Bennem élsz

 

Bennem élsz

Lopott pillantások, apró, forró érintések. Kinyitom a szemem és ver a szívem egyre hevesebben, mert a hajnal megint rám nyomta az érzést, amiben benne vagy. Az ágy üres mellettem, csak a képzelet játszik velem csúnya játékot. Hol vagy most, hol vagy mellőlem?

Sokszor csak néztelek téged miközben mentél és néha magam sem értettem, hogyan vagy képes ilyen energiát sugározni. Hogyan csinálod, hogy pusztán a megjelenéseddel tekintélyt parancsolsz mindenkinek? Tudtam, hogy veszélyes játékos vagy, de a felém irányított gyengédséged minden kétségemet messzire lökte.

Egy kislány voltam melletted, aki csodálattal tekintett rád. Aki nem tudta, hogy mi a helyes és mi az, amivel óvatosan kell bánni, mert a félelmet nem ismerve mindent megélt veled. Kirántottad az elmémet a való világból és húztál magaddal, egy olyan helyre, ahol kinyílt a szemem és megláttam magamat. Az éjszakáink és az érintések, a szenvedély, a szerelem, ami eltompítja a logikát, és ami lenyomja a bennünk lévő rosszat. Úgy irányítottál és formáltál, hogy közben elhittem, ez a lehető legtökéletesebb dolog számomra. A tiéd akartam lenni minden formában, minden módon és minden korlát nélkül. Van olyan pont az életben, amikor valakinek kitárod a teljes valódat, és engeded, hogy birtokba vegyen. Mindezt miért? Mert a szerelem nem csak vakká tesz, de át is formálja a hitedet, mindarról, amit korábban csak félig éltél meg. Megérted, hogy miért nem működtél eddig mással soha. Megtanulod elengedni a komfortzónádat, megtanulod a megélni a másikat, és nem félni attól, ami várhat rád.

 

Mert ebben a ritmusban a szenvedély és az érzések egyvelege eljuttat egy olyan síkra, ahol nem pusztán éled, de érzed is az egészet. Minden mély pillanatban a füledbe súgtam volna, hogy te nem lehetsz hazugság. Az egészem a tiéd volt, és te ezt pontosan tudtad.

Akkor elhittem, hogy te örökké tartasz majd a karjaidban, hogy minden éjjel rám találsz majd és megmentesz önmagamtól is, ha kell. Hogy a testem mellett a szívemet is érinted, amikor vágyom rád. Hogy minden, amit megéltünk nem csak egy időszakos szenvedélylöket, több annál, mély érzés.

Túl sok bódító pillanat, túl sok részegítő vallomás...

Túl sok bódító pillanat, túl sok részegítő vallomás, amiből mostanra már csupán a ki nem mondott szavak maradtak meg. Miért élsz mégis bennem most is ilyen erősen? Miért nem tudlak törölni én is úgy, ahogyan te tetted meg, amikor döntöttél, hogy a könnyebb életet választod? Azt, ahol nem kell féktelennek lenned, ahol ott a biztonsági háló. Ahol azt hiszed lesz, aki elkap, ha ugranál. Miért keresem a kezedet még most is minden éjszaka? Miért várlak, ha te valaki más mellett várod a boldog perceket talán? Legbelül pontosan tudod, hogy senkit nem fogsz azzal a tűzzel érinteni, ahogyan engem érintettél. Az igazi érzéseket ugyanis nem lehet elsöpörni, mint az apró radír maradványokat a papírlapról, mert minden részeg csókban benne leszek majd.  Ahogyan te is minden egyes fél érintésben, amit majd hazudok másnak… hazudok, mert most és minden egyes nap nagyon hiányzol!

(Mounaji Barbi)