2014. november 30., vasárnap

Monic Wilder: Advent


Monic Wilder: Advent


Karácsony előtt négy héttel egy angyal érkezik a Földre. Égkék ruhában jár-kel az emberek között, de azok annyira el vannak foglalva az ünnepek előtti készülődéssel, hogy észre sem veszik. A vásárlási láz - szebbet, nagyobbat, drágábbat, a pénztárgépek kattogása, a reklámok harsogó zaja elnyomja az angyal szavait, a szupermarketek tarka tömege elrejti törékeny alakját. Minden csillog-villog, zenél, követel: vegyél még, még, még... Színes-fényes papírba rejtik az ajándékaikat, lelkük sivárságát. Pedig csupán egy gyertya fénye s egy kis csend elég lenne ahhoz, hogy az angyal a vendégük lehessen.

Karácsony előtt három héttel egy másik angyal érkezik. Feladata, hogy aranyszálból szőtt kosarát telepakolja ajándékokkal, s felvigye a mennybe. A kosár azonban nagyon törékeny; a rengeteg összevásárolt játék, ékszer, parfüm, plazma-tv súlya összeroppantaná. Az angyal nem is ilyen ajándék után kutat. Türelmesen, embertől emberig haladva keresi azt, ami súlytalan, végtelen, nem kerül semmibe, mégis mindennél többet ér. Az angyal a szeretet apró morzsáival tölti meg a kosarat.

Karácsony előtt két héttel újabb angyal látogat a Földre. Végigjár minden házat, minden otthont, néhol elidőzik néhány percre, máshonnan szinte menekül. Tágas tereken sétál, kivilágított parkokban üldögél, figyeli a beszélgető, egymásra mosolygó embereket. A hidegtől kipirosodott ujjak kulcsolódnak a forralt boros poharakra, gyerekek hancúroznak a frissen esett hóban, félrebillent fejű hóember álldogál egy terebélyes fenyőfa oltalmában.
Az angyal örömét leli a látottakban, meg-megérinti az embereket, s azok szívébe békesség, szemükbe ragyogás költözik. A várakozás ünneppé varázsolja a hétköznapjaikat.
 

Egy héttel karácsony előtt angyalok serege érkezik, elhozzák a dalt, a zenét, a táncot. A várakozás lassan véget ér, a megbocsátás egymásba kulcsolja az emberek kezét. Emberekét, akik nem felejtették el várni az angyalokat, akik nem felejtettek el hinni a csodában, akiknek a karácsony nemcsak a díszes fenyőfát, a finom ételeket, az ajándékokat jelenti, hanem a több mint két évezredes titkot is.
Ők azok, akik a szent éjjelen fürkészve figyelik az eget, s a csillagok fénye a mennybe vitt szeretetet sziporkázza vissza rájuk.




Franz Schubert - Ave Maria For Violin- You Tube


Schubert - Ave Maria (Opera) - YouTube


Advent...


Advent...


Bársonyos a csend,
s a gyertyaláng szelíd fénye mellett,
az álmok ösvénye kitárul.
Megérint a szív boldogsága,
szól a mennyek halk szerenádja.
Már közeleg...
Karácsonyi szépségben
ragyog a szeretet!
Nem álom ez, valóság!
Angyal érint meg s a jóság!
Áldást ont a négy
gyertya fénye,
amely szent örömben
él és ragyog,
s egy őszinte, tiszta fohász
kinyitja fényes templomod!
Nincs sértetlen emberi lélek,
mind hullatta már könnyét.
Szívünk gazdagsága
ez az ünnep!
Mondjunk imát mindenkiért!
Legyen ez kezdete
egy boldog jövőnek!
Varázslatos pillanat vár reánk,
s majd elmondhatja minden ember,
a szeretet bölcsője a Földünk
s lelke a mi hazánk.
A tiszta szavak
a lélekben születnek!
Szívből fakadnak
és életre kelnek.
Ragyogja be a Betlehemi csillag
a holnapot, s a mát!
Tegyük boldoggá
mindenki szent Karácsonyát!

(György Viktória Klára)

2014. november 27., csütörtök

Az élet igazi csodái...


A hegyek, a folyók, az erdők, a virágok, a szeretett személy - ezek az élet igazi csodái. De ha megengedjük magunknak, hogy elvesszünk a múlt szenvedéseiben vagy a jövő miatt érzett félelmekben és aggodalmakban, nem leszünk képesek itt és most észrevenni ezeket a csodákat.


(Nhat Hanh Thich)

Maga is egyre többet adott...


Maga is egyre többet adott neki magából, a gondolataiból, legbensőbb énjéből, bizalmas vallomásokban, amit éppoly édes adni, mint kapni. Oldottabbnak érezte magát vele, őszintébb volt, leplezetlenebb, bizalmasabb, mint másokhoz, és ezért még jobban szerette. És azt is érezte - és ez az érzés nagyon értékes a nőknek -, hogy csakugyan ad, hogy valakire úgy rábízza mindenét, amije csak van, ahogy még soha senkire.

(Guy de Maupassant)

Akit szeretünk...


Az a szerelem, hogy akit szeretünk, annak minden tulajdonsága kivételes vonzóerőt sugároz ránk, hogy másnak, különbnek látjuk mindenkinél, feje körül azzal a dicsfénnyel, amivel választottait veszi körül a szív, vagy pedig az is szerelem, ha valaki nagyon tetszik, annyira tetszik, hogy már szinte meg se tudunk lenni nélküle?

(Guy de Maupassant)

Gálpál Kinga: Csend










 




 





Gálpál Kinga: Csend


A szobám csendje, a tárgyak csendje
Csak látszólag csend.
Minden egyes apró pici dolog
Tele van emlékkel, értékkel.

Minden csendben hallgat,
Soha el nem fárad.
Bennük vagyok és ők is
Bennem vannak.

Hihetetlenül sok erő
Gyűlt itt össze nekem.
Annyira jó csak úgy csendben
Lenni ennek a közepében.

Szükségem van rád...


Szükségem van rád... nem a szépségedért. Nem a mosolyodért, a nevetésedért. Nem a jókedvedért, az érintésedért. Nem azért, mert csodálatos veled a találkozás. Nem a tópartért, nem a templomért, nem az ölelésért. Nem a közelségért. Nem csak ezért. Hanem a rossz kedvedért, az aggodalmaidért, a fájdalmaidért. A fáradtan is szép arcodért. A szúrásodért, a kemény szavakért, a távolságért. Mindenért. Mindenért, ami te vagy.


(Csitáry-Hock Tamás)

Megfordítottad bennem a világot...


Éljen minden, ami érdektelen,
amire nem kell odafigyelnem,
amire úgy meredhet a szemem,
hogy közben téged les a szívemben!
Megfordítottad bennem a világot:
kifelé nézek és befelé látok.


(Jatzkó Béla)

Ahogy adod: a hozzámsimulásod...


Ahogy adod: a hozzámsimulásod,
lendületeid, habozásaid,
ahogy magad a bőröm alá ásod,
ahogy a karod húz és eltaszít,
ahogy olvadsz és oldasz az öledben:
ez már te vagy. És csak te. Csak mi ketten.


(Jatzkó Béla)

Érezlek...


Milyen mély lehet a szív? Nem tudom. Keresem, keresem a mélységét, ahol a szeretet lakozik. A szeretet, amit te keltettél életre. Ami a tiéd. De nem találom. Annyira mélyen lakozik benne. Bennem. Nem találom, csak érzem. Érezlek. Nagyon-nagyon mélyen. Szívem mélyén. A Szeretetet. Téged.


(Csitáry-Hock Tamás)

Soho party - Hiányzol


Soho party - Hiányzol


1. Sokáig jártam egyedül az éjben,
Kerestelek a sötétségben
Kerestem azt a csillagot,
Aki megmutatja, hogy ki is vagyok.
De amikor először láttam a mosolyodat,
Kigyúltak a fények, és kisütött a nap,
A félelem helyére boldogság lépett,
A szívemben őrzöm e gyönyörű képet, ó bébe.
Tudod, hogy szeretlek, és szükségem van rád,
Veled álmodok, és rohannék hozzád.
2. Teltek a napok és múltak az évek,
A szívemben ott volt még a képed,
De valami változott, s nem értem,
Miért nem mennek úgy a dolgok, ahogy régen.
Kiléptünk a fénybe mind a ketten,
Repülni akartunk az ismeretlenben.
De hidd el, együtt minden könnyebb,
S ne felejtsük a szerelmünket! Ú, bébe!


Soho party-Hiányzol - YouTube



Minden embernek joga van ahhoz...


Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni.


(Popper Péter)


Fal



 








Fal

Bántasz, bántottalak.
Sírtál, sirattalak.
Karcolsz, karcoltalak.
Fájtál, ringattalak.
Vádak jöttek,
kemény szavak.
Lelkem újra összerakom,
tégláit csendben leporolom.
Lassan nő majd fallá bennem,
szabadulnom lehetetlen.


(Zsomcike Fruzsina)

Te















Te


ma éjszaka nem aludtam
mert Rád gondoltam
őrült gondolatok szőtték be fejem
s rájöttem, végre megtaláltam helyem

ha Te nem lennél nekem
értelmetlen lenne létem
bár fáj, ha szeretsz, s fáj, ha utálsz
de mégis szívemben forróvá válsz

(Zavadovics Péter)

Nem









 









Nem

Ringató öled hívogató kabátjába
nem bújok bele.
Karod meleg kapucnijába
nem hajtom fejem.
Fagytól védelmező zsebedbe
nem teszem kezem.
Horizontod fénylő gombjaiba
nem fúrom szemem.
Akartam a mindenséget,
mégsem tehetem.



(Zsomcike Fruzsina)


 

Szilágyi Domokos:Ragyogj



Szilágyi Domokos:Ragyogj

Elaludtak a fák,
a levelek libegnek,
az álmok tudnak várni,
az álmok nem sietnek.

Tudjál álmokra várni,
ahogy ők tudnak várni rád,
az éber csak így nem
csalja meg magát.

A levelek fölött
álmodó fények úsznak,
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak.

Aludj fényekkel együtt,
ragyogj álmokkal együtt.



2014. november 26., szerda

A boldogság...


A boldogság alig-alig meghatározható, különleges lelki állapot, ami váratlanul lopakszik belénk, ha kellően érzékenyek vagyunk a befogadására.


(Joshi Bharat)

Csorba Győző: Őszutó














Csorba Győző:

Őszutó


A zöld helyett s a földbarna helyett
hányféle sárga, bíbor és vörös
mintázza a kert gyűrött talaját,
s majdnem kopasz minden fa és bokor.
De az ág-bog rácsok-rajzolatok
tapadva a házfalra, kerítésre,
az ég alján a horizont-szegélyre
a hullt lombnál százszorta díszesebben
ékítik a környezet pusztaságát.


Mégis e két- s háromdimenziós
szépség-konstrukcióból jéghideg
szél vág ki, szürke hófelhők osonnak,
mégis ősz vége van, mégis a tél jön,
a szem öröme mégse tud leszállni
a hús mélyébe.
                     Vagy talán nem is
valódi öröm ez? Mögötte rém-
árnyékok bűnbandái sompolyognak.

Képíró Gyula: Őszi elégia


 








 







Képíró Gyula: Őszi elégia


Milyen lehet veled
sétálni az őszben?
Lelkünket érlelő
fázós napsütésben...


És milyen lehet veled
az avarban gázolva?
Kezed lágyan fogva
arcban elpirulva...


Óh milyen lehet veled
csöndes szótlanságban?
Forró együttlétben
de közös magányban...

Hát milyen lehet veled?
hogy ne fájjon nélküled!
S ne kelljen kérdeznem
hogy milyen lehet veled...

Ha valakit szeretünk, érzéseit érezzük


Ha jól figyelsz, rádöbbenhetsz arra is, hogy rossz érzésed nem is a tiéd: valaki helyett szorongsz, vagy éppenséggel valaki bánata suhant át rajtad, és árnyékba borította az egyébként derűs lelkedet. Ha valakit szeretünk, érzéseit érezzük.


(Müller Péter)

Az egyetlen cél...


Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezárt szobákat vagy az idegen nyelven írott titokzatos könyveket. Ne kutass olyan válaszok után, amelyeket nem kaphatsz meg, mert nem tudnál együtt élni velük. Az egyetlen cél, hogy megélj mindent. Élj hát most a kérdéseknek! S így fokozatosan, anélkül, hogy észrevennéd, egyre közelebb kerülsz ahhoz a távoli naphoz, amikor majd választ kapsz mindenre.
 


(Rainer Maria Rilke)

A te lelked...


Remeg a lelkem, mint a virágos fa,
Ha szélzilálta kelyhe szétpereg;
Ha szerteszállong színevesztett szirma
S nászkoszorúját elhullatja lassan, -
Nem volt jogom, hogy az én félhalk, tiszta,
Szép, szivárványos hangulataimba
A te lelked is bele csalogassam...


(Rédey Tivadar)

Barnaby: Hárfa...
















 
Barnaby: Hárfa...

Méltón szólsz és múltba nyúlsz,
elmereng a képzelet, vándorútra kél.

Ó, ti boldog Istenek, fényre gyúl`
- e szerelmes énetek fuvallata mennyit ér,
megpendülve húrjain, s felmorajlik-e a tenger,
ha simogatnak lágy ívű kezek ujjbegyekkel csipkelődve;
akarnak-e kinyílni a harangok lelketekben?

Ma álmodj velem, hallgasd dalom.
Érezd a lényem, szűnjön a fájdalom.
Lágyan szellő legyezzen, hajnali harmat
kezedhez érjen, s hangom hallva érezd a vágyat,
találj bennem mindig nyugalmat.
Háborgó lelked csendesítem, halkuljon haragod hullámverése,
bánat és öröm a mindenség rád osztott földi része...
Sírva szeretsz, vagy szeretsz, ha sírsz,
egy szót sem szólsz. Könnyekkel írsz, gyűlölsz, nevetsz,
bárhol lehetsz. Csendet, ha vágysz, csendben szeress...
Messze repít képzeleted. Szilaj folyók, lágy tengerek,
csillagmezőn ezüst veret,
szemedre édes álommal ereszkedek...
Hallgass engem, s ha rám figyelsz, érzel,
lebeg a lelked, magadba nézel,
könnyűvé válsz, súlya sincs a testnek,
nincs már határ, s nem kötnek gúzsba keresztek.
Zengő dallam lengi be az étert, szellőhárfán hajlongnak szavaim,
húrjaim ércén bús lidércek angyaloknak örök szerelmet ígérnek,
oltom szomjad, csillapítom éhed, hangomban égi igéket hallani...

Istenek hangszere, Te, gyógyír e világra, irgalom lángja zenéd,
ördögként csábítasz el, s mint angyal fogsz szerelmet vallani...

Veled


















 
Veled

Ujjaim kutatják barázdált arcodat.
Rajta az idő véste árkokat.
Gyöngyfátyol takarja a szavakat.
Szívünk lüktetése hordozza a titkokat.
Gondolatolvasók lettünk a szerelemben.
Nem találom magam, valahol elveszthettem.
Hajunk keveredik, ahogy arcunk összeér.
A mosoly az enyém, mely mindennel felér.
Hallgatjuk az eső csendes koppanását.
Szoros az ölelésed, nem bírom tovább.
Tekinteted vonz, mint méhet a virág illata.
Tudom, a szívem ma sem viszem haza.


(Zsomcike Fruzsina)

Pál Kata: Nem a feloldozás...


Pál Kata: Nem a feloldozás...

Ne csak a szerelmem légy,
Légy a végzetem!

Egy arcot hordoz tenyerén most
az ármányba font látomás,
könnyem festékére csordul
az elképzelt, hiú varázs,
akár egy ócska sikoly, ki koldul...
de most kiáltsa vágyát a csend:

Szeretlek!

Zengve szakadjon e szó,
akár bűnös torkából, kit ment
a verejtékbe fúló kiáltás,
mikor kegyelmet kér az álszent
a sötét bitó árnyékán, s belőle
nyögve szakítja a feloldozó "áment".

A világ légy nekem!

Lássam szemed tüzén a kopjafákat!
Kavarj ingatag, csontos lelkemen
lágy, csendben nyíló, kínzó vágyat.
Múló életed pillanat tükrében lássad,
s réveteg álmod szakadékának vélve,
legyen érzelmektől terhes minden vágyad!

A világ légy!

Kiáltással fedlek, mint eretnek gondolatot,
mit ádáz szemektől lelkem mélyébe temetnék.
Csak ne csupán egy fájó, foszladozó emlék,
egy örökké tartó, színes álmodás...
...mit nem adnék soha ...Te vagy, ki kell még...
...nem a feloldozás...!

Pál Kata: Lélekfény





 

 






Pál Kata:Lélekfény

Éjszaka elragadta magasztos árnyait,
az idő nyögte fájón a múló perceket,
felszáradt könnyeikben elfúltak az álmok,
s már örömfény öleli a fáradt lelkeket.

Ha összeforr a hit egy élet dallamával,
gyógyító erővel éled lángja benne,
bűneit és áldását fonja önmagával,
s mint acélos pajzs, lesz bölcsesség védő csendje.

A lélek szabadsága fénnyel babonázza,
és a világra terített szeretet palástja
életre kelti már a létezés csodáit.

Reménye buzgón szárnyal életek között,
itt önmagát feloldva idő és tér fölött,
megélt boldogsága lélekfényként világít.

2014. november 25., kedd

Vonzalom lelkiállapota


Vonzalom lelkiállapota

A vonzalom kapu, tiszta átjáró Én és a világ között.

Ha vonzalomba kerülök valakivel vagy valamivel, akkor az úgy húz magához, mint a mágnes. Nincs kérdés, tudom: Ez az. Ő az. Mint egy finom, édes illat, úgy hívogat, én pedig szárnyalok felé. Tisztán csengő hang, mint a szirének csalogató éneke. Ráébreszt, hogy mit szeretnék. Élettel telivé válok, elvarázsol, Én pedig indulok. Akadályt nem látok, rózsaszín felhőben úszom, körülöttem minden kivirágzik. Az élet értem él, a világ nekem szép. Szerelmesek néznek így egymás szemébe: csodálva és csodálkozva, ismerve és ismerkedve. Ráhangolódás, megelevenedés, eszmélés. Belülről fakadó gyengéd erő, játékos jókedv, belső pezsgés.


A kisgyerek él így, akinek még minden falevél és kismadár üzenet hordoz – ő érti és válaszol nekik. Ilyen gyermeki állapot a vonzalom, de nem naivitása, hanem derűlátása és bizakodása miatt: hogy itt minden értem van, és minden rendben van.

Bárki és bármi is az, ami így megérint, az teljesen elborít, egymáséi leszünk, nem tudok másról. A szerelmes ölelkezésben nem lelassul az idő, hanem megszűnik. Minden, ami kívül esik rajtam és a vonzalmam tárgyán, nem létezik számomra.

Ha körülnézek, akkor egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni a vonzalmamtól – a vágyam szemüvegén keresztül látom a világot. A szerelmemet igazából kicsit szebbnek is látom, vagy a szebb dolgokat veszem inkább észre rajta. És nem csak a szerelmemen, hanem az egész világban. Minden ragyogóbb, színesebb. A szerelem és a vonzalom nemcsak egy másik emberről szól! Miért is ne lehetne szerelmesnek lenni a világon bármibe?

A vonzalom legfontosabb szava: lelkesedés. Ilyenkor veszünk egy nagy levegőt és belevágunk. Amikor vonzalomban vagy a munkáddal: ötletes vagy, termékeny, megállíthatatlan. Odaadó, jobbító, erőteljes. Távlati céljaid vannak, tervezel, feltartóztathatatlanul. Nincs akadály, amiről egy egészséges lelkű ember ne gondolná, hogy át tudja lépni. Ebből a kezdeti lendületből születnek aztán a nagy tettek, világmegváltó újítások, és gyakran: egy harmadik ember. Amikor a lelkemben nincsenek sérülések, minden cselekedetem vonzalomból indul. Változást csakis innen szabad kezdeményezni.

Szeretnék valamit, és ez számomra valami újnak, valami csodálatosnak a kezdete.
Nem is tudom, hogy lesz, mint lesz – de hát számít az? Csak az számít, hogy végre elkezdhessem. Érzem, hogy így lesz a legjobb. Fejlődni, gazdagodni, gyarapodni álmodok.


Megélem azt, hogy a belső világomnak is meg az életemnek is az az iránya, amit Én szeretnék. Megélem azt, hogy az életemet Én töltöm föl tartalommal. A Táblázatban ez úgy szerepel, hogy „lelkében éli a pillanatot”. Amikor tényleg a lelkemben élem a pillanatot, az a vonzalom legszebb és legeszményibb megformálódása.

Magyarázat

A vonzalom értelme, hogy rálátsz, ráérzel arra, hogy amivel vagy akivel találkoztál, az az utad lehet. Nem pillanatnyi, nem egyszeri ez számodra, hanem út válhat belőle. A vonzalomnak az a feladata, hogy rácsalogasson az eredre és elindítson.

A vonzalom az egészséges lélek alaphangja. Ez az a hangszín, amire be vagyunk hangolva, amíg minden rendben van.

A vonzalom az első állapot, amit megélsz az éren. Ez a teremtési, megnyilvánulási folyamat kezdete, de még nem igazán teremtés. Inkább kedv a teremtéshez, ihletett állapot. Még nem látod az egészet, nincs róla hajszálpontos képed, de azért bőségesen elég. Nem teljesen olyannak látod, amilyen – csak a szépet, jót, építőt érzékeled belőle. Minden emberbe bele lehet szeretni. Nem számít a személyisége, külseje, kora, életmódja, semmi. Vonzalomban a hibák láthatatlanná válnak. És jól is van ez így.
Szükséged van erre a lila ködre, hogy rá merj lépni az útra. Ilyenkor még inkább befelé és fölfelé figyelsz, és csak ki-kitekintesz a dologra, ami nagynak és nemesnek látszik.
Milyen érzés szerelmesnek lenni? Amikor rájössz, hogy Ő más, mint a többi? Pedig nem más, hanem számodra más. Vonzalomban a másik ember legbensőbb lényével és érzésvilágával kerülsz kapcsolatba. A külső sem mindegy, de elemi ereje a belső összehangoltságnak van.


Éledelem: az éledelem az, amitől a vonzalom leginkább olyan lesz, mint amilyen. A szó mozzanatossága szépen kifejezi, hogy belül feléledek, feltámad bennem valami. Alkotni vágyom, mert valami tűzbe hozott. Az éledelem tesz tevékennyé, mert felébreszti a bennem szunnyadó cselekvőerőt. Olyan energikussá tesz, hogy az ember úgy érzi, mintha előtte nem is igazán élt volna. Amikor megrezeg bennem az éledelem, akkor hirtelen kedvem támad belevágni a dologba, mert annyira elevenné válok. A futóverseny első pillanatai, a nekirugaszkodás, a felgyorsulás szakasza. Ez az, amikor belül megmozdul valami: megérint, felvillanyoz, lendületessé tesz. Hirtelen felpezsdülök, életre kelek.
 
Idézd fel: mit éreztél, amikor az első munkát elvállaltad, amire nagyon vágytál? Amikor úgy érezted, hogy rátaláltál arra az iskolára, ahová járni szeretnél?
Amikor feltámad a vonzalom, mindig ugyanaz járja át az embert: MEGVAN!


(www.megertestablazata.hu)

Szabó László Dezső: Fölfelé











 
 

 



 
Szabó László Dezső: Fölfelé

Miért nézünk fölfelé az égre,
miért sóhajtozunk a magasba nézve,
miért bámuljuk meg a csillagok fényét,
miért ott kutatjuk létünk mibenlétét?

Talpunk lenn a földön, fejünk felemelve
földi létből nézünk fel, a végtelenbe.
Röghöz kötött lelkünk szabadságot áhít,
mely valahol messze, messze, de világít!

Hogyha az égre néz szemével az ember
összekapcsolódhat ott a végtelennel?
Mi az, ami úgy vonz fényévekre innen?
Mert messze tekintünk, és tán határ sincsen,
de minél messzebbre lát el a tekintet,
annál harsányabban int a Világ minket:
oly parányi létünk ott reszket a fényben,
s a Világmindenség: Isten tenyerében.


Szeretnék valakit...


Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.

 
(Rainer Maria Rilke)

Budai István: Mindenütt kereslek



 
















Budai István: Mindenütt kereslek


Mindenütt kereslek:
Kacér csillagok leple mögött,
Száraz álmú téli rét fölött,
Szőke hullámok dalában,

Lágy zsongású reggeli imában.
Mindenütt kereslek,
De sehol nem lellek.
Gyötrődve érted,
Ó, miért is szeretlek?


Mindenütt kereslek:
Csitri lányok víg szavában,
A tavasz-éjek mosolyában,
A táncoló hópehelyben,
Aranyálmú borkehelyben.
Mindenütt kereslek:
De sehol nem lellek.
Szenvedve érted,
Ó, miért is szeretlek?


Mindenütt kereslek:
Szép szavak kéklő mélyén,
Május-szerelmek derűs éjén,
A glóriátlan szavak alatt,
Meglellek: egy futó pillanat.
Mindenütt kereslek.
Akárhol meglellek.
Forró szerelemmel,
Ó, ezért szeretlek.

Gábor Gréta Eszter: Mondd…



 

 



 









Gábor Gréta Eszter: Mondd…

Mondd, akarsz-e a társam lenni,
Az örök élet virágos hajnalán?
Színarany vágyaink egy csokorba szedve,
Magunkat áldozni az egység ritmusán?
Akarsz-e pillangókkal szállni,
Kéz a kézben együtt minden délután?
Csodaszép fák alatt megpihenni,
Elmerengni múltnak léptei nyomán?
Akarsz-e új világunkban bízni,
Szívünk igazában napnak alkonyán?
Szerelmünket soha nem feledve,
Álomba merülni lelkünk halk szaván?
Mondd, akarsz-e szivárványban élni,
Tüzesen égni fagyos éjszakán?
Soha semmitől többé nem félni,
Együtt élni a mennyország színpadán?


 

Ha egyszer már meglátta...


Ha egyszer már meglátta a szerelem árnyékát, ha egyszer már megérintette annak a gyötrő és megvalósíthatatlan reménynek a sejtelme, hogy élete, lelke, teste összeforrhat egy másik lény életével, lelkével, testével, hogy feloldódhat benne, és magába olvaszthatja, ha egyszer már megérezte ennek a szóval ki nem mondható lelkiállapotnak a lehetőségét, akkor be is teljesül magán, ha előbb nem, később.


(Guy de Maupassat)

Egy olyan ember...


Egy olyan ember megy át a gondolatvilágunkban, akivel találkozunk, majd aki ismerősünk lesz, majd bizalmasunk, szerelmesünk. Óráról órára jobban birtokunkba vesszük őt, észrevétlenül; birtokunkba vesszük a vonásait, a mozdulatait, a tartását, testi valóját és lelki valóját. Belénk hatol, a szemünkbe és a szívünkbe, a hangjával, minden taglejtésével, azzal, amit mond, és azzal, amit gondol. Magunkba szívjuk és megértjük, mosolyának és szavának minden árnyalatát kitaláljuk; végül már mintha mindenestül a miénk lenne, annyira szeretünk, még öntudatlanul, mindent, ami ő, és mindent, ami tőle való.

(Guy de Maupassant)

Csakugyan van a világon nő...


Csakugyan van a világon nő, akit feldúl a szenvedély, aki szenved, akinek gyönyörűség, ha odaadja magát, aki ölel, szorít és piheg, aki testével, lelkével egyaránt szeret, a szájával is, mikor beszél, és a szemével is, mikor néz, a vergődő szívével és a simogató kezével is, aki vállal mindent, mert szeret, aki figyelő szemek és veszedelmek közepette is, éjjel és nappal, rettenthetetlenül és remegve odatalál, a boldogságtól eszeveszetten és önfeledten, ahhoz, aki megöleli?


(Guy de Maupassant)

Paksi Konstantin: Tegnap



















Paksi Konstantin: Tegnap


Mi történt a reménnyel,
amit valaha ismertünk,
mikor igaz szívvel
álmodtunk és szerettünk?
Már elmúlt az a tegnap,
mikor szívből éreztük,
hogy semmi sem tart vissza,
és a szél játszott velünk.


Tegnap Te, tegnap Én,
tegnap még.


Volt egy álmom,
Te is szerepeltél benne,
a szív tiszta volt,
s nyitott igaz szerelemre.


Talán a tegnap volt őrült,
s ma már felébredtünk,
s mi csodásnak tűnt,
ma hűvös, idegen nekünk.


Tegnap Te, tegnap Én,
tegnap még.

Mikor eszembe jutnak
mik történtek velünk,
kicsit elveszve érzem magam,
tudom, meg nem ismételhetjük.
Most már számomra olyanok
ezek a tegnapi dolgok,
mint hűvös, bolond játékok,
de tegnap Te, tegnap Én,
tegnap még.

Gyermekkori álmaink


Székely Anna: Gyermekkori álmaink
 
Szabadság.
Számomra ezt jelképezi a kisgyermek lét. Az óriási plüssállatok, szétszórt színes ceruzák és a titkos csínytevések időszaka…
Visszasírom a gyermekkorom, amikor szabad volt nevetni és sírni, a kort, amelyben az ember tökéletesnek mondott a puszta létéből kifolyólag, amikor tudatalattinknak még nem kellett keményen megdolgoznia a fájó emlékek süllyesztőbe küldésével, és minden probléma megoldható volt. Nem kellett hozzá több egy bocsánatnál.
Mosolyért mosolyt kaptam cserébe, s ha megbotlottam, felsegítettek. Még nem nehezedett rám a felelősség súlya, és minden holnap ígéretét varázsossá tette az újabb felfedezések reménye.

Azt mondják, az ember ötéves kora előtt kapja a dicséretek több mint kétharmadát, a maradék egyharmad pedig szétoszlik a rákövetkező hatvan, hatvanöt év során – kinek-kinek amennyi jut. Már nem elég megenni egy tányér levest, vagy színessel telerajzolni egy papírt, hogy büszkék legyenek ránk… Küzdeni kell érte, de sokszor az sem elég… Így hát csak gyűjtögetjük az egyharmadot szívünk egy jól elrejtett zugában, s nem értjük, hogy kopik emlékezetünkből oly gyorsan a többség…

Akkor még nem kellett kérni, elég volt egy pillantás, és tudták mit akarok. Figyeltek, mert ez így volt természetes, és letörölték a könnycseppeket arcomról, valahányszor rám vicsorgott a valóság.
Elképzelt rémalakok kergettek csupán, és egy éjszakai lámpa fényköre képes volt biztonságot nyújtani velük szemben.
Hiányoznak a délutáni szundik, a rémes kombinációban összeválogatott színes ruhák, a nagyim főztje, a közös családi ebédek, és hogy a sírást mindig nevetés követte.

Gyermeki naivitás… ez úgy csurgott ki összeszorított kezeimből, ahogy az álmok másznak vissza reggel az illúziók birodalmába, megszégyenülten, és a fénytől riadtan...
Reggel pedig a vakító fényben nem marad más, csak a foszló emlékek, és kitárt tenyerünkre pillantva a hiányérzet…
A körülöttünk élők szemében pedig nem látunk mást, csak egy fénytelen kis üzenetet a rideg valóságtól, hogy „Üdv újra itt!”.
Mintha elfogytak volna a mosolyok… Csak forgok tágra nyílt szemmel, és gyermeki kíváncsisággal keresem, hová lettek? Talán sosem léteztek, lehet, hogy csak az idő mosta olyan kristályosra és szépre az emlékeimet, mint a patak a sodródó kavicsokat. Talán sosem volt más, és nem is lesz, de azt hiszem, lényem gyermeki része nem törődik bele sosem, hogy az álmainkban rejlik a boldogság, mint ahogy mások is keresik azt az elveszett világot, melynek képe egészen régóta ott él bennük.

Keresem, erősen kapaszkodva hitembe, s az esős napokon emlékeim birodalmába látogatva lelek menedékre a valóság viharfelhőivel szemben, és egészen addig ki sem dugom az orrom, amíg a napsütötte rétek gyermekkorom nyarait nem idézik bennem…

2014. november 23., vasárnap

Hinni a szépet...


Hinni a szépet, lehetetlent,
hogy egyszer valóra válik.
Hinni a vágyban, akaratunkban.
Ha kell, hát bízni halálig.


(Szabó Lőrinc)

Emlékszik...


Emlékszik e históriára
És nem mereng el e felett?
Nem mondja, mint én - könnyes szemmel,
Hogy: Boldogok a gyerekek,
Mert tudják, mi a szeretet!


(Ady Endre)

Aki igazán alkalmas...


Aki igazán alkalmas, a lelke mélyén tudja, hogy mindig, minden körülmények között számíthat a tehetségére, mert már jó párszor megtapasztalta, hogyan kapaszkodhat bele, mint egy mentőövbe.


(Vass Virág)

Engem bűvöletbe ejt...


Szétforgácsolódtam, élettelen dolgokhoz vonzódtam, a természethez, amely engem bűvöletbe ejt és meghat, a zenéhez, amely nekem az átlényegült szerelem, a gondolkodáshoz, amely a szellem ínyencsége, mindahhoz, ami csak kellemes és szép a világon. Azután összetalálkoztam ezzel a teremtéssel, aki összefogta kicsit tétova, változékony vágyaimat, valamennyit önmaga felé fordította, és szerelemmé változtatta.


(Guy de Maupassant)

Öledbe bújva...


Öledbe bújva...


karjaiddal betakarva szeretnék most lenni...

A csendben együtt elveszni egymást átkarolva,
Testünk melegét magunkba szívni.
S csak úgy hallgatni...
Némán érezni egymást...
Elménkben lágyan a csend szava muzsikál,
S a világ összes zaja tőlünk messze száll.


(Mézes Sarlota
)

Pillanat


Pillanat


Kandalló tüzének lángjaival

elmélyülök gondolataimban.

Suhogó, csattogó vad vörös lángnak táncolnak nyelvei,
Fülembe suttogó szavaid hallom lágyan zengeni...

Belemerülök elmémbe, forró tekinteted visszaidézve.
E pillanat mintha újra és újra megigézne.

Homlokod homlokomra teszed,
s kezemet kezeidbe veszed.
Ott ülünk csendesen, Te meg én,
szavak helyett csak a csend beszél,
s csak mi ketten értjük, Te meg én.



(Mézes Sarlota)

Az otthon melege...


Az otthon melege...


Egy kedves szó, mely jókedvre derít...

Egy ölelés, mely mindig jólesik...
Egy kedves arc, mely arcodra mosolyt csal,
amikor hazaérsz fáradtan.

Nyugalom, szeretet...
jóban vagy bajban,
Ő mindig ott van melletted...
Simogat, csókjaival dédelget...
így vár a kedvesed...
Ilyen az otthon melege...
 
 

(Mézes Sarlota)

Nincs annál nagyobb boldogság...


Nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor két kéz először szorítja meg egymást; amikor az egyik azt kérdezi: szeretsz? S a másik azt feleli: igen, szeretlek.


(Guy de Maupassant)

A szívet legyőzni nem lehet...


A szívet legyőzni nem lehet. Nem talál annyi boldogságot egy végigjátszott életben, mint egy átérzett percben.


(Ady Endre)

Csak azok a boldogok...


Csak azok a boldogok, akik megszenvedik az érzéseiket, akik az érzésbe beleremegnek, és úgy ízlelik, mint valami nyalánkságot. Mert fel kell fognunk minden érzelmünket, akár boldog, akár szomorú, el kell telnünk vele, meg kell ittasulnunk tőle a legharsányabb boldogságig, vagy a legfájdalmasabb gyötrelemig.


(Guy de Maupassant)

Hányan vannak...


Hányan vannak, akik átengednék magukat egy hirtelen vágynak, egy óráig tartó, gyorsan támadt és viharos szeszélynek, a szerelem pillanatnyi csapongásának, ha nem félnének attól, hogy ezt a rövid és felszínes boldogságot helyrehozhatatlan botránnyal és fájdalmas könnyekkel fizetik meg.


(Guy de Maupassant)

Mire lesz ez jó?...


Mire lesz ez jó? Minek ezt folytatni? Annyira nagyon különbözünk egymástól, minek a nem létező közös pontokat keresgélni, ha egyszer nincsenek? De vannak, tette hozzá igazságosan. Volt már egy-két pillanat, amikor összecsengett a lelkünk.



(Ara Rauch)

Sok olyan dolgot megtanultam...


Sok olyan dolgot megtanultam, amit tapasztalat nélkül megtanulni lehetetlen lett volna. Egyik a türelem becses tudománya, ami arra tanított, hogy a tanulást is úgy kell venni, mint egy sétát a mezőn, könnyedén. (...) Az így szerzett ismeret észrevétlenül elárasztja a lelket a gondolatnak mélyre szálló áradataival.


(Helen Keller)

2014. november 18., kedd

Titokzatos...


Titokzatos, megfejthetetlen világ a mi szívünk. Olyan érzékeny, olyan változó. Egy gyenge fuvalom nehéz lavinákkal zúzza össze minden atomját, s egy mosolygó napsugár új életre tudja kelteni.
 


(Ady Endre)