2016. június 29., szerda

Élni! Megélni minden pillanatot...


Mindig az a nap a tiéd, amelyben épp létezel! Ne rontsd el! Ma sem kell rohannod sehová, mert hidd el, ami a tiéd, megvár. Ma sem kell bizonyítanod, mert aki szeret, elismer! Ma sem kell küzdened, mert ami a tiéd, már úton van feléd! Egyetlen dolgod van ebben a világban! Élni! Megélni minden pillanatot, megtalálni a csodáid, melyek csak a tieid! Ne tégy úgy, hogy megbánd az elvesztegetett időt, mert nem jön vissza többé. Az elvesztegetett idő mérhető, de a holnapé már nem, hiszen nem ismered! Légy végre önmagad! Bármilyen is az, hidd el! Csodálatos!
 
 
(Theodorovits Andrea)

Számomra az a fontos...


Sokan valaki mástól várják a boldogságot. Ha egyedül vannak, szenvednek és társra vágynak. Természetesen társas lények vagyunk, de nem valaki más tesz bennünket boldoggá, azt az érzést mi alkotjuk meg magunkban, csak kell hozzá valaki, aki generálja, tápanyagot ad hozzá. Nehéz meghatározni, ki az, akivel jó, aki az igazi a számunkra.. A legcsúnyább embert is láthatjuk szépnek, ha szeretjük. S ki az, akit szeretni tudunk? Nem is kell ezekre magyarázatokat adni, ott benn van egy kis szerv, mely ezt intézi, és adja nekünk a jeleket. Néha megcsal bennünket, de annak is van oka. Számomra az a fontos, ha egymásra nézünk, tudjam, hogy szeret, hogy fontos vagyok neki, hogy számíthatok rá, hogy a legszebbnek lát, s boldog velem. Én ugyanezt tudjam neki nyújtani. Szeressem annyira, hogy a fél vesémet is oda adjam neki, ha szüksége lenne rá. Mert ha ezt érzem, érezzük, akkor megtapasztalhatjuk, mi a földi boldogság.

(P.E.)

2016. június 28., kedd

Szeretem, hogy élek! ..


Szeretem, hogy élek! Szeretem a napsütést, a borút, és ha eső hullik az arcomra. Szeretem, ahogyan rám nézel, ahogy átölelsz, amikor elmeséled mik történtek veled! Szeretlek nézni, hallgatni, közben arra gondolni, milyen üres lenne a lelkem nélküled! Szeretem, ha néha fáj, hiszen már ismerem a körforgást! Szeretem ha jól vagy, és általad jobbá lehetek. Szeretem, ha rám gondolsz, ha szólsz, és mehetek. Ha megfoghatom a kezedet, ha élhetek, ha mehetek, ha maradhatok! Ha létezhetek! Szeretem!
 
(Theodorovits Andrea)

A mostban élsz...


Bármely kapcsolatot megölhet a némaság, a szavak hiánya, a közöny, az érdektelenség! Az, hogy gondolsz valakire még oly kevés. Ha elmarad a kérdés, a beszélgetés, a szó maga. A szeretetben nem létezhet idő hiány. Nincs olyan, hogy majd felhívod, majd elmész, majd elmondod! A mostban élsz, a holnap már kifürkészhetetlen. Lehet, mire megteszed azt, amire oly régen vágysz, már késő! A mennyország felé nem létezik távolsági hívás!
 
(Theodorovits Andrea)

A vonzalom lényege...


Szerencsére még senki nem jött rá, hogy miért is alakul ki két ember között a vonzalom. (...) A vonzalom lényege épp az ismeretlenből felbukkanó csoda.


(A. J. Christian)

A szeretet a legszebb szó...


A szeretet a legszebb szó. Ezer megnyilvánulása létezik. A reggelre kapott gőzölgő kávé, az ölelés, a csend, amikor a másik csak téged figyel. Az aggodalom, a féltés, a meghitt kézfogások. A pillanat, amikor semmi nem történik, a létezésetekben azonban ott van minden. Az ígéret, a köszönet, a hála, és megértés. Minden.
 
(Theodorovits Andrea)

Hinni akarom...


Hinni akarom, hogy erősnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az embereken a bajban. Aki csak vonszolja az életét, és összeroppan a súlya alatt: senkin nem segíthet.


(Albert Camus)

Bennem élsz

 
Bennem élsz

Lopott pillantások, apró, forró érintések. Kinyitom a szemem és ver a szívem egyre hevesebben, mert a hajnal megint rám nyomta az érzést, amiben benne vagy. Az ágy üres mellettem, csak a képzelet játszik velem csúnya játékot. Hol vagy most, hol vagy mellőlem?

Sokszor csak néztelek téged miközben mentél és néha magam sem értettem, hogyan vagy képes ilyen energiát sugározni. Hogyan csinálod, hogy pusztán a megjelenéseddel tekintélyt parancsolsz mindenkinek? Tudtam, hogy veszélyes játékos vagy, de a felém irányított gyengédséged minden kétségemet messzire lökte.

Egy kislány voltam melletted, aki csodálattal tekintett rád. Aki nem tudta, hogy mi a helyes és mi az, amivel óvatosan kell bánni, mert a félelmet nem ismerve mindent megélt veled. Kirántottad az elmémet a való világból és húztál magaddal, egy olyan helyre, ahol kinyílt a szemem és megláttam magamat. Az éjszakáink és az érintések, a szenvedély, a szerelem, ami eltompítja a logikát, és ami lenyomja a bennünk lévő rosszat. Úgy irányítottál és formáltál, hogy közben elhittem, ez a lehető legtökéletesebb dolog számomra. A tiéd akartam lenni minden formában, minden módon és minden korlát nélkül. Van olyan pont az életben, amikor valakinek kitárod a teljes valódat, és engeded, hogy birtokba vegyen. Mindezt miért? Mert a szerelem nem csak vakká tesz, de át is formálja a hitedet, mindarról, amit korábban csak félig éltél meg. Megérted, hogy miért nem működtél eddig mással soha. Megtanulod elengedni a komfortzónádat, megtanulod a megélni a másikat, és nem félni attól, ami várhat rád.
Mert ebben a ritmusban a szenvedély és az érzések egyvelege eljuttat egy olyan síkra, ahol nem pusztán éled, de érzed is az egészet. Minden mély pillanatban a füledbe súgtam volna, hogy te nem lehetsz hazugság. Az egészem a tiéd volt, és te ezt pontosan tudtad.
Akkor elhittem, hogy te örökké tartasz majd a karjaidban, hogy minden éjjel rám találsz majd és megmentesz önmagamtól is, ha kell. Hogy a testem mellett a szívemet is érinted, amikor vágyom rád. Hogy minden, amit megéltünk nem csak egy időszakos szenvedélylöket, több annál, mély érzés.
Túl sok bódító pillanat, túl sok részegítő vallomás...
Túl sok bódító pillanat, túl sok részegítő vallomás, amiből mostanra már csupán a ki nem mondott szavak maradtak meg. Miért élsz mégis bennem most is ilyen erősen? Miért nem tudlak törölni én is úgy, ahogyan te tetted meg, amikor döntöttél, hogy a könnyebb életet választod? Azt, ahol nem kell féktelennek lenned, ahol ott a biztonsági háló. Ahol azt hiszed lesz, aki elkap, ha ugranál. Miért keresem a kezedet még most is minden éjszaka? Miért várlak, ha te valaki más mellett várod a boldog perceket talán? Legbelül pontosan tudod, hogy senkit nem fogsz azzal a tűzzel érinteni, ahogyan engem érintettél. Az igazi érzéseket ugyanis nem lehet elsöpörni, mint az apró radír maradványokat a papírlapról, mert minden részeg csókban benne leszek majd.  Ahogyan te is minden egyes fél érintésben, amit majd hazudok másnak… hazudok, mert most és minden egyes nap nagyon hiányzol!

(Mounaji Barbi)

Mert tudod, hogy úgy szeret, ahogy vagy...


Tudod, a szerelem nem csupán mindent elsöprő érzés. Az, ha szerelmes vagy, azt is jelenti, hogy tiszteled a másikat annyira, hogy nem hagyod kétségek között. Figyelsz rá…arra, amit mond, amit érez..és nem helyezed önmagad a másik elé semmilyen szinten.
Azt mondják, az egyik mindig jobban szeret.


Én azt gondolom, hogy az igazi szerelemben nincsenek mérőkódok..csak azt érzitek mindketten, hogy ez most más..nagyon más, mint eddig. Mert nem játszmázol, nem építesz falakat magad köré, nem érzed szükségét, hogy szebbnek, jobbnak tűnj a másik szemében.

Mert tudod, hogy úgy szeret, ahogy vagy. A kóccal a hajadban, a szarkalábbal a szemed körül és tudja, hogy reggel mindig kilöttyinted a kávét és nem morog akkor sem, amikor folyton elrontasz valamit…Mert elfogad. Feltételek és szabályrendszerek nélkül, tudja kezelni a hisztidet és minden olyan egyszerűen, olajozottan működik köztetek.

Tudod, a szerelem nem egy ragacsos izé. Csak néhányan úgy élik meg, hogy elengedhetetlen része a szenvedés. Én azt mondom, ha már szenvedned kell benne, akkor az nem is az igazi.
Mert az, aki beléd vésődik, aki a másik feled..nem akarja, hogy fájjon neked bármi is.

 
 
(Jurák Kata) 
 

De ha ez egyoldalú...


" A nő, ha megtalálja azt a férfit, akivel komolyabbat eltud képzelni, megnyílik és odaadja magát, ápolva ezzel a kapcsolatot. Gondoskodik a társáról és a legjobbat akarja neki. Felemeli, bátorítja és férfivá teszi. De ha ez egyoldalú és nem érzi azt, hogy fontos a másiknak, egy idő után feladja és elfordul Tőle, hisz úgy érzi, hogy a jelenléte pótolható mással. Ha viszont érzi a szeretetét, nem akar senkit, csak Őt, de ehhez az kell, hogy a férfi is megnyíljon és felmerje vállalni az érzéseit. "

(Bea Boros)

Akkor élsz igazán...

 
Akkor élsz igazán, amikor szerelmes vagy

Szeretem hallgatni mások élettörténeteit és elgondolkodni az elhangzottakon. Annak ellenére teszem ezt, hogy kedvenc barátnőm folyton eszembe juttatja: az emberek az idővel csak öregebbek lesznek és nem okosabbak. Ne lógjak mások nyakán, ne faggassam őket az életükről, nem fognak többet, okosabbat mondani, mint amit fiatal korukban mondtak volna…

Persze, persze – bólogatok – aztán folytatom a kutató munkát, és nem is eredménytelenül, mert ha közhelyesen is hangzik, vannak dolgok, amelyekkel mindenki egyetért: a szerelemért érdemes élni, mert akkor érzi az ember, hogy igazán él. A hétköznapok ettől az érzéstől válnak ünnepnapokká, a szomorúságból ekkor látszik kiút, és az ember szíve ilyenkor dobog úgy, hogy minden dobbanásban az élet hallatszik maga.
A megosztás öröme is teszi, azt hiszem, hogy együtt lehetünk, együtt élhetünk meg dolgokat azzal az emberrel, akit szeretünk. Hogy azokban a pillanatokban, amelyek fontosak számunkra, amelyekben magunk is boldogok, sikeresek, elégedettek vagyunk, velünk van valaki, aki fontos számunkra. Részese a szép pillanatoknak, fogja a kezünket, és örül annak, aminek mi…A szívünk is ilyenkor a legélénkebb. Valahogy érzi, hogy igazán értelme van dobogni, mintha ekkor lenne elemében, és tenne meg mindent azért, hogy élhessen, létezhessen, amíg csak lehet.
A testünk is boldogabb. És ezt magyarázhatjuk azzal az egyszerű dologgal, hogy az ölelés gyógyít, hogy minden bajunk elmúlik, ha az szorít magához, akinek az illatát magunkba akarjuk szívni, akinek a kezébe, ölelésébe akarjuk arcunkat fúrni, akivel eggyé akarunk válni.
A csókban összeér a lelkünk, szinte testtelenné válunk. De egyáltalán, rengeteget számít az érzés, hogy tartozunk valakihez, ahhoz, akivel minden olyan jó. Mert ki ne andalogna csókolózva valamelyik parkban, ne szorongatná a sötét moziban a másik kezét, ne puszilgatná a szerelme haját az esernyő alatt szakadó esőben? Ki ne szeretne, amennyi időt csak lehet szerelemben tölteni?
Nem lep meg, mikor azt olvasom híres emberektől meglett korukban, hogy életük igazi esszenciája, a lét értelme az volt, amikor szerelemben éltek, amikor szerettek és szerelmük viszonzásra talált.

(Agatha Seymour)

Sorsszerű találkozások

 
Sorsszerű találkozások

Életünk során számos ember vesz minket körül. Család, barátok, kollegák, szomszédok. Az emberi kapcsolatok mindegyikének megvan a maga sajátossága. Egy dolog azonban mindig biztos: minden egyes kapcsolat, legyen az barátság, párkapcsolat, viszony vagy munkakapcsolat, nem véletlenül jön létre.

Lesznek, akik végigkísérik az életünket, és lesznek, akik csak epizódszereplők az egyes életszakaszainkban. Az viszont törvényszerű, hogy mindegyikből tanulni fogunk valamit, és tanítani fogunk a másiknak, mi is. Manapság igen nehéz értékekkel teli, őszinte emberi kapcsolatokat kialakítani, de sokkal nehezebb azokat hosszútávon is megtartani. Szokták mondani: rohanó világ ez a mai és könnyen megfeledkezünk még saját magunkról is, nem csak azokról, akik körülöttünk vannak.
Azonban azt gondolom, ez egy óriási kifogás. Időt szánni mindig tudni kell, és lehet is arra, azokra, akik fontosak nekünk. Azt hiszem, mindenkinek van egy olyan korszaka, ha ezt nevezhetem így, amikor kicsit kifordul önmagából és egy talán még azt is mondhatjuk, hogy egy felvett szerepben tetszeleg, mert nem tudja még magát hova elhelyezni az életben. Ez valahol normális is, hiszen útkeresésben vagyunk, legalábbis egy ideig. Általában ez az az időszak, amikor az igazán fontos embereket háttérbe szorítjuk. Remélhetőleg rövid idő alatt lecseng mindenkinél ez a történet, mert sajnos ilyenkor tudjuk a legkönnyebben elveszíteni azokat, akiket inkább becsülnünk kellene, mint sem mellőzni. Hogy kik is azok, akik tényleg szerves részei az életünknek, és nem hamis barátok, hamis kapcsolatok? Azok a személyek, akik vállalnak téged, úgy ahogy vagy, hibákkal együtt. Akik képesek áldozatokat hozni érted, és akik nem csak a kellemes pillanatokban a társaid. Akik veled akarnak sírni és nevetni is. Elfogadva a teljes "csomagot", ami veled jár. Nézz a dolgok mélyére, és meglátod, igen kevés ember van körülötted, aki ezen felsorolásnak megfelel. A tapasztalások azonban idővel megmutatják majd, hogy hogyan is szelektáld az környezetedben lévőket, megfelelően. Az életben minden adok-kapok, elven működik, tehát, ha valaki felé elvárásaid vannak, akkor neked is ugyanezen "kritériumoknak" kell megfelelned. Elsősorban magad miatt, de természetesen azért is, mert így korrekt és tiszta egy emberi kapcsolat. 
 
Az igazság az, hogy minél több időt töltünk el a világban, a különböző kapcsolatainkkal, egyre inkább azt gondolom, hogy van még egy nagyon fontos dolog, ami szükséges a tiszta kapcsolatok kialakításához. Ez pedig nem más, mint a természetes viselkedés, a természetes reakciók kifejezése. A modorosság, a megjátszás és az érdekkapcsolatok, mind-mind csakis a külsőségeknek szólnak. Nincs mögöttes tartalom, erre nem lehet alapozni. Ezeket inkább el kell engedni, és helyette megerősíteni azokat a kapcsolatokat, melyek valódiak és tartalommal teliek. Egy dolog biztos, jöjjenek rossz vagy jó idők, legyünk hálásak a Sorsnak azokért az emberekért, akiket az élet az utunkba sodor, és becsüljük azt, amink van, azokat, akik most is itt vannak mellettünk.

(Mounaji Barbi)

2016. június 17., péntek

Éjszaka

 
Éjszaka
Csendjében

Fenn az égen,
térdre ereszkedett a Nap sugara.
Ágyat vet neki az est,
csillagok hada váltja
holdvilágos éjszakában.
Mély álmot lehel a csend,
zajos világi élet árja
most nyugalomban megpihen.

Elfáradt tested aludni tér.
Mikor álomba merülsz, álmodd,
hogy angyalok hada vesz körül.
Elringatnak, énekelnek neked.
Féltenek, óvnak, védenek,
átölelnek tégedet.
Szeretettel töltik meg a szívedet!


(Tordai Mihályné)

Mindez megfoghatatlan! Érzed...


Ne gondold, hogy az tesz majd boldoggá, ami kézzel fogható! A boldogság a megfoghatatlan titka! Egy érzés, mely magában rejti a hálát, a szeretetet, az áldást, és az elfogadást! Mindez megfoghatatlan! Érzed, ha az égre tekintesz, amikor a szeretteid körbevesznek, vagy ha a múltadra tekintesz! A boldogság a csodában rejlik, a csoda pedig benned él! Légy boldog!
 
 
(Theodorovits Andrea)

A legnagyobb ajándék...


A legnagyobb ajándék, ha van gyermeked. Gyermek, aki ártatlanságával színt visz az életedbe. Aki megtanít az önzetlen, igaz szeretetre, a kristálytiszta, néha fájó igazságra. Élő tükröt kapsz a lelkük által, önmagad tükörképét látod minden pillanatban. Ha nem tetszik, változz! Önmagaddal kezd, és követni fog! Hidd el, semmi nem számít! Öleld, szeresd, légy vele! Élj a pillanatnak, ami megadatott, és tanulj tőlük élni! Igazán!
 
 
(Theodorovits Andrea)

Hidd el, szeret...


Az élet nem attól szép, mert egyszerű. Tőled válik széppé, egységgé. Te teszed azzá, ami. Tőled, a mosolyodtól válik csodává, a megélt nehézségeid által lesz kikövezve, és a felszáradt könnyeid varázsolják az életedbe a szivárványt. Te vagy a saját életed legnagyobb csodája. A benned élő varázslat, az önzetlen szeretet, hit, és remény ad erőt másoknak túlélni mindazt, amit egyedül talán nem lehetne. Hidd el, szeret az élet! Szeresd viszont!
 
 
(Theodorovits Andrea)

NEM adod fel!














NEM adod fel!
Amikor NEM engedsz!
Amikor NEM alkuszol!
Amikor NEM hazudsz!
Amikor NEM hallgatsz!
Amikor NEM halogatsz!
Amikor NEM tűrsz!
Amikor NEM csak létezel!

Amikor élsz!

(Theodorovits Andrea)

Bármit hoz a jövő...


Szüntelen változásban élünk, Testünk minden sejtje hétévenként teljesen kicserélődik. A lelkünk is, ha jól élünk, a szüntelen változás állapotában van. Nevezhetjük ezt érésnek is. Aki jól él, az úgy tud bánni a lelkével, mint a jó hajós a vitorlájával: tudja, hogy milyen hullámok között és milyen szélirányba hajózik. A gyenge és riadt lelkű ember fél a változástól. A bölcs megtalálja benne a nyugalmát. És van ennek még egy nagy titka: a szíved, lelked közepe nem változik. A HAJÓS ugyanaz. Bármit hoz a jövő, bármerre fúj a szél. A HAJÓS ugyanaz! Csak kalandja a nagy vízen a szüntelen változás. 


(Müller Péter)

2016. június 15., szerda

Soha nem késő...


Soha nem késő álmodni egy új világot, megtalálni a boldogságot, vagy elhatározni, mostantól minden másként lesz! Soha nem késő az égre nézni, hálát adni a múlt könnyeiért, és a holnapnak mosolyt kérni. Soha nem késő szeretni, ölelni, megbocsátani, és megbocsátást kérni! Amíg a szíved dobban, amíg csak lélegzel, álmodsz, vágysz, akarsz, szeretsz, soha nem késő! 


(Theodorovits Andrea)
 

Különös...


Különös áramkörök vannak a mély, igaz szeretetben. És igen, messziről is működnek. Nem is kell, hogy egy szobában légy vele, hogy a hátad mögé álljon, még az sem, hogy egy házban, kerületben, országban légy vele… a szeretet olyan, mint egy rádió adó-vevő, hatalmas távolságokból is működik, ha össze vagytok hangolódva. Nemcsak veszi az adásodat, te is érzed, hogy veszi, visszajelez és válaszol.

(Müller Péter)

A szeretet nem látszik, érzed!


A szeretet nem látszik, érzed! Attól, hogy nincs színe, nincs illata, tudod, hogy létezik! Létezik, hiszen éltet, ha szeretsz, és a létezésed minden pillanatában szeretnek. Becsüld meg ezt az érzést! Ölelj, csókolj, üvöltsd ezerszer szerte a világba! Nem hagyhatsz ki egyetlen pillanatot sem, egyetlen esélyt sem! Ma még megteheted, a holnapot, de még a következő pillanatot sem ismered.
 
 
(Theodorovits Andrea)

A gondolat


A gondolat

Csak egy mosoly, egy érintés
S még fáj
Egy gondolat…
Úgy elmondanám!
Még várj!
Lassan elmúlik minden,
Felkel újra a nap -
Kimondhatatlan és félig kimondott szavak -
Lelkemben sürgető érzés fakad,
Hogy tán nem lesz idő,
Nem lesz pillanat,
És örökké itt marad,
Pedig neked szól: a gondolat.
 
 
(Hegyi Anna)
 

Neked




















Neked

"Hiszek a tűzben, s az álmainkban,
Hiszek a szemedben, s a vágyainkban,
Az életben, a sorsban, a végzetben,
A bőröd illatában, a csókod ízében.
Hiszek a kimondhatatlanban, a némaságban …


 "Hiszek a tűzben, s az álmainkban,
  Hiszek a szemedben, s a vágyainkban,
  Az életben, a sorsban, a végzetben,
  A bőröd illatában, a csókod ízében.
  Hiszek a kimondhatatlanban, a némaságban,
  S a szavakká formált gondolatokban.
  Hiszek az átmulatott lázas éjszakákban,
  S az álmot nyújtó forró pillanatban.
  Hiszek a jövőben, hiszek a mában,
  Hiszek a könnyeink igazában.
  Hiszem, hogy bűneink megbocsáthatók,
  S hogy fájó sebeink meggyógyíthatók.
  Hiszek az érzésben, mit nálad megtaláltam,
  S hiszem, megtarthatlak lelkem kolostorában.
  Hiszem, hogy van érték, mi örökkévaló,
  Hiszem, hogy létezhet az is, mi nem látható.
  És hiszek abban, hogy időm lesz elég,
  Elmondani mindazt, mit nem mondtam el még.
  Hiszem azt, hogy hiszünk egymásban, s te is elhiszed,
  Hogy együtt, egymással élünk le egy életet.
  És hiszem, hogy hited virága virágommal összeforr,
  S szerelmünk előtt a mindenség meghajol."


(Hegyi Anna)

Életpillanat















Életpillanat

Fények, nyugalom, csend.
És látom a szemed,
Ugyanezt érzed.
A zenében cseppnyi erotika…



Fények, nyugalom, csend.
És látom a szemed,
Ugyanezt érzed.
A zenében cseppnyi erotika,
Képek gyors egymásutánban,
És a végén, a harmónia.
Úgy mondanám!
Érzed? Tudod?
Összemosódnak a gondolatok.
Közel vagy, itt vagy. Közel a világ.
Apró bizsergés, aztán mozdulok feléd;
Mintha lebegnék.
Egy csók. Forró, kellemes.
És elindulok veled.
Egyszerű és boldog pillanat.
Élet. Érzem, hogy élek.
És az érintésed a testemen;
Lebegés és izzás.
Ne félj! Mi vagyunk. Egymásnak.
Az érzékek összefonódnak.
Hajnal. Eltűnnek a fények.
Maradj!


(Hegyi Anna)

Az a világ, ahol haza várnak...


Van valamitek, ami igazán különleges. Túl a stresszen, a dühön, a meg nem értettségen, a fájdalmon, a múlt árnyain, a jövő félelmein, túl a szorongáson és a rettegésen, mindenen túl, ami miatt szorítást érzel a gyomrodban ott van a Ti világotok. Az a világ, ahol haza várnak, ahol az ölelés ezredjére sem ugyanolyan, és mindig jól esik. Ahol a csók nem rutinos, hanem édesen megnyugtató, és amiben nem csak a szenvedély van benne, hanem a csak feléd irányuló szeretet. Ahol a szeretkezés nem felszínes, időszerű kielégülés, hanem maga a törődő, kölcsönös kényeztetés. Ahol nincsenek álarcok, és nincs képmutatás, ahol nincs közöny. Jól vigyázz erre a világra, és ne vidd bele a világ szennyét, és bánatát. Őrizd ezt a világot, mint legféltettebb kincsedet, építgesd benne a házat, mely a közös otthonotok, és ne feledd, minden nap kell hozzátenned egy téglát, hogy épülhessen, és minden nap kell törődnöd vele, szépítgetned kell. Sose vedd természetesnek, hogy van. Az ember túl keveset kap különleges dolgokból.


(Agárdi Zsóka)

Amikor szétvet a vágy...


A mai rohanó világban egyre kevesebb a valódi vágyakozás. Az az érzés, amikor igazán akarsz valamit. Amikor szétvet a vágy, az álom, a megvalósítás kényszere. Légy büszke, ha álmodni mersz, és hidd, hogy az igaz álmok beteljesítése megér egy életet!
 
(Theodorovits Andrea)

Ha közönnyel élsz...


A közöny a legnagyobb árulás önmagunkkal szemben. Ha közönnyel élsz, a boldog pillanataidat irtod ki az életedből, hiszen a két érzés sosem férhet meg egymás mellett. Vagy szeretsz, és küzdesz mindazért, amit igaznak hiszel, vagy közömbös maradsz, falat építesz az érzéseid köré. Falat, melyen a boldogság teljessége sosem juthat át!
 
 
(Theodorovits Andrea)

Engedd el azt, ki rabságban tartja lelked!

 
Engedd el azt, ki rabságban tartja lelked!
 
Vannak az életben olyan szívet érintő találkozások, melyben 1-1 pillanatra igazán közel kerülünk önmagunkhoz.
Azt érezzük, hogy a másik emberrel összeadódó energiáink miatt végre egy egészet alkotunk, nem hiányzik semmi. Megtapasztaljuk a valódi harmóniát, szeretetet. A lélek emlékezni kezd, végre otthon érzi magát. Hiszen mióta a földre jöttünk, erre az érzésre vágyunk. Születésünk óta keresünk valamit, amiről úgy érezzük, valamikor, valahol elveszítettük.
Ha lélektárssal találkozunk, megleljük néhány pillanatra ezt a csodát, és innentől kezdve rabjai leszünk a másiknak. Akkor is, ha az idő nem alkalmas arra, hogy egymáséi legyünk. Akkor is, ha elválaszt bennünket fél világ. Ábrándokba menekülünk, és semmi más nem éltet, minthogy életünk örökre összeforrjon.
El sem gondolkodunk azon, hogyan láthatunk ennyire tökéletesnek valakit, hogyan is hiányozhat egy ember, akit alig ismerünk.
Hidd el, nem a másik ember hiányzik, hanem maga az érzés. Hiányzik itt a földi létben az egység, amit odahaza (a születésed előtt) megtapasztaltál. Az az önmagad hiányzik, aki boldog volt a másik mellett néhány pillanatra. Boldog önmagad hiányzik, aki telve volt reménnyel, aki hitt a csodákban. S ahogy a másik embert elveszítettük, elveszett a remény.
A lélektársak tanítanak meg az élet egyik legnagyobb leckéjére, az elengedésre. Hiszen csak akkor van tétje, ha lélekben közel áll hozzánk valaki. Ekkor tudom bebizonyítani, hogy nem az önzőségem vezérel, hanem a szeretet. Elfogadom azt, ha menni akar. Elfogadom azt, ha nem engem választ. Hiszen nem birtokolni akarom, hanem szeretem. A szeretet pedig nem köthető feltételekhez.
Mindig lesz egy kis helye a szívemben, hiszen ő a részem. De nem állítom meg az életem miatta, nem várok, nem erőszakolom rá magam. Nem zsarolom, és nem hiszem, hogy jobban tudom, mi kell neki, mint ő maga. A lelke tudja, milyen megtapasztalásokra van szüksége.
Szeretettel a szívemben elengedem, de attól még ugyanúgy szerethetem tovább. Becsülöm magam annyira, hogy nem szenvedek, nem kínlódok, hanem hiszem, ha itt az ideje, történetünk folytatódik. Hálás vagyok, hogy Isten keresztezte utunkat, és megmutatta, mivé válhatunk, ha elengedjük a múlt fájdalmait, félelmeit. Hiszen a tiszta szereteten alapuló kapcsolatok már nem tűrik a játszmákat, a féltékenységet, a gyűlöletet, a zsarnokságot.
Az én feladatom az, hogy tökéletesítve lényem méltóvá váljak egy lélektársi kapcsolat megélésére. S hogy eljutok-e addig ebben az életben? Ez senki máson nem múlik, mint rajtam…
 
(Mohácsi Viktória)
 

2016. június 12., vasárnap

Holnap ismét

 
Holnap ismét

Hegyek karolta völgyek ölében
remeg a felszálló meleg ködében
a tegnapok apróka gyöngye,
úgy csillog, mint tündér könnye.
Ékszere a tündöklő mának,
a ragyogó Nap sugarának,
sötétben is izzó parázs,
reményt ébresztő, színes varázs.
Most feketén néma a csillagos ég,
távoli, komor, s nem fénylő kék.
a csend vonja be fátylával a milliónyi ékességet,
a sok apró fényességet.
Mosolyt szül a hajnal,
ápolja, félti a nappal,
Halvánnyá változtatja az alkonyat
megfáradt arcodat,
könnyet temet az éj,
de nem adod fel még.
 
 
(I. P. Steve)
 
 

A szó mindig a lélekhez jut...


A szó a leghatalmasabb fegyver a kezünkben, lelkeket gyilkolunk vele! Egyetlen át nem gondolt szó, vagy mondat képes egy életet hazavágni, olyan fájdalmat okozva, mely végig bennünk marad. A szó mindig a lélekhez jut, tehetsz bármit, odaér, beköltözik, és tőled függ, hogy rombol, vagy csodát teremt! A szó nem száll el, megmarad. Sebet ejtve az elesetten, aki vigaszt remél, könnyet ejtve a szemben, mely a léleknek tükre. A hallgatás a szív legrejtettebb adománya, használd jó időben, jó helyen! Ne ölj!
 
(Theodorovits Andrea)

2016. június 8., szerda

Ébredő fények


Ébredő fények

Morgan Freeman üzenete a világnak

“A még több sosem volt elegendő számomra. 86 éves vagyok, és haldoklom. Dollárok milliói gazdagítják a számlám, de egészséget mégsem tudok vásárolni magamnak. Családom van, és több millió rajongóm a világban, de most mégis egyedül vagyok. Az utolsó pillanatokban senki sem ül mellettem. Nem szeretném, ha veled is ez történne.

Ha hallod ezt az üzenetet, ígérd meg, hogy mindent megteszel annak érdekében, hogy változtass az életeden. Szerettem volna, ha valaki ezt nekem is elmondja, akkor, amikor a te korodban voltam.

A pénz önmagában nem egy rossz dolog. A pénz egy papír, melyet értékkel ruháztak fel, hogy megvásárolhassunk más értékeket általa. Ha a pénz nem a rossz megtestesítője, akkor mi jelenti a rossz dolgokat? – kérdezheted most. A rossz az a megszállottság, mellyel egyfolytában még többre vágyunk. A rossz a vég nélküli keresés, az elégedetlenség, egy olyan színaranyból készült szivárvány hajszolása, amely nem is létezik. A rossz az, hogy feladjuk a szívünk, lelkünk és önmagunk anyagi sikereink érdekében. Majd aztán drága pénzekért próbálunk hamis boldogságot vásárolni.

Képzeld el, hogy mindened, amid van elveszíted. Képzeld el, hogy az összes pénzed semmivé foszlik. Az egyetlen megoldás, hogy meg ne bolondulj, a boldogság keresése. Azonban most nincs pénzed, hogy egyre többet, és többet akarj. Ki vagy te most?
Akiket egykor barátaidnak hittél, most nincsenek melletted. Elveszítetted az összes barátod, és a családod, mert önző voltál.
Mert a végtelen keresés, és pénzhajszolás közben letértél az igazi útról, szem elől veszítetted a célt. Nem azt mondom, hogy a pénz nem hozhat sikert. Csak úgy gondolom legyen egy sokkal nagyobb célod az életben, mint a pénzügyi siker. A lelked azért kiált, hogy találj rá a te saját, változást hozó utadra. Még ma megváltozhatsz, ha megpróbálod megfogalmazni, mi a legfontosabb feladatod az életben. Sérült kapcsolataid helyébe, új, és teljes kapcsolatokat építhetsz, ha meg tudsz bocsátani magadnak, és másoknak is.


Az életben a legfontosabb dolog az egyensúly. Meg tudod gyógyítani a megromlott házasságod, ha hiszel abban, hogy a szeretet mindenre képes. Bármikor lehetsz a legjobb szülő, akár 86 éves korodban is, de ne várj addig. Bármikor képes vagy arra, hogy több pénzt teremts, de időt azt soha nem fogsz tudni többet varázsolni. Egy napon, mindenki, mint ahogy én is, meghalunk. Mit szeretnél mire emlékezzenek az emberek? Mit tettél annak érdekében, hogy ez a világ jobb legyen? Mi volt a célod ezen a földön?

Mindenki meghal, mégis kevesen vannak, akik valóban éltek is.

Olyan belső erővel rendelkezel, mely által jobbá teheted a világot. Belépsz azon a kapun egyszer, ahol megérted, mi az igazi szeretet, és rájössz, hogy mindannyian az igazi szeretet érzésére vágytunk egész életünkben. Tanuld meg és érezd, amíg még nem késő, mit jelent a szeretet, a megbocsátás, a hit, és az együttérzés, és akkor legyőzheted a legrosszabbat is.”

"Aki egyszer megsimogatja a lelked...


"Aki egyszer megsimogatja a lelked... az örökre benne is marad."
 
(Léria Dipán)
 

A szenvedélyes ember...


A szenvedélyes ember, kinek érintésétől lángba borul a világ. Ő az, aki mellett nem mehetsz el szó nélkül, hisz jelenlétével magára vonja a körülötte lévők figyelmét. Árad belőle a magabiztosság, egy párduc kecsességével képes lecsapni, máskor pedig maga a félénk őz, akit levadásznak. Egyszerre bájos és lehengerlő. Ő az, aki a legjobban tud szeretni és gyűlölni. Vele vívod a legnagyobb csatáidat, mégis vele a legédesebb a békülés. Nála sosem tudhatod mire számíts, szeszélyes, akár az időjárás. Imád élni, habzsolja az életet, mellette a hedonizmus új értelmet nyer. A szenvedélyes ember, aki legyen férfi vagy nő, de sosem feledhető.

(Golden Dawn)

Emlék, mely rád talál...


Az élet egyik legnagyobb csodája az emlék. Emlék, mely rád talál, nem kérdezve alkalmas - e a pillanat. Könnyeket csalva a szemeidbe, melegséget a szívedbe, és csalódást a lelkedbe, hiszen elmúlt. Szárítsd fel a könnyeket, hiszen az emlék nem más, mint a lehetőség csodája. A lehetőségé, hogy megtörténhetett.

(Theodorovits Andrea)

Már nem akarlak meggyőzni...


Már nem akarlak meggyőzni. Már nem akarlak látni, s már nem akarok veled kapcsolatba kerülni. Már nincs bennem ragaszkodás, nincs bennem félelem, hogy mi van ha az útjaink távolra vezetnek el minket. Volt, hogy azt hittem, hogy Te vagy az az ember, akivel leélném az életem. Volt, hogy mindent eldobtam volna, csak azért, hogy veled legyek és szebbé tegyem az életedet, de hiába kopogtattam, nem nyitottál ajtót, s rájöttem, hogy én egyedül ehhez kevés vagyok. Nehéz volt elengedni, nehéz volt a gondolataimból kitörölni, hiszen minél jobban küzdöttem ellene, annál többször jutottál az eszembe. Aztán szépen lassan tudatosítottam magamban, hogy hiába szeretlek, ennél a kapcsolatnál én többet érdemlek. Voltak boldog pillanatok, emlékezetes percek, de a fájdalom többször volt jelen. Bíztam abban, hogy ez idővel meg fog változni, de elegem lett, s úgy döntöttem, hogy jobb ha búcsút intek és tovább lépek. Ekkor nyúltál felém, hogy még egy utolsó esélyt adjunk egymásnak, de tudtam, hogyha újra igent mondok, sokkal nehezebb lesz Neked hátat fordítanom. Jól tettem. Örülök, hogy elég erős voltam ahhoz, hogy tovább álljak, hiszen így lehetőséget adhattam az újnak. Lehetőséget annak, hogy megbecsüljenek, tiszteljenek és megmutassák, hogy én is fontos lehetek valakinek. Nem mondom, hogy nem hiányzol, s hogy nem jelensz meg néha a gondolataimban, de már nem akarok semmit, csak hagyom, hogy egy-egy kép átsuhanjon rajtam.


(Boros Bea)

Ott van! Ott lesz veled!


A búcsú mindig fáj! Mintha a szíved ezer darabra törnék, megszűnik a létezés, a valóság új értelmet nyer; feleslegeset! Értelmetlenné válik a napsütés, a madarak éneke, hiszen a szíved, a hited adtad, minden pillanatban. Most egyedül vagy. Nem zenél más a lelkednek, csak a csend. Nem fogja a kezed más, mint a dermesztő magány. De ott van veled, szíved minden dobbanásában hallod őt! Könnyeid sós tengerében érzed szerető csókjait! A napfelkeltében meglátod vágyait, szertefoszlott álmait. Ott van! Ott lesz veled! Most, és mindörökké!
 
(Theodorovits Andrea)

A búcsú egyben remény is...


A búcsú egyben remény is. Reménye az újbóli találkozásnak, a meleg ölelésnek, a véget nem érő beszélgetésnek. Amikor búcsúzunk mindennél jobban hisszük, viszontláthatjuk szerettünket, érezhetjük újra. Felfoghatatlan, hogy ez a lét egyben a végállomás lenne, hiszen oly sok van még bennünk. Oly szépek vagyunk, egyediek, Isten csodái, melyek számára ez is csak egy állomás, de nem a vég! Állomás, ahol szerethetünk, nevethetünk, teremthetünk kedvünkre. Egyetlen állomás, a sok közül! Hiszem, hogy a búcsú ha még oly fájdalmas is, mindig szép, mindig reményteljes, és ami a legfontosabb, mindig szívből szól! Szívből azokhoz, azokért, akik maradtak volna még!
 
(Theodorovits Andrea)

A szív nem átjáróház!


Mindannyiunk szíve ajtókat rejt. Hidd el, nem csak a te életedből távoznak igaznak hitt emberek, te is kiléptél már sok ember életéből. Volt, hogy csupán sodródtál, és eltávolodtál, volt, hogy szándékos döntést hoztál. Egy dolog azonban biztos! A szív nem átjáróház! A tiéd sem!
 
(Theodorovits Andrea)

2016. június 2., csütörtök

Tudod

 
Tudod

Az élet ajándék...
a szív a motorja,
amit a lélek szépsége
gyémántként csiszolgat.


(Tordai Mihályné)

Nem kellenek a szavak...

 
Minden ember életében van egy olyan találkozás, amikor lelke hazatér. Amikor legszívesebben a világba kiáltaná: "Végre itt vagy!" Mintha hirtelen a szívében minden hiányt kielégülés töltene fel, végre értelmet nyer minden átszenvedett éjszaka. 
Bármilyen is az emberi forma, bármilyen a külső, a szemében felismerjük a lelkét, és azt, hogy bizony évezredek óta ismerjük egymást. Nem kellenek a szavak, a szívek mesélnek egymásnak. Lelkünk pedig meghallja a másik lelkének lágy dallamát. 
Úgy érezzük, hogy bolyongásunk véget ért, létünk értelmet nyert, megéreztük a szeretet csodáját, mit soha többé nem szeretnénk elveszíteni már...
 
 
(Mohácsi Vitória)
 
 

Ha ezt várod

 
Ha ezt várod

Csodálom mosolyod s szép szemed,
vágynám megfogni finom bőrű kezed,
ölelkezni félhomályban a szótlanságban,
elmerülni a boldogságban.
Szívem dobbanása ritmus hozzád,
a percek az álmot veled jövőbe fonják.
Ha olvasni akarod,
ezt várod, s felém nyújtod karod.

Mindezt elsuttognám,
érző lelkem tudatnám.
Betűket rajzolok,
szavakat halmozok,
becézlek s küldöm a széllel,
aranyozott szerelem-levéllel.
Ha olvasni akarod,
ezt várod, s azt elkapni nyújtod karod.

Hatalmas táblára festem
a világ elé téve nyitott érzelmem,
vagy a felhők felé fújom csengő dalban,
s elviszik feléd dúdolva, halkan.
Üzenek picinyke papíron,
s pacsirtamadárnak adom, mit írok.
Ha olvasni akarod,
ezt várod, s azt fogadni nyújtod karod.

Mindegy hová írok, megtalálod,
ha azt látni vágyod,
a homokban is, ha víz el is mosta,
ám ha mégsem, akkor szemed elkerüli sorra.
Most levelem csupán a saját tenyerem,
tartom feléd kezem.
Ha olvasni akarod,
ezt várod, s hogy érinthesd, nyújtod karod.


(I. P. Steve)

A szó

 
A szó

Mint egy romantikus, édes álom
könyvben regélt sóhajtáson,
úgy sírnak
néha a szavak leírva.

S úgy simogatnak
vagy vigasztalnak,
ha lelkedből jön a szó,
hisz szívhez irányítható.

A bántást kerüld,
a szeretetet építse minden betűd!
Kedvesség áradjon tőled,
ahogy az érzelem felhőtlen!

Neked is könnyebb tőle léted,
hisz a visszahatás úgy szép lesz,
mint mikor rózsát adsz egy szálat,
mosolyt és ölelést várhatsz.
 
(I. P. Steve)
 

Közeledések

 
Közeledések

Néha az ég ereszkedik le, hogy a fákhoz érjen,
hogy koronájuk a felhők fölé nézzen.
Így lesznek égig érő karcsúságok,
s a felhők, mint légben úszó lassúságok
dombhoz kúsznak
majd hegyek felé tova, s ott esőként zúdulnak.

Néha nekünk kell indulnunk,
várakozást feladva, csendben a várthoz vonulnunk.
Így lesz emberi békesség,
s erényünk, mint ékesség,
csillogó eredményt szül,
és az megmarad örök reményül.
 
 
(I. P. Steve)
 

Mindennapi haiku

 
Mindennapi haiku

Mert még tehetem,
ma is elmondom neked:
Nagyon szeretlek!
 
 
(I. P. Steve)
 

Szeretnünk kéne egymást...


“Sírok… Nem azért mert sajnálom. És nem is azért mert nem látom többet és szomorú vagyok. Nem tudom miért. Mert újra és újra belém hasít az elmúlás. Mint egy csengő. Egy tanítás. Egy hang. Felébredtem megint az álomból. A valóságra. Mert rájövök újra hogy elmegyünk. Hogy egyszer eljön a változás. Hogy egyszer minden forma elmegy és megváltozik. És hogy addig még hogyan használjuk a dolgokat, hogyan bánunk egymással és hogy hogyan bánhatnánk.. Szeretnünk kéne egymást addig is. Összejárni. Nevetni. Örülni. Köszönni. Alkotni. Szeretni. Főzni, enni, szeretni. Szeretkezni. Átölelni. Nevetni. Sírni a nevetéstől. Megpihenni. Simogatni. Mosolyogni csendben.. Hallgatni nagyokat.. Ehelyett teljesen más teszünk. Aggódunk, félünk, manipulálunk, kepesztünk, szorongunk, félünk, nyomulunk, kompenzálunk, akarunk, sértődünk, haragszunk, stb.. Mennyi elpocsékolt perc és óra.. Mennyi elpocsékolt és kárba veszett nap és év..

És egyszer elmegyünk.. Haraggal, el nem intézett dolgokkal..”

(Fenyő Iván)