Kutasi László:
Szenvedély
Szivárvány lépcsődön hozzád indulok,
vöröslő hajnalon, izzó éjszakán
befogadsz engem.
Nincs többé én és nincs többé te,
csak mi vagyunk.
Napként izzón, viharként tombolva,
uralkodva, fájdalmas szolgaként,
szeretve.
Lágyan, mint a tenger,
hullámot nem vetve
merítkezünk szerelmünk gyönyörűségébe.
Hold ezüstje őrzi álmunkat,
ha véget ér
szenvedélyünk, rózsa ágyán nyugodni tér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése