2016. május 25., szerda

Ne légy szomorú

 
Ne légy szomorú

Légy vidám, örülj!
Hiszen itt vagy a földön, élsz!
Jóllehet, sokszor nagyon nehéz!
Figyeld a naplementét, utána
lásd fenn az égen a sok-sok csillagot!
Érezd, mikor arcodat lágyan fújja az esti szél.
Vedd észre, hogy vannak körülötted emberek,
akiknek még ha az élet nehéz is,
mosolyognak rád és szeretnek!
Nézd a harmatcsepptől csillogó füvet,
lásd meg, és figyeld az életet.
Menj tovább, örülj, hogy élsz!
Nem jó dolog, ha állandóan félsz!
Az élet nem játék, egy nagy csoda,
melyben te vagy a varázsló!
Légy vidám, örülj, hiszen élsz,
az sem baj, ha néha kicsit félsz.
Nyisd ki két szemedet, láss,
köszöntsd e zűrzavaros világot!
Ha néha úgy érzed, nem bírod,
felőrli lelkedet a bánat,
tudd, az élet nem csak ennyi...
Te vagy benne a varázslat!
 
 
(Tordai Mihályné)
 

Velem vagy...

 
Velem vagy...

Minden pillanatban látlak "Téged!"
Szeretlek, örökké bennem élsz...
Nem vakít el sem tűző nap, sem sötétség!
Lelkem béklyója vagy, éltető erőm,
párom, egyetlenem, szívem királya,
mindenem, erős támaszom, boldogságom,
életem forrása, örök szerelmem.
Már nem volnék, ha "TE" nem lennél velem!


(Tordai Mihályné)

Vágyam tengerén

 
Vágyam tengerén

Utam hozzád vezet
Élj bennem, mint sóhaj,
hogy vigasztaljalak,
riadt lelkedet majd
érintésem megnyugtat.
Találj szívemben helyet,
engedd meg nekem, hogy
kiolthatatlan vágyammal
szeresselek!

(Tordai Mihályné)

Ölelj át

 
Ölelj át
Ne engedj el soha

Szoríts magadhoz... ha jön az éjszaka,
ölelj akkor is, ha felkel a nap.
Hadd nézhessem szemeid ragyogását,
hadd hallgassam hangod lágy dallamát.
Hadd bújjak hozzád, ölelj szorosan magadhoz,
veled biztonságban érzem magam...
Szeress... mert melletted önmagam vagyok!


(Tordai Mihályné) 

Lennék

 
Lennék

Hűs vizű forrás lennék,
szomjad oltanám.
Lángoló tűz lennék,
melegíteném kis szobád.
Fénylő nap lennék,
sugaraim arcod simítanák.
Fa lennék, sűrű lombú fa,
árnyékot adnék neked.
Rét lennék, selyemfű,
puha ágyad lehetnék.
Kismadár lennék,
hozzád repülnék.
Csicsergő hangon
csak neked énekelnék.
Lennék gondolat a lelkedben,
dobbanás a szívedben.


(Tordai Mihályné)


Berzsenyi Dániel: A szerelem














Berzsenyi Dániel: A szerelem


Mi a földi élet s minden ragyogványa
Nélküled, oh boldog Szerelem érzése?
Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya,
Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése.

India kincsével légyen tömve tárod,
S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden:
Mit ér? vágyásidnak végét nem találod,
S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen.

De te, édes érzés, egek szent magzatja!
Az emberi lelket bétöltöd egészen,
Bájodnak ereje az égbe ragadja:
S a halandó porból egy félisten lészen.

Te a szerencsének játékát neveted,
Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt;
A nagyság álképét mint bábot elveted,
S nem szab semmi földi erő néked határt.

Mosolyogva rohansz te habnak és lángnak:
Meg nem rémít ég, föld reád rohanása.
Te a bús koporsót menyasszonyi ágynak
Nézed, s elenyészik rettenetes váza.

Te a szegénységnek mohos kalyibáját
Márványpalotává tudod változtatni,
S mezei gyümölccsel rakott asztalkáját
A mennyei nektárillatban usztatni.

Tegyen mást boldoggá a sors csalfa kénye:
Nékem te légy dajkám s ápolóm, Szerelem!
Zöld myrtuskoszorúd pályám szép reménye,
S könnyel ázott kendőd légyen szemfödelem.



Hívtál szeretni

 
Hívtál szeretni

Megérintett lelked...
Fényt gyújtott szívemben,
látom magamat benned.
Érintés nélkül is
érzem ölelésed,
hozzád érkeztem!

(Tordai Mihályné)

Érted

 
Érted

Hűség vezeti utamat
csillagtengereken át.
Fény villan szívemben,
vezet egy életen át,
megnyitja lelkem kapuját!


(Tordai Mihályné)


A szerelem

 
A szerelem
 
A szerelem
 
A szerelembe esés sok ember számára véletlen eseménynek tűnik. Spirituálisan nem más, mint rálépés a szeretet örökké tartó ösvényére. A románc számos különböző fázisból tevődik össze. Vonzódás, lángolás, udvarlás és intimitás. A következő állomás elején a szerelem elhivatott kapcsolattá alakul. Ez a házasság. Az út megváltozik. A szerelembe esésnek vége. Fejlődésed folyamán felszínes és hamis érzéseidet mély, valós érzelmekre cseréled. Ez a könyörületesség, bizalom, odaadás, szolgálat kialakulása, megélése. A lemondás az az ajtó, amelyen mindenkinek át kell lépnie, hogy megtalálhassa a szenvedélyt. Spirituális értelemben a szenvedély azt jelenti, hogy a jelenben élni, és mindent átérezni, átélni, mindenféle elvárás nélkül!!!
 
Ha képes vagy elengedni minden önző ragaszkodásodat, ha bízol abban, hogy a szeretet valójában eredeti természeted lényege, akkor eléred a tökéletes békét. Mert a ragaszkodás, egy kötés, amivel korlátozod a másik embert!!! Ne ragaszkodj, és akkor jól érzi magát melletted, és esze ágában nem lesz elmenni. A féltékenységre sokan azt mondják, hogy a szeretet bizonyítéka, pedig pont hogy a birtoklási vágy megnyilvánulása!!! Amikor félsz, hogy elveszíted, pedig birtokolni szeretnéd. Hogyan nevezheti ezt bárki is szeretetnek? A másik kisajátítása, megkötése, a másik ember szabadságának a korlátozása, és mint ilyen messze áll a valódi szeretettől.
 
Egy férfi és egy nő egymás iránti szerelmében isteni szeretet tükröződik. A szeretet túléli a halált!!! A szándék mindig a szeretet!!! Az eszközök és a formák lehetnek helytelenek, de a szándék mindig a szeretet, mert a szeretet változatlan és örök.
 
A szerelem hajtóereje
 
A szerelembe esés spontán módon történik, de nem véletlenszerű. Nincsenek véletlenek a spirituális életben, csak még fel nem ismert minták. Minden szerelem a szellem felkutatásán alapul.

A romantikus szerelem arról szól, hogy két ember meglátja egymásban a szellemet. A szerelembe esés a lélek műve, de ennél is mélyebb szenvedély fűz az Önvalóhoz, minden szeretet forrásához.

Óriási különbség van a villámcsapásként érkező öntudatlan szerelem és a szerelem tudatos elfogadása között.

A boldogság nem érzés, hanem létállapot. A boldogság állapotában mindent szeretet vesz körül. Mivel a boldogság egy létállapot, ezért helytelen azt mondani, hogy akkor boldog voltam, amikor ez meg ez történt. Ha valaki boldog, az bármilyen körülmények között az, mert a boldogság belülről fakad és nem a körülmények függvénye!

Ha egy idealizált képet hordozol az igaz szerelemről, akkor nem veszed észre, amikor bekopogtat. A valódi szerelem hétköznapi kapcsolatokból alakul ki, de az elképzelés elhomályosítja a látásunkat.

Ha folyton azon aggódsz, hogy kellesz-e valakinek, az a románc halálát jelenti, mert félelem van jelen, és az gátolja a szeretetet.

A két hajtóerő, a szeretet és a félelem miatt, a férfi és a nő olyan magatartással közelítik meg a kapcsolatot, amely sosem vezet oda, ahova érkezni szeretnének.

Taktikák, megtévesztések, ellenőrizgetések. Mind a félelem a hajtóereje, és nem a szeretet.
 
Hiábavaló viselkedésminták
 
Ha mások helyeslését keressük, az önmagunkkal kapcsolatos belső elégedetlenségünk kivetítése. A szerelemtől várjuk, hogy elhárítsa az azt távol tartó akadályokat.
 
Aki fél a szeretettől, az irányítani akar mindig mindent. Ennek egyik megnyilvánulása, ha mindenféle szeretet nélküli viselkedést megengedünk magunknak azzal a felkiáltással, hogy ha szerelmesek leszünk, akkor majd gyengéddé, nyitottá, bizalommal teltté és meghitté válunk.
 
Ilyenkor mögöttes meggyőződésünk az, hogy megválaszthatjuk, hogy kit szeretünk, jelentéktelenségük kétségei közt hagyva az elutasítottakat. Valójában azonban pont az igazi szeretet elől menekülünk, hiszen akkor nem tudnánk irányítani, nem tudnánk a kezünkben tartani a dolgokat, és így sebezhetővé válunk.
 
Vajon találunk-e más módot a szerelem megközelítésére, fantáziák és rettegés nélkül, anélkül hogy belső félelmeinkre hallgatnánk, amelyek mindig megtalálják a módját annak, hogy a szerelmet biztonságos távolban tartsák?
 
A szerelem az érzelmek zűrzavara alatt rejlik. Olyan állapot, amelyben elsődleges kapcsolatod az Önvalóhoz fűz, nem pedig a kedvesedhez! A szerelem tehát akkor kezdődik, amikor képes vagy lelkedet egy másik ember elé tárni félelem nélkül, mert szereted és tiszteled önmagadat, így nem kell attól félned, hogy szerethető vagy-e.
 
 

Szerző: Sztojka Erika (ezomisztika)
 

2016. május 14., szombat

ALKONYAT


ALKONYAT

Amikor a mester elvonul…. kicsit bezár….. összehúzza szirmait, mint a tulipán alkonyatkor…. Kevesebbet mutat magából…. Nem pompázik úgy, nem ontja illatát annyira…. Olyan ez, mint amikor elmegy a nap, s beborul az ég…. Elhallgatnak a madarak….. Hűvös szél kócolja az erdő fáinak lombkoronáit. Az óceán hidegen habzó hullámai korbácsolják a parti sziklákat….. mélyén mégis csendes és nyugodt….
Szükség van az elvonulásra…. a csendes magányra. Ez nem az a magány, amit az emberek „magánynak” neveznek…. Egy meditatív állapot. Az önvalóval, „istennel” való együttlét. Az egységgel való lebegés, a szeretet tiszta megtapasztalása…… Ennek szabadsága, érzése semmihez nem fogható…… Aki idáig eljut, az többé már nincs egyedül, annak nem létezik magány, sóvárgás vágy….. Megszabadult az evilági illúziók béklyóitól! A tudat ezen létében, egybe olvadt tiszta mag-ja, lelke, a valósággal….


 
(Siloám Neo)

Suttogó tavasz

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Suttogó tavasz

Suttogó tavasz, az erdők mesésen zenélnek;
A nap sugarával simogatja a felhőket.
Madarak csicsergése száll vígan a magasba,
A természet ébredezik, és pislog ásítva.

Suttogó tavasz, és előbújnak az állatok,
Nézelődnek, aztán beteljesülnek az álmok.
A kopasz fák rügyeznek, és virágba borulnak;
Minden csodaszép, és a virágok hajladoznak.

Suttogó tavasz, hol harmatos a csendes reggel,
A nap selymes fényében minden madár énekel.
Bárányfelhők utaznak, úsznak, messze az égen,
Megfürdik a tavasz a szép természet vizében.

(Kormos Nikolett)

Tavasz

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Tavasz

Bárányfelhők fodrozzák a kék eget;
A Nap a világra szórja a meleget.
Kitárja a szívét és úgy mosolyog,
Minden madár énekel, és szívük boldog.
Csodaszép tavasz, nyújtózkodnak a fák;
A tél után mindegyik kihúzza magát.
Táplálja rügyeit, minden virágba borul
Csak a bokrok pislognak ártatlanul.
Minden zöldell, a madarak csicseregnek,
A Nap kacsingat, vidáman integet.


(Kormos Nikolett)

Az érzékek világa

 
Az érzékek világa

Mi más is ez, ha nem az, mint amiben élünk? Az érzéki örömök játszóterén vagyunk és csak úgy tudjuk átélni ha igazán játszunk. Érezzük és élvezzük az élet csodáját, magát az életet! A nap lenyugvó sugarának a melegét a karunkon, a kedves forró csókját, a sütemény zamatát. Ha merünk átélni, ha merünk engedni és nyitni.  Sonja Lyubomirsky szerint a fokozottabb átélés érdekében figyelmünket érdemes a tevékenység bizonyos elemeire összpontosítani, a jelenben érzékelni azt teljesen. Öt érzékszervünk örömteli tapasztalati megélésén túl képzelőerőnket is bármikor használhatjuk, olyan helyre repíthetjük magunkat, ahol lenni és átélni szeretnénk. Gyakorlás révén körülményeinktől függetlenül megtanulhatjuk, hogyan tehetjük magunkat boldogabbá az adott pillanatban.

(Móricz Viktória)

Állítsd meg az időt, állj le te is!

 
Állítsd meg az időt, állj le te is!

Biztosan te is tapasztaltad már, hogy apró öröm akár egy másodperc alatt is érhet. Ahogy mosolyra fakasztasz valakit, ha jó hírt hallasz, ölelés során feléd áradó szeretet érzése, stb. Mind-mind az élet apróságai, melyek képesek merőben megváltoztatni azt. Az emberek többsége nem tulajdonít jelentőséget ezeknek a részleteknek, hiszen az EGÉSZET akarja birtokolni, az emlékezetében tartani. Egy idő után képtelenek vagyunk felidézni egy szép gesztust, egy mosolyt, vagy egy eseményt, és csak magára a tényre, arra emlékezünk, hogy valami történt. Elvesztjük a részleteket. Épp ezért kell törekedni arra, hogy megéljük az adott pillanatot. Próbáld meg teljes lényeddel, testeddel magadévá tenni. Vegyél egy nagy levegőt, és töltsön el az a gondolat, hogy ez a pillanat akár az örökkévalóságig is tarthatna. És szeretnéd is, hogy addig tartson. Hidd el, át fog járni az elégedettség és a boldogság érzése. Meg fogja tölteni a szívedet, elméd lenyugszik, egy percre elfelejted a gondjaid, és beáll az úgy nevezett lelki béke állapota. Ha csak pár percre is, de a napod el fogja érni a csúcspontját.

(Marianna)

Hogyan érezzük a jelen pillanatot?

 
Hogyan érezzük a jelen pillanatot?

Mint a kisgyermek amikor sír, átadja magát, teste, lelke beleremeg, a teljes valóját fedi fel, nem félve semmitől. Úgy, mint amikor kacag és önfeledt nevetéssel és teljes odaadással mutatja örömét. Gyermekeink útmutatóként jelezhetnek, ők akik a legnagyobb átéléssel és örömmel élik meg a pillanatot.  Egy nap, mikor ráeszmélünk életünk értékére, mélyen belegondolva, hogy élünk, rájövünk, hogy semmi sem fontosabb, mint a jelen pillanat. A gyermekek lámpásként világítanak, ártatlanságuk szívből jövő, hisznek minden szónak. A gyermeki ártatlanság továbbra is bennünk él, elfojtva, ott mélyen legbelül. A kérdés, hogy ki merjük-e nyitni szívünk kapuját, hogy megtapasztaljuk a mélyről jövő örömöt és bánatot, azt, hogy igazán élünk.


(Móricz Viktória)

Ott Maradj ahol Szeretnek

 
Ott Maradj ahol Szeretnek
 
Ott maradj, ahol szeretnek, ahol te is szeretsz! Ahol érzed minden porcikádban, hogy kellesz, figyelnek rád, hogy a szeretet, ami összetartja a kapcsolatot! Nem fellángolások, nem érdekek, hanem valami olyan, amit nem lehet megmagyarázni! Ahol nem csak neked fontosak az ünnepek, ahol nem csak te várod a társadat, ahol a lelked békés és nyugodt és ahol meghallgatnak, ha gondod van! Nem bántani, csak szeretni akarsz! Ahol kimutathatod érzelmeidet és azt viszonozzák, és nem kell mást játszani, mint amit érzel!
 
(ancsajosno)

Amikor lélektársak találkoznak…


Amikor lélektársak találkoznak…

Az különbözteti meg azokat az embereket, akikkel “lélekben össze vagy kötve” a többitől, hogy ők “nem ismernek”, hanem éreznek. Nem abból vonják le a következtetéseket, amit látnak vagy hallanak, hanem átérzik azt, amit még ki sem mondtál.
 

Vannak dolgok, amikről azért nem beszélünk, mert képtelenség elmondani. Nem azért, mert nem akarjuk, hanem egész egyszerűen az érzésekre nincsenek szavak.
 

A lélektárs a szemedbe néz, és nyitott könyvvé válsz. Kiolvassa lelkedből az érzéseket. Szavak nélkül kommunikáltok. Van, hogy a másik szemében évezredek játszódnak le pillanatok alatt. Mert a lélek mindent tud. Benne van a bizonyosság.
 

Két lélaktárs nem tévesztheti meg egymást, ha a szívükre hallgatnak. Hiába mond Neked mást, hiába tagad, ferdít, szépít, Te pontosan tudod az érzéseit. Érzed a félelmeit, a fájdalmait, a ki nem sírt könnyeket, és a mérhetetlen szeretetet.
 

Van, hogy fizikai segítséget nem nyújthatsz, de lélekben ott vagy vele. És ezt tudja Ő is.
 

Van, hogy az utcán összepillantotok, s talán senki észre nem veszi, de Benneteket milliónyi kis szikra táncol, hiszen a testek elmentek egymás mellett, de a két lélek találkozott. S ettől talán napokra vagy hetekre feltöltődött szeretettel.

(Mohácsi Viktória)

Mára megértettem...

 
Mára megértettem...
 
“Mára megértettem, hogy bármi is legyen is az, ha a végéhez közeledik, megérett az idő az elengedésre. Bármennyire is elszomorít, nem próbálom visszatartani. Van egy utolsó pont, amin még visszafordulhatnék, de nem teszem. Nem teszem, mert tudom, hogy ez jelenti a szabadságomat. Sokszor mondták már nekem, hogy soha semmit nem vesznek el tőlem, csak abban az esetben, ha helyettesítik egy sokkal jobbal. Mára már tudom, ez valóban így van. Ha valami már nem szolgálja a fejlődésemet, örömmel engedem el. Van bátorságom elengedni a megszokott, biztonságos, de szellemileg és érzelmileg haszontalan kapcsolatokat, amelyek átmeneti, de nem kielégítő biztonságot adnak. Igazi énem feltörni szeretne, és ahhoz hogy sikerüljön, el kell viselnem, ameddig szükséges, a bizonytalanság okozta félelmet. A múlt az a tegnap és visszafordíthatatlan. Amikor a múlthoz viszonyítunk, akkor a semmihez és senkihez viszonyítunk, vagyis magunkkal beszélgetünk. Senki más nem hallgat ott meg. Nem is nagyon tudjuk elengedni azt, ami már elmúlt. Ha mégis belekapaszkodunk, akkor csupán annak illúzióját próbáljuk fenntartani, hogy még mindig jelen van, mert azt hisszük, valamilyen feladatot kell betöltenie. Elég nagy oktalanság, hogy saját életünk valóságát a múltra alapozzuk és ahhoz viszonyuljunk, ahelyett hogy a jelen dolgaihoz viszonyulnánk, amely az egyetlen valóság. Rájöttem, hogy csak akkor válhatok azzá, akivé lennem kell életem adott szakaszában, amikor végre igazán látom, és akarom is látni, hogy milyen az az énem, akinek bőrében már lehetetlen élnem.
Elengedni hát a múltat, és befogadni a jelent, ez hozná meg igazán a harmóniát életünkbe. Izgatott kíváncsisággal és érdeklődéssel kéne várnunk azt, hogy vajon kivé válunk. Biztosan senki nem kér egy új életet, amíg teljesen el nem fogadta, hogy a régi már nem szolgálja fejlődését. Amikor megengedjük magunknak, hogy elengedjük a régit, akkor tulajdonképpen hűségesek vagyunk az újhoz. Elölről kezdeni az életet nem tragédia, hanem az én megújulása. Értelme van, üzenete és lelki fejlődést előidéző hozadéka. “

2016. május 7., szombat

Szerelmem a Tavasz


Szerelmem a Tavasz

Szerelmem a Tavasz nyíló éke,
mint a csodás színné változó álom.
Suttogó rügyek boldog érzése,
fák ébredése olyan, mint egy mámor.
Nárcisz, tulipán, kelő álmodás,
az üde illatára úgy szomjazom.
Tavaszban szerteszóró vallomás,
mint párom csókja az égő ajkamon.
Tavaszi szél incselkedik velem,
gyógyító balzsammal ölel a hajnal.
Cinke trilláz egy érző dalt nekem,
lám, tele van minden égi vigasszal.
- -
Csókkal üdvözli a szerelmes nőt,
vidáman ad aranyat érő esőt.


(Dobosi Györgyné)

Lám, este van már...

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Lám, este van már...

Lám, este van már, csend honol,
Égre sok csillagot hozott,
Álmot szőtt a sötétsége,
Felrepít a messzeségbe.

Csillagok közt ringatózom,
Sötétséggel takarózom,
Úgy alszom a reménységgel,
Az éjszaka szépségével.

A Hold harmatos álmával,
Fényesen fénylő fáklyával,
Világítja az én utam,
Rám mosolygott cinikusan.

Odasúgja - ne menj arra,
Mert vár ám rád az éjszaka,
Fátyolfelhő úszik vélem,
Figyelj hát, Néked mesélem.

Az éj fényesebb csillaga,
Ő az éjszaka ablaka,
Mert minden múló tegnapon
Ott van az érző holnapom,

Nyílik mának az ablaka,
A szépen kelő hajnala,
És benne magam láthatom,
De hát én nem is álmodom!

(Erzsi-Zsu)

Feléd az úton

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Feléd az úton

Feléd az úton a szél kísér,
szelíden átfonja vállamat,
örömöm szárnyra kap, égig ér,
tenálad szeretni vár a nap.

A völgyben ezernyi vadvirág,
bodzafa ontja az illatot,
enyém az erdő, a nagyvilág,
dúsgazdag szegényen így vagyok.

Vigyáznak reám a régi fák,
ismerik hópuha léptemet,
szívemben vajúdó, szép imák -
elébed szalad a képzelet.

Vadász vagy, király, s én hódolok,
dalomtól omlik a várfalad,
létemhez levegőt ott lopok,
vágyunkba fúlva a fák alatt.

Feléd az úton a szél kísér,
imába kulcsolom két kezem,
örömöm szárnyra kap, égig ér,
tehozzád szeretni érkezem.


(H. Gábor Erzsébet)

Lehetnék láthatatlan én












Lehetnék láthatatlan én



Lehetnék láthatatlan én,
szemedben lázas vágyú fény -
meggyújtva téged legbelül,
s lebegnék észrevétlenül,
akár egy szellemszárnyú lény.
Lehetnék láthatatlan én,

ki, lopva régi székre ül,
s szemére álom szenderül,
vagy szállnék ágyad szélire
- mint árva, néma tollpihe -,
s nézném a fáradt arcod ott,
redőzött, ráncolt homlokod,

s ahogyan alszol. S lágy-puhán,
lefejtve szellemlány-ruhám,
ölelném pőre tested én,
akár a bársony szárnyú fény.
S ha fáznál, féltő lágy-puhán
takarna könnyű vágyruhám.



(H. Gábor Erzsébet)

Szeretsz-e még?



















Szeretsz-e még?



Szeretsz-e még, ha lánghajam
ezüstös-szürke fényt ragyog,
s szememben nem leled a régi csillagot,
ha már csak emlék lesz a bőröm bársonya,
s nyomokat ró reá az évek lábnyoma.

Szeretsz-e még, ha reszketeg
fejem válladon megpihen?
Tudom, csak vigasz lesz, de mégis elhiszem
becéző, szép szavad - mely forrás, éltető -
dobban e szívedben még értem dobverő?

Szeretsz-e még, ha felkelek,
s égnek karistos ráncaim,
gyötör majd álnokul a fájdalom, a kín,
utolér rombolón a földi hervadás -
a pillanat se más, csak bónusz, ráadás!

Szeretsz-e még, ha eljön Ő,
s égi vizekre átvezet?
Kísérjen, kedves, majd a partig engemet
utolsó, szép dalod - s örökre megmarad,
mert lelkem éke lesz lángoló fényszalag!




(H. Gábor Erzsébet)

Nem enged múlni

 
Nem enged múlni

Elrepít hozzám a színes képzelet,
szobámba szöksz, mint a langyos esti szél,
a szárnyadra kapsz - egy csillag elkísér,
alkonyfény szitál ránk bíbor végzetet.

Mint kincsedet viszel, s akarod újra
tegnapunk lángtüzét rőtvörös estén -
szívem csak verdes és meggyötört testén
ereket duzzaszt a reménység kútja.

Mennyekig érünk, ott megáld az Isten.
Semmivé foszlik a hófehér ingem,
s a gyönyörű álom csendben tovaszáll.

Szeretet árad és szent béke terem,
s úgy simul hozzám, mint múlthoz a jelen,
és nem enged múlni téged soha már.
 
 
(H.Gábor Erzsébet)
 
 

Öröm

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Öröm

Oly végtelen létbe ér a mosolyom,
Belőlem fakadt a régmúlt hajnalom,
Szivárvány mindenségbe ringatódzom,
A régmúltat én már nem is fájlalom.
Szép szerelmes dallamokat dúdolom,
Szerelmet adó tavasznak köszönöm,
Mert boldog öröm van az én arcomon,
Ám előtte minden rosszat kisöpört.
Eljön a tavasz, s vele a holnapom,
Boldogság keblére öleli szívem,
Elmúltak bennem az égi viharok,
Szerelemvirág nyílhat, s ő mindenem.

Ím, szép virágos rét jelzi a jöttét,
Oly bizsergő tavasz, hát így köszöntél!


(Dobosi Györgyné)


2016. május 4., szerda

Tudnod kell mosolyogni...


Az életben lesznek olyan idők, amikor nehéz lesz mosolyognod, de annak ellenére, amit látsz, az összes fájdalom ellenére meg kell őrizned a humorérzékedet. Tudnod kell mosolyogni azon a sok baromságon!
 

(Tupac Amaru Shakur)

Ha bánat nehezedik lelkedre...


Ha bánat nehezedik lelkedre,
hagyd ott otthonodat,
s menjél ki a méhzsongásos rétre.
Enged, hogy átjárjon a fény,
örvendezz a virágoknak, a madaraknak,
egyszerűen csak légy boldog, hogy élsz.
Aztán pihenj meg a patakparton,
készíts egy kis hajót,
s helyezd bele minden terhedet,
és a víz sodrása elviszi majd gondjaidat,
a távoli tengerekig.


(HA BÁNAT NEHEZEDIK)

(Leleszi Balázs Károly)

Te hoztad el

 Te hoztad el


Te hoztad el nekem az éltető napot,
A nyugtalan napokat, éhes vágyakat,
Szerelemért muzsikáló szavakat,
Vágyakban kitárult pillanatokat,
Az éjszaka mozdulatlan csendjét
Az ég sötét, végtelen leplén,
Mint oltalmazó hűvös árnyék,
Mely eltakar, mint kemény páncél...
Hát neked adom szívem melegét,
Megértést, türelmet, s a szelíd békét...


(László Klára) 
 

Vallomás neked

 Vallomás neked


Éltető erőm, a csendem vagy,
versben lüktető, mámorító szavak,
lélekemelő, hát magamba zárlak,
szerelmet követelő része e világnak...


(László Klára) 
 

Csak neked

 Csak neked


Én csak neked ragyoghatok,
mint égen ezernyi csillagok,
Mint szédítő, mámorító érzés,
mint álom, vágyakkal kísértés...


(László Klára) 

Vágy

 Vágy


Sejtjeimben érzem a boldogságot,
mégis úgy fájnak nélküled a percek,
vágyom minden elejtett pillanatot,
mikor lelkeink útjai összeérnek...


(László Klára) 
 

Láss!

 Láss!


Csendben dobban a szív,
csendül rezzenve a lélek,
Szoríts magadhoz, úgy félek,
szétszakít minket e gyáva világ,
Jer, kedvesem, lásd...
mit oly sok szem nem lát...


(László Klára) 
 

Hadd legyek!

 Hadd legyek!


Hadd legyek közel hozzád,
mint édes, csendes boldogság.
Lelkem ökölbe szorítva vár...
Hadd legyek én, ki rád talál...


(László Klára) 

"Az ember végül rádöbben...

 
"Az ember végül rádöbben, hogy egész életében csak az volt az igazán értékes..."
 
Az ember végül rádöbben, hogy egész életében csak az volt az igazán értékes, örömteli és jó, amikor szeretett. És szerették.
 
A többi csak rögeszme, lázálom, értelmetlen rohanás, én most az igazi szeretetről beszélek, amelyben sok áldozat és lemondás is van. Főleg az. Csak hogyha szeretünk: észre sem vesszük. A szeretet meleg. És ha elmúlik, azt mondjuk: kihűl. Ezért ég „harminchat fokos lázban” a testünk, mert élet és szeretet: egy. Ha már nincs szeretet, élet sincs. Ezért a halálban a testünk is kihűl.
A szeretet légkörében meleg van. És ez ott kezdődik, hogy belőlem árad. Énbelőlem indul. Meleg lesz körülöttem. De ez csakis akkor jöhet létre, ha magammal is jó viszonyban vagyok, ha van bennem valaki, akit szeretek. Ha azt érzem, hogy jó magammal is együtt. Mondják ezt harmóniának is. A szó nem fontos. Mindenki tudja, miről van szó.
Nem értelmi, nem is érzelmi kérdés. Nem is csak sugárzás kérdése. Több. Életkérdés. Ha szeretek, jó élni. Ha nem… csak szorgalmi feladat az életem. Még annyi sem… Jó, ha erre az ember nemcsak az útja végén jön rá, hanem mindjárt az elején. Vagy a közepén. Sohasem késő.
 
 
(Müller Péter)
 
 

László Klára: Egy ölelés...


László Klára: Egy ölelés...

Egy ölelés, mibe sok minden belefér,
ragaszkodás, vágy, őszinteség,
Szeretet, szerelem... remény,
melegség, odaadás, lélektáplálék.
Így hát nem vágyom semmi másra,
mint ölelésre, forró suttogásra,
Két karod féltő melegére...
kezed simogató érintésére.
Mikor a semmiből kibújik a csoda,
a boldogság röpke pillanata.
Midőn lefektetlek álmaim vánkosára,
s robajként hallik szívünk dobbanása.
Egy ölelés, melyben benne van minden,
még annál is több, mint valaha hittem...!


2016. május 1., vasárnap

"...Az ilyen tavaszi csönd a legcsodálatosabb...


"...Az ilyen tavaszi csönd a legcsodálatosabb valami. Egységes és tömör, mint maga a természet ébredő és követelő rendje. De ugyanakkor valósággal mozaikszerű: ezer, meg ezer apró hangból és színből tevődik, mozdulatból és mozdulatlanságból, az ember el se hinné, mennyi minden van együtt egy ilyen tavaszi csöndben.
A délelőtti napfényben fürdő kert élénkzöld hallgatásán, mint apró kis kék selyemszalagok lebegtek csokorra kötve a rigók könnyű füttyei. A fülemüle szava széles tarka szivárványt húzott keresztül ezen a csöndön s a vadgalambok búgásai, mint apró lila tollak díszítették, akárcsak bokrok tövét az ibolyák. Valahol bégetett egy bárány s egy kakas kukorékolt s ez a két hang is könnyű volt, úszott és lebegett a békesség fölött."

 

(Wass Albert: Zsoltár és trombitaszó)

Légy boldog!

 
Légy boldog!

Légy boldog azzal, ami jelenleg a Tiéd! Ha erre fókuszálod a figyelmed, megemeled rezgésszinted, és lényegesen megnő életed minősége.
Nagyobb bőségre vágysz? Légy boldog azzal, ami eddig megadatott. Ha van hol laknod, sokkal gazdagabb vagy, mint a földön élő emberek fele. Nyiss szabad utat a bőség áramának azzal, hogy értékeled a jelent.
Szerelemre vágysz? Légy boldog egymagadban! Egy életvidám emberhez szívesen kapcsolódik bárki. Ne a hiányra figyelj, hanem légy hálás, hogy van időd felkészülni a szerelemre.
Ja, hogy már annyit csalódtál? Sokan vagyunk így ezzel. Ez nem ok arra, hogy bezárd a szíved. Légy hálás azoknak, akiktől eddig tanulhattál. Akkor is, ha fájdalmas volt a lecke. Így tudod majd értékelni az igazi szerelmet.
Bármilyenek is jelenleg a körülményeid, légy boldog itt és most. Ha tudsz rajtuk változtatni, nincs miért aggódnod. Ha nem tudsz változtatni, akkor pedig szintén nincs miért aggódnod.
Rengetegszer hitted már, hogy nincs tovább, mégis itt vagy. Túlélted. Nincs rá okod, hogy ne érezd jól magad.
Ha van hol álomra hajtani a fejed, és van étel a tányérodon, gazdag embernek mondhatod magad.
Ha van szíved, mellyel tudsz szeretni, Tiéd lehet az egész világ. Ha van lelkiismereted, becsületed, és szeretettel viszonyulsz az élethez, mindent meg fogsz kapni, amire vágysz.
Találd meg a boldogságot minden pillanatban, és észre fogod venni, Te magad váltál a boldogsággá. Te magad váltál más emberek boldogságának forrásává. Ne feledd! A szeretet kiapadhatatlan…



(Mohácsi Viktória)

Mert csak a szeretet gyógyít...


Ha Isten meghallgat, úgy segít rajtad, hogy odaküld hozzád egy olyan embert, akinek még nincs kőből a szíve. Aki meghallgat, megvigasztal, meggyógyít. Aki nem abból indul ki, hogy nekem jó, mi a fenét jajgat ez? Hanem letörli a verejtéket a homlokodról. Kimondja azt az egyetlen szót, amit jól tudsz te is, de önmagadnak nem mondhatod, mert azt várod, hogy a másik mondja ki. Anélkül hatástalan. Mert csak a szeretet gyógyít.

(Müller Péter )

Töredékek a szerelemről


Garai Gábor:

Töredékek a szerelemről
 
(részlet)

Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudóst munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.

Nincs itt más lehetőség:
lélek-fogytig a hűség
szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek... 


Valakinek, aki erre járt....


Hugo von Hofmannsthal:
Valakinek, aki erre járt....


Elmúlt dolgokra emlékeztetsz,
melyeknek titka bennem él.
Te vagy a lélek húrjain
a susogó éjjeli szél.

Te vagy titokzatos
hangja a sóhajos éjnek,
mikor kint felhõk siklanak,
s egy álmot félbetépnek.

Halk lüktetés feszíti
a kéklõ végtelent,
s az ágak közt, az éjben
lágy remegés dereng.

Szakáli Anna: Ott leszek


Szakáli Anna:
Ott leszek…

Ott leszek én fenn a hegy tetején,
sólyom-röptű selymes suhogásban,
ott szerettük egymást az elején,
édesgyönyör futó sóhajában…

Ott leszek, ha az orgona nyílik,
bújok hozzád esdeklő-szelíden,
álmaimmal fénylő hajnal játszik,
szemed villan szerelem tűzében.

Ott leszek én, visz hozzád a vágyam,
szemedből fakadó ragyogásban
élek, hol a fenyves ringat lágyan,
fák közt futó napfény sugarában.

Ott leszek, ha te is ott, mint régen,
egy bársonyos, holdsugaras éjen,
ott leszünk mi akkor, mind a ketten,
időfonta egy testben, lélekben.



Szakáli Anna: Örök időkre


Szakáli Anna:
Örök időkre


Örök időkre várok valakit,
hogy önfeledten szeressen.
S ha te is örök társat szeretnél,
kétségek közt hagynál, hogy keressem?
Tavasz, nyár, ősz, tél, és minden mi él,
pajkos, vidám, mind itt honol velem.
Az idő tűnő palástját hordom,
és nem kell egyebet tennem,
mint galaxisok karjain ülve
nézni, a csillagváros hogy forog,
s mindenhol mindig jelen lennem,
hiszen az örök idő, a szerelem
múló pillanataiban én vagyok!