Ha eljön majd...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha eljön majd...

Ha eljön majd a búcsú-óra,
S a múlté lesz majd minden kezdet,
A jövő lesz tán nyugtatója
Rég elválasztott szíveinknek?

Én nem vádollak - ugyan miért? -
Mesés világ volt a múltam,
Melyre egykor éjszakánként
A párnák között elaludtam.

Tél volt, mikor felébredtem,
S az ablakon át lelkesen
Néztem, hogy a fehér-kerten
Felém lépdelsz csendesen.

E kertbe, melybe egykor titkon
Mosolyod oly félve lépett,
Most elvirágzott ajkainkon
Keresünk új menedéket.

Azt képzelném, érzem csókod,
Míg a szívünk belereszket,
E jövő-kép ha lágyan átfog,
Tőled tovább nem ereszthet.

De álom ez, oly csalfa álom!
Mely hamis-téged rejteget,
Hisz nem te jössz el éjszakákon,
Hogy csókkal nyugtasd lelkemet.

Nem te vagy, ki a kerten által
Egyre s tovább felém lép,
Hogy űzd el hamis fényvilággal
Lelkem komor sötétjét.

Ha derül majd még boldog-óra,
S nyíl` virág a hó alatt,
Míg tavasszá lesz madár szóra
E pár év röpke pillanat.

(Rajos Máté)