2016. február 29., hétfő

A világ, a sors a harmóniára törekszik...


Minden, amire életedben fókuszálsz, megerősödik. Ne gondolj a hiányra, hiszen azzal folyamatosan megteremted. 


Ha a fizikai világban szeretnél bármit elérni, a cselekvés fogja beindítani az energiákat. Kevés csak álmodozni a dolgokról, ha nem teszel érte, nincs esély a beteljesedésre. 


A világ, a sors a harmóniára törekszik. Adj, és kapsz. Ha valaminek a megvalósulására vágysz, kezd el a cselekvést. Minden nap tégy a célod érdekében. 


Ha a célod lelki eredetű, akkor tárd ki a szíved, és engedd, hogy iránytűként szolgáljon Téged. Az önmegismerés a kulcs. Minél inkább tisztában vagy magaddal, annál tisztábban látod a világot...



(Mohácsi Viktória)

A bölcs ember őszinte önmagához...

 
Elhitethetjük magunkkal, hogy jó úton haladunk és magasan szállunk, ha a valóság mást mutat. A visszahúzó erő mindig saját magunk vagyunk. 
 
Az igaz EMBER nem az, aki mindig jó. Nem az, aki mindig jókedvű és mindenkit szeret. Az sem, aki képes minden helyzethez és embertársához alkalmazkodni, ezzel háttérbe szorítva saját lényét. 
 
Az IGAZ EMBER az élet minden pillanatában önmaga. Nem akar senkinek megfelelni, nem akar tetszeni. Nem játszik a szeretetért. Ha dühös, kiadja haragját. Ha megbántják, szóvá teszi. Ha Ő bánt meg, bocsánatot kér. Nem hagy kiegyenlítetlen számlát. Ha valaki rossz érzést kelt benne, azt is elfogadja. Meri megmutatni teljes lényét. 
 
Aki mindent visszafojt, önmagát rombolja. Ugyanolyan pusztító munkát végez, mintha másokat bántana. 
 
Ha Önmagad vagy, önmagadért szeretnek. Ha színházat játszol, a színészt szeretik. Közben belül őrlődsz. 
 
A bölcs ember őszinte önmagához, minden pillanatban vállalja azt, aki. Ugyanakkor nem fél szembenézni saját hibáival, s törekszik napról napra jobbá válni. 
 
Az ilyen ember az igazán bátor... 
 
(Mohácsi Viktória)

Haladsz előre az Időben...

 
Haladsz előre az Időben, akkor is, ha nem akarod. Nyomot hagysz magad után, még ha nem is ez a szándékod. Milyet? Rajtad áll. Gondolati, érzelmi és szavakban, tettekben megnyilvánuló mintáid hatást gyakorolnak mindenki életére, még ha ez nem is tudatosodik Benned vagy másokban. Az emberlét felelősség. És határtalan lehetőség is egyben…
Miért fogja fel a szenvedő elme mégis büntetésként, száműzetésként a Földön való tapasztalatszerzést?
Talán mert nem bízik saját isteni származásában… és kóros önbizalomhiányában félelmekbe kapaszkodva félreértelmezi saját küldetését, eltorzítja saját lépéseit.
Ideje ismét felfedezni és felvállalni csodára predesztinált lényünk varázslóképességét…
 
 
(Cs. Szabó Virág)
 

Bocsáss meg...

 
Minden ember, aki Téged bánt, Önmaga boldogtalanságát nyilvánítja Feléd. Az ember, aki harmóniában van Önmagával, nem érez belső kényszert mások megalázására. Ezek az emberek saját egykoron elszenvedett, és fel nem dolgozott sérüléseiken próbálnak revansot venni. Ahelyett, hogy Önmaguk gyógyításán fáradoznának, igyekeznek beteggé tenni környezetüket is. Ez mind saját félelmeikből és boldogtalanságukból fakad. Hidd el, ezeknek az embereknek van a legnagyobb szükségük arra, hogy szeressék őket. Hiszen ők gyűlölik magukat. Azok, akik önmagukat szeretik, képesek szeretni embertársaikat is. Tiszteld a lényed annyira, hogy nem hagyod Magad megalázni. És higgy annyira a másikban, hogy képes Önmaga sérüléseit begyógyítani. Bocsáss meg, hogy eddig sebezhető és támadható voltál. Kiállni Önmagadért, nem hagyni, hogy kizökkentsenek a harmóniából, és megbocsátani! Ebben van az igazi szabadság!
 
 
(Mohácsi Viktória)

Legyünk türelmesek...

 
Az emberek kölcsönös függésben vannak egymástól. Sokan nem tudnak dönteni a másik véleménye nélkül. Van bennük egy olyan rész, ami nem mer felelősséget vállalni. Valószínűleg ez egykoron elkövetett tettek maradványa, egyfajta önbüntetés. A kötél másik végén pedig az az ember áll, aki szívesen osztogatja a tanácsokat, mert az ő élete olyan fájdalmas, hogy inkább máséval foglalkozik, minthogy szembenézzen vele. Ezzel kész is a függőség két ember között. De említhetném akár a társfüggőket, a “megalázó” és az “áldozat” függését, vagy az “önmagát nem szerető, ezért másoktól a szeretetet kizsaroló” és az “önzetlen, aki csak másokért él” függését. 
 
Mindannyian függünk, csupán abban különbözünk, hogy mitől. Ezért sem szabad elítélni senkit, mert nem tudhatjuk, hogy milyen életek láncolata vezetett idáig. 
 
Legyünk türelmesek, és forduljunk szeretettel mások felé. Persze könnyebb észrevenni mások “hibáját”, mint a sajátunkat. De a bölcs ember tudja, hogy mindenki a saját köreit futja. Ha nem tudunk azonosulni a másik ember sorsával, és látjuk, hogy útjaink nem párhuzamosan futnak, engedjük el egymást szeretettel és békével. Lehet, hogy egyszer még találkozunk…
 
 
(Mohácsi Viktória)
 
 

A szabadságodért ki kell állni!

 
Hozzászoktunk, hogy úgy élünk, ahogy a társadalom, a szüleink elvárják tőlünk. Sokan kényszerítik gyermekükre azt, amik saját maguk képtelenek voltak megvalósítani. Te, mint gyermek, belehelyezed magad egy megmentő szerepbe. És nem érted, miért boldogtalan körülötted mindenki. Nem élheted mások életét, mert örök boldogtalanságra vagy ítélve. Az a kis hang ott belül folyton azt kiabálja, hogy “ez így nem jó”. Az ember, aki a saját útján lépked, elégedett és boldog, akkor is, ha akadályokkal találja szembe magát, melyek fejlődését segítik.
 
A szabadságodért ki kell állni! Lehet, hogy eleinte nehéz. Főként a szülők képesek elmenni a lelki zsarnokság legmélyebb szintjeire, de Te nem vagy felelős senki életéért és álmaiért. A saját utadat kell járnod, a szíved szavát követve. Mindenkinek megvan a története, a bevállalt feladata. Családtagjaink csupán tükröt tartanak elénk, hogy tisztában legyünk azzal, lelkünk mely sérülései várnak gyógyírásra. De korántsem biztos, hogy azonos/hasonló feladataink vannak. 
 
Vállalj felelősséget saját életedért, gondolataidért, érzéseidért! Ne légy áldozat, de ne légy zsarnok sem! Szép, színesek vagyunk, ettől szép a világ…
 
(Mohácsi Viktória)

A lélek rezgése

 
A lélek rezgése

Egy csodálatos utazásra hívlak, oda ahova csak ritkán indulunk mégis a legnagyobb felfedezést itt tehetjük. Az utazás előtt szükségünk lesz arra, hogy felkészüljünk, gondosan összepakoljunk mindent, amire szükségünk lehet. Szükség lesz térképre, kalandvágyra, nyugalomra és arra, hogy befogadjuk mindazt amit látunk és tapasztalunk.

Utazásunk célja a Lélek rezgésének feltárása. Csukd most be a szemed és induljunk együtt a felfedezésre. Figyelj most magadra, figyelj a lélegzetedre. Hallgasd a csendet, halkan és ütemesen megtörő szíved dobbanását. Te csak figyelj és lélegezz, figyelj és engedd meg magadnak a csendet. Elindultál.  Szépen haladsz egyre beljebb, egyre közelebb a Lelked üzenetéhez. Figyeld meg magad. Figyeld, hogy milyen a Lelkeddel kézen fogva elindulni, megkeresni a valódi lényeget.

Engedd, hogy a Lelked üzenjen neked. Keresd magadban a legboldogabb pillanataidat. Azokat a pillanatokat, amikor úgy érezted, hogy a tenyeredben tudnád tartani a Világ Mindenséget. Amikor az egység érzése betöltötte a szívedet. A Lélek boldogan tapasztalja mindazt, amit te érzel. Biztonságban vagy és azt érzed, hogy ez a pillanat örökre a tied. És ez így is van, a Lelked magába szívta mindazt, amit csak lehetett. Rezgésed szépen emelkedni kezd. A nyugalom tengerében megmártózva megpihenhet. A Lelked boldog, hogy veled lehet. Hallgasd csak mit üzen: “Találd meg az örömödet!”

Menj és fedezd fel azt, ami a legjobban betölti az életed! Lehet, hogy most még tétován lépkedsz, de tudd a szeretetben leled a legnagyobb örömet. Kapcsolódj ahhoz, aki megengedi, hogy szeresd. Kapcsolódj ahhoz, aki téged is szívesen szeret. A Lelked boldog, hogy veled lehet, a Lélek rezgése ismét magasabb lett.

S, ha kalandvágyad még nem ért véget, akkor folytassuk a következő lépéssel. Vegyél egy mély lélegzetet, szívd magadba a pozitív rezgéseket, s aztán ha úgy érzed, hogy átjárja minden sejtedet, akkor lépj hozzá közelebb és öleld meg! Ha most azt kérdezed, hogy kivel tedd meg, kihez lépj közelebb és öleld meg? – a válasz az: ahhoz a Lélekhez, akin látod, hogy megtompult és megfásult, kinek a legnagyobb szüksége van az érintésre, pár jó szóra, kedves mosolyodra. Megkeseredett s talán fanyarrá vált az élete, s mégis neki van a legnagyobb szüksége ölelésre, szeretésre.

Szüksége van a gyógyulásra, az élet pozitív oldalára. Segítsd és vezesd el őt egy gyógyító utazásra. Kérd meg, hogy emlékezzen egy boldog pillanatára. Emlékezzen arra, amikor a Lelkével együtt haladt az ő kis világában. Mutasd meg neki, hogy te szereted, hogy együtt minden könnyebb! Engedd, hogy a biztonságot tartó nyugalmadban megpihenjen. A Lelked most töltődik az emberségességedben, s az ő Lelke töltődik a te szeretetedben. A Lelked boldog, hogy veled lehet, a Lelked rezgése ismét magasabb lett.

Most kérd meg őt, hogy ő is adja tovább, mindazt amit veled megélhetett. Lépjen ő is közelebb ahhoz, kinek a legnagyobb szüksége van az ölelésre. Így emelkedhet mindenkinek a rezgése.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

Van úgy...


Van úgy, hogy az embernek választania kell, és lemondania valamiről, amihez ragaszkodik, egy fontosabb dolog kedvéért. (...) Ha nem mond le semmiről, akkor soha nem is választ. Aki pedig nem választ, az soha nem fogja a saját életét élni.


(Lauren Gounelle)

2016. február 21., vasárnap

Ha már hinni kell...

 
 
"Holnap" - milyen gonosz fogalom! Mily sok reményt ígér az emberi fajnak, amiből aztán semmit nem vált be. (...) Ha már hinni kell, akkor csakis a mai napnak szabad, csak a pillanatnak, nem pedig az ábrándoknak, hogy később ne kelljen keservesen sírni, mindent megbánni.
 
 
(Bulat Okutzsava)
 
 

Kevesen vannak...


Mások bánata mindig kisebb, mint a miénk. Arcukat eltorzítja az aggodalom, a rémület, de mi az ő rémületük, és mi az ő fájdalmuk a miénkkel összevetve? Kevesen vannak a szerencsések, akiknek sikerül önmaguk fölé emelkedniük, ha csak egy szempillantásra is, és kívülről látni önmagunkat. (...) Miután lecsillapodtunk, lassanként észrevesszük magunk körül az arcokat, amelyek legalább olyan tiszteletreméltóak, mint a mienk, és kínjaik sem kevésbé iszonyatosak, mint amelyeket mi érzünk... És akkor, lám csak, kezünket nyújtjuk, és rámosolygunk a mellettünk lévő emberre. És letöröljük az önmagunkért ejtett, hiábavaló könnyeket, és kinevetjük kétes nagyságukat.


(Bulat Okutzsava)


Boldogság


Boldogság

A viharban kipillantó napsütés.
A váratlanul lehulló csillag.
A füledbe doromboló kölyökmacska.

(Sam B. Finn)

Tiszta szemek


Tiszta szemek

Nem felejted el ugye, hogy létezett egy tiszta tekintet, mikor a szemed még nem takartad, és sírtál ha sírnod kellett, kacagtál, ha úgy tartotta kedved, nem kellett megfelelned, és ha akarták, te akkor sem tetted, mert őszinte gyermek voltál s benned élt az apró tiszta-szemű fénylény, ki nem gyanakvó, bíztál és hittél mindenben és mindenkiben.
Nem mondom, tégy úgy, mint akkor régen, hiszen változott minden, kevés él szerényen és keveset kapni ma már az erényen, nem jó fizetőeszköz, de te ne légy más, csak az aki voltál, akkor jó, ha belül gyermek maradtál, nem naiv, nem butuska, csupán tiszta, aki a kávét is örömmel issza, a teát is úgy kortyolja, mint az utolsót, és kinyitna minden kis ajtót,
Hogy beléphessen rajta egy új világba, hogy kíváncsi lelke megtalálja mindenben az izgalmat, a kalandot, a templomos delekben a harangot, a mezőkön szélfútta búzakalászt, a gyapjas juhok mellett a juhászt ki szelíden ballag a hűvös domboldalon, Ibolya lilul a gomblyukakon,
Nyisd ki szemed és lásd a világot úgy ahogyan régen, hisz ez a te világod, vedd észre az ékesen csiripelő tollashátút, a kedvesen lábadhoz simuló négylábút, és a csendesen bezárkózó szomszédot, ki lehet nem kap mást, csak maradékot, és légy te aki megkínálja szívből, szerényen, épp úgy, mint abban a regényben...nem kell, hogy elmond aztán fűnek-fának, hogy te még a szomszédod is megkínáltad, egyszerűen csak tedd a dolgod, érzésből, szívből, épp úgy, mint régen, amikor nem gondolkodtál előre az egészen, csak zsigerből léptél balra, vagy jobbra, nem taktikáztál.
Légy gyermek, újra!


(Frenyó Krisztina)

A látszat nem mindig valódi...


A látszat nem mindig valódi, hisz a mosoly mögött sokszor, mély fájdalom húzódik. Meg nem valósult álmok, elvesztett csaták, meg nem értettségből született elutasítás. Megannyi könny, elrejtett indulat, a mélyben munkál, mint a vulkán a föld alatt. S ha eljön a perc, melynek el kell jönnie, hisz a sötétség soha nem győzhet a világosság mindig erősebb..Elég egy kimondott szó, egy tett, s kitör a vulkán, felégetve mindent, mit addig igaznak gondoltál. Bátorság kell, hogy szembe nézz vele, legyőzd a félelmet, s ugorj a mélybe. Nincs szükséged rá, hiszen az csak a múltad elmédben őrzött elavult része, előtted van, a boldog szebb jövőd Ígérete!  

(K. Gyöngyi)

Egyetlen könnycsepp…


Egyetlen könnycsepp…

Évtizedek óta próbáltalak tisztán látni, megismerni.

Szerettelek volna megérteni. Megérteni mindazt amit tettél, ahogyan tetted és persze azt is, amit elfelejtettél megtenni. Kerestelek, kutattalak a tetteid mögött, kerestem a szándékodat, ami vezethette tetteidet. Nem láttam tisztán sosem. Nem láttalak tisztán téged.

Mindazt aki te valójában vagy elfedte a múlt, a nehéz jelen és a szorongató jövő. Láttam és éreztem a belőled kiáradó dühöt, fájdalmat. Jól ismertem ezeket a minőségeket, mert ha téged néztelek, ezeket láttam belőled. Láttam a félelmeidet, a küzdelmeidet, azt ahogy ellenállsz mindennek, s mások azt mondják: “Milyen makacs, önfejű ez az ember!” Amikor mások ilyennek láttak téged, én nem értettem. Mert én nem láttalak soha makacsnak és önfejűnek. Én szomorúnak láttalak, dühösnek, csalódottnak és mindeközben láttam a küzdelmeidet. Láttam, ahogy mész előre és sosem adod fel amit a fejedbe veszel. Láttam, ahogy ennek köszönhetően elérted céljaidat. Láttam, ahogy kitartasz a legeslegnehezebb időkben is az ember mellett, akit szeretsz, akinek örök hűséget fogadtál egyszer. Láttam és éreztem mindig, hogy te komolyan gondoltad, amikor kimondtad az igent… Láttam, hogy így is lehet… hogy lehet továbblépni, a sérelmeken felül emelkedni, újra hinni, bízni, szeretni. Jó volt ezt látni, jó ezt ma tudni, élni, továbbadni.

Elmúltak az évek, s ma már másként látlak…

Látom, hogy sok álmodat adhattad fel azért, hogy mások álmai valóra válhassanak. Látom, hogy kitartasz még mindig, de ha szükséges, képes vagy változni és változtatni. Látom az igyekezetedet, a próbálkozásodat, a fájdalmad és szomorúságod mögött megbújó törékeny embert. Látom, hogy megváltozott az értékrended és ma már te sem bánod ezt. Amikor nézlek, akkor ma már felcsillan egy-egy pillanatra a valódi lényed, van, hogy megláthatlak magadban, téged.

Közös a múltunk egy része, így vannak helyzetek amiket átéltünk mindketten. Sok a fájdalom és a szomorúság bennem. Sokszor vagyok dühös, és bizony sokszor félek…pont úgy, mint te. Megyek előre és amit a fejembe veszek, azt nem adom fel. A végletekig kitartok azok mellett, akiket igazán szeretek. Sokszor talán feleslegesen…de amikor történik, sosem gondolkozom, hogy van-e értelme. Sokáig nem értettem mit-miért teszek és azt meg főként nem, hogy miért pont így teszem. Ma már értem. Tőled kaptam ezeket a minőségeket, te adtad nekem örökségbe.

Harcoltam és küzdöttem… először veled, majd magammal, mert magamban megtaláltalak téged. Sok-sok év kellett, mire elfogadtam mindazt amit kaptam tőled, és még több idő kellett ahhoz, hogy úgy fogadjam el, ahogy te képes voltál ezeket odaadni nekem. Volt, hogy közelebb léptem, volt hogy eltávolodtam. Mikor-mire volt szükségem. Azt tettem, amit éreztem. Azt tettem, amit tennem kellett ahhoz, hogy végleg soha ne veszítselek el, hogy ne veszítsem el a hitet, hogy egyszer megérthetlek és a megértésen keresztül magamhoz közel engedhetlek, magamba fogadhatlak, elfogadhatom magamat olyannak, amilyen miattad, tőled lettem.

Szerettem volna, ha megláttál volna engem. A kicsinységemet, a gyermekségemet. Azt, hogy mit is akarok tőled. Aztán szerettem volna soha többet nem látni, nem találkozni, szerettelek volna a világból és önmagamból is kitagadni, de minél távolabb kerültél bennem, annál jobban fájt nekem. A fájdalom volt a gyógyszerem. A fájdalom volt az, ami segített időről-időre, hogy aztán mindig közelebb lépjek, hogy újra próbáljalak megérteni téged.

Utoljára azt kívántam, hogy egyszer, csak egyetlen pillanatra te is érezd majd azt, amit én érzek: a fájdalmat, a szomorúságot, a hiányt, ami mint egy élő seb lüktet bennem. Azt kívántam magamnak, hogy láthassam ahogy sírsz, zokogsz, és én közben majd kemény leszek… pontosan olyan, mint te.

Vannak pillanatok az életben, melyek felejthetetlenek… te is adtál egy ilyen pillanatot nekem, és végtelenül hálás vagyok érte, mert ez a pillanat, ez a pár másodperc örökre megváltoztatott valamit bennem. Miközben a keménységet vártam, közelséget kaptam, a hiány helyett, szeretetet adtál nekem. Vártam a sírást, zokogást, vártam, hogy csak egyetlen könnycsepp legördüljön arcodon…

Egyetlen könnycseppet vártam, mert ez az egyetlen könnycsepp felülírt volna mindent. Ez az egyetlen könnycsepp, felmelegítette volna jégbe zárt szívemet. Figyeltelek és magamat is figyeltem… nem volt könnycsepp, egyetlen csepp sem.

Már elmúlt a pillanat… valaminek vége lett. Valaminek örökre vége.

Vége van a keresésnek…

Megtaláltam… könnycseppek sokasága hullott, bár a szememmel nem láttam, nem láthattam. Belül sírtál, zokogtál, és az első belül lehulló könnycsepped felmelegítette szívemet, beburkolta Lelkemet. Eljött a pillanat, amikor teljesen tisztán, úgy ahogy vagy, olyannak amilyen vagy, megmutattad magadat végre. Láthattam azt, AKI TE VALÓJÁBAN vagy… láthattam benned az embert, az esendőt, a gyengét, a szeretni akarót, a szeretni tudót. A szeretetért önmagát is feladót. A szeretetért, az akaratát is feladót. Láthattam a szeretetet benned, és ez visszaadta a hitemet, a stabilitásomat és a biztonság érzetemet.

Egyetlen könnycseppre vártam egész életemben… egyetlen könnycseppre, ami megváltoztatja az életemet.

Köszönöm neked, hogy odaadtad, végtelen hála és szeretet!

(Váradi Andrea)

Az együtt létezés boldogsága...


A szerelem nem testi érzés, nem puszta lelki-állapot, hanem létállapot. Olyan adottság, amely felemel bennünket, és ezáltal rámutat, hogy életünk és vele együtt mi magunk is hihetetlenül értékesek és szerethetők vagyunk. A szerelmes ember tudja, hogy ő drága kincs, és hogy ő is egy drága kincs őrzője, mi több kifogyhatatlan kincsestár, aki kész és képes szerelmét elhalmozni minden Földi jóval. És ez a Földi jóság, nem számosságában mérhető. Egyetlen szál virág, egy gombóc fagylalt, egy szerelemmel megírt versfoszlány, egy gondoskodó simogatás, egy szempillantás többet adhat a világ minden kincsénél. Ha a szerelmes kedves adja.
A valóban szerelmes ember szó szerint a föld felett jár, és a Földön túli gyönyörökben osztozik. Ehhez nem kell, hogy teste a jóleső kéj érzetével teljen el, vagy hogy lelkében a kifogyhatatlan öröm érzése lángoljon. A szerelmesek gyönyöre inkább belső béke és csendes harmónia, amiben nincs kényszer vagy késztetés. Nem kell egymást simogatni, vagy szavakkal cirógatni. Csak együtt kell lenni. Az együtt létezés boldogsága, a puszta együttlét élménye szüli a szerelmet. Idős házaspárok kisimult arcán látni ezt. Ahogy a parkok néma csendjében a padokon ülve szótlan kézfogásba feledkezve időznek. Nem tesznek semmit, csak csendes békéjükben figyelik a cifra szavakkal és csokoládés díszdobozokkal szerelmüket bizonygató fiatalok szárnybontogatásait. Ők boldogságukban tudják, hogy a szerelemhez sokféle út vezet.

Önmagunk kapuján át, egymáshoz.

(Tarr Bence László)

ÉN HISZEK BENNED.....!


ÉN HISZEK BENNED.....! TE MIÉRT NEM BÍZOL MAG-ADBAN.....?

Amíg mástól várod a boldogságodat, elképzelt ideáid, terveid, vágyaid megvalósulását, addig egy űrt, egy fekete lyukat építesz a magad univerzumában….
A fekete lyuk az egód, ami birtokol, elvár és kapaszkodik, ragaszkodik, tárgyakhoz, személyekhez, érzésekhez…….

 

Így megteremtve a kényszert, megteremtve a megfelelést a körülötted élő emberekben és saját boldogtalanságodat….. Lekorlátozol mindent és mindenkit magad körül, ezzel megölve a természetességet és a szabadságot…..
Majd csak figyeld kommunikációdat amikor számon kérsz a „szeretteidtől”, a párodtól, a gyermekedtől, a munkatársaidtól, embertársaidtól….
Figyeld magad most, miként menekülsz el, zárkózol el az írásom igazsága elől….. Ne feledd, valamiért ez az írás megtalált! Dönthetsz úgy hogy befogadod az igazságot, tudatosan figyelsz kommunikációdra és elfogadod a dolgokat úgy ahogy megtörténnek. Közben megtalálod, miként tudsz Mag-ad önállóan, egyedül boldog lenni az életben…..

 

Felismered kisebb rendű énedet, megbékélsz önmagaddal és megtalálod MAG-od…..
Belátod, nem kell birtokolnod semmit és senkit, mert egy vagy velük, egy vagy az egységgel az egésszel, a részeid és TE is a részük vagy….
Így a fekete lyuk megszűnik létezni, helyén egy csodálatos új csillag születik, melynek fénye, más univerzumokat is beragyog…….ez az örök valóság, az élet!
Ez vagy TE…… ennek a fénylő csillagnak a szikrája ott van benned és minden más emberben is……Írásommal ezt a szikrát próbálom belobbantani, a szeretet fényévé hevíteni…...

 

Nem várom el a változásod, a szeretet általi belátásod, mert tudom, valaminek okán, megfelelő térben és kellő időben meg fog történni…..
Nincs más dolgom, csak tisztán, SZERETNI TÉGED……!


(Siloám Neo)

Egy Apró madár története

 
Egy Apró madár története
 
Drága bölcs Mesterem mondott egy szemléletes történetet.

"Olyanok mint a fészek szélén billegő fiókák. Rettegve néznek a világra, az ismeretlenbe, a távolba.
Van szárnyam ? Hol van ? Egyáltalán tudok repülni ? Mi van odakint ?Jaj Jaj !
És amikor hátulról a szülő meglöki, hidd el, rögtön tudni fogja a válaszokat."

Ez néhány mondat kezdett élni bennem. Előjöttek a képek, élet helyzetek amikor én is ott álltam a fészek szélén rettegve, és felidéződött, hogy hányszor bucskáztam ki a biztonságból.
Mindannyian napról napra átélhetjük ezt a kihívást. Nézd csak meg az életed. Jön egy esemény, egy ember az életedbe és zuhansz. "Van szárnyam, jaj ? Hol van ? Kinyissam, ne nyissam ? Ó jaj ! Mi legyen ?
Választhatsz,minden nap,minden percben. Repülsz egy kört a fa körül, majd hazamész, vagy inkább lezuhansz a fa tövébe, összekuporodsz és tovább rettegsz néhány méterrel tovább?!
De van még egy lehetőséged ! Ha már így történt,fogod magad és felfedezted a világot.
Hagyod,hogy a szél a szárnyaid alá simuljon és vigyen az izgalmas új élet felé. Te melyiket választod?
Fiókaként szárnyad van, ez tény . Repülni tudsz, ez is tény. Akarsz-e hát...ez már a te választásod
A bölcs ad esélyt arra, hogy megtapasztald önmagad. Ha magadtól nem próbálod meg, akkor egy picit taszajt rajtad. Szerencsés vagy ha ez így történik. Segít felnőni ! Amikor gyerekeinkről folyamatosan levesszük a felelősség terhét, megtörténhet, hogy csak akkor hajlandó felnőni,ha szülők meghalnak.
És hidd el, az sokkal nagyobb trauma.

Na most kérlek gyere velem. Fogjuk egymás kezét. A fészek szélén. Picik vagyunk, a világ pedig nagy.
Rengeteg kétség van bennünk. Ugorjunk, vagy ne ? Érdemes ? Talán jobb lenne,ha meghúznánk magunkat egy biztonságos sarokban. Itt aztán semmi bajunk nem lehet.
Most pedig nézz fel kérlek. Mit látsz? Látod a tovaúszó felhőket ? Látod, ahogy a többi madár repül egyre feljebb és feljebb a nap felé ? Vágyódsz már ? Érzed,hogy neked is kell ez a szabadság ?
A napfény simogat,a szellő segít,és azok a mézédes aromás illatok,az eső után kisütő nap illata...érzed te is?
Gyere szárnyaljunk együtt. Repüljünk egyre újabb és szabadabb élet felé. Érzed,hogy nyílik a szíved ?
Megtelik a mindenség leheletével. Élettel. Mozgasd meg szárnyaidat, és hagyd, hogy az alád simuló szél egyre feljebb és feljebb emeljen. Érzed milyen könnyű vagy ? Mindent el tudsz érni, amit csak szeretnél.
Repülsz, repülünk, eggyé válunk a végtelennel, mindent látsz felfelé, lefelé, és magad körül. Kitágul a tér.

Előfordul veled,hogy így elrugaszkodsz és hagyod,hogy megnyílj az ÉLET felé?
Hálás vagyok azért,hogy velem elég sokszor. Boldognak vallom és érzem magam. Nem volt ez mindig így.
Hidd el sok óriási zuhanás és fa tövében rettegés után is szárnyra lehet kelni.
Hívd a szelet, ő a földről emelve felsegít egészen az égig. Hosszú évekkel ezelőtt én már szinte vakond életet éltem, ami lássuk be madárként nem túl optimális. Nem is éreztem túl jól magam a bőrömben.
Aztán jöttek emberek,események, amelyek kiástak a föld alól, és addig szélesítették a gödrömet, amíg völgynek tűnt. Majd jött égi és földi segítség, hogy elsimítsák a völgyet, ami így már rétnek tűnt, oda pedig már a szél is könnyebben eljut. Hidd el a te gödröd körül is naponta dolgoznak.
Ha hagyod és engeded,hamar rét lesz körülötted.
Mindenki kap esélyt !
Mindaddig amíg szállni akar!

Kérlek most nézz körül az életedben.

Nézd meg, milyen emberek vesznek körül ! Milyen velük a kapcsolatod ?
Ki az, akit nem tudsz a helyére tenni? Ki az, aki irritál ? Ki az, akivel szárnyalni tudsz ?
Aki bátorságot ad ? Aki szélként felemel ?
Mindegyikünk életében vannak olyan személyek, akik tanítanak.
Tehetik ezt úgy, hogy jó példával járnak előttünk, megfogják a kezünket, segítenek megtanulni a lépéseket,
szárny csapásokat, hogy egy idő után, teljes felelősséggel járhassunk, szállhassunk az életünkben.
És vannak olyanok, akik hoznak egy tükröt, maguk elé tartják, hogy meglássuk benne önmagunkat, a kicsi énünket. Néha ez a szembesülés jó nagy színdarabbá növi ki magát.
Hangosan, rengeteg díszlettel és sok szereplővel. Úgy is hívhatnánk, se veled-se nélküled kapcsolat.
Voltál már ilyenben ? Egyrészről felemelő,  hogy valaki pontosan ért téged, másrészt pokoli, mert a leggyengébb, legfájóbb pontjaid nyomogatja. Minden esetre tanulságos, mert mind a két fajta tanító meglök
(ki kissé, ki fájóbban) és hopp, már nem is vagy a középpontodban. Kikerülsz a fészekből, zuhansz, pörögsz-forogsz a levegőben. Ezek a lökések áldások az életedben. Rögtön tudni fogod, hogy van szárnyad és hogy mered-e használni. Lehet ,hogy első alkalommal nincs elég bátorság vagy idő arra hogy reagálj.
Másodszorra legalább megpróbálod, harmadszorra már szinte biztos menni fog.
Vannak azonban olyanok,akik már elsőre megülik a szelet. Mindannyian mások vagyunk.
Van, aki tud és akar élni a lehetőséggel, van, aki a 100. esés után is a földön tér magához.

Szóval ha azt érzed, hogy van olyan ember a környezetedben, aki folyton bántani akar, kérlek értékeld, hogy igazából evvel segít téged. Ha megtanulod a leckéd, megváltozik a kapcsolatotok is.
És ki tudja, lehet, hogy ő lesz az, akivel a legszebb tájakat repülöd be.

Kívánom neked a bátorságot a csodálatos repüléshez !

(Szeretettel: Vida Orsolya)

A KÜLSŐ MEGFIGYELŐ….

 
A KÜLSŐ MEGFIGYELŐ….

- Nem tudom, mit mondhatnék... Ez nekem nagyon szokatlan és új, hogy valaki ennyit tegyen értem...Nem térek magamhoz... Most csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm és köszönöm és köszönöm! Viszonozni szeretném a kedvességed...!Nagyon szeretlek Téged!
- Hálát érzel?
Ha szeretsz, tiszta szívvel fogadd el amit kaptál..... hiszen ez azért van mert valamikor TE is adtál..... Most felmerülhet benned a kérdés, vajon mikor adtam Én...? Mivel az univerzum határtalan, benne a szeretet is a teremtett ciklusokon át, ezért tudnod kell, hogy mindig adsz és kapsz is egyben.... A szeretet csak létezik és nem minősít... Ennek okán nincs olyan hogy rossz vagy jó cselekedet..... Az érzelem amit ki vált benned egy "jó cselekedet" az minősíti a tettet..... jóvá vagy rosszá..... Az érzelmed pedig az értelemből alakul ki, amit sok szubjektív szabály és értékrend befolyásol.... Ez az elme játéka..... A szeretet elme nélkül létezik, ezért nem minősít...... Mindegy hogy jót tettem e a cselekedetemmel vagy nem.... mert az elme szüli a megítélést és a minősítést, ezért nem létezik..... nincs mit megköszönni, SZERETLEK! Érzed ezt....így?
Mivel segítettem, így nem biztos hogy ösztönöztelek téged…… Pedig ha hagylak a „bajban” esetleg megtanulsz belőle kimászni …. A szeretet tesz lépéseket….. annyit segít amennyit éppen szükséges, egyébként és többnyire, kívülről, a megfigyelő szerepét tölti be…..
Ez az írás a megfigyelés, mag-a a SZERETET és csak töredéke az, aki „segített”!
 
(Siloám Neo)

2016. február 14., vasárnap

Szabó Magda: Valóban



















Szabó Magda:

Valóban


Mi van a fejünk felett?
Mi van? Micsoda jel?
A tavasz puha szája
csak sír, és nem felel,
és nem felel a nappal
és nem felel az éj,-

de hallgat-e valóban,
aki csak nem beszél?



Hajnal Anna: A magam törvénye szerint...


Hajnal Anna: A magam törvénye szerint...

Jaj hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani mennyire boldog vagyok,
éjjel volt, hirtelen elállt az eső, kacagtak a friss illatok
kettesben mentünk a fák közt az úton percekre boldogok.

Aludni sem hagyott örömem éjjel, nevetve gondoltam rád,
megszünt a rettegés, gyanu és vágyódás, megszünt a rabszolgaság,
szeretlek, mégis a magamé vagyok, most szabadon gondolok rád.

Bizhatok magamban, biztosan ringanak napjaim felém megint,
haragod nem halál s üdvözülhetek a magam törvénye szerint!
Hajnalok, nappalok vágytalan derüje s csillagok nyugalma int.

Mert tudom ha engednék, nem lenne csókodból sohasem, sohasem elég,
örvénylő keringés, kábulás, zuhanás, nem bánnám hogyha az ég
naprendszerei bomolva keringnek és itt a szörnyű vég.

S a nyujtózó fák közt megéreztem hirtelen: szabad-szabad vagyok,
énekeltek a csendben a cseppek s a bolondul friss illatok -
sohsem szerettelek annyira még mint most, hogy szabad vagyok!

Őze Mónika: Téged

 
 Őze Mónika: Téged

Ott, ahol én szeretlek,
nincs idő és nincs tér.
Nem múltak el évek és nem vagy távol,
s nem igaz, hogy oly régóta nem láttalak már.
Lelkemmel mindig látlak,
ha a múltba pillantok,
egyedül te állsz ott szilárdan,
kérdőjelek nélkül.
Valami csendes bizonyosság,
nem, nem szerelem ez már.
Kevesebb? Több?
Mindenné váltál bennem,
a vérem vagy, a lényem,
ott élsz karomban s lábamban
s testem minden szegletében,
ahogy a szót kimondom, ahogy a valót látom,
ott vagy benne mindenben, ami én vagyok.
Nem vagyunk már mások.
Te én vagy, s én te,
talán ezt csak én érzem így, de már rég nem érdekel,
csak azt tudom: érezlek.
Távol jársz, rám nem is gondolsz talán,
de érezlek, ahogy mozogsz, ahogy a szót kimondod,
ahogy a kezem mozdítod, ahogy a szíved szeret, ahogy a szemed lát?
Mindent érzek. Pedig nem tudok rólad semmit.
Csoda ez?
Nem kell hogy beszéljünk, nem kell hogy tudjam,
érzem. Érezlek. Olykor belédbújok,
mint jólesően meleg, puha, ölelő kabátba.
Elidőzök nálad egy kicsit, s megmelegszem.
Aztán újra ki, harcba, a világba.
Nem fájsz. Hogyan is fájhatnál? Hiszen szeretlek.


Őze Mónika: Halkan

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Őze Mónika: Halkan
 
Suttognék neked, ha hallanád,
csöndes szavakat,
félve ejtve ki őket ajkaim közül.

Lényedbe burkolózva várnám azt a lélegzetet,
mely világomba sóhajtja önmagát.
Óvatosan járnék törött üvegpáncélodon,
kívülről figyelve lényed minden elrejtett kincsét.

S miközben magadba innád sóhajom,
óvatosan beosonnék lelked kapuján.

Érezlek Téged

 
Érezlek Téged

1./ Érezlek Téged,
Még ha nem is érted.
Érezlek Téged,
Minden rezdülésed.

2./ Érezlek Téged,
Álmodok veled.
Érezlek Téged,
Egy vagyok veled.

3./ Érezlek Téged,
Hisz jó a szíved.
Érezlek Téged,
Minden érintésed.

4./ Érezlek Téged,
Köszönöm Neked.
Érezlek Téged,
Hisz Én vagyok szerelmed.


(Stefanie Nolle)

Talán valami különleges, földön túli érzést...


Érezted már úgy, hogy Valaki olyan fontos Neked, hogy egy percre sem tudod kiverni a fejedből? Amikor annyira elviselhetetlen a hiánya, hogy a lelki fájdalmak mellett már fizikai fájdalmaid is vannak?
Amikor nincs Veled, még levegőt venni is nehéz, és amikor Vele vagy, olyan érzésed van, hogy még levegőre sincs szükséged...?
Még talán lélegezni sem kellene, mégis élsz...
Mert érzel valamit, ha Vele vagy...
Érzed a végtelen, mélységes kötődést, azt a mély érzést...
Talán valami különleges, földön túli érzést...
Szinte érzed az angyalok jelenlétét...
Azt, ahogy körbelengenek, körbetáncolnak Titeket, mert így általatok most Ők is boldogabbak.
Amikor a Szerelmed szemébe nézel, elveszel a tekintetében, szinte megáll körülöttetek az idő, és olyan, mintha kívülről látnád Magatokat. Két embert és egy lelket.
Mert azok vagytok!
Érzed, hogy nincs szükséged semmire, nem számít semmi, csak az érzés, hogy Vele vagy. Hogy érzed a testét, a lelkét... ami feléd árad belőle.
Mert pont arra van szükséged...
Az kell ahhoz, hogy teljes ember légy.
Mert Nélküle csak fél ember vagy. Magányos és elveszett.
Érezted már azt a fájdalmat, amit akkor érez valaki, ha a lelkéből kitépnek egy darabot? Mert a lelked párjától, aki tökéletesíti a Tiédet, messze kell menned... Mert amikor elengedted, ott maradt Belőled egy kis darab, és ez így már nem Te vagy...
És jól tudod, hogy vissza kell menned... Vissza.... Hozzá.....
Mert már nem tudsz arra gondolni, hogy... Te meg Én...
Hanem csak arra, hogy... Mi...
Mi együtt...
Örökké...


(Forrás: hotdog.hu)

Mi ketten EGYek vagyunk



Mi ketten EGYek vagyunk

Amikor megismertelek Téged, lelkemben újra kisütött a nap. A reménytelenséget felváltotta a remény, a kétségbeesést a várakozás, a megtörtséget a szeretet. Újra ragyogni kezdtem, élet költözött belém.
Éreztem, hogy megtaláltam lelkemnek azt a régen elveszített részét, mellyel egy egészet alkot. Úgy éreztem, hogy nem hiányzik semmi. Szerettem volna a világba kiabálni, mennyire boldog vagyok. Megértettem, hogy a valódi szeretethez, a teljességhez nem kell testi közellét.
Ösztönösen tudtam, hogy a teljesség érzésébe vagyok szerelmes. És ez most teljesen más. Valójában azt szeretem, amik együtt vagyunk. Rajtad keresztül Önmagamba szerettem bele... Önmagam boldog ÉNjébe. S ez az egységérzet tette lehetővé azt, hogy Téged is maradéktalanul szeresselek.
S bár útjaink a fizikai világban még nem együtt haladnak, tudom, hogy ez az érzés, ez a teljesség segít abban, hogy feldolgozzam a múlt minden fájdalmát, és megújult erővel, tiszta lélekkel, közösen folytassuk a megkezdett utat.
Köszönöm, hogy általad tapasztalhatok, és tudom, hogy nincs földi erő, ami e szövetséget szétválasztaná. Ami EGY, az örökre EGY marad... 



(Mohácsi Viktória)

Mi lehet fontosabb


DIENES TIBOR: Mi lehet fontosabb
 
hát nem erre vágytunk
mikor a csúcsra szálltunk
majd újra és újra felbátorodva
félelem nélkül egyre magasabbra
és most egymásba kapaszkodva itt
közel az ég alatt a szerelemnél mi lehet még
szárnyaink felett míg állunk az életben fontosabb


Néha csak így óvhatjuk meg...


"Nem mindig hazugság, ha nem mondunk el valamit. Néha csak így óvhatjuk meg azt, akit szeretünk."
 

(Jodi Lynn Picoult)

Minden működő kapcsolat érték...


"Vajon él-e valahol a világban a nekünk való igazi – nő, vagy férfi – akit meg kellene találnunk? Talán sehol nincsen számunkra „teljesen kész” partner, aki karakterében, okosságában, érzelmeiben tökéletesen megfelel a vágyainknak. Ám, életünk során valószínűleg találkozni fogunk egy-két olyan férfival, vagy nővel, akiben benne van a lehetőség, hogy számunkra pótolhatatlan társ váljék belőle. Csakhogy az ilyen kapcsolatba nagyon sok szeretetet, elnézést, tapintatot, kompromisszumot, s legfőképpen türelmet kell belefektetni. Egy embert csak egészen lehet elfogadni, nem széthasítható: „Ez kell belőled, ez nem!”
S ami a legfontosabb: minden kapcsolatban jó és rosszabb periódusok váltják egymást. A megoldás nem az, hogy ha kiéleződik partnerünkkel a viszony, azonnal sértetten elmenekülünk, elválunk. Minden működő kapcsolat érték, amit nem szabad elherdálni, hanem meg kell próbálni túljuttatni a válságon. " 


(Popper Péter)

2016. február 6., szombat

Csak a jóra, a szépre gondolj...


Csak a jóra, a szépre gondolj, hiszen amit gondolsz, azt megteremted!

" Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük. "
 

Nagyon szeretlek



















Nagyon szeretlek



Vagyok a nap, mely megérint sugarával,
Vagyok a felhő, ki utazik méltósággal.
Vagyok maga az élet sok boldogsággal.

Vagyok a szív, aki az életben érted dobog,
Vagyok a csillag, mely csak neked ragyog.
Vagyok a hold, ki őrzi végtelen álmod.

Vagyok az éjszaka, hol teljesülnek a vágyak,
Vagyok a szirma az élet-virágának.
Vagyok az ura a vidám boldogságnak.

Vagyok egy ember, ki téged nagyon szeret,
Vagyok a környezet, mely körülvesz téged.
Vagyok az élet, aki utadon kísérget.




(Kormos Nikolett)

Az élet útja az örök boldogság

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az élet útja az örök boldogság

Az élet útja az örök boldogság
Zuhan az úton a boldog vidámság.

Éld át minden éjjel az álmod,
Legyen egy boldog világod.
Elképzeljük együtt a jövőt, jelent;
Téged a kicsi szívem nagyon szeret.

Úgy mondják örökké tartó szerelem,
Tudod így lesz szép a te és az én életem.
Jutalmaz az élet; minden perc jutalom.
A szív egyesül a lélekkel, övék a hatalom.

Az élet útja az örök boldogság,
Zuhan az úton a boldog vidámság.

Örökké tart minden szép átélt álom,
Rólad csak is rólad, álmodom.
Örök a boldogság, örök a szerelem,
Két szív együtt minden éjjelen.

Barát a szív és barát a lélek,
Oly boldogok, hisz együtt élnek.
Lent a szívem mélyén az otthonuk,
De az élet a legjobb barátjuk.
Ott vannak ők minden emberben,
Gondolom együtt élnek szeretetben.
Súgom mindazt, mit irántad érzek,
Átölellek, mert nagyon szeretlek.
Gondolatomban csak te vagy velem.
 
(Kormos Nikolett)
 

Kacagó egem














Kacagó egem



Hogyha langyos esők
simítják a szemed,
átölellek téged,
s elmondom majd neked,
- hogy te vagy az élet,
te vagy a szerelem,
roskadó fám alatt
éltető gyökerem,
szívemben az álmok,
csendjeimben dalok,
kiszáradt rétemet
itató harmatok,
sorsomnak üzenet,
el nem sírt könnyeim,
örökös fogságban,
lelkemben gyöngyeim.
De lehetsz te bármim,
csak a semmim nem lehetsz,
akkor hogyha nekem
te vagy a mindenem,
síró felhők felett vagy
kacagó egem.



(Grigo Zoltán)

Mindenek felett

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Mindenek felett

Hiába üres előttem a papír,
és mozdulatlan a toll az asztalon,
rólad mesél a csend, hogyha nem vagy itt,
téged keres most is minden sóhajom.

Hűs szelek elöl, ha menekül a nyár,
ha hullanak a fákról a levelek,
te megmaradsz nekem ugyanaz a lány,
akit kezdetektől fogva szeretek.
Most mindenemet, amit tőlem kaptál,
a lelked legmélyén el kell rejtened,
ott őrzöm én is, amit nekem adtál,
hogy megmaradhassunk mindenek felett.

Ne bánd, hogyha nem fürdetlek szavakban,
versben vagy dalban, már többé nem leszel,
halandó maradsz, mégis halhatatlan,
mert itt fogsz élni örökké szívemen.


(Grigo Zoltán)


Lelkednek virága



















Lelkednek virága



Tisztaságát láttam,
Én ezt vágytam,
Látni lelkednek virágát,
Felfedezni benne lényed világát...

Hogy tudjam, érezzem,
Mit jelentesz nekem...
Ölelni tudjon két karod,
Szerethess, ha akarod...

Nem én választottam,
Mindezt ajándékba kaptam.
Téged és általad újra az életem,
Hogy kincsemet megbecsüljem...

Mert lelkembe rejtettem el,
Mit szemem még nem ismert fel.
Illúzióba ringattam a szép álmot,
Kerestem a valóságot.

A pillanatok varázsát,
Szeretet csodáját,
Benne szívemnek párját,
Hogy megtaláljam a szabadság szárnyát...



(Király Zsanett)

Érezlek...


Érezlek...

Hiába is igyekszem, nem tudlak "nem érezni" Téged. Lelkünk összekapcsolódott már régen. Ha fejlődsz, s ezáltal emelkedsz, én is magasba szállok, viszont fájdalmaid engem is elszomorítanak. 
 
Érzem a szenvedésed, önkéntelenül tudom, mikor magad elől menekülsz. Tisztában vagyok azzal, ha remény tüze ég szívedben, hiszen akkor az enyém is lángra kap. De csillapodik, amikor újra visszahúzódsz csigaházadba. Érzem minden rezdülésed akkor is, ha a fizikai világban semmit nem tudunk egymásról. Lelkünk külön életet él. 
 
Vajon melyik az illúzió? Az, amit fizikai szemmel látunk, vagy amit érzünk. Egy álom, egy látomás néha sokkal valóságosabb, mint a hétköznapok. Az érzések odabent élnek. És nem az határozza meg egy ember életét, amit lát, hanem az, amit megél. 
 
Tudom, bennem van a bizonyosság, hogy az érzéseim az enyémek. Nem csaphatnak be. Érzem, hogy minden vágyam, minden álmom hamarosan testet ölt a fizikai világban. Amint felkészültem a befogadására. Várlak...
 
 
(Mohácsi Viktória)