Fohász
Osztozni vágyom örömben, bánaton,
Lelkünk összebújjon fázós hajnalon,
Együtt kulcsoljuk imára kezünk,
Te szeretetedben boldogok leszünk.
Kéz a kézben mindig Te utadon járni,
Tebenned együtt töretlenül hinni,
Magasztalni Téged, egymást fölemelni,
Feltétel nélkül, tisztán szeretni.
Ki szóval, tettel meg nem bánt soha,
Testestől-lelkestől ő maga a csoda,
Bánatom nem borba, szerelmébe fojtom,
Bizalommal vele megosztom gondom.
Féltett kincseim neki szívből adom,
Napfény ő az örök negyedik napon.
Boldogan bolyongunk az élet mezején,
Ki nem hagy elveszni a bánat tengerén,
Szemében fény vagyok, s nem másnak árnyéka,
Számomra áll nyitva lelke szivárványa,
Ki ajándékom, s kinek ajándék vagyok,
Ki lelkem fölemeli, kit szárnyalni hagyok.
Ki megérti lelkem édes-bús dalait,
Gyengéden pengeti szívemnek húrjait,
Mosolyog mindig, akkor is, ha fáradt,
Add meg, ó, Istenem, őt, az igaz társat!
Lelkünk összebújjon fázós hajnalon,
Együtt kulcsoljuk imára kezünk,
Te szeretetedben boldogok leszünk.
Kéz a kézben mindig Te utadon járni,
Tebenned együtt töretlenül hinni,
Magasztalni Téged, egymást fölemelni,
Feltétel nélkül, tisztán szeretni.
Ki szóval, tettel meg nem bánt soha,
Testestől-lelkestől ő maga a csoda,
Bánatom nem borba, szerelmébe fojtom,
Bizalommal vele megosztom gondom.
Féltett kincseim neki szívből adom,
Napfény ő az örök negyedik napon.
Boldogan bolyongunk az élet mezején,
Ki nem hagy elveszni a bánat tengerén,
Szemében fény vagyok, s nem másnak árnyéka,
Számomra áll nyitva lelke szivárványa,
Ki ajándékom, s kinek ajándék vagyok,
Ki lelkem fölemeli, kit szárnyalni hagyok.
Ki megérti lelkem édes-bús dalait,
Gyengéden pengeti szívemnek húrjait,
Mosolyog mindig, akkor is, ha fáradt,
Add meg, ó, Istenem, őt, az igaz társat!
(Papp Tünde Judit)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése