Őszi séta

 

Őszi séta

Vágyom a magányt.
Most jó! Minden csendes.
Lágy eső szemez, hangja oly kedves.

Nem fázom!
A tó felszínén apró redők.
Libbenők, némán egybekelők.

Idilli kép.
A végtelen felszínen, nézd!
Egy vadréce keresi kedvesét.

Elnézem soká...
Látom, vízcsepp hízik pici ágon.
Tiszta boldogság e világon.

Minő gazdagság!
Most enyém itt minden.
A végtelen tér: Kitárt karom körbeér.

Már indulok.
Magamhoz ölellek, hazaviszlek.
S ha megérkeztem, kiengedlek.

Láthatatlan kéked
Mosollyal tölti meg a szobát,
S a süteményillatú vasárnap délutánt.

(Paphnutius)