Ha újra rám találsz

 

Ha újra rám találsz

 

Nappalok. Olyan szívesen tölteném meg tartalommal a reggeltől-estéig időszakot, veled. Olyan jó volna, ha nem csak vágyódnék a jelen iránt. Szeretném megélni a most pillanatát, kiélvezni azt, amikor velem vagy és nem engedni a gondolatim ébresztő erejének.

 

Furcsa érzés, amikor vágyunk valamire. Mintha a tudatunk teljesen összemosódna a képzelettel. Mintha minden egyes képkocka a fejünkben előre le lenne gyártva és mi végigmozizzuk az egészet, beleborzongva abba, amit látunk. Mert vágyunk rá! Arra, hogy ne csak a fejünkben létezzen. Arra, hogy az érintést a bőrünkön érezzük. Arra, hogy a levegő megálljon egy percre, amíg a másik átölel. Vágyódás.

 

Ma reggel úgy ébredtem, hogy szinte éreztelek. Nem, nem álmodtam, csak a képzelet játszik velem… és a hiányod. Jó lenne, ha most is itt lennél és nem csak vágynék rád. Nem szeretem a tudatot, hogy fázom szinte az érintésed nélkül. Pedig érdekes, mert semmi kedvem giccses filmjelenetekhez hasonló dolgokhoz. Egész egyszerűen csak szeretném betölteni azt az űrt, amit hagysz magad után, mikor nem vagy velem. Hogyan lehet ezt jól csinálni? Egyáltalán hogyan lehet ezt csinálni? Van rá valamilyen jól bevett szokás, hogy a lélek sóvárgását csillapítsuk? Amolyan instant megoldás.

 

Elgondolkoztam azon, hogy miért szeretem azt, amikor veled lehetek. Hátha ez választ ad a kérdésekre, amik folyamatosan a fejemben pörögnek. Szeretem, hogy mély vagy és egyszerre könnyű is. Hogy az életemet is a kezedbe merném tenni, mert nálad van a bizalmam fő mozgatórugója. Nem félek tőled, és a tudat, hogy van valaki a világban, akiben maradéktalanul megbízhatok, nyugalommal tölt el. Szeretem, hogy a higgadtságodból a csókod szenvedélyt kovácsol. Hogy egyszerűen csak olyan természetesen élhetjük meg egymást és a közös pillanatot. Szeretem, hogy tudom mikor, mit érzel, és te ugyanennyire látod a bennem zajló folyamatokat. Szeretem, hogy más vagy, mint a többi. Számomra legalábbis mindenképp. Innen nézve az sem hiba, hogy nem minden tökéletes, igaz? Mit számít, hogy vannak hibák. A hibák, amik csak még szebbé teszik az egészet. Nekem ettől lesz igazi. A nehézségek, amik körülvesznek, mind-mind azt mutatják, hogy mégis megéri.

 

Érdekes, hogy most is úgy mondom mindezt Neked, hogy nem tudom, mikor látlak viszont. Hogy fogalmam sincs, merről jössz majd, és mi lesz a kezedben. Vágyom utánad hosszú-hosszú ideje, de a tudat, hogy egyszer úgyis újra belépsz az ajtómon, megnyugtat már.

 

 

(Agatha Seymour)