2017. július 19., szerda

Ha nem teszek semmit sem

 
Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erõ, gyõzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
 

Élet a lét helyett

 
 Élet a lét helyett

Ha szíved kinyitod,
s a fény felé tárod,
nincs boldogabb érzés.
Soha meg nem bánod,
mert amikor szeretsz,
és téged szeretnek,
életed gyöngyei
ékkőként peregnek.
Botladozhat a sors,
olykor rosszul léphet,
a legszebb ajándék
mégiscsak az élet.


(Pocsai Piroska)

Aranybarna éj

 
Aranybarna éj

Csak a távolság tudja igazán
mennyire őszinte és mély,
mikor könnyek mögül titokban
hajnalt csókol szemedről a fény

- ég a gyertya ég -
aludj még

Talán a kitartó éhezés hozza el
az igazi beteljesülést,
mikor valamennyi villám otthonra lel
csíráztatva doromboló napsütést

- ég a gyertya ég -
maradj még...
 
 
(Gál János)
 

Gábriel örök

 
Gábriel örök

Hiszek Benned, és bízom,
egyszer megfordul a kerék,
szerelmünk újra az Istenig felér.
Várlak, ahogy tanítottál, elvárások nélkül,
szeretlek, mert Isten ezt adta fizetségül
neked és nekem is, a sok életért, mit végigéltünk már,
több száz bánatért, amitől jajgatott a szánk,
a hitért, amit megtartottunk végig,
hogy szerethessük egymást a kronosz végeztéig.

(Aurora Mortalis)

Boldog csak akkor vagyok...

 
Boldog csak akkor vagyok...
"nélküle csak fél Lelkecske"

Jelen voltál mindig, mégsem vagy itt,
Sokszor látom életünk láncait.
Bár karod nem ölel, lelked felemel,
Őrzöl mindentől.

Két szemed óvva figyeli léptem,
Mennék feléd, mégis maradok.
Lelkemben a félelmek törlődnek,
Tisztán ragyogok.

Utam, ha utadba téved,
Szemem a szemedbe réved,
Látom minden csodáját a földnek,
Boldog így vagyok.


 
(Aurora Mortalis)
 

Játssz


Játssz
A boldogság himnusza

Sírj csak hegedű
Szívem húrjain,
Játssz egy dallamot,
Mi egykor megfogott.

Zengjen a gitár
Egy egész éjen át,
Pengesd lantodon,
Mit tőled kaphatok.

Játszd el nékem majd
Azon a zongorán
A boldogság dalát,
Kettőnk himnuszát.


Charlie Chaplin: Önszeretet

                                                           
Charlie Chaplinre mindenki komikusként emlékszik, holott volt egy nagyon komoly oldala is. Kevesen tudják, hogy 70. születésnapján,1959. április 16-án írt egy verset, tele súlyos igazságokkal: 
Leírja benne, mi történik, ha valóban elkezded szeretni magad!

Charlie Chaplin: Önszeretet

(Amikor elkezdtem szeretni magam…)

"Amikor elkezdtem szeretni magam, beláttam,
hogy a fájdalom és a szenvedés óvtak meg attól,
hogy a saját igazságom ellenében éljek.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Hitelességnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, megértettem,
milyen megalázó volt annak, akire ráerőszakoltam a vágyaimat,
pedig tudtam, hogy sem az idő, sem az illető nem érett meg rá -
még akkor sem, ha ez az illető én voltam.
Ma már tudom, hogy nevezik ezt:
Öntiszteletnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, nem vágyakoztam
többé egy másik élet után, és láttam, hogy körülöttem
minden kihívást és fejlődési lehetőséget jelent.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Érettségnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, megértettem,
hogy mindig és minden alkalommal
a megfelelő időben és a megfelelő helyen vagyok,
és hogy mindaz, ami történik, helyes.
Ekkor megnyugodtam.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Öntiszteletnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, nem raboltam
el többé magamtól a szabadidőt, és felhagytam azzal,
hogy nagyszabású terveket szövögessek a jövőre nézve.
Ma már csak azt teszem, ami örömöt okoz,
amit szeretek, és ami megnevetteti a szívemet,
és mindezt a saját tempómban és stílusomban.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Őszinteségnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, mindentől
megszabadultam, ami nem tett jót az egészségemnek.
Ételektől, emberektől, tárgyaktól, helyzetektől és mindattól,
ami csak lehúzott és eltávolított magamtól.
Kezdetben ezt "egészséges egoizmusnak" neveztem.
Ma már tudom, hogy ez az
Önszeretet.

Amikor elkezdtem szeretni magam, nem akartam többé,
hogy mindenben igazam legyen. Így ritkábban tévedtem.
Ma már azt is tudom, hogy nevezik ezt:
Egyszerűségnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam,
felhagytam azzal, hogy a múltban éljek,
és a jövőmért aggódjak.
Most már csak ebben a pillanatban élem az életem,
ahol minden történik. Minden napot megélek. Ez a
Tökéletesség.

Amikor elkezdtem szeretni magam, felismertem,
hogy a gondolkodásom nyomorulttá és beteggé tehet.
Amikor felfedeztem a szívemben rejlő erőt,
értelmem is fontos társra lelt.
Ezt a szövetséget ma már így nevezem:
A szív bölcsessége.

Nem kell félnünk az önmagunkkal vagy másokkal
folytatott vitáktól, konfliktusoktól és problémáktól.
Néha a csillagok is összeütköznek,
és utánuk új világok születnek.
Ma már tudom, hogy
Ez az Élet!"

Fogadd be a szerelmet!

 
 
Fogadd be a szerelmet!
 
Aki görcsösen a társát keresi, csupán önmaga elől menekül. Inkább ábrándokba merülve éli életét, minthogy megismerje magát. Nincs hozzá bátorsága, így csak ámítja lelkét. 
 
Ahhoz, hogy egy harmonikus kapcsolatban létezni tudj, harmonikussá kell hogy válj. A hiány csak hiányt vonz. A teljességre a teljesség rezonál. 
Hogy várhatod, hogy teljes odaadással fognak szeretni, ha Te nem tartod szerethetőnek magad? Hogy várod, hogy bármit is kapj, ha nem tudsz befogadni? Ha állandóan csak adni akarsz…
Gyógyítsd meg a sérült lélekrészeid és tanuld meg szeretni Önmagad! Hidd el, a másik ember is egy TELJES társra vágyik. Nem arra, hogy hiányt pótoljon az életedben. Nem arra, hogy általa többnek érezd magad. Arra vágyik, hogy ragyogj, szeress és fogadd be mindezt!

(Mohácsi Viktória)

Szerelemi kapcsolatok

 
Szerelemi kapcsolatok
 
Minden ember életében eljön az a pont, amikor fájdalmasan hasít bele az érzés. Belső érzékelése ébredezik, s felismeri, hogy Ő bizony nem egész. Érzi, hogy valahol, valamikor elveszítette lelke másik felét.
 
Minden szívet-érintő találkozás okkal történik életünkben. Azonban nem minden lélek-érintés jelzi számunkra, hogy megérkezett az “Igazi”.
 
Előző életbeli, karmikus szerelmeink is kiválthatják belőlünk a nagy “Ő” érzését, hiszen a lelkek felismerik egymást. Ismerős a másik, hiszen számtalan inkarnációt töltöttünk már együtt. Azonban ez az érzés megszűnik, amint a feladat lejár. Nem a szeretetről beszélek, hiszen az időt álló. Egyszerűen érzi az ember, hogy valami megváltozott. Ilyenkor nem kell halogatni a továbblépést. Nem szabad megrekedni, bele ragadni helyzetekbe, megállítani az életünket.
 
Amíg teljes szívedből nem tudod a másik embert elfogadni, amíg találsz benne kifogásolnivalót, amíg szeretnéd megváltoztatni, átformálni a saját képedre, biztosra veheted, hogy nem a lelked másik felére bukkantál. No nem azért, mert neki nem lehetnek hibái, egyszerűen azért, mert amíg kontroll alatt élsz, amíg nem tudsz elfogadni, megbocsátani, elengedni és feltétel nélkül szeretni, esélytelen, hogy lelked másik felével kapcsolatot kezdj. Soha nem a másik emberben van a hiba. Hidd el, ha Te felkészültél, senki és semmi nem tudja megakadályozni a kapcsolat beteljesülését.
 
Ne azt várd, hogy a másik ember gyógyítsa be a sebeid. Ne azt várd, hogy mellette majd boldog leszel. Ő nem Érted született, de általad létezik. Te nem Érte születtél, de általa létezel.
 
Ha szerelemre vágysz, egyetlen módon érheted el: meg kell tanulnod szeretni önmagad, ami az önmegismerés rögös útvesztőin át vezet. Fel kell dolgozni a múlt sérüléseit, elsajátítani a megbocsátás, az elengedés és az türelem leckéjét. A hiány érzete helyett elfogadással megtölteni lelkedet.
 
Amint meggyógyítod sebesült lelkedet, fel fogod ismerni, hogy a szerelem mindig is ott volt a lelkedben, de a sérüléseid és függőségeid miatt képtelen voltál felismerni azt…
 
(Mohácsi Viktória)
 

A szerelem tudja

A szerelem tudja 

Hidd el, a szerelem sokkal jobban tudja, mint Te, éppen kire van szükséged. Jelenlegi társad/párod/szerelmed/ a lehető legtökéletesebb tükör Számodra. Ő az, aki megmutatja a palástolni vágyott igazságot önmagadról (önmagadnak). Akkor is, ha ez jelenleg egy beteljesületlen szerelem. Lényével tanít Téged. Türelemre, elfogadásra, alázatra. Megmutatja azon részeid, amik még diszharmonikusak Benned. Ha Ő nem tisztel, Te sem tiszteled önmagad. Ha nem vesz Rólad tudomást, Te sem veszel magadról. Lehet, hogy másokért élsz. Légy hálás, hogy megmutatja gyengeségeid. Általa sokkal gyorsabb a fejlődés. Egymáson keresztül gyógyulnak sérült részeitek. Egyre drasztikusabb leckéket kapsz mindaddig, míg rá nem érzel, mi a megoldandó feladat. Talán az elengedés? Az elfogadás? 

HIDD EL! A szerelem tudja, mire van szükséged! Láss bele végre a saját életedbe. Ne áldozatként tekints magadra, hanem királyként vagy királynőként, aki most építi királyságát. S hogy ez milyen lesz és mekkorára nő, csak Tőled függ. Amint meggyógyultak sérült lélekrészeid, a valódi, tiszta, igaz szerelem talál Rád. Mivel a hasonló a hasonlót vonzza, sohasem a másik megváltoztatására kell törekednünk, hanem saját lényünk megértésére. Amint rátalálsz önmagadra, lehetőséget adsz a másik embernek is, hogy Rád találjon. 

(Mohácsi Viktória)

2017. július 12., szerda

Oxygene - The Ocean

Belső csendünk

 
Belső csendünk

Beszédes. Hallod? Ott él benned.
Rejtelmes. Figyelj! Szólít csended...

Lágyan elringat, megölelget,
éteri nyugalom, semmi nesz.
Becézget, feltölti a lelket.
Idomul, mint pille az éjhez.

Örök keringőt lejt az Idő,
Belső Béke karon ragadja,
- napok rohanása őrjítő -
lélek-őrlőt szögre akasztja.

Körbefon. Ellazít. Élvezem,
- társunk egy pislogó gyertyaláng -
meghitten töltünk minden percet,
ölelkezve élet-nyoszolyán.

Hallgatva beszélünk. Súg nekem.
Sejtelmes. Dédelget. Én csendem...


(Pocsai Piroska)


Várj

 
Várj
Türelem

Várj rám, és én megérkezem.
Várj úgy, ahogy nem várt még
senki sem. Türelmesen.
Majd betoppanok, és te hinni
fogod, hiszen itthon vagyok.

Várj rám, mert egyszer odaérek,
már csak egy kicsi időt kérek,
meglátod a célt, ha elérem,
megpihenek majd, hiszen
hazaértem, megértem.

A sors kereke robog velem,
a végállomás ott lesz nekem,
ahol Te vársz, és én megérkezem,
mert senki sem várt úgy,
ahogy Te vársz engem.


(Adorján Ildikó)



Egyszerűen

 
Egyszerűen
Ölelj még

Bízni és szeretni,
Jókedvűen nevetni,
Ez volna jó.
Egyszerűen csak élni.

Egyszerűen csak
Remélni, mindent
Újra élni, és nem félni,
Ez volna jó.

Élni, bízni, szeretni,
Nevetni és remélni,
Egyszerűen csak
Téged ölelni.


(Adorján Ildikó)

Sziget

 
Sziget

Szívem egy kis sziget,
amely befogadott téged,
hogy ne nyeljen el a nagy
ÓCEÁN!

(Kormány Gábor)

A szívnek lángja

 
A szívnek lángja

Amíg élek, vár még rám sok álom,
átfut életem napsütötte tájon,
de ha belenéz szemembe
perzselve a nap,
vagy megpirul,
vagy békén hagy!
Bátor életem
büszkén vállalom,
kényelmes ágyamon
nagyokat álmodom.
Nagy terveim alatt
ledőlnek a falak,
a hit beszéde
soha el nem szakad!

A szerelem a szívnek lángja,
a lét pillérein feláll a boldogságra,
onnan üzen minden napon.
Reggel, délben, napnyugaton.
Nincs is szebb szó,
mint a szerelem,
ha átélhetem...?
Ez a kegyelem!


(Kormány Gábor)

Ketten könnyedén

Ketten könnyedén

Hosszú csönd mögé rejtőzik szívem,
benne szépséged,
és ez leírhatatlan nekem.
Már nem fáj a magány,
Pedig sokan vesznek körül,
ha álmodom rólad,
jó egyedül!

Így mindig velem vagy.
Mindig érezni tudlak,
s ha nézlek?
Szép szemedben csillog arcom.
Tükör vagy!
Benned tisztán élek én.
Így élünk ketten könnyedén...!


(Kormány Gábor)

Út - Utazó

 
Út - Utazó
haikusor

Rohan az idő,
És Te vele együtt jársz.
Elágazások.

Kereső vándor,
Merre visz majd a tova?
Bizonyosságok.

Közel és távol,
Végtelen a horizont,
De elérheted.

Járni, megélni,
Teljes emberré válni,
Ez az életed.

Idő és a tér
Egyszer a végtelenben
Bennem összeér.

Múlt és a jövő,
Mint egy köddé vált álom,
A jelenbe ér.


(Springfoot)

Honnan fogod tudni, hogy az utadon jársz?


Honnan fogod tudni, hogy az utadon jársz?
 
Hétköznapi kérdések, üres léggömbök. Milyen az idő, mit vegyek fel, láttad, hogy hogy nézett ki, hallottad, hogy mi történt vele a múltkor? És még sorolhatnám. A beszélgetések átlagosan úgy zajlanak le, mintha egy lufit töltenénk meg levegővel. A „semmivel”. Valóban ez a fontos? Hogy milyen az időjárás és hogy kinek mi a nyomora? Nem is nevezném ezeket beszélgetésnek. Inkább valamiféle erőltetésnek. Nem tudsz semmi értelmeset mondani, ezért feldobsz egy olyan témát, aminek igazából semmi értelme. Valójában nem is vagy kíváncsi a válaszra sem. Ahhoz, hogy beszélgetni tudj a másikkal, sokkal mélyebbre kell nézned. Az is lehet, hogy csak én gondolom így. Nálam azonban az érték önmagamban rejlik. Hogy képes vagyok magamba nézni és az érzéseimmel szembenézni. Felvállalni a fájdalmamat, a bánatomat, az örömömet, mindent, ami megjelenik bennem. És számomra a beszélgetés ott kezdődik, amikor a másik fél is ezt meg tudja tenni. Legalábbis megpróbálja. Lehet, hogy nem megy azonnal, van, hogy csak többszöri nekifutásra. De nem adja fel, és még ha borzasztóan fáj is neki az, amit lát, akkor is szembenéz önmagával. S hogy mi kell ehhez? Hatalmas bátorság és alázat. Szeretet és türelem. Megértés és figyelem. Senki sem tökéletes. Ne gondold azt, még csak egy pillanatra sem, hogy Te kevés lennél.

Mindannyian mindennap tanulunk. Újabbnál újabb dolgokat, vagy ha valamiről azt gondoljuk, hogy tudjuk, az élet bebizonyítja, hogy talán az már mégsem úgy van. Talán azóta már változott. Van, aki még csak a sötétben tapogatózik, s van, aki azonban már rálépett az útjára. Hogy mi számít az utadnak? Érezni fogod! Bizseregni fog mindened, amikor csak rá gondolsz. S ha rálépsz, már nem fog érdekelni, hogy kinek mi a nyomora. Nem fog érdekelni, hogy hogyan töltsd meg az üres léggömböd. Magadat fogod látni mindenben és mindenkiben. A dolgok mögé nézel és képes leszel mélyen belenézni a tükörbe. Ekkor már tudatosan fogsz arra törekedni, hogy minél többet megtudj magadról és a világ működéséről - hogy összhangba kerülj vele. Nem fognak lekötni a hétköznapi témák, hanem inkább olyan embereket fogsz keresni, akik értik azt, hogy miről beszélsz nekik. S ha csak egy pillanatra is lépsz rá erre az útra, ha csak egy másodpercre is, de sikerül megélned, hogy milyen rajta lenni, na onnan már nem fogsz vissza lépni. Ha még is megtennéd, újra és újra azt fogod keresni.

(Boros Bea)

2017. július 10., hétfő

Égi vándor

 
Égi vándor

Korán reggel kelet felől
vörösen, izzón nyújtózik
égi útjára, mind feljebb
majd egyre fényesebben
aranyló sugarával
melegíti a Földet,
s estére újra
bíborba váltja fényét
nyugat felé a hegyek mögé
bújva, fejezi be útját
égi vándorunk,
az éltet adó Napunk!

(Czeglédyné B. Mária)


Túrmezei Erzsébet ~ A harmadik


Túrmezei Erzsébet  ~ A harmadik

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! - nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

Túrmezei Erzsébet ~ Az alkalom


Túrmezei Erzsébet ~ Az alkalom

Jön.. elmegy.. többé nem látod soha.
Szobádba száll, mint csillogó madár...
s ha nem csukod be jól az ablakot,
huss, odafönn a kék magosba jár.

Úgy csillan meg, mint napfelkeltekor
a réten csillogó gyémántszemek...
s ha nem látod, percek múlva már
fűszálakon csak fájó könny remeg.

És neked már csak fájó könny marad
befátyolozni vétkes, vad szemed.
Nem adtad akkor... most már nincs kinek.
Nem tetted akkor... most már nem lehet.


A LEGNAGYOBB MŰVÉSZET


A LEGNAGYOBB MŰVÉSZET

A legfőbb művészet, tudod mi?
Derűs szívvel megöregedni!
Tenni vágynál, s tétlen maradni,
igazad van, mégis hallgatni.
Soha nem lenni reményvesztett.
Csendben hordozni a keresztet:
Irigység nélkül nézni másra,
ki útját tetterősen járja.

Kezed letenni az öledbe,
s hagyni, hogy gondod más viselje.
Hol segítni tudtál régen,
bevallani alázattal, szépen,
hogy arra most már nincs erőd,
nem vagy olyan, mint azelőtt.
Így járni csendesen, vidáman
Istentől rádrakott igádban.

Mi adhat ilyen békét nékünk?
Ha abban a szent hitben élünk,
hogy a teher, mit vinnünk kell,
örök hazánkba készít el.
Ez csak a végső símítás
a régi szíven, semmi más.
Eloldja köteleinket,
ha e világ fogvatart minket.

Teljesen ezt a művészetet
megtanulni nehezen lehet.
Ára öregen is sok küzdelem,
hogy a szívünk csendes legyen,
s készek legyünk beismerni:
Önmagamban nem vagyok semmi!

S akkor lelkünk kegyelmes Atyja
nekünk a legszebb munkát tartogatja:
Ha kezed gyenge más munkára,
összekulcsolhatod imára.
Áldást kérhetsz szeretteidre,
körülötted nagyra, kicsinyre.
S ha ezt a munkát is elvégzed
és az utolsó óra közeleg,
hangját hallod égi hívásnak:
'Enyém vagy! Jöjj! El nem bocsátlak!'
 
 (Túrmezei Erzsébet) 

Aranyosi Ervin: Engedd el a múltad!


Aranyosi Ervin: Engedd el a múltad!

Tanuld meg a múltat végképp elengedni,
letenni a terhét és szabaddá lenni!
Szárnyalni, mint sólyom, kecsesen az égen,
ki a múlt ágait elengedte régen.

Belénk ültetett hit, ami akadályoz,
mert a jó Isten is felemel magához,
csupán el kell hinned, képes vagy repülni,
nem csak lent a porban bánatba merülni!
 
Engedd el a múltad, ne cipeld magaddal,
élj a szíveddel is, ne csupán az aggyal,
mert az érzéseid jó irányt mutatnak,
s gondolataiddal holnapodra hatnak.


Csak el kell döntened. Mától kezdve változz!
s figyeld, hogy a holnap mennyi újat, mást hoz.
Engedd el a múltat és kezdj el repülni,
ne hagyd magad többé posványba merülni!


Kezdj el tehát mától szebb életre vágyni,
terhek nélkül könnyebb boldogabbá válni.
Teremts gondolattal csodás szép világot,
olyat, mire szíved évek óta vágyott! 




Útszéli virágok


Útszéli virágok

Szépségüket észre sem vettük.
Ránk mosolyogtak az útszélen
tarkán, csendesen és szerényen,
de mi elsiettünk mellettük.

Pedig ők is érettünk lettek,
szebbé tenni utunk, világunk,
s ha színeik közt vakon járunk,
mi leszünk szegényebbek.

Bocsássatok meg mind, zsályák, katángok,
pipacsok, kedves útszéli virágok,
hogy mellettetek úgy elsiettünk!

Bár Jézusunk szemével néznénk rátok,
és hamarosan fénylő, szép ruhátok
üzenetét hirdethetné nekünk!


(Túrmezei Erzsébet) 
 

KAVICSOK


KAVICSOK

Minden nap,
Új színfolt az életben.
Nincs két egyforma,
Mint ahogy perc sem.

Színes kavicsok.
Hullámok mossák,
Ellenálló keménységéről,
A mocskot.

Napfényben,
Mint szerelemben,
Tükröződnek,

Hol,
Csak úgy vannak,
Víz fedi őket,
Alig látszanak.

Minden percet,
Minden sugarat meg kellene ragadni,
Elszállhat a pillanat,
Újra víz takarhat.

(Polt Kornélia)

2017. július 3., hétfő

Emlék

 
Emlék

Emlék, mit Tőled kaptam,
fülemhez teszem, súgja halkan,
nekem hoztad tengerek zúgását,
szívednek dobbanását!

Emlék, mit Tőled kaptam,
lopott perc múlik gyorsan,
forró csók, égető parázs,
szívet perzselő vágy.

(Czeglédyné B. Mária)

Ugye hallod még...!?

 
Ugye hallod még...!?

Ugye hallod még? Azt a lágy dallamot,
mit a csendes esti szél magával hozott?
Ugye hallod még...!?

Ugye hallod még? Azt a vad ritmust,
mit szívem dobog, ha veled találkozom!
Ugye hallod még...!?

Ugye hallod még? Azt a zúgó szelet,
mi azt súgja, mennyire hiányzol s szeretlek!
Ugye hallod még...!?

Ugye hallod még? Az erdő fáit suhogni,
mikor magányodban sétálni mész?
Ugye hallod még...!?

Ugye hallod még? A rohanó kis patakot,
mind-mind Neked mesél!
Ugye hallod még...!?


(Czeglédyné B. Mária)


Ölelj magadhoz...

 
Ölelj magadhoz...

Ölelj magadhoz,
hogy érezzem tested melegét.
Ölelj magadhoz,
hogy halljam szíved ütemét.
Ölelj magadhoz,
hogy érezzem tested vágyát.
Ölelj magadhoz,
míg a halál közénk nem áll!

(Czeglédyné B. Mária)

Magányos estén

 
Magányos estén

Magányos estén csillagos az ég,
ablak alatt egy tücsök zenél!
Puha párnák helyett válladra
hajtom fejem, s csendben
hallgatom, mit szíved üzen!


(Czeglédyné B. Mária)


Te vagy (voltál) nekem

 
Te vagy (voltál) nekem

Te vagy (voltál) a fény, a ragyogás,
lopott órákban a megnyugvás!
Nehéz napokon a gyógyulás,
lelkemben csillogás!
Te vagy (voltál) a sziget,
kinek karjaiban megpihenni jó,
a hétköznapok gondját
feledni hagyó!
Te vagy (voltál) a víz, miben
elmerülni jó, mohó vágyat
s szomjat oltó!
 
(Czeglédyné B. Mária)
 

Nem elég csak szavakkal szeretni

 
Nem elég csak szavakkal szeretni
 
Szeretlek! A szó, ami egy csapásra változtatja meg a bennünk lévő gondolatokat és érzéseket. De van egy pont, ahol elfogynak a szavak. És ezen a ponton egyszer és mindenkorra megtörik valami, ami addig a mindent jelentette.
 
Amikor elkezdünk valaki iránt mélyebben érezni, akkor az ember automatikusan többféle forgatókönyv alapján kezdi rangsorolni a várható eseményeket. Ugyanakkor a szív mindig remél, így a boldog vég, mint olyan az igazi vágyott opció.
 
Aztán persze az élet nem adja olyan egyszerűen a boldogságot. Nem úgy van az. Keményen meg kell dolgozni és küzdeni azért, hogy két lélek összesimulhasson. Mert mindannyian csomaggal érkezünk egymás életébe és nagyon nem mindegy, hogy együtt csomagoljuk-e ki a lelkünk hozadékait, vagy külön-külön, közben láthatatlan falakat építve.
Szeretni és szeretve lenni. Ez volna a vágyunk teljes szívünkből, de sokszor a köztünk lévő falak keményen beszorítanak minket és ott bizony mind a kettőnk erejére szükség lenne. Egy irányból hiába az ostrom, vesztes csata lesz. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy engednek a saját fejükben lévő gondolatcsatáknak, és nem látnak túl az önmaguk által kreált szenvedésen. Folyton mantrázzák azt, hogy nem megy, nem képesek rá, de a cselekvés szikráját sem mutatják a kapcsolaton belül.

Az ember mindig a nagy érzéseket várja. Azt, amitől majd egy csapásra megváltozik az élete. Csakhogy ezekhez az érzésekhez bizony idő kell és belefektetett energia. Nem jön az csak úgy a semmiből. Illetve de, felületes módon. De ha valaki az igazán tartalmas, és hosszú távú érzést keresi, azt, amit majd nyomot hagy benne, annak tudatában kell lennie azzal, hogy ezért tennie kell, szívből. Bele kell állni és azt mondani,  igen félek, de nem akarok visszatekintve majd arra gondolni, hogy bánom, amiért nem próbáltam meg. Mert az ember mindig az elmulasztott lehetőségeket bánja meg idővel. Hiszen azok már soha nem térnek vissza. Nincs visszajátszás.

Néha szeretnénk lerajzolni azt, amit érzünk, mert talán az könnyebb lenne, mint szavakká formálni. Kimondani azt, ami odabent van. Ami olykor felemel, máskor a mélybe taszít. Nem hiba, ha nem tudunk egyből mindent kiadni, de a kis lépések hoznak nagy eredményeket.
Egészen addig, amíg a saját elménk rabjai vagyunk és a félelmeink, blokkjaink mögé bújva hozunk döntéseket, érzelmi kérdésekben, addig soha nem lehetünk boldogok. Mert szintet kell lépnünk, saját magunkért. Ez nem gyengeség, csupán gyávaság a részünkről. Fékezzük azt, ami még el sem kezdődött igazán. És hiába a szavak, ha nincs mögötte szándék arra, hogy változzon. Az igaznak hitt hazugságok ideje lejár és ott találjuk magunkat egyedül, egy kanapén ülve, a félelmeinkkel karöltve.

És akkor ott rádöbbenünk arra, hogy vannak dolgok, amik végérvényesen megváltoznak, és hiába az utolsó szó, már nem tudjuk azt megváltoztatni.

Ha az érzés már nincs meg, és a másik sincs meg, de az emlék megmarad.

Az elmulasztott lehetőségek. Az elmulasztott érzések.

(Mounaji Barbi)

Esti kertben...


Esti kertben...

Esti kertben űlünk
Hallgatag,
Csend csobog körűlünk,
Halk patak,
Mint szomoru fűzfák szelíd domboldalban,
Halk patakra halkan
Hajlanak.

Fönt a szép ezüst ég
S hold lobog,
Istenem, leszünk még
Boldogok?
Kebleden a fejem:
Jó volna örökké ezen a kis dombon
Szívedet hallgatnom,
Hogy dobog.


(Tóth Árpád)

2017. július 1., szombat

Be szép az ég...

 
Be szép az ég...

Be szép az ég bíborló baldachinja,
S be jó alant heverni szemlehunyva,
A csend szól, mintha hegedühang hullna,
Hegedül a csend, hűs arany a húrja,
Hallgatja a szív, elalszik a búja,
Álmodik a szív, s az álmot nem unja.

Mindent megun a szív, szerelmet is,
Pénzt is, kacajt is, hűvös kertet is,
A bú bakján ül, mint egy bús kocsis,
És hova hajtson, nem tudja, a hűs
Estén, és elbóbiskol néha s kis
Álmok ringatják...


(Tóth Árpád)

Egy képbe zárt emlék

 
Egy képbe zárt emlék

Egy képbe zárt emlék,
Mely meg sem történt még,
Vágyálom, remények,
Mely egyre bennem ég.
Ahogy állsz a fényben,
Ingben és meztelen,
Kezedben az ecset,
S kávé forr nesztelen.
Rám nézel, mosolyogsz,
Szemed vággyal telve,
Megértőn, biztatón,
Nem vár semmi jelre.
Mögötted kalicka,
Nyitva áll, szabadon,
Hadd szálljon a madár,
Ha hívja a vadon.
De ez a menedék
Otthona örökre,
Torz, hamis életnek
Az egyenes tükre.
Mert itt mind valódi,
Nincs hamisság benne,
Minden oly egyszerű,
Másmilyen lehetne?
Szeretet, tisztelet,
Igazság, érzelem,
Mert ez a menedék
Örökre végzetem.
Egy képbe zárt emlék,
Mely egyre bennem ég,
Ott állsz, és rám nézel,
S megszűnik föld és ég.


(Springfoot)

Erdő

 
Erdő

Körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A napsütés vidám,
S a forró, sárga ragyogásban
Minden vén tölgy egy víg, élő titán:
Emeli barna karját
Frissen az áldott égbe,
A szent, illatos, teli kékbe,
S rengeti fürtei zöld zivatarját.

Csend.
Kábult fülem hallani véli
A zengő, örök napot odafent,
Billió mérföldek étherén
Átszűrt, ájultfinom neszét:
Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!

S körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A tömzsi, lustán rezzenő hársak
Illatokkal kenik fénylő, pőre testük,
S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék
Néznek át felettük,
Túl a hullámló, mély rengetegen,
Néznek, a merengés halk gyönyörétől
Reszketegen.

Jó így csendesen nézni a fákat,
Érezni a derűt, mely mindent áthat;
Titokban éltem is szépen tovább égett,
Mint számban a parázsló szivar,
S tünődésem is úgy leng, illatos füstje a létnek,
Mint a napfényben a szivarfüst
Kedves, kék karikáival.

Oly jó így egyszer mélyen örülni,
Fáradt, szegény látásomat
Zöld pázsitkendőbe törülni,
Aztán lehunyni a szemem egy percre,
Míg az élet kis, nyomorú perce
Ezer évvé ringatja magát,

S kinyitni aztán
S nézni ezer évvel öregebben,
Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben
A nap örökké fiatal
Nagy, zengő aranycsillagát!


(Tóth Árpád)