"...mert vele akartál lenni még éveken át..."

"...mert vele akartál lenni még éveken át..."

 

Tavasszal nem csak a természet születik újjá, hanem bennünk is felszabadul valami, ami egy újabb lendületet ad ahhoz, hogy megvalósítsuk az előre eltervezett dolgainkat. A virágok illata, a lágy szellő, a fákon megjelenő levelek simogatják a lelkünket és élettel töltenek meg, mi megmutatja az apró értékeket. Amikor sétálsz az erdőben, elvarázsol a környezet és magával ragad a gondolat, hogy milyen jó lenne ezt az élményt megosztani Vele.

Volt, amikor az Ő kezét fogtad és vele sétáltál végig a homokos parton, miközben a homlokodra egy puszit nyomott. Volt, amikor az ágyon feküdve csikizni kezdett és Te majd bepisiltél a nevetéstől miközben arra kérted, hogy hagyja már abba végre. Volt, amikor együtt sütögettetek, s volt amikor egy pohár bor mellett egymásról beszélgettetek. Őszintén, mélyen és olyan titkokat osztottatok meg egymással, ami még önmagatok előtt is féltve őriztetek. Volt, hogy megbántottad vagy megbántott Téged, s volt amikor egy-egy mondat miatt vitába keveredtetek. Voltak szerelmes ölelkezések, forró csókok, heves pillanatok, s olyan éjszakák, ahol egymás karjaiban aludhattatok. Volt, hogy éjjel felkeltél és az édes arcát figyelted, miközben Ő álom országban pihent. Szerencsésnek érezted magad, hogy ennek a csodának a részese lehetsz és akkor még nem gondoltad, hogy egy napon már nem fog feküdni melletted. Pedig eljött az is, amikor a másik oldaladra fordulva az üres párnákat pillantottad meg és nem volt kihez odabújjál, kinek a reggeli csókot adnád. Azelőtt nem tudtad, hogy mit jelent az, hogy utolsó...
...de most már a veszekedéseket is visszasírod, csak hogy újra a közelében lehess...

...mert vele akartál lenni még éveken át...

 

(Boros Bea)