2017. március 28., kedd

A harmóniát füleld...



Titkold el lelked kincseit.
Kit érdekel, ha ismerik?
Kerüld a vak világ zaját
s hajszáját. A harmóniát
füleld, amely benned belül
zenél. Élj ismeretlenül.
 
(Fjodor Ivanovics Tyutcsev)

Adj Nekem...

 
Adj Nekem...

Adj Nekem újabb napfelkeltét,
simogató napsugarat,
fürgén csobogó patakot,
kedves, gyengéd, igaz szavakat.

Add Nekem a tavasz szépségét,
nyiladozó hóvirágot,
kipattanó zöld rügyeket,
újra reményt és csodás álmot.

Adj Nekem édes kis madárdalt,
cirógató, szelíd szellőket,
búgó, dallamos zeneszót,
szép emléket csokorba kötve.

Add Nekem a naplementét is,
tó hűs vizének moraját,
sikert, kudarcot, jót, rosszat,
kedvesem szerető mosolyát.


(Gani Zsuzsanna)


Örökké

 
Örökké

Egyszer régen megláttalak,
rögtön szívembe zártalak.
Enyém lettél, tiéd lettem,
részem voltál, részed lettem.

Oly szép volt minden pillanat,
nem láttunk mást, csak a nyarat.
Bíztunk egymásban, élt hitünk,
lángot lehelt égő tüzünk.

Azóta is egy az utunk,
még mindig együtt álmodunk.
Ölelő karodban pihenek
esténként némán, csendesen.

(Gani Zsuzsanna)

Csak igy, csendesen

 
Csak igy, csendesen

Szerelem...?
Annyi, mint Te.
Örülni a napfénynek,
Érezve tested ízét, melegét, az isteni álmot,
Virágokat a réten
Az életifjúság végtelen reményében,
Ölelni angyalok vigyázásával,
Építeni álmokat,
Karolva a világ nyújtotta szépet,
Hogy újra szülessen a lélek!
Te élsz,
Hiszen szeretlek...
Az idő tépje szét, ha majd végleg nem lehet...
Akkor is ott leszek a léted otthonában,
Könny leszek a mennyben,
Vagy az ítélet poklában,
De akkor is:
Szelíden,
Megalkuvón, örök bizonytalanságban,
Hogy bocsánatot nyerj bennem:
Szeretlek,
Szeretlek,
Szeretni foglak -
Csak így -
Csendesen...!


(Galazek István)

Egy napon...


A szerelem nem lesz majd valamikor, nem napról napra érik. Nem. A szerelem nem lesz, hanem van. Egy napon, amikor nem is számítasz rá, amikor minden ugyanúgy indul, mint máskor, vagy éppen egy nagyon rossz, fárasztó nap után megérkezik, és tornádóként felkap. Nem tudsz ellenkezni, nem tudsz ellenállni. Ő az erősebb. Csak egyet tehetsz: engeded. Hagyod, hogy vigyen, repítsen, hogy szállj vele. És bízol benne. Nem véletlenül jött, nem véletlenül most. Mert ez nem csak vihar. Ebben a viharban van valami. Valaki. Valaki, akit vártál.
 
(Csitáry-Hock Tamás)
 

A mindenség apró szegletén

 
A mindenség apró szegletén

Ami nem létezik, elképzelem,
belőlem épül a világ újra,
mindent átfog az ember-értelem,
általa lesz a semminek súlya.

Ez a lét folyton-mozgásra késztet,
valamit naponta alkotni kell,
mert sarkunkat marja az enyészet,
naponta küzdünk meg mindenkivel.

Kelet bölcsessége: nem cselekvés.
Befogadom mindazt, ami jön felém,
hagyja a kertész nőni a kertjét,
s lebben a széllel pillekönnyedén.

Ez is csak álom, többféle álom,
az élet mély tavát felkavarja.
Ami lehetséges, azt csodálom,
naponta újabbakra felajzva.

Nem gondolom, csak pimasz képzelet,
hogy értünk lobban a nagy mindenség,
mert nélkülünk is biztos szép lehet,
de ember kell, hogy szebbre kifessék!


(Gehl Gábor)

A most van, a pillanat

 
A most van, a pillanat

Mintha újra élne egy rég elfelejtett érzés,
lüktet benned a tilalom és féltés.
Tennéd is, nem is a lépése felé.
Mi történt rég! Rég felejtenéd.
A most van, a pillanat,
tennéd azt is, mit nem szabad.
Bocsájtani tudsz, de feledni nem,
és hárítasz viccesen, kedvesen.
Ám a pillanat, ha hagyod, elszalad,
és csak az összetört emlék marad....
Egy szép zárszó kéne a végére...
tudni azt, mi eddig volt, minden megérte.

(Szabó Ibolya)

Garai Katalin: Szeretet csokor...



Garai Katalin: Szeretet csokor...

Csokorba kötöttem az ég csodálatos képét, a nap melengető fényét,
kicsiny gyermek nevetését, piciny madár víg énekét,
a nyugalom csendjét, megértést, szeretetet, békét,
ez legyen az életedben a valódi érték,
segítséget nyújtó két kezet, könnyként hulló igaz gyöngyöket,
egy más napot, mely új reménnyel éltet,
hűs folyóknak csobogását, a tenger halk morajlását.
Messziről konduló harangot, vidám hegedűszót,
kacagva futó csermelyt, kis patakot,
örök hómezőt, egy mesevilágot,
szívedben nyíló szerelem virágot,
mosolygós arcokat, szívből jövő barátságot,
víg kedvükből nyíló színes virágot,
hogy elfelejtsétek a gonosz világot,
illatozó virágfelhőt, ringatózó búzamezőt,
kacéran bóklászó friss tavaszi szellőt,
őzet, pacsirtát, zölden susogó erdőt,
kékre festett eget, rongyos bárányfelhőt,
tiszta szép jövőt, igazzá váló álmokat,
és örökké tartó őszinte barátságokat...



2017. március 26., vasárnap

Mindenkinek a saját lelkében van...


Mindenkinek a saját lelkében van az élet örök forrása, mely tisztit, erősít és megtart.


(Péczely József)

A sikeres házasság...


A sikeres házasság ötvenévnyi beszélgetés, mely mind közelebb visz a szív és az elme összeolvadásához. A szerelem az öröm és a bánat megosztásában mutatkozik meg, és abban a végső megállapításban, hogy immár azzá lettünk, akit szeretünk.
 
 
(David Brooks)

Meghitt pillanat




















Meghitt pillanat



Virág szirmán billeg a fény -
csupa öröm, csupa remény,
a sárga, a kék, a fehér,
a csintalan, kicsi, ledér.
Meghitt helyén, itt az élet
dajkálja a Mindenséget,
a fény lassul, kicsit játszik,
boldog halandónak látszik.

Vándor, állj meg, ne menj tovább,
élvezd perced, mit sorsod ád,
s hogy e játékot láthatod,
- nem a valót, a látszatot -
mert az álmod nem töri át
űrbe zárt buborék falát.



(Gehl Gábor)

Nem vesszük észre...


Olyan erőszakosak vagyunk, nem? Úgy félünk az öregedéstől, hogy megteszünk ellene mindent. Nem vesszük észre, hogy az a legfontosabb, hogy legyen kivel megöregedni.

(P. S. I Love You)

A tavasz mosolya

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A tavasz mosolya

Rám terítette mosolyát a tavasz.
Szívem újra szertelen kamasz.
Bámulom a színes szirom csodát,
a pajkos szél, mint hű szerető, úgy ölel át.

Kitárom lelkemet a fényre.
Állok boldogan, némán megigézve.
Varázslat, csoda, száz új remény,
szívembe zárva mind-mind az enyém.


(Nagyné Kiss Erzsébet)

Várom a tavaszt























Várom a tavaszt


Csak úgy elgondolkodtam...

Végre-valahára süt a nap,
Álmos délutánoknak vége szakad.
Ránk fér már a világosság,
Orrfújásoknak is vége lesz már!
Márciusban már hosszabbak a napok!

Amikor nem lesz fagy (remélem).

Tudom, mindenki várja a szép tavaszt,
Amikor kizöldül az erdő és a rét.
Várom a szép tavaszt én is, mert
Abban hinnie kell mindenkinek, hogy az lesz!
Szeretem, mert ez a legszebb évszak, mert
Zeng már a madárdal, feléled a természet, s a
Tengerentúlról a gólyák visszatérnek, s

reménykedjünk, hogy velük együtt azok is hazatalálnak,
akik más országokban keresik a kenyerüket.

**


(Finta Kata)

Különösen a kisgyerekekre jellemző...


Különösen a kisgyerekekre jellemző valami nemek fölötti nyitottság - ettől olyan szeretetre méltóak -, mielőtt a társadalom és a szülők ártalmas és alattomosan pusztító hatása utol nem éri őket is.
 
(Ian Menzies Banks)
 

A lélek az ember legértékesebb tulajdona


Megtanultam, hogy az élet szeretet, s a szeretet nem más, mint adni a felebarátunknak. A lélek az ember legértékesebb tulajdona.
 
 
(Piers Paul Read)
 

Az arcot a lélek teszi széppé...


Az arcot a lélek teszi széppé. Ha a lélek rút, az arc is megcsúnyul.
 
(Charlotte Brun)
 

Meg kell őrizni...


Meg kell őrizni egyfajta fegyelmezett őrültséget, ahogy valaki mondta. Ugyanúgy fog sírni, aggódni, idegeskedni, ahogy a többi ember, de közben soha nem fogja elfelejteni, hogy a lelke szabad, és nevetve fölülemelkedik a nehézségeken.
 
(Paulo Coelho)
 

2017. március 21., kedd

A legjobb dolog a boldogságban...


A legjobb dolog a boldogságban - a csodálatos kis világkáoszban - az, hogy nem számít, mennyire tart soká vagy kevéssé, szárnyalni támad kedve az embernek, táncolni és nevetni. A boldogságtól minden lehetségesnek tűnik, és még szebb az egész, ha valakivel ezt meg is oszthatja az ember.
 
 
(Mia Asher)

Te vagy a fény...


Te vagy a fény a sötétségben, amiben élek.
 
 
(Mia Asher)

Köszönöm a szereteted...


Köszönöm a szereteted, de ne gondolj rólam többet, mint ami vagyok, szürke, sápadt kis küzdője az életnek, aki talán többet szenvedett, aki talán érzékenyebb, mint az átlagemberek; de aki önző, mint minden ember. Az, hogy szeretlek, talán az is önzés. - Érzem, hogy szeretetre van szükségem, és érzem, hogy ezt a szeretetet csak Te vagy képes nekem megadni.
 
 
(Boncza Berta)

Még mindig hozzád

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Még mindig hozzád

Érzem,
Mely részem
Elment veled.
A szív nem feled.

Érzem
Lelked helyét.
Látom lesni
Bánat szemét.

Hallom
Hangod nevetésben.
Örökké tartó,
Halvány feledésben.

Nem tudom,
Most száll a lélek,
Vagy csak zuhanok.
Álmomban
Még mindig hozzád utazok.


(Fodor Viktor)

És mégis...


Sok minden történt velem. És mégis, ha válaszolnom kellene a kérdésre, hogy mi volt a legjobb, legszebb az életben, ami eddig történt velem, egyértelmű lenne a válasz. Mert a legjobb, legszebb, ami történhetett velem, az nem esemény. Nem valami, hanem valaki. Akinél szebb és jobb nem történhetett volna velem. Te vagy.
 

(Csitáry-Hock Tamás)
 

Lecsukott szemmel

Szabó Lőrinc: Semmi és Soha

 
Szabó Lőrinc: Semmi és Soha
 
Be más lélek volnék ma, ha, amit
annyiszor megálmodtam, fényeit
benned is gyujtva átcsap elbüvölt
testünkön az a láng, mely a gyönyört,
megosztva, csak növeli! Át, igen,
és akkor! Ha rögtön a végtelen
békét adja, vágy, lelkifurdalás,
sőt semmi helyett a teljes varázst
adja a boldog első szerelem!...
Tavasz üdve, valóság: szüntelen
azt siratom!... S te, te csak alkalom
lettél a veszteségre: én tudom
talán a legkevésbé, ki-mi vagy:
káprázatom voltál csak, s mialatt
szőttelek, el is eresztettelek:
te akartad így, s így lett a neved,
s ami lehettél volna valaha,
így lett lassan mind Semmi és Soha.
 
 

Ha eljön majd...

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ha eljön majd...

Ha eljön majd a búcsú-óra,
S a múlté lesz majd minden kezdet,
A jövő lesz tán nyugtatója
Rég elválasztott szíveinknek?

Én nem vádollak - ugyan miért? -
Mesés világ volt a múltam,
Melyre egykor éjszakánként
A párnák között elaludtam.

Tél volt, mikor felébredtem,
S az ablakon át lelkesen
Néztem, hogy a fehér-kerten
Felém lépdelsz csendesen.

E kertbe, melybe egykor titkon
Mosolyod oly félve lépett,
Most elvirágzott ajkainkon
Keresünk új menedéket.

Azt képzelném, érzem csókod,
Míg a szívünk belereszket,
E jövő-kép ha lágyan átfog,
Tőled tovább nem ereszthet.

De álom ez, oly csalfa álom!
Mely hamis-téged rejteget,
Hisz nem te jössz el éjszakákon,
Hogy csókkal nyugtasd lelkemet.

Nem te vagy, ki a kerten által
Egyre s tovább felém lép,
Hogy űzd el hamis fényvilággal
Lelkem komor sötétjét.

Ha derül majd még boldog-óra,
S nyíl` virág a hó alatt,
Míg tavasszá lesz madár szóra
E pár év röpke pillanat.


(Rajos Máté)

2017. március 17., péntek

A hajnal szelíd ölelése...

 
A hajnal szelíd ölelése...

Az ébredő nap fényében
szelíd hullámok ringatóznak,
aranyló napsugár hinti melegét,
s a hallgatag szürkeség felett
csend öleli át
a végtelen sima tükrét.
A parttalan messzeségben
párát sóhajt a friss illatú hajnal,
vízbenyúló félhomály oson,
fényfoltok siklanak,
s tétova mozdulattal
szelíden öleli a part menti fűz lombjait.
Az éj leveti bűvös fátylát,
varázslatos kert nyitja kapuit,
fényzáport ont
néma csókja a virradatnak,
s a fürkésző csendben
kósza illatfelhők
gyengéden suhannak.
Napsugár szövi
a reggel üde, zöld köntösét,
szenderegve sóhajt
a könnyfényű, felhőtlen csillogás,
s mindent betölt
a friss harmatot hozó,
fenséges, tiszta ragyogás.


(György Viktória Klára)


Küzd és remél

 
Küzd és remél

Kibújik a földből
Egy kicsi, zöld levél,
Lenn volt a sötétben,
Szebb életet remél.

Rámosolyog a Nap,
Meg-megcirógatja,
Vidám szellő nyargal,
Kedvesen megfújja.

Az ágon kismadár,
Oly szépen énekel,
Nemrégen érkezett,
Jött a déli széllel.

A sötétségből jött
A kicsi, zöld levél,
Szédül a nagy fényben,
De küzd, küzd és remél.
 
 
(Mráz Erzsébet Irma)
 

Az ébredő tavasz...

 
Az ébredő tavasz...

Tavasz kopogtat
a holnap tiszta ablakán,
még téli dalt ringat a
a tegnap sóhaja,
s érezni hűvös leheletét,
de éled a szunnyadó Föld,
az álomba szenderült világ,
s e mennyei szelence,
kinyitja viruló csarnokát.

Évszakok gyöngye,
mely a lét kagylójában
újra tündököl,
s benne ragyog
a már zöldülő élet,
álmosan nyitogatja még szemét,
s kitárja színesre festett vásznát,
majd odaadja mindenét.

A mának kincse már az övé,
cseppnyi öröm morzsákért is
hálás a lélek,
mely hangtalan suhan,
szétosztja mosolyát,
s tudja...
nem kaphat többet és szebbet,
mint ezt az éledő csodát...
 
 
(György Viktória Klára)
 

Hajnali szerelem...

 
Hajnali szerelem...

Halvány fénysugár
füröszti a harmatos
reggeli tájat,
a hajnal bársonya
kékre festi az eget.
Csókod mámora
égeti még a számat,
s gyengéd érintésedre
ébredek.
Még szerelmet
ringat a csend,
s a reggel küszöbén
lelkem remegve öleli
az emlékek édes perceit.

A tegnap álmai
valóra váltak!
A mának kincse
már az enyém!
Szerelmed
gyöngyszeme,
már ott tündököl
a nappal
fenséges oltárán,
boldogságom egén.


(György Viktória Klára)

Láttad e már.

 
Láttad e már.

Két szép szemed sarkában,
még az éjszaka fénylő könnyeivel,
de már az arcodon bujkáló mosollyal.
Láttad-e már?

Az eljövő vörösen izzó hajnalt,
ahogy harcot vív a korán kelő nappal,
hogy elvigye magával a ragyogó csillagot,
de fent hagyva még a holdat,
a nap melegében, had fürödjön egy kicsit.

Az így eljövő korai reggelt,
mely még ilyenkor, hamisan kacsint.
A ragyogó napot, mely az ég kékjében
egyre csak kúszik előre, hogy
mire eljő az est, a föld horizontján
vörös korong alakban térjen pihenőre.
Békésen engedve, hogy jöjjön az este,
mely egy más képet fessen az égre.

Az estét, hogyan festi fel az égre a holdat,
vele a ragyogó csillagokból kirakott tejutat, s
ott hagyja ragyogni, míg nem látja újból,
a vörösen izzó hajnalt ébredni.
 
 
(Kovácsné Perei Irma)
 

Megállt az idő...

 
Megállt az idő...

Az éj vizén csillagok milliárdja
sóhajt csendesen,
álmaim sodródva partot érnek
a szemvillanásnyi, suhanó semmiben.
Emlékek bontják a szeretet fonatát,
a tünékeny, mulandó idő
szívverésnyi pillanatát.

Megnyugodva a
boldogság mezején
a tegnap tornácán feledem bánatom,
hol szelíden nyújtózik
a tört szirmú mosoly,
s gyengéd ölelésed ringatom.

Szívünk melege
örömfürtöket sző,
egymás közelében
megszűnik létezni a világ,
melynek nincs kezdete, se vége,
csak az érzések tiszta,
felhőtlen, végtelen mélysége.

Megállt az idő... megállt az élet,
a szendergő pillanat tovaszállt,
s az időtlenség fényéből kilépve
álmodunk, létezünk tovább.
 
 
(György Viktória Klára)
 

A szerelem (...) olyan, mint...


A szerelem (...) olyan, mint a felhők az égen, mielőtt előbújik a nap. Nem érintheted meg őket, jól tudod, de érzed az eső illatát, a virágok és a szomjas föld örömét egy forró nap után. A szerelmet sem tudod megérinteni, de érzed a boldogságot, amely mindent áthat.
 
 
(Anne Sullivan Macy)

2017. március 16., csütörtök

Meséld el, kedvesem

 
Meséld el, kedvesem
Kérdéseim

Meséld el, kedvesem,
milyen a világ.
Van-e kint békesség,
nyílik-e virág?
Hangzik-e madárdal,
zöldül-e a fű?
Van, hogy a szív szava
néha keserű?
Van-e, hogy derűre
válasz a ború?
Szívekben dúl-e még
átkos háború?
Gyakran sötétül-e
odakint az ég?
Emberfarkas embert
marcangol-e még?
Van-e ott kint élet?
Világít-e fény?
Csüggedő szívekben
van-e még remény?
Vagy minden elpusztult?
Minden fekete?
Mint a mély pokolnak,
sötét feneke?
- Innen kitekintve
ragyog rám a nap.
Békés felhők kúsznak
elé néhanap.
- Hiszen él itt minden!
Hívogat a szél!
Kilépek a fénybe -
minden zsong, zenél!
Félelmem bent hagyom
bátran kilépve.
Áldott az én napom:
- átölel a béke!
 
 
(Antal Sára)
 

Igen Kedves...


A kezedet szeretném... (...) Kezemben kezeddel sétálni, végig utcákon, városokon, erdőkön, mezőkön, réteken, tengerparton... az életen. Igen Kedves, a kezedet szeretném. A kezedet kérem.


(Csitáry-Hock Tamás)

Szerelmünk mélyebb...


Ó, ha eljön öregkorunk,
Szerelmünk mélyebb s babonásabb...
Ragyogj, ragyogj hát, alkonyunk,
Végső szerelmünk fénye, áradj!
 
 
(Fjodor Ivanovics Tyutcsev)
 

Tudod-tudom...

 
Tudod-tudom...

Tudnod kell, nekem az élet öröm!
Tudnod kell, hogy vigyázom, és
össze nem töröm.
Tudnod kell, hogy kell nekem,
a hangod a bariton,
tudod, kell nekem a vágy, ami
nem szánalom.
Tudod, kell nekem a ma is,
a holnap is,
tudod, kell nekem az élet,
ha nem hamis.
Tudod, kell nekem az akarat, ha
kemény, ha puha,
kell neked a takaróm, ha nincs
alatta ruha!
Kell nekem a boldogság, ha
kellően szerető,
kell nekem minden szép, mi
igénybe vehető.
Tudod, kell nekem, hogy
szomjazzam csókod,
Tudod, csak arra vágyom, hogy
szívszerelmed csak nekem szóljon!


(Tihanyiné Tamás Ágnes)

Bármi fény fog...

 
Bármi fény fog...

Bármi fény fog szirmot nyitni
zöld szárból a kert során,
S bármi villám ejt sebeket
az ég redőtlen homlokán;
Bármi lesz is arcod majdan,
mint eljárt idő felettünk,
Mit számít az, ha száz évig
Egymáséi lehettünk.

Bármi fény hajt lelkeinkből
egy új lelket majd valahol,
S bármi vágy is hajt`na téged
szívemhez, míg utazol;
Bármi világ lenne köztünk,
e két lélek már párban él,
Mely akkor is, ha idő múlna,
tovább élne egymásér`.


(Rajos Máté)

2017. március 12., vasárnap

Ez a mi legszebb kincsünk...


Meglátod... és milyen gyönyörű. Muszáj megmentened ezt a pillanatot. És már fogod is a gépet, és kattintasz. Kész a kép. Rajta egy szép pillanattal. Egy pillangóval, egy naplementével, egy tóval... ami megragadott. Amit szeretnél magaddal vinni. És albumba tenni. Egy darabkáját az élet csodáinak. De nem csak a gépeddel mentheted meg. A lelkeddel is. Lelkünk minden csodás pillanatunkat lefotózza. (...) Ez a mi legszebb kincsünk. Ez az album. Lélekalbum.

(Csitáry-Hock Tamás) 

Nézni veled...


Nézni veled... a felkelő Napot. Fogni kezedet, gyengéden átölelni, és látni a csodát. Két csodát. A Napot... és téged. Mert most két napkeltét látok. Az egyiket az ég alján, a másikat itt, velem szemben, mellettem. Az egyik egy új napot hoz, a másik egy új életet. Bennem.
 
 
(Csitáry-Hock Tamás)

És a szóban a legszebb érzés...


Kávét hoztam neked... (...) De ebben a kávéban nem cukor van. Nem édesítőszer. Nem attól édes. Mástól. Kilenc betűtől. Azokat kevertem bele, azoktól olyan finom, azoktól olyan édes. Attól a kilenc betűtől. Ami egy szó. És a szóban a legszebb érzés. Szeretlek.
 
(Csitáry-Hock Tamás)
 

Tiszta szívvel

 
Tiszta szívvel

Nem hiszek a szónak, ha hazug az a szó,
nem hiszek a vágynak, ha szívet romboló,
nem hiszek a fénynek, hogyha elvakít,
nem hiszem a dalnak hamis hangjait.
- De hiszem és tudom, hogy van egy más világ,
álmaimban él csak ez a mennyország.
Képzeletem szülte az én Istenem,
ha úgy akarom, hát itt van énvelem.
Nem vágyom a jóra, ha másnak rosszat ad,
nem vágyom a szépre, ha bűnből fakad,
nem vágyom az álmot, ha nem békét hozó,
nem vágyom az eszmét, ha megalkuvó!
- Úgy érdemes élni, ha igaz a hited,
úgy érdemes élni, ha érez a szíved,
úgy érdemes élni, ha igaz a dalod,
de csak akkor megy, ha te is akarod!


(Antal Sára)

Ha elmondhatnám!

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ha elmondhatnám!

Ha elmondhatnám a cinege énekét
hallgató párja minden rezdülését.
Tavaszi virágok illatozó kelyhét
kereső méhnek vidám zümmögését.

Szeretném érezni virágok illatát,
mikor tavasszal a hajadba fonom,
A simogató szellő lágy suttogását,
midőn a fák levelei közt oson.

A port felverő nyári zápor illatát,
amely a kitárt ablakomon beszáll.
A felkelő napnak simogató lángját,
mi sápadt arcomra egy kis pírt szitál.

Kizöldülő harmatos erdőnek titkát,
mikor szépséges sátorral befogad,
Ha megfejthetném a boldog élet nyitját,
hát én lennék véled a legboldogabb.


(Linn Márton)


Ki vagy te nekem?

 
Ki vagy te nekem?

Ki vagy te nekem?
Ki elloptad szívemet,
- e gondolatot szavakba önteni nem lehet.
Rabul ejtve vonzódom hozzád,
mint illathoz a kisvirág.


Császi Béláné (Kotika)


Ne szeress...

 
Ne szeress...

Ne szeress, csak mint magadat.
Ne ölelj, csak karolj át.
Ne fogd kezemet, csak nyújtsd karodat.
Ne csókolj, csak érintsd ajkamat.
Ne add oda tested, csak váljunk eggyé,
Ne gyere hozzám, csak maradjunk együtt örökké.


(Németh Gábor)


Őze Mónika:Címkék nélkül

 
Őze Mónika:Címkék nélkül
 
 
Szerelmem vad táncában égve
Űzött, hajtott vadként pihenek meg
Fénylő szemed melegében.

*

Lelked tüze éget, porrá válik minden,
Mi valaha volt s valami fájt,
Porrá válik a világ, s porrá válunk
Mi is, s nézzük csendben, ahogy
Összefonódó lelkeink egymásban
Pihennek meg.

*

Nézlek. Csendes vagy. Szemeid
Hideg tájakon méláznak.
Odamennék hozzád, s hagynám, hogy
Lelkeink tüze összeforrassza testünket ?
Ha nem félnék, hogy megzavarom
Lelked varázsát.

*

Lélek-lény? Oly könnyű bűvkörödbe
Kerülni, nekem mégis oly sokáig tartott.
De szemed, mi oly izzón szeret, él, ölel?
Belémégett kitörölhetetlenül.

*

Köszönni lehet csak szerelmed tüzét,
Lelked melegét, tested ölelését?
Köszönni minden egyes pillanatot,
Folytott vallomást, titkos egymásbanézést,
Köszönni azt is, mikor gyűlöltél, és a
Közelségedet, mikor meghaltam?
És hogy mikor senki kezébe nem adhattam
A lelkem, akkor sem voltam egyedül.

*

Tükörbe nézek, s a tükörből
A te szemed ragyog vissza rám.
Én így szeretlek téged.

*

Végleges összeolvadás.