat, távoli üzeneteket, ha nincs rá képességem, semmilyen lehetőségem: önként, a magam elszánásából, a magam erejéből hogy merülhetnék én alá sejtelmes mélységekbe, ősvilági kincsek mágikus birodalmába, én, akinek értelme éppen csak pislákol, akár a rosszul égő faggyúgyertya, melyet a legközönségesebb száj is kifújhat, tétova figyelésem hogy érhetne a tartományokig, szeretni, nem mondom, szeretném és akarnám, de az akaraterő itt magatehetetlen, meddő, a meghőkölő büszke értelemre pedig az alázat órái jönnek, a vezeklés sápasztó órái; a csend ritmusát ízlelem, úgy lehet patakcsörgedezésként szivárgó bárgyú ritmus ez, a kiüresedés ritmusa, amely szinte magától kínálkozik, s amely a gondolattalan lélekre vattaként rátelepülhet, lomhán a lomhára, akár gémberedett test ócska hintára, de máris hinta-palinta, kényelmes tingli-tangli, lebegés, üresjárat, és kell az üresjárat, a pihenés, a lélek önösszeszedése, észrevétlen, lassú szedelőzködése…Vakolatverő hang: “Hé, zárja el már azt a magnót!”…

         
Dadogok, dadogásba fulladok, csupán ezt akartam volna mégis elmondani, hogy milyen különös, áldott közeg a csend, s hogy valójában mindenhez csend kell; csendben születik az élet, csend (a másikra figyelés) a szerelem nélkülözhetetlen eleme, ez az az éltető meleg közeg, holmi örökös tohuvabohu, amely összeköti a sorsokat, csendben születik a gondolat, csend az a mikro-univerzum, amelyből a gondolat fölszökik a gázködkamrán s mikrorészecskeként átnyilall, csend (belső harmónia, nyugalom) kell az öleléshez, csend, de nem azbeszt csend, nem az atombomba steril csendje, hanem őserdők sejtelmes surrogással, növények susogó hangjaival telített csendje, csend, amely olyan, akár a harsogó eső a Bakonyban, szétfoszló égtájakkal két összebújó szerelmes szemében, vagy forróégövi dzsungel felszabadult niagara-harsogása, mikor üvegzöld-hófehér vízözönként rázúdul a nagyszemű trópusi eső, az életteremtő élet zsongva ujjongó, boldog felhőszakadása, a megújulás tobzódó tajtékzása, mikor a felhalmozódott hőség már olyan fokú, hogy önmaga nyugalmán túláradva gyönyörbe ível át, amely szerelmesek ölelkezéséhez hasonló, gyümölcsök édes túlcsordulásához gyönyörtől ájuló ínyen, csend, amelyben a Kozmosz elveszti vad ridegségét s közelivé, érzékelhetővé teszi az érzékelhetetlent, magát a létezést, a lelket keretező testet, a levegőt s megszünteti a tárgyakat elválasztó közöket, csend, amely áttöri a háború zsilipjeit és eltávolítja az erőszakot, csend, amely tavaszi viharként, virágfakasztó áradásként az önmagára találó emberi tudat dobhártyáin dörömböl, csend, amely a tudat ájulása, ájulásos feltámadása, iramlás, amely áthatja a Világegyetemet, s ugyanakkor – hogy az eszméltetés lehetővé váljék – megállítja az időt; érlelődő szőlőszemek aszú- és muskotályízű csendje, csend, amelyben a tökéletesedésre törő létezés voltaképpeni mivolta ütközik ki, szerelemben kiteljesedő mivolta, csókokba olvadó mozgások szakadatlan változatosságának egysége és azon belül valahol megfoghatatlanul a változatlanság képzete: a változatlanság érzékelése, mindenütt jelenvalósága, a figyelő tudat változatlansága, magáé a figyelésé, az eszméleté; a világ csak akkor válik létezővé, lehetségessé, amikor valami felfogja és érzékeli, tehát amikor valaki figyel a világra, márpedig ehhez csend kell: a változatlanság képét öltő maradandóságnak, ennek a szörnyű, boldog tévedésnek ebben áll a lényege, és ebben áll a csend varázsa, titka; a csend eszméletbontogatás, emlékköltögetés,  s miféle emlékeké, miféle sejtéseké, hova kell visszanyúlnunk, miféle elsüllyedt atlantiszokba, miféle sorsontúli mélybe, a feledésnek miféle mélységeibe, miféle szakadékok ezek, ahova már csak a tudatalatti tud alászállni, s ahonnan az eszmélet visszahőköl.

          

És hol székel ez az emlékeken túli, tudaton túli emlékezés, hol székel s mi őrizte meg, miféle szerv, a gének miféle titkos karavánja, az emlékezésnek miféle sejtelmes raktárai? Csupán a csend.

        
 Tán ezért hat így ránk a csend, mert az öntudatra eszmélés folyamatát elsősorban azok az élethelyzetek segítették elő, mikor az ember tétlenségre volt kárhoztatva.

(Grandpierre K. Endre)