Két testben, egy lélekkel...

 

....

Igen, van lélektárs, vagy ikerlélek, ikerláng... ki hogyan nevezi, nekem a lélektárs a legkedvesebb, bár sokak szerint ez mást jelent. Én nem szeretem a kategóriákat, mert aki már megélt egy ilyen érzést, az tudja, hogy nem lehet beskatulyázni. Ahogy nem lehet befolyásolni magát a találkozást sem. Felesleges ezen rágódni, gondolkodni naponta. Minden találkozásnak megvan a maga ideje. Így ennek is. És ez a találkozás nem szerelem. Erről szól a Lélekkönyv egyik írása: „Van olyan érzés, ami nem lángol... Nem izzik. Ezért nem is múlik el, nem huny ki. Ez az érzés sokkal erősebb, nagyobb minden tűznél, izzásnál. Mert ez nem szerelem. Ez valami más. Ez összetartozás. Az igazi. Ott élsz benne, itt él benned. Egymásban éltek. Két testben, egy lélekkel. A legkülönösebb, legfelemelőbb, legfelkavaróbb érzés a világon. Néha félelmetes is. De talán csak azért, mert ritka. Mert nem mindenkinek adatik meg. És a rendkívülitől, a nem szokványostól félünk. Azt hisszük, az nem jó, azt hisszük velünk van a baj. Pedig nincs baj. Csak boldogok vagyunk. Együtt. Egymásban.”

Legalábbis pillanatokra. Mert tény, hogy ezek a találkozások nem mindig hoznak happy endet, ahogy sokan hiszik. Sokan várják a nagy találkozást, miközben ezek éppen a legnehezebb, legkegyetlenebb kapcsolatok lehetnek. A legnagyobb magasságokkal és mélységekkel. De a legnagyobb tanulással is. A másik fél megmutathatja azt, hogy miben tudsz még fejlődni, miben tudsz előnyödre változni. És változtat. De nem úgy, mint egy önző kapcsolatban, ahol a másik fél a saját képére akar faragni, hanem szeretettel, néha keménységgel, de a te javadat akarja. A benned lévő, eddig nem használt képességek kiaknázására sarkall, arra, hogy igazán önmagad legyél. És ezért fontos egy ilyen kapcsolat. Nem kell ikerlángokról beszélni, nem kell megmagyarázni az érzést, hiszen nem is lehet. Csak azt érzed, hogy összetartozol a másikkal, bármi is történik.

És lehet, hogy az ész, hogy valamelyik fél akarata mást mond, de a lélek érzi az összetartozást. És ezen nem lehet változtatni. Az utak elválhatnak, mert emberek vagyunk, vannak félelmeink, vannak szellemi akadályaink, de a lélek akkor is pontosan érzi, hol a helye. És én hiszek abban, hogy az utak végül találkoznak.

(Csitáry-Hock Tamás)