Ne feledd soha: az élet játék...

"Emlékszel még mit csináltál a játszótéren? Csúszdáztál, mászókáztál, homokoztál, hintáztál… és közben óriási nagyokat sikongattál örömödben. Alig vártad, hogy leérj a csúszdán, már lihegve rohantál vissza, hogy újra csúszhass.

Ezt az örömöt igyekezz felidézni amikor ráfeszülsz az ÉLET-re, a nyomasztó gondokra. Valahányszor fent állsz a “kapuban”, alig lehet visszafogni, mert szeretnél már lent lenni, lecsúszni ide, hogy játszhass. Mert ott fent pontosan tudod, hogy játszani jössz. Ott fent még tudod…
Aztán amikor visszamész és megkérdezik, hogy érzed magad, sokszor azt válaszolod: “pokoli fáradt vagyok”. Mert elfelejtetted, hogy játszani jöttél.

Ne vedd magadat túl komolyan, és azt sem ami körülvesz. Színház az egész világ, hát nem tudod? Nem túlélni érkezel ezt, hanem élvezettel mutatni meg magad a színpadon. Élvezettel!
Mosolyogj és emlékezz erre. Mindig.

Ne feledd soha: az élet játék.

Nemcsak elkeseredett küzdelem és harc – hanem játék. Játék, hogy születünk, játékból tanulunk állni, járni, és fölállni újra és újra, ha fenékre huppanunk.

Ha jól élsz, játékból leszel szerelmes, játékból házas, és játékból lesznek gyermekeid, s őket is megtanítod arra, hogy bölcsen és vidáman játsszák végig az egész életüket. Kevesen tudják ezt a titkot.

Abban a hiszemben élnek, hogy a föld siralomvölgy, és szorgalmi feladat élni rajta: szenvedés, könny és reménytelenség.

Ez igaz, de csak akkor, ha tudod, hogy a világ ugyanakkor színház is, ahol az ember nemcsak éli, de játssza is a szerepét – lazán, vidáman, gyermeki szívvel.

Ha szerelmes vagy, mondd: most azt játszom, hogy szerelmes vagyok.
Ha elhagynak, mondd: most azt játszom, hogy elhagyott vagyok.
Ha beteg vagy, mondd: most azt játszom, hogy beteg vagyok.

Ne félj játszani! Mély igazság van emögött: akire azt mondod, hogy “én” – az csak egy földi szereped. Voltál már embrió, baba, gyerek, felnőtt, s leszel talán öreg is, és a játék végén itt hagyod a jelmezedet, a maszkodat, és mész tovább, új játékok, új szerepek felé.

Soha nem játszottak el egy szép zongoraversenyt görcsös ujjakkal és nagy akarással, és soha nem írtak még szép verset kedvetlen, játéktalan lélekkel. Kell az öröm! Kell a játékos öröm ahhoz, hogy valami szép, szabad és élvezetes legyen.

Ne feledd: az életed is egy Mű, amit csakis játékos lélekkel tudsz megalkotni – derűvel. Előtte megjárhatod a poklokat, “melózhatsz” sokat keservesen, fulladozhatsz is – de a végén bukkanj fel az árból, és nevess az egészen. A Lélek, aki halhatatlan, vidám benned és derűs. Öröm nélkül nem érdemes csinálni semmit."

(Müller Péter)