Szabó Anna Katalin: Tavasz

Szabó Anna Katalin: Tavasz

 

Odakint szikrázó napsütés vár,
A hó elolvadt réges-rég már.
Csak hálásak lehetünk mindezért,
A természetért, az életért.

Kis virágok nyílnak a réten,
Mezejük felett döngnek a méhek,
A fák újra zöld ruhát húznak,
Az állatok is előbújnak.

Mindenki feléled tavasszal,
A boldogság leszámol a haraggal,
A madarak kórusa dalt játszik,
A kóbor kutya többé nem fázik.

A lelkünk teljesen felszabadul,
Minden él, minden átalakul,
Rossz élményből hasznos lecke válik,
Ki szomorú volt, már nevetve játszik.

Május

Május

Orgona illata kavarog a szélben,
s madarak szállnak a bársonykék égen.
Az arcomon érzem a Nap sugarát,
s hallom a természet kedves szavát.
A szürke táj ismét zöld ruhát öltött,
s a lelkembe békét, új reményt töltött.



(Nichi-ya Nikoletta)

"Nem az számít..

"Nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki."


(Csitáry-Hock Tamás)

"A szívünk részeg a szépségtől...

"A szívünk részeg a szépségtől, amit a szemünk sosem láthat."



(George W. Russell)

"A szerelmes ember...

"A szerelmes ember nem csak a partnerébe szeret bele, hanem az egész világba, és azzal kapcsolatos nézeteit is érzelem szövi át."


(Norman Doidge)

"A szerelemben...

"A szerelemben nincsen sem szégyenkezés, sem tartózkodás, a szerelem két ember közös tulajdona, akik közt nincs semmiféle korlát vagy büszkeség, mert ami az egyikkel történik, az történik a másikkal is, mert minden érzésük, minden mozdulatuk, testük és lelkük minden rezzenése közös."


(Daphne du Maurier)

"Nem, nem felejtettelek el...

"Nem, nem felejtettelek el, de te aludtál a szívemben, és én nem mertelek felébreszteni."


(Henry de Montherlant)

Kovács Anikó: Rólad beszélek

 

 

 

Kovács Anikó:

Rólad beszélek

 

A május gyönyörű.

Szeretem a zöld kertek remegését

az alkonyi keretben, ahogy lépteim

igazítom a parkon át, el nem feledve

hogy valahol ott vársz rám, túl az

Orsó úton, ahol a hortenzia sápadtat

lobban a hűvös, föllocsolt aszfalton.

 

Gyönyörű a május.

Nekem a legszebb hónap. A japánbirs

halvány vére olykor lábam elé buggyan:

lágy bársonyával szebb ez, mint bármely

szelíd festék, - ...; szemben egy sárga ház

tűzfalához döntve látom az óriás hársfa

sötét sziluettjét. Hirtelen a mennybolt

kékjét elrejtik a lombok, s hiába próbálom,

míg alóluk ki nem bukkanok, nem látom

a mesés, büszke égkorongot. Nyár... Álom...

 

Bárhová nézek, minden robbanó és fiatal,

az apró gömb, a csöpp dió boldogan

növekszik, ringatja és félti a drága gally;

a bokrok megérlelték nedvzöld színüket,

gondtalan fröccsennek szét az új levelek,

zsenge hajtásuk végtelene a nyár ölébe siet.

...;majd csöndbe szédült illatok zenélnek,

mint kényes, mélyhangú fagott, s a Duna fölött

halkan megszületnek a május esti csillagok.

Vázsonyi Judit: Szívemmel

Vázsonyi Judit:

Szívemmel

Csendfoglalatba olvasztott halk szavak,
Ablakra lehelt örök búcsú csókja,
Félmozdulat, egy ködbe vesző alak...
Meg sosem áll az óra mutatója.
Víz vagyok, mi mindent magával sodor,
Kiszáradt medrek oly régóta várnak,
Tengeremet elérem majd ott, ahol
Hinni lehet a remény dallamának.
"Ki vagy? És hozzám vajon honnan jöttél?
Jöttödre az ég is örömkönnyet ont!
Számomra kegyelmet Te könyörögtél,
S bennem a szeretet mindent körbefont

Mikor megérkeztél - már úgy vártalak.
Mindig a szívemmel lássalak!"

P. Pálffy Julianna: Szív-dallam

P. Pálffy Julianna:

Szív-dallam


Mondd, miért nem hiszel nekem? -
hiszen bezártad, kalitkába zártad a szívem;
csak érted doboghat, zenéd a muzsikája,
egyetlen dallamként íródik életem kottájára,
boldog ritmust ver, ha veled egy ütemre dobban,
néha mégis megbolondul - könnyem csordul titkon -
mert nagyokat üt, egyre többet, egyre jobban;
mikor megérint a vágyad, őrjöngve lázad a vérem,
ha átlibben hozzám felhők felett, szelíd bársonyéjen,
selyemszárnyú ölelés vár rám, hol két karod a menedékem;
A képzelet kevés most nekem, Te mit érzel, mondd! -
ha hallod a nevem*? Lángra gyúlnak még a szikrák? -
és a te véredet is ugyanúgy felforralják - az elérhetetlen álmok?
Neked sem engednek megnyugvást, lehet hogy mégis...,
mégis fogott rajtunk egy, ki nem mondott, édes átok?

Mondd, hiszel már nekem?
- ha nem engedsz el s kalitkába zárod a szívem -
mi ez Kedves, mondd! - mi ez, ha nem szerelem?

Harcos Katalin: Érintésed

Harcos Katalin:
Érintésed

mint áramütés,
átjárja egész testem...
Csak ezt kerestem!

 

Maszong József: Szőkeséged...

Maszong József:
Szőkeséged...

Megérintett szépséged,
szőkeséged ékessége...
hajadat... pajkos szél kócolja,
s arcodra pírt ragasztja,
szemedben bujkáló kacaj simogat...

Nézem... szivárványt látok?...
- csillogó igaz gyémántot,
lelked tisztasága, mint a patak,
dallama magához vonz,
kis papírhajóként hordozva

Amikor a fény látóhatár szélén,
patak fodraiba bújik fürödni,
hangod dallama átölel,
ajkad, mint tiszta vizű forrás,
édes harmatos csókkal felel

Lelkemben ölelkező szavak
feléd szivárvány úton haladnak,
hogy éj leplébe bújva, várakozzon
lelked hívó feleletére
a hídon...

A szerelem hirtelen támad...

 

A szerelem hirtelen támad, mert az csoda, mennyei misztérium. De a hajlam lassan érik, akár a dinnye, melyet nem szabad idő előtt meglékelni, mert különben vége van.


(Mikszáth Kálmán)

Csak ő fontos számodra...

Mert hiszen a szeretet éppen azt jelenti, hogy rá van szükséged, a másikra, akinek jót, szépet, kedveset akarsz adni, mindent, amit fontosnak tartasz, amiről tudod, hogy az ő lelkét építi, szépíti, amitől valamilyen édes érzés járja át. És egészen nyilvánvaló, hogy csak ő fontos számodra, senki más.


(Csitáry-Hock Tamás)

Oh, csak egyszer mondhatnám ki...

Oh, csak egyszer mondhatnám ki,
hogyan szeretlek s te csak egyszer is
megérthetnéd szavaimat.


(Kassák Lajos)

Szívemnek a legfőbb jót...

Hogy kit szerettél már előttem,
hajód kinél és hányszor
kötött ki,
nem kérdezem.
Bontsd ki vitorláid és röpülj.
Ne szánj meg, ha sírnék miatta.
Szívemnek a legfőbb jót
a te szíved adta.

(Kassák Lajos)

Ezt tudod...

Te soha nem vagy a terhemre. Ezt tudod. Különben saját magamnak lehetnék a terhére, ugyanis te a részem vagy. Mindig magammal cipellek, keresztül-kasul a földrészeken és az érzelmek tájain, mint vágyképet, mint a teljesség illúzióját, mint a legeszményibb szerelmet.


(Daniel Glattauer)

A szem a lélek tükre...

A szem a lélek tükre, és visszatükröz mindent, ami rejtve van. De a belülről fakadó ragyogáson kívül más szerepe is van a szemnek: kifelé is tükörként működik. Azt is visszatükrözi, aki belenéz.
 

(Paulo Coelho)

Élményeink mindenüvé követnek...

S hiába is tiltakozunk ellene, életünknek a múlt az egyetlen pozitív tartalma: azt tudjuk, amit a múltban megtanultunk, olyan erősek vagyunk, amennyire a múltban megerősödtünk, és egyáltalában annyira vagyunk itt a jelenben, amennyire vissza nem maradtunk a múltban. Gondolataink, érzéseink, életünk igazságai nem hunynak ki bennünk. Élményeink mindenüvé követnek minket, és nem hagynak nyugton soha. Akármerre fordulunk, mindig szembetalálkozunk velük.
 

(Kassák Lajos)

Soha semmi sem múlik el egészen...

Soha semmi sem múlik el egészen. Nem igaz ám, hogy az idő, ahogyan mondani szokták, eljár felettünk, és egy bekötött szájú zsákban magával viszi a tegnap és tegnapelőtt történeteit, illatait, színeit és formáit. Én inkább úgy érzem, hogy az, ami egyszer megtörtént velünk, az soha többé nem válhat meg nem történtté, amíg élünk, megőrizzük magunkban a benyomásait.


(Kassák Lajos)

Ha visszanézek most a múltra...

Ha visszanézek most a múltra,
Álomnak tetszik az egész.
Hisz` ily bolondot nem művelhet
Soha a józan emberész.
És mégis, sokszor úgy óhajtom:
Legyen ily álom életem.
Kacagjon rajta minden ember,
Csak engem boldoggá tegyen!



(Reviczky Gyula)

Mi a siker?

Mi a siker? Az az érzés, hogy mindennap nyugodt lélekkel fekhetsz az ágyba.


(Paulo Coelho)

Holnap, amikor fölkel a nap...

Holnap, amikor fölkel a nap, mondjuk el magunkban: úgy tekintek erre a napra, mintha életem első napja lenne. A családom tagjait csodálkozással szemlélem - és örömmel, mert felfedezem, hogy mellettem vannak, s némán osztoznak velem a szeretetben, amiről annyi szó esik, de oly kevesen értik.

 
(Paulo Coelho)

Minden reggel úgy kelj fel...

Nem számít, hogy érzed magad: minden reggel úgy kelj fel, hogy felkészülsz a fényed kibocsátására.


(Paulo Coelho)

Az emberi szív...

Az emberi szív egészen kifordul önmagából, hogy tartozhasson valakihez, az első és legközelebbi melegség után nyúl és áhítozik.


(Mo Hayder)

Hagyni, hogy boldoggá tegyenek...

Az emberek többsége azt hiszi, hogy csak adni nagylelkűség. Pedig az elfogadás is a szeretet aktusa. Hagyni, hogy boldoggá tegyenek minket, amitől a másik is boldog lesz.


(Paulo Coelho)

Amikor azt mondod...

Amikor azt mondod egy nőnek vagy egy férfinak: "Szeretlek", egyszerűen azt mondod, hogy: "A tested nem téveszthet meg. Látlak. A tested megöregedhet, de én látlak testetlen valódban. Látom legbensőbb magodat, a magot, amely isteni."


(Osho)

Azért szeressünk...

Az élet túl rövid ahhoz, hogy a fontos szavakat a szívünkbe rejtsük. Mint például azt a szót: "szeretlek". De ne várjuk el cserébe, hogy mi is ugyanezt halljuk. Azért szeressünk, mert szeretnünk kell. Másképp az élet elveszti értelmét, és a nap sem ragyog többé.


(Paulo Coelho)

A szerelem...

A szerelem néha belefárad abba, hogy mindig finoman szóljon. Hagyjuk hát, hogy teljes fényében felragyogjon, égessen, mint a nap, és egész erdőket taroljon le a szele.
 

(Paulo Coelho)

A lélek gyöngye...

Van értékesebb gyöngyszem annál, amiért még az életét is kockára teszi valaki? Van. A lélek gyöngye. Aki ezt keresi, lemerül a szeretett lény végtelen lélek-óceánjának legmélyére, és ott keresi azt, amiről tudja, hogy az övé, ami rá vár ebben a tiszta, csodálatos óceánban. Lemerül és keres...



Csitáry-Hock Tamás)

Gősi Vali-Évszakok királynője

Gősi Vali-Évszakok királynője

Ahogy fordul a föld, és vele az éjszakába a nappalok, lágyan, lassan,
észrevétlenül suhanva, úgy fordul a zord tél a törtfényű tavaszból egyre
perzselőbb nyárba, hogy onnan a mézszínű, lombhullató, krizantémillatú,
elmúlást idéző ködös, őszi táj, bújával megint átszenderüljön a fagyos tél
hótakarója alá.
Anyanyelvünk varázslatos szavakkal idézi a négy évszak, - a tavasz, nyár,
ősz, és a tél -titokzatos hangulatát és folytonosságát. Ha néha befelé
figyelünk, lelkünk is szinte hallja, hogy mindegyik szó - az évszak
hangulatát idézve, lágyan, hevesen, mélabúsan, majd keményen, fagyosan -
muzsikál.
A legszebb szó - és évszak is - közülük, számomra a tavasz, és a hozzá
kapcsolódó csodálatos kifejezések: a rügyfakadás, rigófütty, pipitér,
gólyahír, pázsit, és a tavasz hónapjai, - a március, április, május - melyek
számomra mind-mind az életet hirdetik.
Hallgasd csak: tavasz! Lágyan muzsikál a szó, s ha becsukod a szemed egy pillanatra, lehet bármilyen sötét és zord a tél, lelked azonnal átlényegül.
Felengedsz fagyos mélabúdból, egyszerre megérzed a sarjadó fű friss illatát, becsukott szemeid mögött lombkoronát varázsol a tar ágakra a képzelet, hallod a rigók rekedt, riadt, erőtlen, hajnali énekét, a halkan surranó kis patak ébredő neszét, látod a tarka rétek színpompás virágait, a falusi udvarokon tipegő pelyhes kiscsibéket. Érzed, ahogy ébred a természet, újraéled fű, fa, virág, s tavaszt idézel így a lelkedbe is. Enged a fagyos szorítás a szíved körül, élni akarsz, újjászületni a rügyfakasztó tavaszban, ahol a földből remegve bújik elő az első hóvirág, majd az ibolya, s a háztetőkön újra ott kelepel a gólya is.
A tavasz jöttével újraélednek lelkünk derűs hangjai. A langyos napsugártól
átmelegszik szívünk, újra élünk, mosolygunk, szeretünk, erőtől duzzadunk,
mint a kipattanó barkaág.
S míg lágyan suhanunk a múló idővel, hagyjuk, hogy a körforgásban hosszan öleljen a forró, mézillatú nyár, hogy felhevült testünket lágyan simogassák hűs folyók habjai. Ha ilyenkor a végtelen nyári ég csillagsátorára pillantunk, megállni látszik a tűnő idő is, míg lábunk elé nem hull egy kósza csillag, amely az időtlenségből felriaszt.
Aztán múlni kezd testünkből a nyári láz, esténként néha borzongva bújunk
össze már. S míg bódultan szívjuk az őszirózsák, dáliák illatát, menekülünk a kósza ökörnyál pajkos, ragacsos csókja elől, addig hátunk mögül belopódzik újra az elmúlást idéző ősz. Halott lombkoronájukért még reccsenve lehajolnak néha a kopár fák vacogó, meztelen karjaikkal, de mindhiába. Fagyos, októberi szélben gyertyák lobbannak megint a holtakért, akiknek sírjain büszke, duzzadó virágú krizantémok dacolnak a faggyal az életért.
A végtelen körforgásban már hó és jég borít mindent, a kérlelhetetlen tél
álomra int, hófehér takarót borítva a halott világra, hogy mély álmából
zsongó, új tavaszra, a királylány csókjára ébredjen megint.

Hézser Zoltán: Virágok

Hézser Zoltán: Virágok


A virágok mosolyból születnek:
Kicsi bimbókra ráderül a Nap,
Tavasz-mosollyal megcsókolja őket
S a kicsi bimbó mind erőre kap.

A tél-hidegben megdermedt szívekre
Hints tavasz-mosolyt áldón, Istenem,
Hogy bűnös szívek szunnyadó hitéből
Neked pompázó, sok virág legyen!

Magdileona: Napköszöntő

Magdileona:
Napköszöntő

Megköszönöm,
ha a tavaszi Nap
előcsalogatja
a hírnök-virágokat,
cinkosan súgja –
csak én hallom szavát

.
Megköszönöm,
ha a nyári Nap
száz kézzel szórja
a lángsugarakat,
de azért megérzi ő,
hogy saját feje is fő
s visszafogja magát,
ha tikkasztó a hő.

Megköszönöm,
ha az őszi Nap
elővarázsol még
pár aranysugarat,
s pajkosan nevetve,
kacsintva rám
csempészi hajamba
nyárillatát...

Megköszönöm,
ha a téli Nap
hótakarón játszva
sziporkázgat,
szem nem állja
vakító fényét,
de magában hordozza
a tavasz ígéretét.

Fogadd el úgy a világot, ahogy van!

Fogadd el úgy a világot, ahogy van! A világot nem lehet megváltani. (...) Magadat teheted csak olyanná, amilyenné akarod. Sőt, ez az egyetlen, végső és utolsó tanácsom: a rendet csakis és kizárólag magadban kell megteremtened! Ha ez sikerül, eléred az örök boldogságot.

 
(Gaál Viktor)

Sokféle dicsőség lehet az életben...

Sokféle dicsőség lehet az életben, de mind kisebb értékű annál az egynél, amely a gyermeki hit és merész álmodozás örökös megőrzését jelenti. (...) Ostobaságból és hiúságból (...) elhagyjuk gyermekkorunk álmait, melyeket áttetsző gyémántokként hozunk magunkkal az ismeretlenségből. Mindenki ilyen ragyogó, tiszta gyémántot hoz magával, mely később gazdaggá tehetné őt, s ekként gazdag lenne a világ is. De a gyémánt látszatra egyszerű, könnyen hihetjük, hogy mihaszna üvegdarabkával játszadoztunk, különösen azért, mert az emberek valaha elkezdték gyűjteni a színes kacatokat, melyek gyönyörködtetik a szemet tarkaságukkal, s emiatt értékesebbnek tetszenek. Mihelyt mások kezében ilyet látunk, szégyelljük színtelen játékszerünket, eldobjuk, és igyekszünk, hogy nekünk is olyan tulajdonunk legyen, mint a többinek. Sok idő eltelik, míg rádöbbenünk, milyen értéket szórtunk el.
 

(Szakonyi Károly)

Élj a mának...

A buddhisták egy fontos dolgot tanítottak meg nekem. Ők az "itt és most"-ban hisznek. Vallják, hogy az egyetlen valóság az, ami itt van velünk, az, ami itt és most történik kettőnk között. Ha a holnapnak élsz, ami csupán egy álom, akkor mindössze ez a megvalósítatlan álom marad neked. A múlt sem valóság, értéke mindössze annyi, hogy azzá tett, ami most vagy, nem több. Így hát ne élj a múltban. Élj a mának. Amikor eszel, egyél. Amikor szeretsz, akkor szeress. Amikor beszélgetsz valakivel, beszélj. Amikor egy virágra nézel, láss. Ragadd meg a pillanat csodáját!

(Leo Buscaglia)

Maradj mindig a felhőkön!

Azt gondolom, nem a világ legkönnyebb dolga álmodozónak lenni, hiszen mi egy egészen másik univerzumban lakunk. Mi abban vagyunk, hogy "mi lenne, ha...", és a mindennapi élet gondjaiból egyszerűen kiszárnyalunk és nem akarunk az adott helyen maradni. Maradunk a mi kis "álmodozó" világunkban. Az én tanácsom az lenne, találj egy új lehetőséget, egy perspektívát arra, hogy az álmodat beleépítsd a valóságba és életre keljen! Az új út az ötleteiddel friss, virágozó és élménydús lehet, tehát soha ne félj! Találd meg a kivezető utat az álmaidból, hogy végre valóra tudd őket váltani! De ne hagyd, hogy a komor világ letörjön! Maradj mindig a felhőkön!


(Adam Lambert)

Ha a szeretteid nincsenek veled...

De elvihetnek téged a világ legszebb, legbékésebb tájaira, ha a szeretteid nincsenek veled, nem élvezed a látványt, nem érzed a biztonságot.
 

(Benina)

A naplemente is olyankor a legszebb...

A naplemente is olyankor a legszebb, ha szabálytalan felhők borítják az eget, mert csak így mutatkozhat meg az a sok szín, amelyből az álmok és a versek születnek.


(Paulo Coelho)

Álom és valóság között...

A napkorong felbukkan a messzeségben, és a fénysugarak követhetetlen gyorsasággal végigbukfenceznek az óceán fodrain, hogy egyetlen szeszélyes ugrással az ablakomban teremjenek, és elvakítsák álmos tekintetem. (...) Olyan ez, mintha az álmaim véletlenül átcsúsztak volna velem a valóságba, ott keringenének körülöttem, a szempilláim, az ajkam simogatnák, hívnának a túlsó partra. Álom és valóság között lebegve szárnyaira emel ez az édes áramlat - elhiszem egy pillanatra, hogy valahol, túl a tengereken, tényleg létezik az az álomvilág. Én tudom. Én már jártam ott.

(Gaál Viktor)

Az idő nem játszik szerepet...

Az idő nem játszik szerepet, ha megérted mi az élet lényege. Ha felismered azt az élményt, hogy szeretetet önzetlenül adni nagyobb öröm mint kapni, akkor büszkén elmondhatod magadról, hogy van hited, bizalmad és hatalmas erőd végigmenni a s...számodra kijelölt úton...és a legszebb pillanata életednek az lesz, amikor egy ismeretlen vándor, aki osztja ezt a hitet és vasakaratot, útközben odalép melléd, átkulcsolja kezed és végigkísér célodig.


(Adrienne Klotz)

A romantika nem a luxusról szól...

A romantika nem a luxusról szól, hanem egészen egyszerűen az odaadó figyelmesség leggyengédebb formájáról...


(Adrienne Klotz)

A hirtelen támadt szerelem...

A hirtelen támadt szerelem, amely házasságot indít, igazgyöngy, gyémánt, drágakő, melyet a legnagyobb művész csiszolt, kincs, amelyet a szív legmélyén kell elrejteni.

(Honoré de Balzac)

Bera Irén: Vágy

Bera Irén:
Vágy


Vágyom az örömre,
Vágyom boldogságra,
Vágyom, hogy átölelj,
Nem is vágyom másra!

Vass Edina: érzékek tánca

Vass Edina: érzékek tánca

Érlelődik benned a szó
s én már hallom: érzem
ahogy hajamba bújva suttogod nevem
beszippantasz akár a tavasz illatát
ajkam keresve
a leheletem páráját érinted szelíden
megállsz egy pillanatra
lassan átölelsz
s szemhéjamra csókolod
ahogy a vágy
nevetve zongorázik a szíveden...

Botlik Lívia: Ha...

Botlik Lívia:
Ha...  

Ha karodba zársz, megnyugszik a szívem,
Ha szemembe nézel, elveszek mélységében.
Ha kimondod a nevem, ezer tavasz jön el,
Ha megfogod a kezem, a nyár virágot nevel.
Ha érzem érintésed, mint ha napsugár simogat,
Ha rám mosolyogsz, ragyogó fény hívogat.
Ha velem vagy, kivirulok, boldogan szárnyalok,
Ha veled vagyok, odafentről nevetnek az angyalok.
Ha melletted ér a hajnal, mosolyog a perc,
Ha karodban alszom el, álmom Te lehetsz.
S bár mindenki álma így válna valóra,
Maradna ily boldog minden áldott óra,
Mert mióta léted bennem újjáéledt,
Szerelemmel tölt el minden eljövendő élet,
Hitem minden nappal újul, erősödik,
Látom a jelent, a jövő most kezdődik.
Előttünk az út, mit csak kettőnknek írtak,
Nekünk, kik már lassan semmiben sem bíztak,
S mégis, most Te és én, ketten a semmiből,
Életet adunk és kapunk egymásnak lényéből,
Én Veled vagyok egész, Veled újra élek,
Nincs már olyan utam, melyre Nélküled kell lépjek,
Te vagy a fény, a remény, a hit, a szerelem,
Te vagy, mi hiányzott lelkemből, Te vagy az életem.

Őri István: Néhány szó a szerelemről

Őri István: Néhány szó a szerelemről

Isten azért adta a szerelmet, hogy általa megismerjük Őt és megtapasztaljuk az imádat legmagasabb fokát, amit csak Isten érdemel meg - és az, akit szeretünk, mert ő maga az Isten nekünk.

Amikor a szerelmünk mellett állunk, Isten mellett állunk, amikor a kezét fogjuk, Isten kezét fogjuk. A szeretett lény szava Isten szava: a legszentebb Evangélium. Tettei pedig feljegyzésre méltók.

Oltárt is építünk szerelmünknek - hol a valóságban, hol csak magunkban. S amikor megépült, felékesítjük, ajándékokat viszünk elé, selymet, virágokat és a szívünket. S amikor letérdelünk az oltár elé, már látjuk is őt, ha megérintjük az oltárt, az ő kezének puhaságát érezzük, és ha lehajtjuk a fejünket előtte, akkor meghalljuk a hangját: a legszebb, legédesebb muzsikát, amilyet a legzseniálisabb zeneszerző sem tud komponálni, mert ez az ő hangja.

És amikor elhívjuk és megmutatjuk az oltárt a szerelmünknek, azt mondjuk neki:

- Nézd, Kedvesem, ez Te vagy. Amikor messze jársz, ebben vagy jelen, ebben látlak, hallak, érezlek. Ezek nem tárgyak, nem holt anyagok, hanem élő, érző lények, amelyek a szerelmünkből táplálkoznak, a szívünk melege élteti őket. Én építettem a Te tiszteletedre, imádatodra, s a Te lelked teremtett a holt anyagból Életet. Fogjuk hát meg egymás kezét, nézzünk egymás szemébe és öleljük át egymást itt, szerelmünk oltára előtt, hogy az még szebb, még gazdagabb, még forróbb legyen - mint mi is. Azután menjünk el sétálni és mondjuk el a szélnek és a madaraknak, hogy boldogok vagyunk, mert nekem vagy Te s neked én. Nem több, nem kevesebb. Az elég. A minden. S amikor a séta végeztével visszatérünk az oltár elé, az aranyfényben fog tündökölni és bevilágítja a mosolyunkat.

"Égigérő szerelem!" - szokták mondani, s mindjárt meg is kérdezik: "Ez mind szép, de hol vagy te?!" A válasz: "Sehol." "Hogy lehet ennyire megalázni magad?! Miért?" Azért, mert a szerelem a legmélyebb alázat, önmagunk legteljesebb feladása a másikért - Istenért. Felolvadás, megsemmisülés Istenben, átalakulás Isten felé. Felolvadás, megsemmisülés a szerelmünkben, eggyéválás vele. Ebből születik a legteljesebb azonosság, a legszebb egység, amikor már valóban nincs két test és két lélek, hanem csak egy, ahogy meg is van írva: "...és lettek egy test, egy lélek."

Ha Istenhez szólunk, kevés szó elég; a legtöbb esetben nem is kell szó, csak vágy, akarás és hit. Ha mellettünk van, akit szeretünk s aki szeret, nem kell semmi szó, csak vágy, akarás és hit - őbenne, a szerelmében, az örökkévaló egységünkben.

Amikor szeretünk, Istent szeretjük, amikor megtaláljuk őt, Istent találjuk meg. A szerelem út a Kedveshez, s rajta keresztül istenhez. A szerelem igazság Kedvesünk felé, akin keresztül Isten igazságát ismerjük meg, s ezáltal mi is igazakká, jobbakká és bölcsebbekké válunk. A szerelem soha nem múló Élet is Kedvesünkkel, amely nem szűnik meg a földi test halálával, hanem tovább tart az idők végezetéig. mintahogy Isten léte és szeretete is végtelen.

A szerelem üdvösség és üdvözülés, ezáltal az Örök Élet kulcsa, amelyet én adok a szerelmemnek és ő ad nekem. Mert az Örök élet kapuját két kulcs nyitja, de csak egy kulcslyuka van a két szív alkotta bonyolult mintázat szerint. Ebbe kell beilleszteni ez egyé lett két kulcsot, hogy kinyíljon a kapu, és beléphessünk rajta az Örök Életbe, Istenhez.

A szerelem mosoly, ének és tánc, amelybe nem lehet belefáradni, mert ketten mosolyognak - egymásra, énekelnek - egymásnak és táncolnak - egymással. S minden mosoly, minden dallam, minden mozdulat élet és erő forrása, örökké tartó táplálék mindkettőjüknek.