2016. június 8., szerda

Már nem akarlak meggyőzni...


Már nem akarlak meggyőzni. Már nem akarlak látni, s már nem akarok veled kapcsolatba kerülni. Már nincs bennem ragaszkodás, nincs bennem félelem, hogy mi van ha az útjaink távolra vezetnek el minket. Volt, hogy azt hittem, hogy Te vagy az az ember, akivel leélném az életem. Volt, hogy mindent eldobtam volna, csak azért, hogy veled legyek és szebbé tegyem az életedet, de hiába kopogtattam, nem nyitottál ajtót, s rájöttem, hogy én egyedül ehhez kevés vagyok. Nehéz volt elengedni, nehéz volt a gondolataimból kitörölni, hiszen minél jobban küzdöttem ellene, annál többször jutottál az eszembe. Aztán szépen lassan tudatosítottam magamban, hogy hiába szeretlek, ennél a kapcsolatnál én többet érdemlek. Voltak boldog pillanatok, emlékezetes percek, de a fájdalom többször volt jelen. Bíztam abban, hogy ez idővel meg fog változni, de elegem lett, s úgy döntöttem, hogy jobb ha búcsút intek és tovább lépek. Ekkor nyúltál felém, hogy még egy utolsó esélyt adjunk egymásnak, de tudtam, hogyha újra igent mondok, sokkal nehezebb lesz Neked hátat fordítanom. Jól tettem. Örülök, hogy elég erős voltam ahhoz, hogy tovább álljak, hiszen így lehetőséget adhattam az újnak. Lehetőséget annak, hogy megbecsüljenek, tiszteljenek és megmutassák, hogy én is fontos lehetek valakinek. Nem mondom, hogy nem hiányzol, s hogy nem jelensz meg néha a gondolataimban, de már nem akarok semmit, csak hagyom, hogy egy-egy kép átsuhanjon rajtam.


(Boros Bea)

1 megjegyzés: