Az ébredő tavasz...
Tavasz kopogtat
a holnap tiszta ablakán,
még téli dalt ringat a
a tegnap sóhaja,
s érezni hűvös leheletét,
de éled a szunnyadó Föld,
az álomba szenderült világ,
s e mennyei szelence,
kinyitja viruló csarnokát.
Évszakok gyöngye,
mely a lét kagylójában
újra tündököl,
s benne ragyog
a már zöldülő élet,
álmosan nyitogatja még szemét,
s kitárja színesre festett vásznát,
majd odaadja mindenét.
A mának kincse már az övé,
cseppnyi öröm morzsákért is
hálás a lélek,
mely hangtalan suhan,
szétosztja mosolyát,
s tudja...
nem kaphat többet és szebbet,
mint ezt az éledő csodát...
a holnap tiszta ablakán,
még téli dalt ringat a
a tegnap sóhaja,
s érezni hűvös leheletét,
de éled a szunnyadó Föld,
az álomba szenderült világ,
s e mennyei szelence,
kinyitja viruló csarnokát.
Évszakok gyöngye,
mely a lét kagylójában
újra tündököl,
s benne ragyog
a már zöldülő élet,
álmosan nyitogatja még szemét,
s kitárja színesre festett vásznát,
majd odaadja mindenét.
A mának kincse már az övé,
cseppnyi öröm morzsákért is
hálás a lélek,
mely hangtalan suhan,
szétosztja mosolyát,
s tudja...
nem kaphat többet és szebbet,
mint ezt az éledő csodát...
(György Viktória Klára)
"Évszakok gyöngye,
VálaszTörlésmely a lét kagylójában
újra tündököl,
s benne ragyog
a már zöldülő élet,..."
Szépség, szeretet, tavasz!
Nehezen ébred-a csodák csodája...
VálaszTörlésHűvös, hideg, mint a megváltozott világ.