Akarj boldog lenni

 

Akarj boldog lenni

Ha esik, ha fúj,
Akarj boldog lenni.
Ha rossz is a kedved,
Akarj boldog lenni.
Ha bánt valami, ha gyenge vagy,
Akarj boldog lenni.
Ha célod nem éred, tűzz ki másikat,
Akarj boldog lenni.
Ha érzed, magányos, egyedül vagy, mégis
Akarj boldog lenni.
Ha elhagytak, ha bántanak,
Akarj boldog lenni.
A boldogtalanságod ne etesd, helyette
Akarj boldog lenni!

(Hock Éva Etelka)

Ragyogj

 

Ragyogj

Amikor meglátsz egy apró gyermeket,
közelítve vágyott, kedvenc kiskutyájához,
hát, ez a ragyogás.

Kisgyermeki énünk bennünk lakozik.
Ott éldegél szívünk csücskében,
lelkünk bugyrában elfeledve.

Szabadítsd fel az ártatlan,
benned szunnyadó gyermeki éned.
Ragyogj!

Ragyogj, hogy fényed másokra is rávetülhessen,
könnyítve ezzel sok nehéz sorson
s önmagadon.

(Hock Éva Etelka)

A varázslatos érintés

 

A varázslatos érintés

Érintés nélkül lehetetlen élni,
nem pótolhatja semmi.

Érintés nélkül elhal az élet,
nincs valós értelme az egésznek.

Élhetünk nélküle rideg vadon
nincs ami bearanyozza a napot.

Érintés nélkül minden percért kár,
minden levegővétel fáj.

Visszavágyom a tegnapi napot,
ha érintésed ma elhagyott.

Szürkére zárt szemhéjam mögött
várom spontán simító jöttöd.

Érzem, bársonyos kezed lazán simogat
átadva szavak nélkül minden gondolatodat.

A színek számtalan palettáján lehet bármilyen megfogható kép,
mit sem ér, ha nincs meg hozzá a varázslatos érintés.

(Hock Éva Etelka)

Önmagadért szeretni

 

Önmagadért szeretni

A szeret, ami bennünk van,
néha nem tud kitörni,
álcázzuk, takargatjuk,
lepellel fedjük.
Félelem szüli
kockázatos voltát,
kiadni veszélyekkel jár.

Hová torzult a lélek,
mit tett a népbutítás!
Szeretni bátorság,
kimutatni kiszolgáltatottság!

Nem baj, mit gondolnak, hisznek,
vállalom: szeretlek.
Egyszerűen, ösztönösen.
Átadom neked legnagyobb értékem,
a szeretetem.
Szeretlek önmagadért bárhogy...
megérdemled.

(Hock Éva Etelka)

Hinni kell

 

Hinni kell

Hinni kell, mert hinni muszáj,
Különben az emberben elszakad az élni akarás.
Hinni kell akkor is, ha már kevés a remény, mert
a csodák mezején még van sok lehetőség.
Mindent megtehetsz, ha erős a hited, mert
Teremteni csak őszinte hittel lehet.

(Hock Éva Etelka)

Maholnap

 

Maholnap

Maholnap fiatal már nem vagy.
Dolgozol, s csak ezzel megy el a nap.
Futsz a munka után, vagy előtte.
Észre sem veszed,
Lassan semmi hasznod belőle.
Telik még pár hónap, s
Hipp-hopp, rozoga otthonülő vagy.
Ráébredsz, sok mindent elhalasztottál,
Míg csak a munkára összpontosítottál.
Bánod majd akkor a sok kimondott majdot,
Mert csak gondolatban leszel helyette majd ott.
Akkor jut majd eszedbe a sok elmulasztott óra,
Szaladnál, de már késő egy visszafordulóra.

(Hock Éva Etelka)

Te...

 

Te...

Emlékszem, lenge ruhád lebegett,
Szemem fátyola csak nagyított!
Esdeklő szívem tett, mit tehetett,
Minden bút: gödörbe taszított!

Árnyék nem győzött, csak hűst adott.
Karod nyakamat karolta.
Arcod és szád forró csók alatt
Szórta jutalmát: fölém hajolva!

Mennyország adhat ily perceket,
Gerincem hajlik, és testem olvad.
Körbevesznek hófehér fellegek,
S a szürkeség csomóvá sorvad!

Belső remegésem széttép,
Illatod örök jel! Emlékező, intim...
Lelkem beléd olvadt végképp,
Hajad aranyporral hintik!

Angyaltánc jelen világom,
Álom vagy, de ébren élem.
Mindenkinek világgá kiáltom,
Boldog sírásba fulladt énem!

Tobzódik lelkem szerelem táncában,
Gödrök arcodon: mosolyod szülte.
Ember nem kap ilyet álmában,
Ez a boldogság szőlőfürtje!!!

(Major Tamás)

Szeretet

 

Szeretet

Csak mint láva színe, mint vulkán,
Halványul érzelemből lassan.
Csak mint a sokszínű szivárvány,
Kráterem színvilágát adtam.

Csak hívjuk nevén, a szerelem,
Ott lent a mélyben fortyog, tisztul.
És már megnyugodva lelkemen,
Idővel sziklává szilárdul.

Csak hívjuk nevén, a szeretet,
Évtizedek érett gyümölcse.
A szép szerelemből született,
Hogy még szebb legyen Ő örökre.

Rajzol Ő világ tetejére
Mosolyt, és boldog cseppű könnyet.
Bebújik lelkek belsejébe.
És a haragból teremt csöndet.

Eljön érted, homlokodon csók,
A kezed teszi az Ő kezébe.
Nem illet senkit sem hamis bók,
Hisz igaz lesz minden szívébe.

(Major Tamás)

"Nem függeni senkitől...

"Nem függeni senkitől; tenni, amit a szív diktál; annak lenni, akinek lenni akarsz; magabiztosnak maradni, mikor mások elbizonytalanítanának; tudni hol a helyed a világban; felülírni a józan ész szabályait; küzdeni, és nem feladni; sebzett szárnyal repülni; szeretni élni csodálni. Mi ez, ha nem szabadság?"

(Ott Réka) 

Szerelmünk lapjait nem csak mi ketten írtuk...

 

Szerelmünk lapjait nem csak mi ketten írtuk...

Mint egy démoni árnyék, úgy kúszott be az ajtó alatt. Invitálás nélkül, némán lépdelt mellettünk a múltad apró árnya, mely szépen, aprólékosan vert éket közénk...

Alattomosságára akkor derült fény, mikor gondjaink közepette kimutatta foga fehérjét. Befészkelte magát a lelked repedéseibe, hogy mérgét cseppenként fecskendezze beléd. Ellenszer nincs rá, soha nem leszel gyógyult. Szinte mindannyian függünk valamitől: egyesek a megszokott reggeli kávé-cigi kombinációtól, ami megadja napjuk kezdő lökését. Mások a pohárban megcsillanó folyékony lazítótól, sokan pedig a pénz rabjai.

A mi függőségünk más. Igen. A miénk. Hisz mióta közös úton járunk, már nincs olyan, hogy te és én. Szemed csillanásában felismerni véltem magam, és vakon bíztam abban, hogy karjaim óvó ölelésében megtalálod a gyógyszert, mely tünetmentessé tehet. De szerelmünk lapjait nem csak mi ketten írtuk. A szünetek helyére újabb és újabb sorok kerültek, amik sötétséggel borították be a hófehér oldalakat - majd átáztatták azokat.

Vajon találunk-e még tiszta papírt, mire újraírhatjuk történetünket? Kész vagy legyőzni az árnyakat, melyek halkan a füledbe suttognak? Képes vagy szembenézni a démonoddal? Tudom, hogy mindig követni fog, de észreveszed-e, mikor a közelsége már mérgező?Kész vagy magad mögött hagyni a Múltadat?

A múlt... Ez a mi függőségünk. Elhitted, hogy ha odaadod magad, téged mindig csak eldobnak. Beléd égett, hogy nem érdemes kinyitnod a lelked kapuit, hisz sokan csak visszaéltek vele. És azt is elhiszed, hogy nincs egyenes út, hogy az érzések csak a gyengékre jellemzők. És nem tudtad végleg szögre akasztani a régi kabátot, mely tökéletesen fedte a kíváncsi szemek előtti igaz valódat.

Szívünket és szellemünket is rombolja a függés. Gonosz árnyként vetül a mindennapjainkra, és szépen, lassan elmerülünk éjszínű tengerében - ahol a régmúlt kísértetei járják önfeledt táncukat. És csak kapálózunk, remélve, hogy hamarosan levegőhöz jutunk, de közben egyre mélyebbre és mélyebbre nyomjuk egymást... Mégis, kettőnk közül én lettem a nagyobb függő. Szerelmed drog lett számomra, melyet soha nem szeretnék elhagyni. A szerelem sokszor fáj, mégis ez éltet bennünket: erőt ad, hogy a csalóka felszín alá pillanthassunk, látva a másik álarc nélküli arcát.

Az ígéretek úgy halványodnak, mint aszfalton a krétarajz - majd lassan feledésbe merülnek. Eső mossa el még az emléküket is. Lelkem drágakőként csillogott kezeid között, és még mindig ott van - igaz, sötét fátyol burkolja be darabjait...

De hol lehet a határ a kitartás és az esztelen ragaszkodás között? Vajon meddig küzdhet az ember? Hol van az a pont, amikor már el kell engedni a másik kezét? Mikor jön el az idő, hogy észrevegyük: csak egy vágyképet kergetünk? Azt hiszem, akkor, amikor már nem méltó hozzánk, nem érdemes a kapcsolatunkhoz. Hogy erre mikor jövünk rá? Talán akkor, mikor már olyan mély sebeket ejtettünk egymáson, amik már csak különválva gyógyulhatnak.

Addig is, marad a remény, mely, mint a kora reggeli napsugár, gyengéden simogatja lelkünket, és egy szebb nappal biztat.

(Herman Mónika)

Két ember között...

Két ember között, annak nagyobb az Istenbe vetett hite, aki a természetet szereti.

(John Ruskin)

A szeretet boldogságában...

A szeretet boldogságában nem érzünk félelmet vagy rettegést, nem csak létezünk, elkezdünk élni.

 

(Michael Jackson)

"Remény...

"Remény. Olyan, mint egy csepp tiszta méz, tavasszal virágzó tulipánmező. Friss eső, suttogott ígéret, felhőtlen ég, a tökéletes írásjel a mondat végén."

(Tahereh Mafi)

Várakozás éjjele

 

Várakozás éjjele

Ahogy fogynak a májusi napok,
Több éjen hosszan fenn vagyok,
Álmodnék én, de még nem merek,
Vár még feladat, nincs még "vége lett".
Vár még a jó idő, a napsütés, fuvallat,
Pihenést hozó, s éjjeli nyugalmat.

Vár még, de most még nem jött el.
Csendes az éj, már mindenki elpihent,
Én vagyok csak itt, meg a csillagok,
Pedig tudom, a reggel robogni fog.
Én nem hunytam még álomra szemem,
Rád gondolok, de nem vallom úgy sem meg...

Nem vallom be, mit gondolok, érzek,
Sálamon illatot hagyott kezed,
Vánkosommá fogadtam válladat,
Hozzád bújnék, de tudom, nem szabad.
Csillagos éjen te már rég lecsuktad szemed,
Én ébren vagyok, és várom ébredésedet...

(Árnyék és Fény)

Aludj, aludj...

 

Aludj, aludj...

Isten tenyerén

Aludj, aludj, álmodj, én még nem tudok.
Engem feszítenek még a nappalok.
Fejemben cikázik még száz meg száz gondolat,
Erőt ad, vagy álmot hoz, esetleg visszatart.

Aludj, aludj, az éj erre való!
Álmodj szépet, álmodj jót!
Aludj, álmodj ringató, szép mesét!
Álmodd meg az életed, mint egy szép regényt!

Aludj, aludj, csöndes, tiszta ég,
Halkan szalad az álom szerteszét,
Kérdez és vigasztal, hogy mit hoz a jövő...
Ha már én nem alszom, te álmod tovább sződd!

Talán, ha már elért az éj szava,
Megnyugtatja lelkem álmok bíbora,
Talán engem is megtalál, és magával visz,
Pihentet, szeret és elcsendesít.

De addig is te csak aludj, kedvesem,
Ne ébresszen fel álmodból semmi sem.
Én lassan megnyugszom Isten tenyerén,
S álmodom, hogy veled álmodhattam én.

Hosszú nap végén, ha reád gondolok...

(Árnyék és Fény)

Isteni erő

 

Isteni erő

Ha majd eljön újra a tavasz,
Nem kínlódva a tél derével,
S őszt váltja,
Hogy játsszon
Isten teremtett
Rendjével,
Ott állunk egymással szemben
Leplezetlenül,
Fátylam talán a szellővel repül,
Te újra azt mondod,
Amit mindig, hogy szeretsz,
És az éjben
A csillagokban fekszünk nesztelen,
- És tudom, hogy nem lehet,
Nem illik, nem etikus és
Nem zavartalan -
Isten örök rendjébe
Nem illek én magam,
- Mondják mások,
De mit tudhatnak ők,
Mert szeretni adomány,
Isteni erő.

(Árnyék és Fény)

Legvégül eljutsz odáig...

Legvégül eljutsz odáig, hogy megértsd, a szeretet mindent meggyógyít, s csupán a szeretet számít.

(Gary Zukav)

„ Mindannyian tudjuk...

„ Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová - és van kihez - hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait. Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal. ”

(Szabó Magda)

„ Az élet...

„ Az élet voltaképpen mindig óvodai szinten lép, mi komplikálunk belőle görög sorstragédiát. ”

(Szabó Magda)

Amikor Isten testvért küld mellénk...

Amikor Isten testvért küld mellénk, bástyát ad nekünk. Védelmet, ami vér a vérünkből, és test a testünkből. És lehet távol tőlünk, lehet lélekben is messzebb jár, de a miénk. Aki ott van velünk, ott lüktet bennünk, és történjen bármi ezen a világon, ez sosem változik majd. Mert a kötelék, ami összeköt nem téphető el. És tudod miért nem? Mert nem ezen a világon köttetett.

 

 
(Theodorovits Andrea)

Anyák napján köszöntelek

 

Anyák napján köszöntelek

Anyák napján köszöntelek,
drága, jó Édesanyám,
sok-sok mindent köszönhetek
Neked, tudom jól ma már,
a soha nem múló szeretetet,
a féltést, a tanítást,
hogy ott voltál velem,
ha szükségem volt Rád.
Fogadd tőlem e néhány sort,
amit szívemből írok most,
köszönöm, hogy itt lehetek,
s foghatom a két kezedet,
legyél nagyon-nagyon boldog,
felejtsd ma el minden gondod.

 

(Nyiraty Gábor)

 

Nem volt elvesztegetett idő...

"Nem volt elvesztegetett idő, amikor álmodtam rólad, és azt sem érzem annak, soha, amikor azt éreztem lassan itt a vég. Nem volt elvesztegetett idő, amikor minden éjjel ébren voltam, és vártam, hogy legalább egyetlen egyszer végig aludj egy éjszakát. Nem volt elvesztegetett idő reggel a kezed fogni, álmosan, a sötétben elindulni, közben házakat számolni, emlékszem, nem fáradtam az ötvennél sem. Nem volt elvesztegetett idő, letörölni a könnyeid, és komolyan venni az apró horzsolást a térdeden. Nem volt elvesztegetett idő rád várni a suli udvarán, nézni, ahogy vidáman, vagy bűnbánóan jössz felém. Nem volt elvesztegetett idő átölelni téged, és azt mondani, Te vagy a lényeg, más nem számít. Sosem. Nem volt elvesztegetett idő az éjszaka csendjében talán ezerszer feltenni a kérdést, mit rontottam el, és reggel vidáman rád nevetni. Nem volt elvesztegetett idő ezerszer ugyanazt a mesét elolvasni, sosem tévedve, mert te kívülről tudtad. Nem volt elvesztegetett idő, egyetlen pillanat sem. Mert veled nem létezik idő, ami kárba vész."

(Theodorovits Andrea)

Édesanyám, köszönöm...

 

Édesanyám, köszönöm...

Önzetlen, tiszta szeretet,
örökké tartó láncszem ez,
mi összeköt anyát s gyermeket.
Szíved alatt hordtál,
ringattál és óvtál,
mindig velem voltál,
nappalon s éjszakán,
ha szükségem volt rád,
betegen, lázasan,
örömben, bánatban.
Köszönöm, Édesanyám,
a végtelen odaadást,
az életen át tartó,
soha nem hanyatló
szeretetet, törődést,
biztatást, ölelést,
türelmet és megértést.
Tudom, nem mondom elégszer,
de szívedben, remélem, érzed,
hogy mindig szeretlek Téged.
Fogadd tőlem most e verset,
Anyák napján köszöntelek,
Legyél boldog minden percben,
Köszönöm, hogy itt vagy nekem.

(Nyiraty Gábor)

A legszebb virágot

 

A legszebb virágot

Virágot bont a májusi napsugár,
A természet felveszi az új ruhát,
S én tépek egy szálat,
a legszebb virággal,
És elviszem azt Édesanyámnak!

Édesanyám, fogadd e szál virágot,
gyermeki szívem benne kitárom,
Légy` mindig boldog, azt kívánom,
mert a legjobb anyukám
nekem van a világon!

(Nyiraty Gábor)

Egy ajándék vagy...

Valakinek bele kellett volna néznie a gyönyörű szemeidbe, amikor megszülettél, és elmondani neked, akkor, abban a pillanatban, hogy mekkora hozzájárulás vagy nekik és mekkora hozzájárulás voltál, és leszel a világnak.
Sajnálom, hogy a legtöbbünkkel ez nem történt meg, mert így kellett volna lennie.
Képzeld el, milyen lenne, ha mindenki ezen a bolygón belenézne a szemedbe, és azt suttogná, és azt mondaná neked, hogy mekkora hozzájárulás vagy. Mennyire hálásak, hogy itt vagy ezen a bolygón. Mennyire hálásak mindenért, ami vagy. Még olyanokért is, amiket te megítélsz. Mennyire hálásak az élénkségedért. A furcsaságodért. A lelkesedésedért, ami néha kontrollon kívül kerül. Hála istennek. A furcsa humorodért. Azért, hogy teljesen bizarr módon nézel erre a világra. És azért a tényért, hogy rohadtul nem adod fel, bármi is történjen. Most mindenki ezen a bolygón belenéz a szemeidbe, és elmondja, hogy mekkora ajándék vagy, és megmutatja neked ennek az energiáját, százak nézőpontjából.
Ha ítélkezel magadon, attól soha nem kapsz többet magadból. Ha elismered magad, akkor igen. Önmagad elismerésével mindig.
Milyen lenne, ha lett volna valaki, aki belenézett volna a szemeidbe minden egyes nap, mióta ezen a bolygón vagy, és egyszerűen csak annyit mondott volna, hogy:
Köszönöm, hogy itt vagy!
Egy ajándék vagy. Beragyogod a bolygót a jelenléteddel, és nagyszerűbbé teszed a nagyszerű lényeddel. Te vagy az a nagyszerűség és a lehetőség, amire a bolygónak szüksége van, és amire vágyik. És legyél erre meghívás, és engedd meg ezt magadnak.
Itt az idő, hogy ezt válasszuk. És ez legyünk, teljességben.

Dr. Dain Heer
Fordította: Takács Linda

A halk gyermek élete

A halk gyermek élete

Minden szülőnek el kell olvasnia!

Halk a csoportban,
Alig szólal meg.
Féltő mosollyal
Nem mindig ijedt.
Még néha felemeli
Buksi kis fejét,
Aztán lassan szakadozva
Elmondja életét.

Otthon minden este
Veszekednek ők,
Mindig kiabálnak,
Zűrös egy szülők!
Már nem is hallják,
Ha néha megszólalok,
Otthonról elmennék...
Szaladni akarok!

Mikor befejezte
Lassú mondatát,
Lehajtott fejjel
Indult is tovább.
Nagyon megértem,
Én is így éltem...
Szorongó szívű
Gyermekéveket.

Tudod-e, férfi,
Te, aki apa vagy -
Tudod-e, asszony,
Te, aki anya vagy -
Hogy civódásotok közt
Hogy él a gyermek?
Tudtad gyermekedről,
Hogy közben szenved?
Zűrt és kiábrándultságot
Érez lelkében.

Várja, hogy gyorsan
Felnőjön, s végre
Elmehessen Tőled
Nagyon messzire,
Hol végre nyugalom
És szeretet várja...
Alig várja, hogy
Elhagyja a szülői házat...

(Árnyék és Fény)

A gyermekkor ekkor ér véget...

Addig menj haza...

A gyermekkor ekkor ér véget...

Még láthatod otthonod régi falazatát,
érezheted a családi fészek meleg illatát,
a tájat, melyről idéződnek gyermekkori képek,
a családdal töltött tartalmas emlékek,
a meghitt ünnepek, a sok boldog kacagás,
a felhőtlen jókedv, s megannyi vidámság,
beszélgetni tudsz, sokat mesélni dolgokról,
rengeteg élményről, átvészelt kudarcokról.

Addig tudsz hazamenni, még vár valaki,
aki meleg szívvel az ajtót nyitja ki,
két fáradt keze feléd szüntelen kitárul,
érzései, szeretete irányodba sohasem fásul,
kinek beteg a szíve, mégis érted aggódik,
álmában is gyermekének képe rajzolódik.
Míg szemeiben az öröm könnyei várnak,
nem leszel ismerője szeretethiánynak.

Ha már üres a régi, megszokott világ,
nem marad más, mint megannyi hiány.
Nem hallasz lépteket konyhának kövén,
nem érzel illatot örömteli arcnak bőrén,
nem tudod átölelni fehér hajjal borított fejét,
nincs miért átlépni ajtónak kopott küszöbét.
Ha be is köszönsz, válasz nélkül maradsz,
szívedbe csak fájó emlékeket zárhatsz.

Hiába van repülőd, annak óriási szárnya,
akkor törnek rád az igaz, érzelmi vágyak.
Addig tudsz odamenni, míg hazavárnak,
kezeit csókolni szeretett édesanyádnak.

(Tóth József (Joke)

Csak addig menj haza...

 












Feinek György - Csak addig menj haza...

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartanak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !

Mert az anyám vagy. Az egyetlen!

Hello Anya! Tök esélyes, hogy olvasod, és magadra ismersz...az egyik fiad vagyok. Az egyik. Az, akiről lemondtál három éves korában. Egyik pillanatról a másikra kerültem idegen emberek és gyerekek közé. Kerestelek de sehol nem voltál. Évekig vártalak, minden reggel úgy ébredtem, ma lesz az a nap, amikor eljössz értem. Évekig. Minden. Nap. Tudod te, mit jelent ez? Minden pillanatban téged akartalak. Fogalmad sincs mit jelent az óvodában szerepelni, és a távolba nézni, mert rám úgy sem figyel senki. Fogalmad sincs milyen érzés anyák napján virágot szorongatni a sorban, majd kiállni onnan, és a kukába dobni a virágot, mert Te nem vagy ott. Az egyetlen mentséged az lett volna, ha beteg vagy. Erről álmodoztam sokáig. Arról, hogy beteg vagy. Szeretsz, de biztosan gyenge vagy, és ezért nem akarsz. Anya! Emiatt lettem orvos. Miattad. Mert ez a gondolat tartott életben, hogy, ha beteg vagy, én majd meggyógyítalak. Ebben éltem, és ebben nőttem fel. És tudod mit? Biztosan tudom, hogy Isten elém vezet majd, ha bajban leszel. És én ott leszek. Mert az anyám vagy. Az egyetlen!

 

(Theodorovits Andrea)