Demjén Ferenc - Jöjj vissza vándor - YouTube
Őszi
hálaadás
Textus: Lk
17,11-19 –
Tíz leprás
meggyógyítása
„Elment
a vándor/elvitte zsákjában a nyár minden ízét/erdők lombját és a rét tarka
színét/mindent eltakar az ősz/s mi várunk bűvös kábulatban
Elment a
vándor/útján a fecskék darvak mind elkísérték/elment messze, hol a fű zöld s az
ég kék/hol nem tudják mi a hó/a nyár forró és mozdulatlan
Elmentek
messze, mert ott a szívekbe nem költözik a tél/a vándor s a darvak most/ mind
arra várnak, hogy elmúlik a tél/s újra visszatérnek a lángok a fények/szívünkbe
új remények mind visszatérnek/régen elfelejtett emlékek égnek/ha a tavasz
közelít
Jöjj vissza
vándor/Hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét/Erdők lombját és a rét tarka
színét/Hozd el szívünkbe a nyár melegét…”
Demjén Ferenc: Jöjj vissza vándor
Elfutott a
nyár, …nem tudom, hogy vagytok ti vele testvéreim, de ilyenkor mindig ezek az
édes-keserű érzések töltenek el, megint elfutott egy nyár, pedig ünnepre, s ha
ünnep, akkor örömre, mégpedig a hálaadás örömére, ünnepére hívtak össze a
harangok.
Bevallom
őszintén, számomra ez az ünnep a legszebb. Legszebb, mert a miénk. Legszebb,
mert őszinte, legszebb, mert tiszta és világos üzenetet hordoz, s sokszor azon
gondolkodom, hogy
milyen kár,
hogy ennek az ünnepnek nincs adventje, s így talán nem is tudunk kellő
képen felkészülni rá, pedig hát lehet-e kedvesebb dolog Istennek annál, hogy
gyermekeiként megállunk egy kicsit, mert eltöltötte szívünket a hála érzése… és
ezt el szeretnénk mondani, meg szeretnénk osztani a mi teremtő Istenünkkel.
Aztán arra is
gondolok, hogy talán jó ez így. Jó ez, mert így legalább nincs piacra dobva,
nincs semmi olyan vetülete, amelyet ez a pénzéhes világ a maga bóvli áruival be
tudna szennyezni, el tudna ferdíteni… mert ez az ünnep nem az ajándékok
vásárlásról, nem a nagy akciók és leárazások veszik el a szemünk világát, ez az
ünnep egy őszinte tiszta érzésről szól, a hálaadásról.
Elfutott a
nyár, és annyi minden történt velünk. Annyi élmény kavarog még bennünk. Mintha
csak tegnap lett volna. Mintha csak tegnap indultunk volna világvárosok felé,
mintha csak tegnap váltottunk volna jegyet kirándulásainkhoz, mintha csak tegnap
érkeztek volna meg rég nem látott ismerőseink, hazalátogató gyermekeink,
rokonaink, jó barátaink, és lám… a bőröndjeink már rég a szekrényben vagy az ágy
aljában, az érkezők már rég vissza tértek, s talán már a búcsúzás pillanatában
kimondott s olyan fontosnak tartott ígéreteinket is elfelejtettünk… dolgozni
kell, menni kell, élni kell tovább hétköznapjainkat. De nem csak a nyárról van
szó, hanem egy egész esztendő élményeiről, történéseiről, vándorlásáról, és íme
a visszatérés, a számot tevés, a számadás és a hálaadás ideje.
Megdöbbentő a
példázatban az arány, de üzenetében mégis tagadhatatlan igazságot hordoz: a tíz
Jézus által meggyógyított betegből csak egynek jut eszébe az, hogy ezt a
jótéteményt illene legalább szavakban kifejezve megköszönni.
Sokan indulunk
útnak. Ki-ki járja a maga útját, és mindannyiunknak mások az élményei, mások a
történések, olykor kibírhatatlanul hosszú és göröngyös az az út, amelyen végig
kell menni, míg mások a sikerek e sima útján robognak… és mégis minden út végén
ott áll valaki, aki mindannyiunkat vár, összeköt, számon kér: és nincs menekvés
vallani kell:
- Jöttem a
sikerek útján, és köszönöm Istenem, hogy nem engedted megvakulni szemeim, nem
engedted megkeményedni a szívem, és megmaradhattam emberi méltóságomban, és
köszönöm, hogy adhattam és segíthettem másoknak is.
- A születés
örömének útján jöttem, és köszönöm, hogy családomat új élettel, új reményekkel
áldottad meg, és adj erőt a családnak nevelni a gyermeket szeretetben,
egészségben.
- A betegség
hosszú ösvényén ballagtam ide atyám, de mégis köszönök minden percet, amikor
láthatom felkelni a napot, amikor együtt lehetek szeretteimmel, akiknek a
szeretete gyógyít, és add, hogy még sokáig együtt lehessünk. És köszönöm az erőt
az imádkozáshoz, köszönöm a türelmed, és a hitem, hogy tudjak imádkozni a legyen
meg a te akaratod szerint.
- A fájdalom, a
gyász, könnyes völgyéből, koporsó mellől szólítalak Istenem, hiszen kiszakadt az
én életemből az, akit annyira szerettem, mégis köszönöm az együtt töltött időd,
köszönöm az ő életét, az ő életének tanulságait. És köszönöm a hitem, hogy bár
búcsúzni kell, a te világodban úgy is össze érnek a lelkek.
Íme testvéreim,
az élet minden helyzetében lehet hálát adni, és van amiért hálát adni, még akkor
is, ha az nehezebb élethelyzetekben hajlamosak vagyunk elfelejteni azt a sok
jót, amit azelőtt ajándékul kaptunk, mert nem tudunk se előre se hátra
tekinteni, mert megrekedünk… pedig sokat meríthetnénk így a múltból, sokat
tanulhatnánk, és persze töltekezhetnénk abból a gazdagságból, azokból az
ajándékokból, amely már a miénk, s akkor talán mind a tízen visszatérnénk.
Antoine de Saint-Exupéry: Fohász
„Uram, nem
csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts
meg a kis lépések művészetére!
Tégy
leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében
rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!
Segíts engem a
helyes időbeosztásban!
Ajándékozz
biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú
fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a
fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de
értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól
a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal
a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek,
visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és
érlelődünk!
Küldd el hozzám
a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság
kimondásához!
Az igazságot az
ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok
probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts,
hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra. Add,
hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb
ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz
elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen –
szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek!
Őrizz meg az
élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add
nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!”
Taníts meg a
kis lépések művészetére!
Egy kis lépés:
hálaadás. És már is több vagyok. Gazdagabb vagyok, mert a hálás ember, elégedett
– nem beletörődő! – ember. Az elégedettség békességet szerez, a bégesség pedig
boldogságot, s a boldogság gazdagság.
Így ünnepeljünk
testvéreim, megelégedett-hálás- boldog szívvel… és visszatér a vándor,
szívünkben a nyár örök édes íze, a színek, az illatok, az új remények. Ámen!
Buzogány István
Nagyvárad
2009. szeptember
27.
