2015. augusztus 7., péntek

Népbetegség, avagy mi az a szeretethiány?

 
Népbetegség, avagy mi az a szeretethiány?
 
Hajszoljuk a sikert, a pénzt és közben elfelejtjük a legfontosabbat. Megfeledkezünk a legnagyobb kincsről, a szeretetről.

Az, az ember, aki érzelmileg egyedül van, és nem tudja sem bánatát, sem örömét megosztani valakivel, egy társsal előbb vagy utóbb bele betegszik az efféle stresszhelyzetbe. Ugyanis a szeretethiánynak nagyon súlyos testi megnyilvánulásai lehetnek. Ilyen például a fejfájás, ami depresszió esetén nagyon gyakori vagy a hát-és gyomorfájás illetve a bőr allergiás reakciói.

Természetesen hiba volna azt feltételezni, hogy minden ember, aki hasonló tüneteket produkál szeretethiányos, de nyilván ha körülnézünk, hamar észre lehet venni a magány legapróbb jeleit is, hiszen a szeretethiánytól fuldokló ember gyakran begubózik és elzárja magát a külvilágtól, nem szerves része a társadalomnak, inkább csak amolyan külső szemlélő.

A szeretethiány tulajdonképpen mindenkire veszélyt jelenthet, sőt egyre több embert, nőt és férfit érint egyaránt. Többnyire olyan személyekre jellemző, akik nem bíznak saját képességeikben, hajlamosak bizonyos komplexusokat előtérbe helyezni és effektíve saját magukat hajszolni ebbe a lehetetlennek tűnő helyzetbe. Aki görcsösen ragaszkodik barátokhoz, partnerekhez, azoknak roppant nehéz feldolgozni, ha egy kapcsolatuk, legyen az akár baráti, akár intim véget ér. Emellett a munkahelyi sikertelenség is gyakran produkál szeretethiányt illetve idézi elő a fentebb említett testi tüneteket.

Ezért fontos, hogy néha megálljunk egy pillanatra a nagy hajtás közepette, hiszen fontos a siker, a pénz és az elismerés, de semmi sem fontosabb, annál, mintha szeretünk és szeretve vagyunk. Az idő csak úgy robog, mi pedig elmegyünk a fontos dolgok mellett, elszalasztjuk a pillanatot és az elvesztett perceket már soha nem tudjuk visszahozni. Nem kell félnünk az érzéseinktől, ne féljünk kimondani a varázsszót: szeretlek. Egy életünk, egyetlen esélyünk van, hát itt az ideje, hogy éljünk is vele!
 
 
(http://fokuszbanano.hu/testi_lelki_egeszseg)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése