Lehetnél te…
Hajadba tűztem öröm-tapintásom.
Rajtad maradtam minden érintésben,
ha elhagynál még is te szeretve hűtlen.
Mindig csak érted, érted? Hogyan betűzzem?
Azon az elátkozott bolygón békét teremtettem.
Szemeidből merítettem a csendem
Lehetnél te mindig a hiányzó dallam
szélben fütyülve halkan, csak halljam…
Ajkadról nevetésed csengett, keblembe rejtve
melengettem. Beleszerettem. Gyöngyökkel fűzted,
ahogy csicseregtél. Karomba fonva kötötted magadra ölelésem.
A tél gyorsan enyhült, véremmel pezsdült a tavasz,
ujjongott, zsibongott. Akkor az élet újra táncba lendült.
(Barnaby)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése