2014. szeptember 28., vasárnap

Ki lehetne


Ki lehetne

 

Ki lehetne a legjobb barátom, ha nem a lelkem?
Ő támogat, itatja fel könnyeim, vigasztal, erősít hitemben, és az emberekben.
Aki nincs saját lelkével barátságban, nincs kibékülve önmagával, nem fogadja el a sorsát, nem fakad belülről a békesség, a változásra való hajlam, önmagát pusztítja észrevétlenül. Vakon járva az élet ösvényét, elszalasztva a pillanatot, elfordított arccal, nem létező terhekbe temetkezve.
Nincs annál csodásabb, gyönyörűbb, mikor nap izzó sugarai, az ég könnyei szivárványt varázsolnak két lélek közé, viaduktot emelve, átjárót nyitva egymás létébe, érzéseibe.
Ne rohanj, ülj le, gondolj mosollyal arra, minél több esőcsepp hullik, minél több könny áztat, annál több szivárvány nyílik meg előtted.



"Takó Tibor"

Empátia





 










 




Empátia


Éreznem kell, éreznem kell,
éreznem kell, mert élek.
Éreznem kell, éreznem kell,
éreznem kell, hogy megértsek.

Érezni bánatot, érezni jajt,
érezni szív mélyén dúló vihart.
Érezni arcon csorduló könnyet,
s hogy a lélek hogy lesz ettől könnyebb.

Érezni örömöt, táncra hívót,
bennem megszólaló muzsikaszót.
Érezni, ahogy elönt a harag,
és a vígságból semmi nem marad.

Tombolni, égni, vágyni, félni,
benső árnyakkal szembenézni!
A megértés útja ez lehet:
éreznem kell érzéseidet.


(Schrenk Éva)

Tükör!


 













Tükör!

 
Tükör vagy!
Tükre tekintetemnek,
Tiédben felfedezve
Látom világunk,
Nem kopott, nem fáradt, nem sárgult,
A színek fényesek, metszenek,
Kontúrok táncolnak
Esztelen iramló belső zenére.
 
Tükör vagy!
Tükre szívemnek,
Dohogva dobog vörösen
Lázas erekben
Érzésektől szüntelen,
Kétségek, zavartság nélkül
Kinyílni teljesen
Egyetlen ölelésben.
 
Tükör vagy!
Tükre lelkemnek,
Kinek öntörvényű szabadsága
Benned lel végleges helyére,
Szárnyalhat szabadon,
Át időn, s univerzumon
Nyughatatlanul, mert tudod
Mindig visszatér testébe.
 
Tükör vagy!
Tükre vágyaimnak,
Didergő fagyossá lilult éjszakákon,
Forró délibábos napok
Szenvedélytől áthágott
Szabályok tüzén,
Állandó felfokozott
Hévvel hergelve ringató.
 
Tükör vagy!
Tükröm nekem, összeolvadtál velem!
Arcod mégse látom,
Árnyat vet tiszta önzetlen lényedre
Álarcod mit nem veszel le,
Eltörik, szilánkokra hull,
Mást mutat a tudat, légies szivárványutat,
A Tükör darabokban is valóság marad.
 

"Takó Tibor"

Légy Te














Légy Te


Légy Te a tenger, s én leszek simogató hullám,
Légy Te a búzamező, s én leszek éltető napsugár.
Légy Te az erdő, s én leszek ölelő szellő,
Légy Te a mező, s én leszek hűs eső.
Légy Te a virág, s én leszek dolgos darázs,
Légy Te az élet, s én leszek szivárványos varázs.



"Takó Tibor"

Ha valakit szeretsz...


Az élet mindannyiunk jelmezét és maszkját felismerhetetlenül átvarázsolja. De ha valakit szeretsz, az alig változik a szemedben: eltelik hatvan-hetven év, és ugyanazt érzed a közelében. Ugyanazt a sugárzást, ugyanazt a szóval kifejezhetetlen érzést, hogy "ismerem!".


(Müller Péter)

Azok számára...


Azok számára, akik elmerülnek a tündérmese mondanivalójában, a mese mély, csendes tóvá válik, amely először a saját képét tükrözi vissza; de mögötte hamarosan felfedezi a lelkünk belső kavarodását – a mélységeket, s azt, hogyan érjük el a békét magunkban és a világban, amely a küzdelmeink jutalma.



(Bruno Bettelheim)

A sötét lélek-felhők felett...


A sötét lélek-felhők felett is ott ragyog egy Nap, a Szíved, amely képes rá, hogy a lélek viharfelhőit felszaggassa, képes arra, hogy ismét ragyogjon arra, akit szeretsz.


(Csitáry-Hock Tamás)

Ha ki akarják oltani...


A szerelem nem olyan ám, mint a lámpa, hogy az ember akkor csavarja le, amikor akarja. A szerelem egy megfordított lámpás. Ha ki akarják oltani, még jobban fellobog.


(Falu Tamás)

Lelkünk mély és kifürkészhetetlen...


Lelkünk mély és kifürkészhetetlen, akár a kanyonok világa. Ha valaki beleír valamit, az örökre benne marad, akár a sziklába vésett szó.


(Ally Condie)

Akkor ismerjük fel a nagy szerelmet...


Akkor ismerjük fel a nagy szerelmet, amikor rádöbbenünk, hogy az egyetlen ember a világon, aki vigaszt nyújthatna, épp az a személy, aki a fájdalmat okozta.


(Guillaume Musso)

Hallgatok mellette...


Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.


(József Attila)

Jó néha...


Jó néha sötétben a Holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot idézni,
jó néha fázni, a semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni,
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni, ha fáj, remegni, ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.


(Anna and the barbies)

2014. szeptember 27., szombat

Daniel Lopes - You're Not Invisible

Mi történik a szerelmeseknél?


Egy hindu szent, aki elment a Gangesz folyóhoz megfürödni, egy családot látott a folyóparton, akik mérgesen kiabáltak egymásra. Odafordult a tanítványaihoz, mosolygott és megkérdezte: "Miért kiabálnak az emberek, amikor idegesek egymásra?"

A tanítványok gondolkodtak egy ideig, majd az egyikük ezt mondta: "Azért, mert ilyenkor elveszítjük a nyugalmunkat."
"De miért kiabálunk, amikor a másik személy ott áll mellettünk? Mondhatnánk neki sokkal halkabban is" - kérdezte a szent.

A tanítványok tanakodtak még, de nem találták a megfelelő választ.

Végül a szent elmagyarázta: "Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást. Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.

Mi történik a szerelmeseknél? Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi."

A szent folytatta: "Amikor még jobban szeretik egymást mi történik? Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást. Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást."

Ránézett a tanítványaira és ezt mondta: "Ezért amikor vitáztok ne hagyjátok, hogy lelketek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik eltávolítanak egymástól, különben egyszer eljön a nap, mikor akkora lesz a távolság köztetek, hogy lelketek többé nem talál vissza egymáshoz."



(Forrás: Divine Evolution)


Te hoztad el


Te hoztad el
 
Te hoztad el a perzselő nyarat, 
Színes árnyak hajlottak a fák alatt,
Te hoztad el az illatos virágokat,
Édes mohóságban sóhajokba hasadt,
Te hoztad el a szeles viharokat,
Lágy mozdulatú érintésed felkavart,
Te hoztad el a nyugtalan napokat,
Izzó gondolatban űzve cikáztak,
Te hoztad el a bűnős álmokat,
Csendben ébresztett éhes vágyakat,
Te hoztad el a zenélő szavakat,
Tüzes zuhatag kábította ajkainkat,
Te hoztad el a szivárványhidakat,
Heves ölelésekben kitárult pillanatokat.
 

"Takó Tibor"

Veled...


Veled...
 
Veled mennék táncoló
Vihar tébolyult szelébe,
Mosolyt festenénk szelíden
Száguldó bíbor egére,
Kezedbe tenném karcoktól 
Csorba rezgő félelmeimet,
 
Veled összebújnék
Hosszú téli álmokon, 
Viháncolnánk gyerekként
Pocsolyás árokparton,
Tűzszivárvány ívelne
Felettünk délibábot,
 
Veled hallgatnám éjszaka
Mozdulatlan sötétjét,
Árnyak nesztelen sóhaját,
Zenétől részeg békét,
Öledbe hajtanám fejem
Számolnám a szikrázó fényeket,
 
Veled olvasnék könyveket,
Átkarolnád reszkető lényemet,
Nyugalmat hoznának-e sorok,
Csitulna, mi bennem dobog
Féltőn emelnéd tekinteted,
Lüktető életem elernyedne,
 
Veled ébrednék reggel
Frissen főtt kávé illatára,
Meleg ágyba hoznám neked
Cirógató szavak záporával,
Párnát dobálnánk kacagva
Soha nem lenne nyoma haragnak,
 
Veled indulnék az úton
Összefonódva munkába menet,
Zsebedbe dugnám rojttá
Foszlott szómorzsáim szeretetét,
Bőröndbe csomagolnám szeszélyes
Idők láztól megkövült emlékét,
 
Veled érkeznék haza,
Otthonnak nevezném ahol te vagy,
Csendben ölelnélek,
Némán felelnél simogatással,
Titkok nélkül, lelkünk rezdülései
Zárnák börtönébe a magányt,
 
Veled visszanézném
Az elmúlt perceket,
Közösen legyőzött
Megfakult terheket, 
Szemedben tükörként látni
Meztelen öröm cseppeket.
 

"Takó Tibor"

Nem látni azt, akit szeretünk...


Nem látni azt, akit szeretünk - elvonási tünetekkel jár. Egész testével érzi az ember, hiányzik valami alapvető, mintha nem tudnál többé lélegezni vagy járni. Minden másnak csökken a jelentősége.


(Tore Renberg)

Hihetetlen erő van benne...


Megérinted... talán csak éppen hogy. Talán a bőrötök nem is ér egymáshoz, csak a karokon lévő pici szőrszálak simogatják egymást. Mégis érzitek. Mégis csodálatos érzés, nyugalom, bizalom, szeretet árad rajtuk keresztül egymás felé. Hihetetlen erő van benne, hihetetlen érzések szabadulnak fel ebben az aprócska érintésben. És megnyugszol. Ebben a pillanatban megáll körülötted minden. Nem beszéltétek meg az érintést, mégis, mindketten tudjátok, hogy kell. Érzitek, nem tehettek mást. Muszáj, mert érezni kell a másikat. Így is. Mert lélekben egyek vagytok. És a test követi a lelket.


(Csitáry-Hock Tamás)

Akkor is, ha néha fáj...


Akkor is, ha néha fáj... akkor is legyünk egymásnak. Mert kaphat-e az ember nagyobb ajándékot, mint hogy megtalálja azt, akiben lelke másik fele lakozik? Nem. Még akkor sem, ha időnként beleszakad a szíve. (...) Tudom, hogy néha fájnia kell. Különös módon. És így még azt is akarom. Mert abban is ott vagy. Ott van az őszinte szereteted. És így még a fájdalom is erősít. Talán tisztít. Talán időnként segít a továbblépésben. Segít, hogy a földön is tudjunk maradni. Mert szárnyalni sem veszélytelen. Ha lezuhanunk, ha túl közel megyünk a Naphoz, elveszítjük egymást. És ezt nem szabad. Meg kell őriznünk egymást. Akkor is, ha néha fáj.

(Csitáry-Hock Tamás)

Lehet rosszul is szeretni...


Lehet rosszul is szeretni...
Igen, lehet. Nem hiszed? Pedig így van. Ha úgy szereted a másikat, ahogyan neked jó. És nem neki. Ha nem figyelsz rá, nem nézed azt, hogy mire vágyik, mit mond a lelke, mi okoz neki jó érzést. És lehet, hogy te egészen mást akarsz adni neki. Ölelést apró kézfogás helyett, szavakat csend helyett, szomorúságot mosoly helyett. Igen. Ez a titok. Meghallgatni a másikat... figyelni rá. Meglátni, mire van szüksége. És azt adni neki. Ez a szeretet.
A jó szeretet.


(Csitáry-Hock Tamás)

Csupán a szeretet...


Csupán a szeretet - ha nem párosul a másik lényének mély megértésével - nem elég. Csak az lesz a tiéd, akit értesz is. Akit nem, az elvehető, elveszthető, el is felejthető. Nem lesz lelked és életed része.


(Müller Péter)

Adj egyetlen embert, aki valóban Szeret!


Adj Istenem egy embert, legalább egyetlenegy embert, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ilyen vagyok, igen, minden vacakságommal, zűrömmel és bűnömmel együtt!... Adj egyetlen embert, aki valóban Szeret!
 


(Müller Péter)

Kassák Lajos: Szeptemberi sugarak


Kassák Lajos: Szeptemberi sugarak


Duruzsolj őszi táj, beszélj hozzám szelíden
mintha az anyák és szeretők nyelvén szólnál
pirosra érett almákról, zörgő diókról
a betakarított gyöngyszemű gabonáról
és jaj, a madarakról se feledkezzél meg
akik már fáznak szegények s csak emlékeik
hintaján libegnek ide-oda a szélben.

Ó, micsoda szelek s micsoda illatokat
hurcolnak magukkal a zord városok felé,
hol a munka embere kitárja eléjük
kormos zubbonyát és két mezítelen karját
magasba emeli, áldva e szép hónapot
miközben az új gabonából sült kenyérre
és a kipréselt szöllő szűz levére gondol.


2014. szeptember 23., kedd

Igor Krutoy - Autumn Sonata

Schrenk Éva: Élni Jó...


Élni jó...


Élni jó, élni szép,
akkor is, ha sötét az ég,
akkor is, ha meredek az út,
akkor is, ha nem tudod, hova fut.

Élni jó, élni szép,
mert Isten nyitogatja az ember szívét,
s melegen árad szét a kegyelem,
átragyogva sötét fellegeken.

Élni jó, élni szép,
legyen számodra ennyi elég.
Hogy mit hoz a holnap - rejtelem.
De hidd: téged is megtalál majd a szerelem.


(Schrenk Éva)

Három ember


Három ember

Hűvösebbek már az éjszakák,
Az emberes hónapok jönnek,
Az egyik máris leskelődik,
Száradó levelek zörögnek.

Szeptember, November, December,
Ködöt hoz, hideget és fagyot,
De szeretem azért őket is,
Ajándékot tőlük is kapok.

Köztük legidősebb December,
Hófehér hajú, jó barátom,
Jeget fagyaszt és havat szór szét,
Legyen csillogó a Karácsony.


(Szalóki Sándor)

Elment a nyár


Elment a nyár

Hol lehet most a forró nyár,
Észre sem vettem, elszökött.
Itt hagyva minden vagyonát,
Búcsút sem intve költözött.

Elfoglalta helyét az ősz,
Deres hajú, huncut betyár,
Szél sípjával fütyörészve
Lépdel, szökken, néha sétál.

Övé a nyár minden kincse,
De nem lop, és nem fosztogat,
Napfénytől csillogó szemmel
Ő nagylelkűen osztogat.

Hörcsög, mókus és emberek,
Visznek is mindent raktárba,
Ki nem tárol, nem tesz félre,
Télen felkopik az álla.

Teli raktár, teli pocak,
Duruzsoló meleg kályha,
Fagyos téli éjszakákon
Így lehetünk biztonságban.


(Szalóki Sándor)

Őszbe fordulva...


Őszbe fordulva...

Fagyossá válnak immár a hajnalok,
a nyirkos, hideg reggelek jelzik ezt... és
lassan üzeni a tél szele is, hamarosan
itt vagyok, el... nem bújhatok!

Eltelt egy év, úgy elszaladt... az a nyári
nap vissza nem jön, egy ideig elmarad!
Mert elfújja és magába zárja a rohanó idő,
a múló idő... s megint csak emlék marad újra.

A gesztenyék kopogva gurulnak tovább,
az ősz jelzi így... különös hangulatát.
Csupasszá válnak hamar a zöldellő fák,
elmúlik egy évszak, s vele múlik a vágy...


(Kovács Gabriella)

Géczi Szilvia: Ősz


Ősz

Tarka szőnyegedet
lábam elé dobtad,
lágyan hulló nesszel
régen kitapostad.

Lanyhuló ujjaddal
végigsimítottál,
szelíd dallamoddal
víg kellemet hoztál.

Ezernyi színedet
elénk terítetted,
tompuló fényeddel
múlón meghintetted.

Álomba ringattad
a borongós tájat,
s szél ringatta közben
ezerszín szoknyádat.


(Géczi Szilvia)

Törő Zsóka:Őszi pompa


Őszi pompa

Festői szépségű őszi természet

Elővette őszünk
színes palettáját
díszesre festette
bokrok fák ruháját
bíborra vörösre
cserélte a zöldet
sárgába barnába
burkolta a földet
ámulattal nézem
színek orgiáját
napfényben tündöklő
természet csodáját
hamarosan lehull
lombdísze a fáknak
hideg őszi szelek
dühödten csatáznak
elhaló levelek
szőnyeget alkotnak
korhadva a földnek
táplálékot adnak
bölcs öreg természet
nem találom mását
várja már az élet
örök körforgását...

(Törő Zsóka)

Dénes Enikő: Vágyakozás


Vágyakozás


Hűvösen csókolt az őszi harmat,
vágyódva kerestem karod melegét,
öleltél féltőn, s nem hagytad,
hogy közénk fújjon a hideg szél.

Viharban álltam, didergőn, fázva,
dacoltam a széllel nap mint nap,
öleltél féltőn, csendesen bízva,
hogy szerelmünk újra szárnyra kap.

Könnycsepp gördült arcomra,
őszbe hamvadt a perzselő vágy,
hitted, ha fény borul az alkonyra,
beteljesül az álom, mi kettőnkre vár.


(Dénes Enikő)


Juhász Erika:Ősz


Juhász Erika:Ősz


Ködbe burkódzik reggelente a táj,

így köszönt minket az ősz már.
A természet levedli magát,
készül megkezdeni álmát.
Oly gyönyörű ilyenkor a természet,
mely egy színkavalkádba vész el.
Elsárgult falevelek hada,
minden országút talaja.
Hullajtja a fa a lombját,
így fejti le koronáját.
Megtér pihenni, hisz fáradt,
majd újult erővel hozza az ágat.

Bagi István: ŐSZ


Bagi István:

 ŐSZ

A lángarcú tányér az égen
nagy sárga dáliává szelídült.
Parányi pók vezérel a rónán
puha ökörnyál-zeppelint.
Vetkőzni készül és elpirul
zavarában a cserszömörce,
borzongva állja majd a tél szerelmét
s tavasszal boldogan ruhát ölt megint.

Jó ilyenkor csendben üldögélni,
látcsőbe csalni a távolságot:
karnyújtásnyira legel a dámvad –
izmában a nyár, csontja telet sejt.
Amott őzsuta áll mozdulatlan,
bronzot hint rá a bágyadt sugár,
zsigerei a nász emlékét őrzik,
méhében szunnyad a jövő.

2014. szeptember 22., hétfő

Schubert "Serenade"

Mindig marad valami szép...


Mindig marad valami szép, a természet, a napsugár, a gondolat szabadsága, amikért élni érdemes. Erre kell felfigyelni, akkor újra magunkra és Istenre találunk, és meglesz a lelki nyugalmunk. És aki maga boldog, az másokat is boldogít. Akiben bátorság van és önbizalom, az nem pusztul el a bajban.

(Anne Frank)

Nem a társaság hiánya...


A magány nem a Szerelem hiánya. A magány kiegészíti a Szerelmet. Nem a társaság hiánya, hanem az a pillanat, amikor a lelkünk végre szabadon meg tud szólítani minket, és segít döntéseket hoznunk az életünkkel kapcsolatban.


(Paulo Coelho)

Amíg van természet...


Aki retteg valamitől, magára maradt vagy szerencsétlen, egyetlen és legjobb módszer, ha kimegy a szabadba, oda, ahol teljesen egyedül lehet, egyedül az égbolttal, a természettel és Istennel. Csak akkor, egyedül csak akkor érezheti, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell, s hogy Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk az egyszerű, de gyönyörű természet ölén. Amíg van természet - s valószínűleg mindig is lesz, éljünk bármily nehéz körülmények között is - vigaszt nyújt minden bánatunkban. Meggyőződésem, hogy a természet enyhíti minden nyomorúságunkat.


(Anne Frank)

Minden nevetés: felszabadulás


Bármi nyomaszt, letör, vagy boldogtalanná tesz, bármitől rosszul érzed magad, ha sikerült fölemelni a gubancos hétköznapokból a lelkedet, hirtelen kisüt a nap, és felderülsz. Minden nevetés: felszabadulás.


(Müller Péter)

A béke olyan, mint a szivárvány...


A béke olyan, mint a szivárvány, a földön nyugszik, de íve vége a mennybe vész. Az égbolt fényében fürdik, könnyek és felhők között ível a magasba, de az örök Nap sugara tükröződik benne (...). Az ilyen béke (...) a lélek mosolya, a halhatatlan, távoli fény végtelen áradása.

(Edward Bulwer-Lytton)

"Hatalmas erő a tiszta lelkiismeret!!"


Fő, hogy az emberek megbecsüljék egymást és tiszta legyen a lelkiismeretük. Milyen jók lennének, ha esténként, lefekvés előtt végiggondolnák az aznapi eseményeket, s pontosan megállapítanák, hogy mit cselekedtek jól és mit rosszul. Mindennap akaratlanul is elhatároznák, hogy megjavulnak s ennek egy idő múlva valószínűleg meg is lenne az eredménye. Ezt a módszert mindenki kipróbálhatja, nem kerül semmibe és igazán hasznos. Mert tanulja meg az, aki még nem tudja: "Hatalmas erő a tiszta lelkiismeret!!"


(Anne Frank)

Amíg bátran nézel az égre...


Az ember gazdagságot, tekintélyt, mindent veszíthet, a lelki boldogsága azonban legfeljebb csak háttérbe szorulhat, de újra és újra éled, amíg csak él. Amíg bátran nézel az égre, addig érzed, hogy tiszta a lelked és újra boldog leszel.

(Anne Frank)

A szeretet a legfontosabb...



Tudod arra gondoltam,
hogy akarva akaratlan,
az ember élete úgy alakul,
hogy a sok lehetősége közül
lesz egy legfontosabb dolog,
valami, amiért mindent megadna,
olyan, amit meg lehet szerezni,
egy ideig meg is lehet őrizni,
de ami mindenképp
aggodalomra ad okot,
mert, amit meg lehet szerezni,
azt el is lehet veszíteni,
nagy tragédiája az embernek,
ha a legfontosabbat veszíti el,
azt, ami többet ér az életénél,
míg az megvan, addig gazdag,
amíg birtokában tudhatja,
értelme az életének addig van,
míg ott van vele a legfontosabb,
ami a gazdagságát jelenti,
van kinek,
hogy az egészsége megmaradjon,
másnak, hogy a pénze legyen sok,
van olyan is,
akinek a zene jelenti a mindent,
dolgok,
amik életeknek adnak értelmet,
dolgok,
amik elveszíthetők végleg,
végül mindent elveszít az ember,
de van talán egy olyan gazdagság,
ami addig él, ameddig a szív dobog,
vagy a lélek viszi magával tovább,
ha a szeretet a legfontosabb,
akkor szegényen is, betegen is,
süketen is van értelme a létnek,
bármi történjék,
jusson bármily piciny hely a világból,
gazdag marad akkor is,
ha már semmije nincsen,
mert ahol elfér az ember,
ha már csak a lélegzet van vele,
ott elfér vele a szeretete,
vagy talán ez a gazdagság
azon túl is vele marad.



(.kaktusz)

Akit sokszor bántottak igazságtalanul...


Akit sokszor bántottak igazságtalanul, csak az tud szívfacsaróan nyugodt és bölcs lenni. 

Aki a szívében hordja a végtelen szomorúságot, az már nem hisz az emberi jóságban.
Aki már nem akarja, hogy szeressék, mert megtanulta, hogy a szeretetet el lehet veszíteni.
Aki már nem akarja, hogy törődjenek vele, mert megtanulta, hogy a törődésnek ára van.
Aki azt tanulta meg, hogy az emberek között csak érdekkapcsolatok léteznek.

Aki úgy érzi, hogy gyermekkorában senki sem tekintett rá rajongással a szemében...
Aki úgy érzi, hogy az édesanyja sosem ölelte úgy, hogy érezze, eggyé váltak és feloldódtak a határaik az anyai ölelésben...
Aki úgy érzi, hogy sosem állt mellette senki védelmező tigrisként...
Aki úgy érzi, hogy az édesapja sosem volt büszke rá...

Aki sokat szenvedett a szeretetlenség érzésétől, és már azt is elfelejtette, milyen érzés vágyódni a szeretetre, talán észre sem veszi, amikor elsétál a szeretve lenni lehetősége mellett.
Gyerekkorban elszenvedett traumák az egész életünkre kihatnak :(

2014. szeptember 17., szerda

Embernek maradni


Embernek maradni

Őrizd meg lelked tisztaságát,
Maradjon őszinte kisgyerek,
Oldalba rúg sorsod ezerszer,
Gyötörve gyermeki lelkedet.

Legyél te mindig tisztalelkű,
A dicsőség fénye rád ragyog,
Életed egyszer véget ér majd,
És mennybe visznek az angyalok.

Bár nem tudjuk, mi vár ránk ott fent,
Esetleg nem is lesz folytatás,
Te mégis maradj meg Embernek,
Mert Embernek lenni oly csodás!



(Szalóki Sándor)

A csend csodája


A csend csodája


Elbújsz szobád magányába,
Kizárva a világ zaját,
Meghallgathatod a csendet,
Azt a csodás szimfóniát.

Nem a füleddel hallgatod,
Csendet csak érezni lehet,
Hisz jól tudod, körülötted
Minden dalol, minden rezeg.

Füleddel fel nem foghatod,
Nézed a csend sötét szemét,
Tested minden porcikája
Hallgatja a szellem zenét.

Reggel pihenten ébredsz fel,
Meghallva a világ zaját.
Becsüljétek meg a csendet,
A friss erőt adó csodát.


(Szalóki Sándor)

Boldogóra


Boldogóra


Jó lenne Veled még több óra,
Nevetve feledve sorsunkat.
Megállítva időt parancsszóra.
Nem számolni a perceket.

Bekötni szemét a Napnak,
Hogy ne tudhassa mikor kel.
Becsapva Holdat, csillagokat.
Ragyogjanak be fényükkel.

Szorosan testedhez bújva,
Elnézni alvó arcodat.
Karjaidba bevackolódva
Ölelni át a Szerelmet.

Lehunyt szemű pilládnak,
Suttogni vallomást, verseket.
Csitt! Álmodj csak! S álmodnak
Tündérleánya én legyek!

Kezemmel végigsimítva...
Ébrenlét ez? vagy képzelet?
Ajándék! Hisz minden óra
Ezer csodát rejt - Kincseket!

 
(Bíbor Kata)

Még...


Még...

Még vágyom a mosolyod,
ahogy rám nevet a szemed...
Még vágyom a forró csókod,
ahogy izzó lávaként betemet...
Még vágyom a puha kezed,
ahogy végigsimítja testemet...
Még vágyom a szerelmed,
ahogy nem vágytam szerelmét senkinek!



(Bíbor Kata)

A szó kevés


A szó kevés


Kimondani a szót, kevés.
Megfagyna nélküled az egész
Világ.
A szívem jégvirággá válna,
Az olvadást hiába várva.
Féltelek.

Érezni ajkad ízét, kevés.
Elveszni vágyom veled merész
Álmokban.
Zárt pilláid mögött megbújni,
Égő testeddel takarózni.
Jó veled.

Rebegni vallomásom, kevés.
Szemem vad áhítattal becéz
Mozdulatlan.
Szivárvány hídon lépegetve,
Kimondom mégis a szót, félve:
Szeretlek.


(Bíbor Kata)

Nevenincs


Nevenincs


Fülelnek vakon a hajnalok
szem-tátva süketek az esték
te láss és hallj, ha odabújok
magamat kitárva, melléd

nevenincs aggály az ajkon
oktalan okokba sétál
én kezemet kezedre hajtom
rezzenetlen simasággal, némán

gondokba libben az ölelés
arcokra feszül a holnap
mi altassunk mindent, mi sötét
lehunyt szememből olvass

s túl az elsietett perceken
ha feleszmél az emlék
érezz majd a rejteken
akkor is odabújok melléd.


(Bíbor Kata)

Zarándoklat


Zarándoklat

Mint zarándok találtam rád
ki hosszú úttalan utakon vándorol
meglelni az énben a nyugalom oltárát
felfedezni egy világot,
hol szeretet világol.

Az első csodát szemednek tükre véste,
melyben táncolni láttam magam
s a világra is ott találtam
házammá vált, elmúltam hontalan

templomod adta a kegyhelyet
kezet kézbe kulcsolt az ima
a legszebb kert vezette ösvényen
szívedbe értem akkor: haza.



(Bíbor Kata)

Egymás szemében

                                                         
Egymás szemében

Hiszem, hogy szép vagyok, s jó is - talán
mert vágytam azzá lenni, felérni hozzád
olyanná válni, kinek lelke zenél,
s ha olyan is voltam addig, nem élt
bennem a hit, nem remélt: tévelygő önmás.
Talán csak kellett egy vallomás.

Hiszed, hogy szép vagyok, s jó is - tudod
mit megszerettem benned, még nem a sóhajod
csak azt a szikrát, ami szemedben lobbant,
mikor meséltél éjszakákon át, s jobban
már nem hittem senkinek, ott találtam
nálad magam, érdemessé akkor váltam.

Hisszük, hogy mindaz, mit egymásnak adunk
szebbé tesz mindent, s nem csak magunk
találjuk, mássá változott a föld
színárnyalatokra bomlott a kék, a zöld...
S amit kapunk, lelkünk fény-játéka
visszatükröződik a jóra éhező világra.



(Bíbor Kata)