Szabó László Dezső: Fölfelé
Miért nézünk fölfelé az égre,
miért sóhajtozunk a magasba nézve,
miért bámuljuk meg a csillagok fényét,
miért ott kutatjuk létünk mibenlétét?
Talpunk lenn a földön, fejünk felemelve
földi létből nézünk fel, a végtelenbe.
Röghöz kötött lelkünk szabadságot áhít,
mely valahol messze, messze, de világít!
Hogyha az égre néz szemével az ember
összekapcsolódhat ott a végtelennel?
Mi az, ami úgy vonz fényévekre innen?
Mert messze tekintünk, és tán határ sincsen,
de minél messzebbre lát el a tekintet,
annál harsányabban int a Világ minket:
oly parányi létünk ott reszket a fényben,
s a Világmindenség: Isten tenyerében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése