HÁLA.....

HÁLA.....

Éreztem biztosan…mégis meg kellett tapasztalnom a távolságot…. el kellett mennem ahhoz, hogy érezzem a hiányodat…. Meg kellett éljem a fecsegést, hogy észre vegyem a csendet…. Rabságban kellett élnem hogy felismerjem a szabadságot…. Látnom kellett a nyomort, hogy tudjam értékelni az életem….. Megmutattad nekem a magányt, hogy megtaláljam önvalóm és felismerjem az egységet….. Mellettem álltál és mégis oly távol…. Ha nyújtottam… fogtad a kezem.
Most itt vagyok megint.
Jó újra visszatérni hozzád…. Érezni a szelekkel szárnyaló illatát…. a tüzekkel virrasztó érintését…. az angyalokkal suttogó mélységét, annak tisztaságát fürkészni…. Most tekintetünk egyé válik, szellemed felragyog, s már tudom, így húztál a fény felé….TE segítettél nekem…. A megélések általi felismerésekkel…. Szabadon hagytál élni, tanulni, utazni…. szeretni, így létezni….
Amennyiben lehetne utolsó kívánságom, akkor az az lenne, bár csak minden ember megtapasztalhatná ezt amit adtál nekem…..! Ma már nem érzem…..a megtapasztalásaim által, sokkal inkább tudom, ez az igaz szeretet….Ott vagy nekem a szélben, a fényben, az eső illatában, a tenger morajában, a madarak dalában…..Miként is köszönhetném meg neked az ébredésemet, az életemet…. a létezésemet….. Nem! Ezt megköszönni nem lehet…. Segíteni fogok másoknak…Így teszek…! Miközben végig velem leszel….. bennem élsz…. Én már így létezem! Hálám jeléül, így fogadd el életem……


(Siloám Neo)