A vágyakon túl
Megannyi megkövült béklyó hullt a porba,
mikor előtted álltam csupaszon, pőrén.
Te öltöztetted akkor lelkem bíborba,
vágyad palástot szőtt szívemnek mezején.
Mondtam volna szavakkal, de csak suttogtam,
mennyire jó áldás, hogy lettél énnekem.
Dúdoltam reggel, este, amit nem szoktam,
s éreztem csókodat csillagos éjeken.
Karjaidban ezerszer megadtam magam,
kékségedben tudtam meg, hol a mennyország.
Féltettem nagyon szívem, kár volt, hasztalan,
világ lettél bennem, áhított más világ.
Majd később, mikor az idő őszbe fordul,
vágyam tüze mellett ott leszel énvelem.
Nem kell majd mondani azt, ami túlcsordul,
mert érezni fogjuk, hogy mi a szerelem.
mikor előtted álltam csupaszon, pőrén.
Te öltöztetted akkor lelkem bíborba,
vágyad palástot szőtt szívemnek mezején.
Mondtam volna szavakkal, de csak suttogtam,
mennyire jó áldás, hogy lettél énnekem.
Dúdoltam reggel, este, amit nem szoktam,
s éreztem csókodat csillagos éjeken.
Karjaidban ezerszer megadtam magam,
kékségedben tudtam meg, hol a mennyország.
Féltettem nagyon szívem, kár volt, hasztalan,
világ lettél bennem, áhított más világ.
Majd később, mikor az idő őszbe fordul,
vágyam tüze mellett ott leszel énvelem.
Nem kell majd mondani azt, ami túlcsordul,
mert érezni fogjuk, hogy mi a szerelem.
(Dénes Enikő)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése